SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Így ehetjük egészségesre magunkat gyerekeinkkel!

Családinet [cikkei] - 2014-07-07
Szülőként életünk fő - ha nem a legfőbb - rendezőelve, hogy gyermekeink számára mindent megadjunk. Anyagi javakon túl itt elsősorban egészségükre fontos gondolnunk, főként, hogy hazánkban is egyre rémisztőbb statisztikák látnak napvilágot a gyermekek mozgásszegény életmódjával, helytelen táplálkozásával és az ebből eredő túlsúlyukkal, rossz egészségi állapotukkal kapcsolatosan. Mivel mindenben, így egészséges táplálkozásuk kialakításában is mi vagyunk a minta számukra. Kíváncsiak voltunk, Keleti Andreáék családjában hogyan működik mindez, cikkünk szakértőiként pedig dietetikust és egészség mentorokat is felkértünk.

„Nálunk folyamatosan, szép lassan sikerült az egészséges táplálkozásra való átállás onnantól, hogy gyermekeink megszülettek- kezdi Keleti Andrea.(…) Legfontosabbnak azt gondoljuk, hogy minél több zöldséget, gyümölcsöt, változatos, tápanyagban és rostban gazdag ételt fogyasszanak. Természetesen ma ez jelenti nem csak nekünk, hanem általában minden szülőnek a legnagyobb kihívást. (…) Nagyon egyszerű trükkökkel, saját étkezési szokások kialakításával igyekszünk védeni Máté és Viki egészségét. Nem tartunk otthon semmilyen rágcsát, helyette inkább gyümölcsökkel nassolunk, kísérletezünk, például almából melyik fajta lehet a kedvencük. Mindkét gyermekemnek egész más az ízlése (…), ezért mindig igyekszem olyan ételeket főzni, ami mindenki számára megfelelő és egyben egészséges”- hallhatjuk a népszerű táncostól.

Egyáltalán miért érdemes odafigyelnünk megfelelő táplálkozásunkra? Szántai Zsolt, a BodyWakes egészség mentora, táplálkozási szakértője szerint az első és legfontosabb, hogy megismerjük egyéni sajátosságainkat ahhoz, hogy a számunkra, majd gyermekeinknek helyes táplálkozási szokásainkat ki tudjuk alakítani. „Enni jó, enni kell, enni lehet, csak az nem mindegy mit, mikor, milyen arányban és mennyit. Egyéni sajátosságok feltérképezése céljából mi egy ún. anyagcseretípus-mérést végzünk, amellyel kiderítjük, a hozzánk problémával fordulók milyen táplálkozási típusba tartoznak, ugyanis tudjuk, hogy étkezési szokásaink határozzák meg sejtszintű vitalitásunkat, és így egész életminőségünket. Ha ez a két terület (egészségünk, energiaszintünk) rendben van, mintegy mellékhatásként jön létre számunkra az ideális testsúly, amire még testedzéssel rá lehet segíteni. Gyakorló édesapaként tudom, gyermekeinknek mi vagyunk az irányadóak saját étkezési szokásainkkal, az ő egészségük a mi felelősségünk”- hallhatjuk Szántai Zsoltot.

Személyre szabott étrend vs. sablondiéták

„Arra a testre, amit egy életre kaptunk ajándékba, nagyon fontos vigyáznunk- mondja Bihari Nóra dietetikus, egészség mentor. Sokszor látom, hogy akik tenni szeretnének egészségükért, ideális külsejükért, mások által már jól bevált sablondiétákat alkalmaznak, ami viszont náluk egyáltalán nem válik be. Mi ennek az oka? Nem vagyunk egyformák, testünk egyedi és egyéni táplálkozási igénnyel rendelkezik. Épp ezért fontos, mielőbb tisztába kerülnünk azzal, hogy idegrendszerünk, emésztőrendszerünk, hormonális működésünk és vércsoportunk szerint, továbbá a 3 fő tápanyagforrás (fehérje, zsír, szénhidrát) egy étkezés alatti felszívódása alapján melyik táplálkozási típusba tartozunk. Onnantól, hogy szülőkként ezekre fényt derítünk, és igyekszünk típusunknak megfelelően étkezni, fel tudjuk térképezni, mi az egészséges táplálkozás gyerekeinknek - mondja a szakértő. Az egészségtudatos étkezéshez még egy fontos tényezőt számításba kell vennünk: egyes hormontermelő mirigyeink különböző ételek elfogyasztása után aktívabban működnek, amely alapján 4 hormonális típusba vagyunk sorolhatóak.  Sajnos domináns mirigyünk nem megfelelő táplálkozással könnyen túlterhelhető, ami belassítja emésztésünket, ez pedig elhízáshoz vezet. Például, ha tudjuk magunkról, hogy arányosan szoktunk hízni, mindenünk a tejtermékek, péksütemények és mondjuk a tejeskávé, nagy valószínűséggel az agyalapi mirigy típusba tartozunk. Ez esetben az ilyen jellegű ételek, italok túlzott fogyasztása kerülendő” - mondja a dietetikus. Mint megtudhattuk, további típusok még: pajzsmirigy, mellékvese és hölgyek esetén a petefészek típus, amelyek képviselőiként mind jól behatárolható jellemzőkkel bírunk.

Diéta vs. fogyókúra

Szántai Enikő, egészség mentor, személyi edző, fitness szakértő szerint sokak számára a fogyókúra és a diéta szó különbségét is fontos megvilágítani. „A diéta egy tudatos, irányított táplálkozási forma egy meghatározott cél, például egészségünk megőrzése, adott probléma/betegség visszafordítása érdekében. A fogyókúra pedig nevéből adódóan is egy kúraszerű, kényszeres táplálkozási mód, amitől nem várhatunk tartós eredményt, hiszen a bennünket érő káros hatások sem kúrajelleggel érnek minket. Döntés kérdése, hogy a fogyókúrák életen át tartó sorát, vagy a nekünk megfelelő tápanyagok tudatában kialakított diétát folytatjuk. Félreértés ne essék, mi is nagyon szeretünk és szoktunk is jókat enni, arra fordítunk nagy figyelmet, milyen alapanyagból, egészséges receptek alapján készítjük el a gyerkőceinknek és nekünk is egészséges ételeket”- fejezi be az egészség mentor.

Nagyon fontos tehát, hogy gyermekeink miatt is előre gondolkodjunk, hiszen sokkal könnyebb a tudatos táplálkozásunk segítségével egészségesnek maradnunk, mint egy kialakult betegségből meggyógyulnunk.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja