Legfrissebb cikkek

Ahogy Alexa édesanyjának beszámolójából kiderül, néha elég a fiatal egyetlen hibás döntése ahhoz, hogy megállíthatatlanul elinduljon a lejtőn.

Heó! - üdvözöl az eladósrác az áruházban olyan hangon, mintha minimum két tojás lenne a szájában. Szióka! - kezdi a bájcsevegést a burgeres kislány a pénztárnál.

Az extra hozzávalóknak köszönhetően ez a változat kevésbé okoz puffadást, mintha csak önmagában a káposzta lenne a tányéron.

...én legalábbis úgy éreztem, ezt kellett volna mondanom a kisfiamnak aznap, mikor utoljára szoptattam. Akiről már vált le baba, tudja, érzi, miről beszélek, különösen az első csemetét terelgető anyukák számára lehet ismerős.

Több, a családokat érintő jogszabály változik január 1-jével, így egyebek mellett nő a gyermekgondozási díj, valamint a diplomás gyed maximális összege, a gyermek várásakor az édesanya diákhitelének törlesztését felfüggesztik, a második gyermek vállalása esetén a tartozás felét, a harmadik vagy további gyermek vállalásánál pedig a teljes tartozást elengedik.

A 10-11 hónapos babának már adható rebarbara, melyben A-, B1-, B2- és C-vitamin és niacin található, ásványi anyagok közül pedig sok káliumot, kalciumot, foszfort, magnéziumot, vasat és szelént tartalmaz.

Már jócskán benne vagyunk az iskola időszakban. Már több hónap eltelt és láthatod gyerekeden a felszabadultságot, vagy a túlterhelésből fakadó lehangoltságot.

A táplálási hibákat alapvetően több csoportba sorolhatjuk: a táplálék mennyiségének, összetételének, minőségének, és a táplálás technikájának hibái szerint.

Sok dohányos köztük számtalan kisgyermekes szülő szokik rá az elektromos cigarettára annak reményében, hogy így kevésbé károsítja magát és a családját.

Fél évet kaptak az intézmények, hogy elkészítsék a vésztervet különleges esetekre - többek között terrortámadás esetére is.

Kisfiú lett az első fővárosi újszülött. A fővárosi Szent István kórházban született 2018 első budapesti újszülöttje.

Nem telhet el szilveszteri buli jó zenék nélkül - az év utolsó napján a szülőknek is jár egy kis kikapcsolódás. Mutasd meg a gyereknek, milyen zenékre buliztatok fiatalon: hallgassatok bele a 80-as és 90-es évek slágereibe és kezdődhet a tánc!

A 10-11 hónapos babának már adható zöldbab, amiben B1-, B2- és a C-vitamin található, és élelmirost-tartalma jelentős.

A babák hozzátáplálásakor nem mindegy, hogy melyik ételt mikor vezetjük be, mert akár árthatunk is vele gyermekünknek. A 8 hónapos babának már adható bab, mely kitűnő fehérjeforrás.

Járomi Bence december 23 hajnalán tűnt el egy buli után - a tűzoltóság 5 nappal később emelte ki a holttestét a Tiszából.

Egy kedves, segítőkész doktornő olyan tanácsot adott, ami egy életre megváltoztatta a lázcsillapítási szokásainkat.

Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik.

Életét kockáztatva többször is visszament a lángoló buszba Vígh György, és mentette, aki a keze ügyébe került. Az azóta is hősként ünnepelt testneveléstanár élete azonban így is darabjaira hullott azon az éjszakán, saját gyermekeit ugyanis elveszítette.

Kipirosodás, szárazság, viszketés csupán néhány kellemetlen tünet, amelyek a hideg beköszöntével jelentkezhetnek a bőrünkön.

Amerikai kutatók nemrég megállapították, hogy a különböző szülészetek drasztikusan eltérő császármetszési arányokat mutatnak. A helyzet Magyarországon is hasonló: hogy egy szülés császármetszéssel végződik-e, jórészt azon múlik, hogy a kismama melyik kórházban hozza világra a gyermekét.