SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nagy gondokat okozhatnak a véralvadási zavarok

Családinet [cikkei] - 2014-07-17
A megfelelő véralvadás kiemelkedő jelentőséggel bír az ember életében, hiszen annak zavarai akár életveszélyes problémákat is okozhatnak. Hogy milyen fajtái vannak a véralvadási zavaroknak, és hogy milyen gondokat okozhatnak, arról dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa beszélt.

Vérzékenységtől a vérrögökig

A véralvadás az a folyamat, mely során a vérlemezkék segítségével és számos alvadási faktornak nevezett fehérje közreműködésével az úgynevezett prothrombinból trombin keletkezik. Ezt egy erős oldhatatlan háló rögzíti, amit fibrinnek hívunk. Ez egyfajta tömítést képezve elzárja a sérült eret, így megszűnik a vérzés, megtörténik a gyógyulás. Később a szervezet lebontja és eltávolítja a vérrögöket. Amennyiben a folyamat bármely részében probléma áll fenn, úgy véralvadási zavarról beszélünk.

A véralvadási zavarokat két nagy csoportra lehet osztani: vannak a fokozott vérzékenységgel, valamint a fokozott alvadékonysággal járó állapotok. Bármerre is dőljön el a mérleg nyelve, minkét probléma veszélyes állapot, melyet kezelni szükséges!- figyelmeztet dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Vérzékenység

Vérzékenység esetén a vér alvadásához szükséges fehérjék mennyisége, illetve aktivitása csökkent, vagy egyáltalán nem is termelődik. Az örökletes vérzékenységnek több típusát lehet, ezek közül a leggyakoribb a von Willebrand szindróma, ezt követi  hemofília A és B, (VIII ill. IX  faktor hiánya), de természetesen az összes véralvadási faktor és az aktivitásukat fékező fehérjék hiánya mind előfordulhatnak.

A vérzékenység szerzett állapot is lehet, ami különböző életszakaszban bizonyos betegségekhez társulhat (pl. májbetegség, K-vitamin hiány, immun- és daganatos betegségek).

Vérzékenységben a vérzés okozza a súlyos problémát a betegeknél, különösen baleset, szülés vagy műtét kapcsán, ha nem volt korábban kivizsgálva.

Fokozott véralvadékonyság, vagy trombózis készség

Ebben az esetben a véralvadás túllő a normál mértéken, aminek következtében vérrög képződik - az ér falának sérülése nélkül-, az erekben elzáródást okozva. Fokozott véralvadási hajlam kialakulhat bizonyos betegségek (pl. Antifoszfolipid szindróma), gyógyszerek, illetve genetikai mutációk (pl. Leiden mutáció) miatt.

Véralvadási problémák okozta állapotok, panaszok

Fokozott véralvadás esetén:

Mélyvénás trombózis, tüdőembólia

Fokozott véralvadás esetén a legveszélyesebb szövődmény a mélyvénás trombózis. Ilyenkor a mélyen fekvő vénákban vérrögök keletkeznek, melyek leszakadva, a véráramba kerülve tüdőembóliát okozhatnak.

Szívinfarktus, stroke

Vérrög nemcsak a vénás rendszerben, hanem az artériákban, is kialakulhat, szívinfarktust, illetve stroke-ot (agyi infarktust) okozva ezzel. Minél tovább tart az elzáródás – így az oxigénhiány-, annál súlyosabb, akár visszafordíthatatlan a szerv károsodása.

Problémák a terhesség alatt

A vérrögök a gyermeket váró nőket, kismamákat jobban veszélyeztetik, mivel vetélést, halva születést, illetve egy igen veszélyes állapotot, preeclampsiát, vagyis terhességi magas vérnyomást is okozhatnak. Ggyakoribb szövődmény a terhes nő mélyvénás trombózisa, mert terhességben a véralvadási faktorok aktivitása megnő, meg a magzat is nyomhatja a kismedencei vénákat. A veleszületett trombózis hajlam tovább növeli a mélyvénás trombózis esélyét. ( Leggyakrabban Leiden mutáció, illetve Antifoszfolipid szindróma áll a hátterében.)

Vérzékenység esetén

Nagy vérzéssel járó menstruáció

Erős, elhúzódó fájdalmas menstruáció hátterében általában hormonális okok állnak, ám nem ritka, amikor vérzékenység, azon belül is von Willebrand betegség a kellemetlen panasz okozója.

Vérszegénység

A vérzékenység okozta állapotok közül a vashiányos vérszegénység áll az első helyen. Gyakran épp a vérszegénység az, ami felhívja a figyelmet a véralvadási zavarra, ezért anémia esetén érdemes véralvadási vizsgálatokat is kérni!

Mit lehet tenni?

A diagnózis felállításához elsősorban vérvétel szükséges, mely során megállapítható, fennáll-e valamilyen véralvadási zavar, továbbá ki kell deríteni, húzódik-e egyéb betegség a probléma hátterében. Dr. Szélessy Zsuzsanna szerint véralvadási probléma esetén életmódváltás – túlsúly leadása, megfelelő étkezés, mozgás- mellett orvosi javallatra gyógyszeres kezelés lehet indokolt. Fokozott véralvadáskor ez alvadásgátló kezeléssel történik, míg vérzékenység esetén a mögöttes okok tisztázása után véralvadást segítő tabletták, orrspray-k állnak rendelkezésre. Súlyos vérzékenységben intravénásan adott véralvadási faktorra van szükség.

Forrás: Trombózisközpont
Fotó:
dream designs/FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja