Legfrissebb cikkek

A 6 hónapos babának már adható alma, mert könnyen emészthető, egészséges és sok vitamint tartalmaz (C-vitamint, A- és B vitamint, folsavat, kalciumot, magnéziumot, kálium, és kéntartalma is magas) nyers állapotában.

A 6 hónapos babának már adható sütőtök, alma, krumpli és sárgarépa is, azonban arra figyeljünk, hogy először egyesével kóstoltassuk meg a picivel az egyes alapanyagokat (természetesen főtt, pépesített állapotban).

Még tavaly történt, amikor anyám egy alkalommal a reggeliző asztalnál azt mondta: buta csacsi vagy kisfiam! Mondtam, hogy csavard rá a tejesüvegre a kupakot, és lám, most eldőlt, az abrosz csupa tej lett, tócsa áll belőle a padlón, ráadásul - mivel minden tej kifolyt -, a müzlidre már egy kortyocska se jutott belőle. Látod, miért nem fogadtál szót, te buta szamár!

Ha már jó pár testápolót, arckrémet kipróbáltunk, de igazán egyik sem hozott megoldást az erősen száradó, kirepedező, ekcémás bőrére, akkor érdemes a táplálkozás irányába is vizsgálódni. Annak, aki érzékeny a nikkelre, fontos tudnia, hogy milyen ételek fogyasztása fokozhatja a bőrtüneteket.

A prolaktin az egyik legfontosabb hormonunk, mely elsősorban a tejelválasztásért és a terhesség támogatásáért felelős. Bár kis mennyiségben mindig termelődik, ám ha várandósság vagy szoptatás nélkül is túl magas a szintje, az problémát jelezhet, ráadásul a teherbe esést is hátráltatja.

Megjelent a felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, a diákok a december 22-én közzétett meghirdetések módosítása, kiegészítése mellett újabb képzéseket is találnak a www.felvi.hu oldalon.

Csökkenti a tanulók tanulmányi teljesítményét és magabiztosságát, saját képességeikbe vetett hitét a hosszan tartó vagy erősödő iskolai zaklatás egy új tanulmány szerint.

A 6 hónapos babának már adható sütőtök, aminek magas rost és C-vitamin tartalma segít az emésztésben, valamint erős antioxidásns hatása miatt is érdemes fogyasztani.

A babák hozzátáplálásakor nem mindegy, hogy melyik ételt mikor vezetjük be, mert akár árthatunk is vele gyermekünknek. A 6 hónapos babának már adható alma és őszibarack: könnyen emészthetőek és sok vitamint tartalmaznak.

Munka után hazaérve mi másra vágyik az ember, mint egy kis pihenésre, láblógatásra és egy békésen eltöltött finom vacsorára kedvesünkkel, kis családunkkal

Az arcüreggyulladás lehet rövidebb lefolyású (heveny vagy akut), ami általában 4 hétnél rövidebb ideig áll fenn, de lehet elhúzódó (krónikus) is. A betegség minden formájánál jellemző tünet lehet a fáradékonyság, levertség, kedvetlenség.

Úgy is szokták nevezni, hogy a szorongásos zavarok előszobája! Milyen igaz! És sajnos a megfelelési kényszer is, mint minden lelki probléma kialakulása, a gyermekkorból gyökerezik!

A gége közelében zajló műtéti beavatkozások után a hang időnként megváltozhat. Átmeneti némaság, súlyos rekedtség, a hang erőtlensége a leggyakoribb tünet.

A fogzás és fogváltás igen fontos mérföldkövek a gyermekek életében, mely több évig is eltart. A fogváltás rendszerint 6-7 évesen veszi kezdetét, ám ha ennél később bújnak elő a végleges fogak, az pajzsmirigy alulműködésre utalhat.

A 6 hónapos babának már adható forró vízbe áztatott gabonapehely és őszibarack is, ami magas vitamintartalmú gyümölcs (A- és C-vitamint tartalmaz, ezen kívül magnézium-, kalcium- és borontartalmát érdemes kiemelni).

A babák hozzátáplálásakor nem mindegy, hogy melyik ételt mikor vezetjük be, mert akár árthatunk is vele gyermekünknek. A 6 hónapos babának már adható alma, mert könnyen emészthető, egészséges és sok vitamint tartalmaz (C-vitamint, A- és B vitamint, folsavat, kalciumot, magnéziumot, kálium, és kéntartalma is magas) nyers állapotában.

A 6 hónapos babának már adható alma: könnyen emészthető, egészséges és sok vitamint tartalmaz. Hogy ne váljon unalmassá, többféle módon is elkészíthetjük a picinek az almás ételeket.

A babák hozzátáplálásakor nem mindegy, hogy melyik ételt mikor vezetjük be, mert akár árthatunk is vele a gyermekünknek. A 6 hónapos babának már adható őszibarack, ami sok vitamint tartalmaz (főleg A- és C-vitamint, de ezen kívül fontos ásványi anyagok is találhatóak benne), valamint segít az emésztésben is.

Néhány napos diéta nem ártalmas téli vírus- vagy bakteriális fertőzés esetén, vagyis ha valakinek nincsen étvágya, nem kell erőltetni az evést, elegendő a bőséges folyadékfogyasztás.

Ha egy kapcsolatban kiderül a megcsalás ténye, mindkét fél egy addig nem tapasztalt helyzetben találja magát, melyben nem tudják, mit tegyenek. Gyorsan kiderülhet számukra, hogy ebben a helyzetben nem a megcsalás ténye az egyetlen vagy legnagyobb probléma, hanem a bizalomvesztés, a közös szövetségben bekövetkező törés.