Legfrissebb cikkek

Egy orosz gyermekpszichológus, Tatiana Ivanko végtelenül egyszerű módszert talált ki, miközben gyermekével gyakorolta az írást, mellyel gyermekünk szárnyakat kaphat és sokkal motiváltabbá válhat a tanulás iránt.

Elfogadtam, hogy a boldog gyerekkor kosszal jár. Ráadásul nem kézzel kell mosni a ruhákat, mint a nagymamáinknak, így egy szavam se lehet.

Hozzátartozói napokig keresték a közösségi oldalakon is a hétéves Julian Cadmant, akinek a barcelonai terrortámadást követően veszett nyoma. Vasárnapra azonban a DNS-vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy Julian egyike a vérengzés 13 halálos áldozatának.

Közeledik a nyár vége: az idő hűvösre fordulásával az iskolakezdésre való felkészülést sem lehet tovább halogatni. A következő gyakorlati tanácsokat megfogadva viszonylag zökkenőmentesen telhet a szeptember.

A kis Daxx talán csak kiskamasz bátyja lélekjelenlétének köszönheti, hogy életben maradt, amikor a vártnál hat héttel korábban világra jött. Édesanyjának már a kórházba sem sikerült eljutnia, így a 10 éves Jayden a fürdőszobapadlón segítette világra kisöccsét.

Manapság nagyon divatosak a különféle alakformáló kezelések, sokan akár első választásként ezekkel a módszerekkel szeretnének fogyni. Sajnos azonban az is gyakori, hogy nem azt kapjuk, amit szerettünk volna, mert vagy nem a problémánk megoldására alkalmas kezelés mellett döntöttünk, a gép nem volt megfelelő, vagy nem jó szakembert választottunk.

Ezen cikk arról szól, hogy mit tehetünk önmagunk, családunk és embertársaink védelméért a megváltozott európai biztonsági körülmények között.

Korábbi cikkemben írtam a szülőkről, hogy milyen mondatokkal indítanak általában egy telefonbeszélgetést, amikor be akarják íratni a gyereküket úszni. Most a felnőttek következnek, akik arra vállalkoznak, hogy teljesen önszántukból, sőt, szabad akaratukból szeretnének megtanulni úszni.

Hamarosan becsengetnek az iskolába. A zökkenőmentes tanévkezdés érdekében 4+1 tippet olvashatnak az alábbi cikkben!

Ha a strandolás során fülbe jutott víz nem tud távozni, akkor gondoljunk rá, hogy ennek egyik oka lehet a hallójárati fülzsír is! A fülzsírdugó nemcsak zavaró, hanem fertőzések melegágyát is képezheti.

Kiesett egy négy év körüli kislány a VIII. kerület egyik társasházának hatodik emeletéről szombaton reggel, és a helyszínen meghalt.

Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, amelyet ausztrál kutatók dolgoztak ki.

A hétéves Madison valószínűleg egész életében viselni fogja annak a fekete henna tetoválásnak a nyomait, amelyet az egyiptomi nyaraláson kapott jutalmul a jó viselkedéséért.

Negyven felett a sejtek anyagcseréje lelassul, megjelennek az arcon a ráncok és a testünket is másnak érezzük, mint fiatalon.

Az elérzékenyült mentősnő csak pár perccel később tudta folytatni munkáját, annyira meghatódott a szokatlan hívástól.

Bár az elmúlt évtizedekben hazánkban is emelkedett a születéskor várható élettartam, mind a férfiak, mind a nők körében, így is mintegy 5-6 évvel alacsonyabb az EU átlagéhoz képest.

Nem gondoljuk, hogy a kisgyereknek hallgass lenne a neve. A beszélgetés alapszabályait azonban - mint például azt, hogy nem szakítjuk félbe a másikat - ma is fontos megtanítani nekik.

A kávé frissít, üdít, élénkít, felébreszt. Nehéz lemondani róla annak, aki egyszer hozzászokott a koffeinadagjához. A kismamáknak várandóságuk idején azonban mégis ideális lenne lemondani róla.

Ismét megjelent a nyugat-nílusi láz Szerbiában, eddig három esetet jegyeztek fel - számolt be a szerb sajtó kedden a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.

Nem megfelelő stabilitás miatt kilenc veszélyes etetőszékeket és bébikompot vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság, többségüket a gyártók, forgalmazók vissza is hívták a vásárlóktól.