Legfrissebb cikkek

Több szervezet összefogásával elindult a Defibrillátort az irodaházakba, bevásárlóközpontokba! című kezdeményezés, melynek célja hogy vészhelyzet esetére a lehető legtöbb közfunkciójú épületben legyen újjáélesztést segítő készülék - tájékoztatta a mozgalom kezdeményezője, a Magyar Ingatlanfejlesztők Egyesülete (IFK) szerdán az MTI-t.

Az illetéktörvény módosításával 2014. január 1-jétől illetékmentessé válnak a házastársak közötti vagyonmozgások, ezzel szélesedik a családokat tehermentesítő illetékszabályozás, ami több százmillió forint megtakarítást jelenthet az érintetteknek. Erről Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkára beszélt sajtótájékoztatón, szerdán, Budapesten.

A Fidesz szerint a kormány újabb, nőket segítő programjai révén jövőre már mindenki dolgozhat, aki szeretne.

Génterápiával gyógyították meg két kutya vérzékenységét amerikai orvosok. A kísérleti kezelés után két évvel az állatok még mindig tünetmentesek.

Kilencven napos türelmi idő után lép hatályba az élelmiszerek transzzsírsavtartalmát szabályozó rendelet, amely a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A rendelet lényege, hogy tilos lesz forgalomba hozni olyan élelmiszert, amelynek zsírtartalmában a transzzsírsavak aránya meghaladja a két százalékot.

Csodadiéták, gyors, látványos eredményt ígérő szerek? Nem érdemes bedőlni a felelőtlen ígérteknek, dr. Hubina Erika, az Oxygen Medical endokrinológusa szerint tartós fogyást csakis megfelelő életmód eredményezhet. Mind a túlsúlynak, mind a kóros fogyásnak hormonális oka is lehet.

Alakítsuk ki azt a szokást, hogy rendszeresen töltünk együtt közös, mindenki számára minőségi időt a család minden tagjával közösen. Ezek a rendszeres, heti családi estek a közös tevékenységek során együtt töltött idő révén segítenek növelni az összetartást a családban.

Január 1-jétől a gyed extra program keretében, az eddigi kedvezmények fenntartása mellett bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény - ismertette Czomba Sándor keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A századfordulós Bécs pezsgő, dekadens világában járunk. Minna Bernays, az éles eszű, tanult társalkodónő hirtelen munka nélkül, az utcán találja magát. Bécs az avantgárd művészek és a forradalmi gondolatok otthona, ahol azonban egy ifjú hölgy számára még mindig a házasság jelenti az egyetlen biztonságot. Minna azonban ennél jóval többre vágyik, és kétségbeesésében nővéréhez, Marthához fordul segítségért.

"Joyce Maynard a legjobb formáját hozza a Nyárutóban. Olyan regény ez, amit egyszerűen nem szabad kihagyni." Jodi Picoult

Caitlin Moran meghökkentő és merész: nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Ami a szívén, az a száján: nem fél attól, hogy a legkínosabb kérdéseket feszegesse, s hogy nevén nevezze a dolgokat.

A Hétpecsétes titok a 19. századi Londonba kalauzolja az olvasót.

Az Országgyűlés döntése alapján csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától.

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adóváltoztatásokat. A kormány javaslatára a családi adókedvezmény 2014-ben az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz.

A Goodyear rajzversenyén pályázó óvodások repülni szeretnének. A gyermekek a közlekedés körülményei között is szuperképességekre vágynak - derült ki a Goodyear Biztonságos Óvoda programjának rajzversenyéből. A Goodyear, mint minden évben, idén is meghirdeti pályázatát óvodásoknak, aminek témája a közlekedés köré épül. A rajzverseny amellett, hogy jó lehetőség az ovisoknak arra, hogy megmutathassák tehetségüket, abban is segít, hogy játékos, érdekes módon tanulják meg a gyerekeknek a közlekedési szabályokat.

A magas vérnyomás korunk népbetegségének számít. A hipertóniában szenvedő betegek életkilátásai rosszabbak, hiszen olyan szövődményekkel járhat, mint például a stroke, vagy a szívinfarktus. Az esetek többségében gyógyszeres kezeléssel az állapot kordában tartható, de mi a helyzet a várandósokkal? A terhességi magas vérnyomásról, illetve annak kezelési lehetőségeiről Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

A migrén már önmagában is kellemetlen betegség, hiszen nem ritka, hogy a kínzó fejfájás akár órákra, napokra tehetetlenné teszi az embert. Azonban kutatások szerint ennél nagyobb veszélyeket is rejthet magában, ugyanis a stroke kialakulásának kockázatát is megnöveli. A migrén és a szélütés kapcsolatáról Dr. Vida Zsuzsanna, a Trombózisközpont neurológus főorvosa beszélt.

2011 júniusában publikáltunk egy cikket Mégis kinek a gyereke? címmel, amit akkor sokan olvastak, és sok olvasónk hozzászólt az íráshoz. Újabb hírt kaptunk a családról, akiknek a kálváriája a mai napig nem oldódott meg. Ismét közöljük, hogy azóta hol tart az ügyük.

Az MVM Csoport vezetői összesen több mint 140 millió forint támogatást adtak át 14 segélyszervezet, intézmény, kórház és alapítvány képviselőjének a hatodik Élménynapon. Az összegből többek között kórtermeket és laboratóriumokat újítanak fel, valamint különleges eszközöket vásárolnak majd a beteg gyerekek gyógyulását segítő szervezetek. Eközben az elmúlt évek hagyományait követve idén minden eddiginél több fogyatékkal élő, tartós kórházi kezelésre szoruló beteg kisgyermek a már gyógyult és egészséges társaival együtt vette birtokba a Millenárist, amely a társaságcsoport szervezésében idén a környezettudatos szemléletre tanító Magyar Népmesék Birodalmává változott. A rendezvényen a nemzeti energetikai társaságcsoport több mint száz önkéntese is gondoskodott az 1300 kisgyermek és…

Alcím: Felejtsük el a fogyókúrákat és figyeljünk testünk bölcsességére!