SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A két legfontosabb teendő, amikor lázas a gyerek

Kerékgyártó Andrea [cikkei] - 2017-12-29
Egy barátnőm elkeseredve újságolta, hogy a fiainak 40 fokos láza van, amit még gyógyszerrel sem képesek csillapítani. Megértem az aggodalmát, mi is átéltük már ezt. Fanni az elmúlt évek alatt több tucatszor volt beteg és gyakran 40 fokig is felszökött a láza.

Amikor zsinórban tizedszer lázasodott be, immunológiai vizsgálatot kértünk. Az eredmény megnyugtató volt, Fanni teljesen egészséges. Az immunológus elmagyarázta, hogy vannak lázas típusú emberek, akik könnyen belázasodnak. Azt is elmondta, hogy ettől nem kell megijedni, a láz egy teljesen természetes folyamat, a szervezet így védekezik a kórokozók ellen. Azt is megtudtam, hogy a régi eljárással ellentétben, ma már óva intenek a láz rutinszerű csillapításától. Azt tanácsolta, hogy csak akkor adjunk be lázcsillapítót, ha a gyereknek rossz az általános közérzete.

Kapcsolódó cikkünk: Tények és tévhitek a lázcsillapításról

A beszélgetést követően utánaolvastam a korszerű lázcsillapításnak, és azóta csak és kizárólag indokolt esetben adok gyógyszert Fanninak. Megtudtam, hogy a gyógyszerekkel érdemes csínján bánni, ugyanis megterhelik a májat és extrém esetben akár súlyos májkárosodáshoz is vezethet a túlzott gyógyszerhasználat.

Kezdetben a legtöbb szülőhöz hasonlóan én is bepánikoltam, amikor Fanninak magasra szökött a láza. Mivel lázas típus, esetében ez gyakran 40 fokot jelentett. Előfordult olyan is, hogy sem a lázcsillapító sem a hűtőfürdő nem vitte le a hőmérsékletét. Egy alkalommal Fanni begyógyszerezve ült a hűtőfürdőben, de a hőmérő higanyszála nem mozdult a 40 fokról. Kiborulva hívtuk a Bethesda kórházat. Egy kedves, segítőkész doktornő olyan tanácsot adott, ami egy életre megváltoztatta a lázcsillapítási szokásainkat.

Azt tanácsolta ugyanis, hogy itassuk Fannit. Elmondta, hogy egy lázas kisgyereknek minimum 1 liter folyadékot kell meginnia. A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel a kulcsa mindennek, ennek hiányában a láza nem fog csillapodni, még gyógyszerrel sem.

A doktornővel történt beszélgetés óta, ha Fanni belázasodik a következőképpen járok el:

  • Odafigyelek, hogy bőven fogyasszon folyadékot, napi 1-1,5 litert.
  • Könnyű ruhát adok rá, hogy a termelt plusz hőt le tudja adni a teste.

Megfigyeltem, hogy rendszerint alvás közben szökik fel a láza. Régebben kétségbeestem, amikor 39-40 fokos lázzal ébredt és azonnal belenyomtam a lázcsillapítót. Most egyszerűen gyorsan lenge ruhába öltöztetem és megitatok vele egy nagy bögre teát.

Kapcsolódó cikkünk: Tudja mi az, amit a szülők kétharmada rosszul csinál a lázcsillapítás során?

Az esetek döntő többségében ez pont elég ahhoz, hogy 38 fokra visszamenjen a hőmérséklete. Ezt pedig már nem szükséges tovább csillapítani. A láz ugyanis - ahogy az immunológus elmagyarázta - valóban hasznos dolog. Amióta nem nyomom le erőszakkal Fanni hőmérsékletét, hanem hagyom dolgozni a szervezetét, lerövidült a betegségek lefolyása. Míg korábban 3-4 napig küzdöttünk a lázzal, újabban 1-1,5 nap alatt túl vagyunk az egészen.

Régebben a gyógyszer radikálisan levitte a hőmérsékletét, de az néhány óra elteltével ismét felszökött. A szervezete küzdött a gyógyszer ellen és próbálta tenni a dolgát. A magasabb testhőmérséklet ugyanis arra szolgál, hogy kiirtsa a kórokozókat. Amióta természetes módszerekkel (elsősorban folyadékbevitellel), gyengéden csillapítom Fanni lázát, a szervezete sokkal hatékonyabban győzi le a kórokozókat és gyorsabb lefolyásúak a betegségek.

Ez pedig mindannyiunknak hasznára válik, a hosszan tartó lázas állapot ugyanis borzasztóan kimerítette a kis szervezetét és napokig elhúzódott a lábadozás időszaka is.

Figyelem! A cikk nem helyettesíti az orvosi tanácsadást; betegség, láz esetén keresd fel a kezelőorvost, gyermekorvost!

Forrás: Lányomnak az életről
Fotó: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja