SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Természetes antihisztaminokkal az allergia ellen?

Családinet [cikkei] - 2016-04-01
Az utóbbi években több kutatás is igazolta, hogy bizonyos zöldségek, gyümölcsök és gyógynövények antihisztaminként viselkednek, így képesek csökkenteni a pollenallergia tüneteit. Keresztallergia esetén viszont nem árt, ha óvatosan bánunk például az alma, vagy meggy fogyasztásával.

Csalán

Az Alternative Medicine Review egy korábbi számában közölt kutatás kiemelten foglalkozott a szénanáthás tünetek kezelésének természetes módjaival. A vizsgálatból megtudhatjuk, hogy az elsősorban vértisztító hatásáról ismert csalánt allergiásoknak is érdemes fogyasztaniuk. A résztvevők 58 százaléka szerint a csalán rendszeres – a vizsgálatban ez napi 300mg fagyasztott-szárított csalánt jelent - fogyasztása enyhítette a tüneteiket, 48 százalékuk szerint pedig hatása a korábban használt gyógyszereikkel közel azonos, vagy még jobb volt.


Bromelain

Szintén a már említett kutatásban szerepel az ananász kivonat, a bromelain hatását méltató közlemény is. A természetes formában és táplálékkiegészítőkben kivonatként is elérhető bromelain gyulladáscsökkentő hatásánál fogva segíti a szénanáthás tünetek enyhülését. A kutatók szerint ehhez naponta háromszor, 400-500 mg-ot szükséges fogyasztani.


Quercetin

A flavonoidokról tudjuk, hogy erős antioxidánsok, és komoly szerepük van a rákbetegségek megelőzésében. Az Inflammation Research folyóiratban közölt kutatásban japán orvosok azt is megállapították, hogy hatására csökkent a gyulladásos válasz a légutakban. A quercetin a flavonoidok széles családjának egyik kiemelkedően értékes tagja, amely sok gyümölcsben is megtalálható: az almában, szőlőben, fekete cseresznyében és sötét bogyósokban - mint a szeder vagy az áfonya - valamint számos zöldlevelű zöldségben is jelen van.


C-vitamin

Erős antioxidáns, és a legegyszerűbben beszerezhető. Természetes formában számos zöldség és gyümölcs tartalmazza, de szedhetjük táplálékkiegészítő formájában is. Kutatók szerint a szénanáthás tünetek eredményes csökkentéséhez napi 2g C-vitaminra van szükségünk.


Tüsszögés ellen turmixoljunk!

A Daily Mail online kiadásában jelent meg korábban egy turmix recept, ami a készítők szerint kiválóan alkalmas a szénanáthás tünetek csökkentésére. Az antihisztamin és gyulladásgátló hatóanyagokat ötvöző koktél egy brit cég találmánya, ám otthon is könnyen elkészíthető. Ehhez nem kell mást tenni, mint 1 hüvelykujj méretű gyömbérdarabot, fél citromot, 1 kb. 4 cm-es ananászdarabot és 1 almát összeturmixolni, és tetszés szerint akár jéggel keverve elfogyasztani.


Keresztallergiásoknak nem ajánlott!

Dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa szerint lényeges, hogy mielőtt bármilyen terápiába kezdenénk, azt beszéljük meg kezelőorvosunkkal. Ez különösen a keresztallergiásoknál fontos, ők azok, akiknél bizonyos zöldségek, vagy gyümölcsök fogyasztása szájüregi tüneteket okoz. „Ha valaki allergiás például a parlagfűre, annál a görögdinnye fogyasztása erős viszketést, torokkaparást, a szájban égő érzést, viszketést, ajak- és nyelvduzzanatot, hasi görcsöket is okozhat. A keresztallergia a nyírfapollenre allergiásoknál a leggyakoribb, aki észleli magán a tüneteket, semmiképp se tegye a receptben javasolt almát a koktélba és ne fogyassza a flavonoidokban egyébként valóban gazdag meggyet, vagy cseresznyét.”
 

Korszerű gyógyszerek, személyre szabott kezelés

A főorvosnő szerint a betegek többsége érdeklődik az allergia természetes gyógymódjai iránt. Sokan idegenkednek ugyanis a gyógyszerek tartós szedésétől, annak ellenére, hogy a mai korszerű antihisztamin készítmények jelentősen javítják az életminőséget és már nem okoznak az elődeikhez hasonló erős fáradtság érzést sem. „Az allergia kezelésében nagyon fontos a személyre szabott dózis beállítása, így tudjuk a tünetmentességet elérni. Egy gyümölcskoktél esetében azonban nehéz meghatározni az adott betegnél javasolható dózist, ezért ezt inkább a hagyományos gyógykezelés kiegészítéseként, a kezelőorvossal egyeztetve alkalmazzuk” – tanácsolja a főorvosnő.


Kevesebb gyógyszer allergén immunterápiával

Mivel az antihisztaminok csak az allergia tüneteit csillapítják, így annak, aki szeretné elkerülni az évről-évre, pollenszezonban ismétlődő gyógyszerszedést, dr. Balogh Katalin az allergén immunterápiát ajánlja. Az OEP által nem finanszírozott, 3-5 éven át tartó kezelés költségei ugyan magasabbak a tüneti kezelésekhez képest, de mivel az allergén immunterápia ezt követően 10-12 évre megszünteti az allergiás tüneteket, így hosszútávon jóval kedvezőbb választás. „Az allergén immunterápiát a gyógyszerszedéstől idegenkedőknek is javaslom, mert a kezelés során a beteg csak azt az allergént kapja szigorúan ellenőrzött, tisztított formában, amire allergiás. További kedvező hatása, hogy az egyéb tüneti szerek – antihisztamin, orrcsepp – használata már a kezelés első évében is jelentősen csökkenthető.”

Forrás: http://www.allergiakozpont.hu
Fotó: blickpixel/pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Lehet, hogy te is ADHD-s vagy? A felnőttkori ADHD 8 árulkodó jele

Sok szülő akkor kezd el gyanakodni saját ADHD-jára, amikor a gyermekét kivizsgálják, és a tünetek feltűnően ismerősnek tűnnek. Nem véletlenül: az ADHD gyakran halmozódik a családokban, felnőttkorban pedig sokkal kevésbé látványos lehet, mint gyermekkorban.

Szőlő utcai ügy - Bangó Sándor közösségi oldalán megnevezték "Zsolti bácsit", a Fidesz-KDNP büntetőjogi lépeseket tesz

Bangó Sándornak, a Szőlő utcai nevelőintézet egykori lakójának TikTok-oldalán kedden hajnalban megjelent egy bejegyzés, amelyben megnevezik, hogy ki "volt az a bizonyos nevezetű Zsolti bácsi". A Fidesz-KDNP kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében rágalomnak nevezte az állítást, és jelezték, megteszik a szükséges büntetőjogi lépéseket.

Öt- és tízéves gyermek vezetett külön jetskit - súlyos fejsérülés lett a vége

A nyári kikapcsolódás pillanatok alatt tragédiába fordulhat - ezt bizonyítja az a dunaharaszti jetskibaleset is, amelyben egy ötéves kisfiú súlyos koponyasérülést szenvedett, miután összeütközött tízéves testvérével. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik, mert a két gyerek önállóan vezette a vízi járműveket, ami a hatályos szabályok szerint nem megengedett.

Elhunyt a 18 éves Kiss Csanád Noel - gyászol a magyar vízilabda

Mély megrendülést váltott ki a magyar sportéletben a hír, hogy mindössze 18 éves korában elhunyt Kiss Csanád Noel, a KSI SE tehetséges vízilabdázója. A fiatal sportoló a korosztályos válogatott tagja volt, az elmúlt szezonban pedig már az OB I-ben is bemutatkozhatott. A család arra kér mindenkit, hogy tartsák tiszteletben gyászukat, és mellőzzék a találgatásokat a tragédia okával kapcsolatban.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja