SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Majdnem ötödével növeli az idősebb nők mellrákkockázatát a dohányzás

Családinet [cikkei] - 2014-03-21
Majdnem ötödével növeli az idősebb nők mellrákkockázatát a dohányzás - állapította meg egy hosszú távú, nagy létszámú amerikai kutatás.

186 ezer nőt vizsgáltak 10 éven át a kutatók
    
A tanulmányban mintegy 186 ezer, 50-71 éves nőt követtek nyomon átlagosan tíz éven át. Kimutatták, hogy a dohányzóknál 19 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki mellrák azokhoz képest, akik nem dohányoztak - idézte a The Guardian című brit napilap a British Journal of Cancer című szaklapban ismertetett kutatást.
 
A leszokás után is magasabb marad a kockázat
    
A betegség kockázata hét százalékkal magasabb maradt akkor is, ha a nő leszokott a cigarettáról. Az eredmények akkor is érvényesek maradtak, amikor számításba vették az alkoholfogyasztást, amely a dohányzók körében gyakoribb rákkeltő tényező.
    
A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség 2009-ben megállapította: "korlátozott számú bizonyíték" áll rendelkezésre arról, hogy a dohányzás fokozná a mellrák kockázatát. Az utóbbi években a kutatási eredmények megváltoztatták a szakemberek véleményét.

Az új kutatás is kimutatta, hogy a dohányzó nőknél nagyobb a mellrák kialakulásának esélye
     

Az új kutatás során a résztvevők közül mintegy 7500 nőnél diagnosztizáltak mellrákot. Sarah Nyante, az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet munkatársa szerint friss kutatásuk eredményei is arra utalnak, hogy a dohányázás összefügg a mellrák fokozott kockázatával.
 
Ismert rizikótényezők
 
Más kockázati tényezőkről - a túlsúlyról, az alkoholfogyasztásról, a mozgásszegény életmódról - ismeretes, hogy növelik a menopauzán átesett nők mellrákkockázatát, a dohányzás szerepét azonban nehezebb volt feltárni.

A dohányzás világszerte a rák leginkább megelőzhető oka. Nemcsak a tüdőrák, hanem a gége-, a nyelőcső-, a szájüreg-, a torok-, a hólyag-, a hasnyálmirigy-, a vese-, a máj-, a gyomor- és a bélrák kialakulásában is szerepet játszik. Az elmúlt félévszázadban a becslések szerint 6,5 millióan haltak meg Nagy-Britanniában dohányzással kapcsolatos betegségben.

http://www.theguardian.com/society/2014/mar/19/smoking-link-breast-cancer-older-women-study

Forrás: MTI
Fotó:
chubphong - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja