SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Őrizd meg szíved egészségét diabétesz esetén is

Családinet [cikkei] - 2014-03-05
A szívinfarktust a diabétesz egyik félelmetes, ám gyakori lehetséges szövődményeként tartják számon. Az utóbbi időben néhány nagyobb esetszámú tanulmány eredménye alapján kérdésként merült fel, hogy a vércukorszint gyors csökkentése minden esetben segít-e az érszövődménnyel rendelkező betegek túlélésének meghosszabbításában?

Dr. Bibok György, a Budai Endokrinközpont diabetológus főorvosa elárulja, vajon miként lehetne csökkenteni a szív- és érrendszeri szövődmények előfordulási esélyét.

Csökkent inzulin felhasználástól a vérrögösödésig

2-es típusú cukorbetegség esetén az inzulin felhasználásban - és a termelésben is zavar keletkezik, így a vércukorszint lényegesen megnő, ami pedig az erek károsodásához vezet, és meszes lerakódások keletkeznek bennük. Ezeken az ereken apró sérülések jöhetnek létre, ami vérrögök kialakulásához vezethet, majd elzáródásokat okozhat az agy, vagy a szív artériáiban, stroke-ot, illetve szívinfarktust kiváltva.

Fontos a rendszeres kontroll vizsgálat

„A súlyos szövődmények elkerülése érdekében a betegeknek kiemelten fontos rendszeresen részt venniük diabetológiai szakellenőrzésen és a szükséges érrendszeri vizsgálatokon, melyek során pontosabb képet kaphatnak állapotukról. A cukorbeteg szakellátó helyeken a diabetológus orvos évente 2-4 alkalommal ellenőrizteti a betegek HbA1c szintjét. Ez a vizsgálat a vörösvértestekben lévő hemoglobin cukorral való telítettségét mutatja, így pontosabb képet lehet kapni az elmúlt 2-3 hónap vércukorértékeinek átlagáról. A jó cukorháztartással élő diabéteszes betegek ezen értéke 5.6 és 7.0 % között van. Magasabb értékek esetén nagyobb a veszélye az érszövődmények kialakulásának, illetve a már meglévők rosszabbodásának.”- mondja dr. Bibok György, a Budai Endokrinközpont diabetológus főorvosa.

Magasabb HbA1c, nagyobb kockázat

A LSU Hospital-Based Longitudinal Study (LSUHLS) nevű vizsgálatban 29627 diabéteszes beteget vizsgáltak, akiknek nem volt ismert a szívkoszorúér betegségük, illetve nem állt fenn szívelégtelenség a vizsgálat kezdetekor. Az utánkövetésből kiderült, hogy több mint 5000 főnél alakult ki szívelégtelenség 6,5 éven belül. Továbbá azt is megállapították, hogy a kezdeti HbA1c érték minden egy százaléknyi emelkedése 9 százalékkal megemelte a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát.

A cukorbetegek gondozása során a HbA1c mértékét, mint célértéket, vagy újabban, mint céltartományt adják meg és figyelik. Bár a cukorbetegek számára a céltartomány 5.6 és 7.0 % közt mozog, az érszövődménnyel rendelkező betegek esetében az ajánlások már megengedőbbek, mert elfogadhatónak tartják a 7-8% közötti értéket is. Ennek oka, hogy a már meglévő érbetegség esetén a kórosan alacsony vércukorérték (pl. hipoglikémia) veszélyesebb a hirtelen bekövetkező állapotrosszabbodás, halál szempontjából, mint a kissé emelkedett vércukorérték.

A diabetológusok minden esetben a beteg aktuális állapotához, a meglévő szövődményekhez igazítják a szükséges terápiát, mely gyakran nem lehet más, mint a helyes inzulinkezelés.

Dr. Bibok György szerint a fentebb említett vizsgálat eredménye azért fontos újdonság, mert megerősíti azt a korábban vélt összefüggést, hogy a jobb anyagcsere-állapot - kórosan alacsony vércukorérték nélkül- javíthatja a szív működését, és csökkentheti a szívelégtelenség kockázatát, ami idősebb 2-es típusú cukorbetegekben fontos és gyakori szövődmény.

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó:
nokhoog_buchachon - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja