Legfrissebb cikkek

KisgyerekekFelejtsük végre el, hogy önzők az egykék!

Immár tudományosan sikerült lerombolni egy bántó tévképzetet: kiderült, hogy aki egyetlen gyerekként nő felé, sem feltétlenül önzőbb és beképzeltebb, mint az, aki több testvérrel osztozik a szülő figyelmén.

Gyerekirodalom, hangos mesékA Mikulás csizmája (mese)

Réges-régen történt, amit most elmesélek, amikor még igazi, komoly telek voltak, és fogcsikorgató hideggel, hatalmas hóeséssel köszöntött be ez az évszak.

hirdetés
Programajánló (családdal, gyerekkel)Apa+én programok: A kettesben töltött minőségi idő

Megvédeni az erdők szellemét, titkosügynök kiképzésre menni, diplomázni varázslóiskolában, saját készítésű csúzlival megtámadni az ezerfejű sárkányt, trabanttal csapatni a Velencei tó körül, mézeskalácsot sütni vagy éppen lakatlan szigetek között kenu túrázni. Ez néhány hétvége programja az elmúlt 1 évből, amit az Apaépítő szervezett az Apa+én élmény hétvégék keretében.

GyermekbiztonságFelnőtt honlapok letiltása és időkorlát: 6 szűrőprogram a gyerek biztonságos netezéséhez

Sok eszköz és szűrőprogram közül válogathatunk, ha keretek között szeretnénk tartani a gyerek internethasználatát. Érdemes azonban ezekkel is okosan élni, mert nincs az a külső kontroll, ami helyettesíthetné a bizalmas szülő-gyerek viszonyt.

KisgyerekekSzorongásos zavarok gyermekkorban

A szorongásos zavar az egyik, gyermekkorban leggyakrabban előforduló pszichiátriai betegség, így fontosnak tartjuk, hogy mind a szakembereknek, mind a szülőknek nagyobb rálátásuk legyen a zavarok természetére, hogy időben tudjanak segítséget kérni gyermekük számára.

hirdetés
Programajánló (családdal, gyerekkel)Egy darabka Olaszország: Ciao Mamma, ahol a kisgyermekes családok is jól érezhetik magukat

Az újbudai irodaházak és lakóparkok közepén található Ciao Mamma Ristorante-ban az olasz konyha legjavát kínálják a vendégeknek. A frissen, helyben készített tészták, a javarészt olasz alapanyagokból összeállított fogások között mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

Hírek, érdekességekHihetetlen összefogás: Levi gyógykezelésére is összejött a 700 millió

Jótékonysági sütivásárok, licitálások és rengeteg önkéntes adakozó: az összefogásnak hála Zente után most Levi kapott esélyt a teljes életre.

EgészségBaktériumokkal az elhízás ellen

Az elmúlt években kiemelt figyelmet kap a bélflóránk, azaz a bélrendszerünkben élő mikroorganizmusok, amit összefoglaló néven mikrobiomnak is neveznek.

Kamaszok"Csak azt ne tegye, amit én az ő korában!" - A kamaszok szüleinek félelmei

Az ismert és ismeretlen veszélyektől egyaránt féltik gyermekeiket a tizenévesek szülei. Miközben néhány olyan helyzettel is szembe kell nézniük, amelyek előttük ismeretlenek, sokukat az is riasztja, ha a saját fiatalkorukra gondolnak, hiszen tudják: magukat is számtalanszor sodorták veszélybe.

Hírek, érdekességekAz Univerzum üzenetei

Ha azt gondolod, hogy az Univerzum nem üzen neked, akkor nagyon tévedsz. Minden embernek üzen!

Hírek, érdekességekVideó: részeg sofőrbe hajtott bele egy nő, hogy megmentsen egy kisbabás családot

A phoenixi rendőrkapitányság osztotta meg az a felvételt, amelyen az látszik, hogy egy részeg ámokfutó majdnem elüt egy babakocsis párt, ám egy másik autós belehajt, így megállítja őket.

EgészségNovemberben a férfiaké a főszerep

Minden évben van egy hónap, amikor a férfiaké, pontosabban a férfiegészségé a főszerep. Ez a hónap a november, amely egyben a Movember elnevezésű nemzetközi mozgalom hónapja is, melynek célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára. De miért is van szükség erre a figyelemfelkelő akcióra és miért fontos, hogy az urak ne csak novemberben figyeljenek magukra?

Hírek, érdekességekOrszágos pedagógussztrájk jöhet januárban

A Pedagógusok Szakszervezete november 22-ig adott határidőt a kormánynak a követeléseik teljesítésére, ellenkező esetben országos sztrájkkal indíthatják a 2020-as évet.

Meddőség és lombikA női meddőség hátterében álló leggyakoribb pszicho-neuro-endokrin problémák 3. rész: A pajzsmirigy betegségei

Az elmúlt 20 évben a fejlett országokban a meddőség problémája drámai méreteket öltött (1. ábra). A párok 25-50 %-ánál már az első gyermek megszületése is nehézségekbe ütközik! "Mi lehet az oka?"- teszik fel joggal a kérdést. A válasz nem egyszerű, mert a meddőségnek orvosi szempontból nagyon sok oka lehet, ugyanis általában több tényezős, ún. multifaktoriális problémáról van szó.

KisgyerekekNe vedd semmibe a gyerek szomorúságát!

Ha az óvodás, kisiskolás valamin elszomorodik, hajlamosak vagyunk legyinteni rá. „Nem nagy dolog, ennyiért felesleges sírni.” Pedig neki ott mindez nagyon is számít. És az is fontos lenne, hogy ezt a felnőttek is így lássák.

Hírek, érdekességekFelfüggesztettet kapott az iskolatársát boxerrel verő fiú

Gyorsított eljárásban felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt a nyolcadikos fiút, aki boxerrel támadt egy 11 éves iskolatársára.

Programajánló (családdal, gyerekkel)Ingyenes csecsemő - és gyermekéletmentő tanfolyam

November 17. a Koraszülöttek Világnapja. A felmérések szerint a koraszülöttek körében nagyobb eséllyel fordul elő a bölcsőhalál. A világnap alkalmából mi ennek elkerülésében kívánunk segíteni.

KamaszokDiákcsíny vagy bűncselekmény? Az oktatás minden szereplője megszenvedi a növekvő iskolai agressziót

Tanárukra támadó diákok, társát brutálisan összeverő általános iskolás, kéztöréssel végződő „fegyelmezés” – három olyan hír, amely az utóbbi néhány hétben nyugtalanította a közvéleményt. Úgy tűnhet, a hatóságok és az iskolák tehetetlenek, pedig lenne eszköz a kezükben, de ezek érvényesítéséhez az összes szereplő közös fellépésre lenne szükség.

Hírek, érdekességekGyerekdalt énekeltek az ijedt kisfiúnak a tüntetők (videó)

Egy anya arra kérte a libanoni tüntetőket, hogy ne kiabáljanak olyan hangosan, mert a kisfia megijed tőlük. A tiltakozó fiatalok reakciójára azonban semmiképp nem számított.

EgészségEgyre nő az autizmus gyakorisága - Veszélyes-e a tartósítószerként használt propionsav?

Az autizmus (pontosabban autisztikus spektrum zavar, angolul autism spectrum disorder, ASD) gyakorisága ijesztően nő napjainkban.