Az élelmiszerpazarlás korunk egyik legjelentősebb fenntarthatósági kérdése. A teljes élelmiszerláncot érinti a probléma, de a fejlett országokban a kidobott élelmiszerhulladék mennyiségének több mint feléért a háztartások felelősek. Az ENSZ 2016-ban közzétett fenntartható fejlődési célkitűzése, hogy 2030-ig felére csökkenjen a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék. Bár hazánkban 2016 és 2019 között 4%-kal (68 kg-ról 65 kg-ra) csökkent a fejenként kidobott élelmiszer mennyisége, a kitűzött cél eléréséhez továbbra is komoly erőfeszítéseket kell tennünk. Ráadásul a kidobott élelmiszer fele elkerülhető lenne, amelyet pénzösszegre átváltva elmondhatjuk, hogy egy átlagos, 4 fős magyar háztartás 128 000 forintnyi élelmiszert pazarol el évente. Ennek legnagyobb részét a készételek – vagyis a legtöbb befektetett energiát igénylő kategória – adják, évente 13,7 kg kerül a szemetesbe. Ezt követik a zöldségek és gyümölcsök (5,9 kg), majd a pékáruk (5,3 kg).
Az élelmiszerpazarlás csökkentés fő eszköze a szemléletformálás, amelyet már fiatal korban el kell kezdeni. Erre az elmúlt 5 évben kiemelt hangsúlyt fektetett a Nébih: több mint 10 000 gyerek számára tartottak szemléletformáló foglalkozást személyesen a Maradék nélkül program munkatársai. Emellett a foglalkozásokhoz kapcsolódó tudásanyagot egy rendkívül sokszínű oktatási eszköztár formájában – foglalkoztató füzet, prezentációk, animációs videók, online tanóra – tette közzé a hivatal, amely bárki számára szabadon elérhető.
Másik fontos célcsoport a felnőtt lakosság, akik kiemelt szerepet játszanak a jövő generáció szokásainak kialakításában is. Őket kívánja megcélozni a Nébih „Nem leszek szemét!” kihívása, amely idén szeptember 29-től október 16-ig tart. A Maradék nélkül program munkatársai arra buzdítanak mindenkit, hogy a játék bő két hete alatt osszák meg ismerőseikkel, barátaikkal, hogy ők mit tesznek az élelmiszerpazarlás ellen. Ehhez számos ötletet, informatív grafikát és egyéb tippet találnak a Maradék nélkül közösségi média felületein, de olyan játékos bejegyzésekkel is találkozhatnak a résztvevők, mint az Élelmiszerpazarlás-BINGO.
A kihíváshoz kapcsolódó nyereményjátékban a játékszabályzatban felsorolt aktivitásokkal pontokat is szerezhetnek a résztvevők. Például, ha másokat is meghívnak a kihívásba, megosztják kedvenc maradékmentő receptjüket, vagy ha jelentkeznek a Nébih 3. háztartási élelmiszerhulladék mérési akciójára.
Minél több pontot gyűjt valaki, annál többféle nyereményért szállhat versenybe. A nyereményjátékban való részvétel regisztrációhoz kötött, a megosztott bejegyzéseknek pedig tartalmazni kell a #nemleszekszemét jelölőcímkét és a @maradéknelkül jelölést.
Az élelmiszerpazarlással és annak megelőzésével kapcsolatos további információk a Maradék nélkül weboldalán olvashatók: https://maradeknelkul.hu/
A kihívás és a nyereményjáték részletei itt érhetők el: https://maradeknelkul.hu/a-kozosseg-erejevel-az-elelmiszerpazarlas-ellen/
A Maradék nélkül közösségi média felületei:
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)