Legfrissebb cikkek

Állatok világnapja október 4. Az állatvédők ez alkalomból felhívják az emberek figyelmét a házi kedvencek- és a haszonállatok, no meg a vadon élő állatok helyzetére, védelmére, szeretetük fontosságára. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője pontokban szedte össze a fontos teendőket.

Idén lett 5 éves a Nébih Maradék nélkül élelmiszerpazarlás-megelőzési programja, amelynek megünneplését szeptember 29-re, vagyis az élelmiszerpazarlás elleni világnapra időzítette a hivatal. Az alkalomból "Nem leszek szemét!" címmel nyereményjátékkal egybekötött közösségi média kihívás indul. A játék célja, hogy az élelmiszerpazarlást megelőző egyéni erőfeszítések a közösség erejének köszönhetően megsokszorozódjanak, és ezáltal minél szélesebb körben megismerjék a problémakört, valamint a lehetséges megoldásokat.

Októberben már elérhető az Otthonteremtési program legújabb tagja.

Tévhit, hogy menstruáció alatt nem lehet teherbe esni. Ahogy az is, hogy nem lehet terhesség a vége az első védekezés nélküli szexuális együttlétnek. Ezekkel talán a legtöbben tisztában vagyunk, mégis van néhány meglepő mód, ahogy szintén teherbe tudunk esni. Veszélyes lehet a foggal kibontott óvszer, de a fehérneműben való előjáték is.

Naponta szivárogtatják ki az újabb és újabb információkat az szja-visszatérítéssel kapcsolatban a kormánytagok. Ezúttal Novák Katalin, családügyi miniszter árult el részleteket a támogatásról.

Minden szülő rémálmát élte át a Fejér megyei édesanya, de hősies viselkedésének hála, sikerült megmentenie gyermeke életét a mentők segítségével.

Alig egy hónapja tart az iskola, és máris sok szülő érezheti úgy, hogy kifogyott az ötletekből, mit is csomagoljon gyermeke uzsonnásdobozába. Ez valóban nem könnyű feladat, hiszen hiába tudja a szülő, mi lenne a megfelelő, a legegészségesebb a gyereknek, ha a gyerek pont azokat nem akarja megenni. Az Európai Friss Csapat most ebben segít, mert dietetikusa, Fülöp Lili segítségével összeállította az öt leghasznosabb tippet a gyerekek iskolai uzsonnája és tízóraija kapcsán.

Szeptember végére a gyermekek már be- illetve visszaszoktak az óvodába, azonban a szülők új kihívással kell, hogy szembe nézzenek. Jogosan szeretnék tudni, hogy mi történt a kicsikkel odabent, azonban gyakran semmit sem sikerül kihúzniuk belőlük. B. Szirtes Dóra szerint kellő tudatossággal és a megfelelő alkalmak biztosításával még a legzárkózottabb gyermekből is előjönnek az aznapi események, élmények.

A Budapesti Állatkertben nemcsak egy napig tart az állatok világnapja, hanem három napon át, szombattól hétfőig, és Állat- és Növényszeretet Fesztiválnak hívják. Vasárnap megtartják az állatkerti nevelőszülők találkozóját is. Sokféle állatos és növényes élménnyel, illetve a környezet- és természetvédelemmel, valamint a felelős állattartással kapcsolatos programokkal várják a látogatókat.

Szeptember 29-én ünnepeljük az egyik legkeményebben dolgozó izmunkat, mely a nap 24 órájában folyamatosan azon dolgozik, hogy ellássa testünket és szerveinket elegendő mennyiségű vérrel. Szívünk percenként átlagosan 70-75-öt dobban, működését természetesnek vesszük és jó esetben nem is vesszük észre. Azonban nagyon fontos, hogy odafigyeljünk karbantartására, egészségének megőrzésére, hiszen egy életen át szükségünk van rá!

2022. február 15-éig ígérete szerint kiutalja a kormány az idén befizetett szja-t azoknak a családoknak, akik családi pótlékot kapnak. Sok részletet tudtunk eddig a visszafizetésről, de természetesen voltak benne homályos foltok is. A kormány több tagja is részleteket árult el az intézkedés lépéseiről.

Az Oral-B, az elektromos fogkefék első márkája, mely úttörő szerepet játszott a fogkefék és a mobil applikációk összekötésében is, Magyarországon is elérhetővé tette legújabb fejlesztését, az Oral-B iO™ elektromos fogkefét. A termék rendkívüli újítást nyújt a fogmosásban, forradalmi mágneses technológiája új iparági mérföldkőnek számít. A fejlesztés mögött álló kutatások eddig soha nem látott szintre emelik a felhasználói elvárásokat az élmény, a technológia, a design és a teljesítmény tekintetében.

A koronavírus-válságot követő ingatlanpiaci kilábalás az eddigi évekre jellemző trendeket teljes mértékben megváltoztatta. Egyrészt a pandémiás időszak okozta karantén-hatás hozott egy nagyobb változást a lakásvásárlási szempontok esetén, másrészt az elérhető állami támogatások módosítása és kibővítése is újabb fordulatokat hozott a hazai ingatlanpiacra. Milyen típusú ingatlan a népszerű a magyar lakásvásárlók körében, és mennyibe kerül egy ingatlan átlagosan ma Magyarországon? Egy hazai ingatlanhirdető- és kereső portál megvizsgálta az aktuális kínálati árakat és fogyasztói trendeket az ingatlanpiacon.

Budapesten elsőként a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Baross utcai részlegén egy 47 éves, előrehaladott petefészek-daganatban szenvedő nőn alkalmazták azt az úgynevezett HIPEC (Hypertermic Intraperitoneal Chemotherapy) kezelést, amely a kiterjedt - hashártya érintettséggel is járó - petefészek-daganatos betegek terápiájában kaphat jelentős szerepet. Hazánkban évente mintegy 1300 új petefészek-daganatot diagnosztizálnak, 70%-ban előrehaladott stádiumban. A speciális, a NEAK által egyedi méltányosság alapján támogatott eljárás éppen az ő túlélési esélyeiket javíthatja.

Manapság sokan figyelnek az egészségükre és a külsejükre, ezért a helyes étkezést és a mozgást előtérbe helyezik. Egyre többen küzdenek ételérzékenységgel, ami miatt több alapanyagot tiltólistára kell helyezniük, és száműzniük az étrendjükből. Viszont létezik egy olyan megoldás, amely laktóz-érzékenyek, sportolók valamint a fogyni vágyók számára ideális.

Közel három hónapja tartja lázban a magyarokat Orbán Viktor kijelentése, amit a miniszterelnök a Világgazdaság csúcskonferenciáján jelentett be. Mielőtt még fejben elköltenénk a visszajáró adót, egy pillanatra álljunk meg és gondoljuk végig az egészet.

Lágy hangzású, különleges cuki és virágos lánynevek óriás gyűjteménye! Fedezd fel a legnépszerűbb, választható neveket kismamáknak - inspirálódj trendi ötletekkel a tökéletes baba névhez.

Már három éve alkotnak egy párt a 25 éves fiatalok, mégis eddig mindössze háromszor szerelmeskedtek. Szerintük a szexmentesség csak erősíti a kapcsolatukat. Állítják: ha az emberek több időt szánnának ismerkedésre, mielőtt szexualitásba bonyolódnak, kevesebb lenne a szakítás. A pár egészen a házasságukig szeretné tartani magát ehhez a paktumhoz. De vajon hányszor bújnak ágyba a párok átlagosan és mi számít ideálisnak?

A Prágai Szülő-Gyermek Program (PEKiP) mozgásfejlesztő gyakorlatainak lényege, hogy a közösen eltöltött idő alatt önálló mozgásra ösztönözzük a babát. A PEKiP mottója: "Segíts, hogy én magam tegyem!" A játékok nemcsak a baba fejlődésében segítenek, hanem abban is, hogy erős és mély kötődés alakulhasson ki közöttünk.

- Szerintem már elég sokat ittál! - szóltam a lányomra a nővére esküvőjén. - Igen - válaszolta oktatólag felemelve a mutatóujját, majd a túlfutott mozdulatot megpróbálta kissé visszaigazítani, közben mutatóujjának viszonylagosan megnövekedett súlya kibillentette hozzávetőleges balansz helyzetéből. - Mert én időben elkezdtem!