SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Így teszi tönkre az ereit a stressz

Családinet [cikkei] - 2014-02-18
Már régóta ismert tény, miszerint lelkiállapotunk nagy hatással van vérnyomásunkra. Igenám, de a stressz a mindennapok szerves része, így nem meglepő, hogy néha kiugró értéket produkálunk.

Mégis mikor kell ezzel orvoshoz fordulni, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

A stressz és a magas vérnyomás együtt jár?

Számos kutatás bebizonyította már, hogy a stressz megemeli a vérnyomást. Ezért van az, hogy azok, akiknek munkájuk feszített tempóban zajlik, többször küszködnek vérnyomás problémákkal, csakúgy, mint akiknek nincs kiegyensúlyozott, rendezett családi hátterük. Egy japán tanulmányban ezt meg is erősítették, ugyanis az elvált és a megözvegyült embereknél jóval többször állapítottak meg hipertóniát, mint a boldog házasságban élőknél.

Illetve ha 24 órás vérnyomás monitorozáson venne részt, akkor nagy valószínűséggel megállapítaná, hogy egy fontos megbeszélés, vagy egy kollégával való konfliktus során is megemelkedik az értéke.  Ez egy terjesen természetes folyamat, azonban ha napjában többször is „felmegy önben a pumpa”, akkor nagy eséllyel hipertóniássá válik.

Így hat a stressz az erekre

Stresszhelyzetekben a szív automatikusan gyorsabban és erősebben pumpál, az adrenalin és a noradlenalin miatt az erek összehúzódnak, a légzés szaporábbá válik, az izmok megfeszülnek. Amennyiben ez nem fordul elő túl gyakran, akkor semmi problémát nem okoz, de más esetben a megemelkedett vérnyomás miatt az erek fala tartósan megfeszül, és emiatt elveszíti rugalmasságát.

„A tartós vérnyomás emelkedés az ér belső felszínén eleinte csak mikroszkóppal látható sérülést eredményez. Ez egy idő után oda vezet, hogy fokozódik az ér-összehúzódást eredményező anyagok termelődése, az ér belső felszínén egyenetlenség jön létre, emiatt kis vérrögök képződhetnek, illetve az érfalban meszesedés következik be.”- mondja dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.

A gyógyszeres kezelés nem elég

A magas vérnyomás kezeléséhez a gyógyszeres kezelés elengedhetetlen, azonban ha nem változtat az életmódján, akkor tartós javulás nem érhető el, ráadásul az is lehet, hogy még a megfelelő terápia ellenére sem sikerül beállítani az értékét. Viszont tudni kell, ez fordítva igaz, ugyanis ha csökkenti az életében a stresszt, akkor könnyen lehet, hogy kisebb dózisú gyógyszerekkel is kordában tarthatja a vérnyomását.

Forrás: Trombózisközpont
Fotó:
David Castillo Dominici - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja