SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megvan a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontja

Családinet [cikkei] - 2019-06-06
Az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltást szeptembertől, 13 és 16 hónapos korban adják be a gyermekeknek - nyilatkozta az országos tisztifőorvos szerdán az MTI-nek.

Müller Cecília elmondta, a szakmai álláspont szerint a legjobb, ha a lehető legkorábbi életkorban kapják meg a gyerekek a védettséget, akkor, amikor az anyai immunvédelem már nincs jelen a kisgyermek szervezetében, tehát a védőoltás hatásos és hatékony.

A bárányhimlő elleni védettség kialakulásához két oltásra van szükség, ezért az első oltást a szeptember 1-je után már a 13 hónapos életkort betöltött gyerekek kapják, így szeptember-október-novemberben mintegy 24 ezer gyermeket oltanak be, majd decemberben további 16 ezren kapják meg a vakcinát.

Arra a felvetésre, hogy a Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint jobb lenne, hogy a vakcinát 15 és 18 hónapos korban, más oltásokkal együtt adnák be, Müller Cecília azt mondta, azért döntöttek az oltás külön időpontban történő beadásáról, hogy az oltáshoz köthető, bármiféle esetleges reakciót pontosan be lehessen azonosítani. Hozzátette: a kötelező védőoltásokért az állam felelősséggel tartozik, ezért is indokolt a kiemelt figyelem.

A szakember elmondta, a bárányhimlő (varicella) az egyik leggyakoribb és az egyik legragályosabb, cseppfertőzéssel terjedő betegség, Magyarországon évente 28-52 ezer beteget regisztrálnak. Áprilisban jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár, hogy idén szeptembertől kötelező védőoltás lesz a bárányhimlő elleni vakcina, amelyre 1,3 milliárd forint költségvetési forrás jut.


Kötelező védőoltások 2019-től

A bárányhimlő elleni védőoltással tizenkettőre bővült az életkorhoz kötött kötelező védőoltások száma. Ezek: a gümőkór (tbc), a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs (tetanus), a járványos gyermekbénulás, a mumpsz, a kanyaró, a rózsahimlő (rubeola), haemophylus influenzae b (Hib), a hepatitis B, a pneumococcus baktérium és a szeptembertől bevezetendő bárányhimlő elleni oltás.

Forrás: MTI 
Kép: 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja