Legfrissebb cikkek

OtthonA felhasználóváltozást mindig jelentsük be a szolgáltatónál

Számos vitás ügy adódhat abból, ha a fogyasztók megfeledkeznek a felhasználói változások bejelentéséről a szolgáltató felé. A bejelentés elmaradása akár súlyos következményekkel is járhat, és az elszámolási problémákat utólag már nehéz megoldani. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ezért azt javasolja, hogy az átadás-átvételt ne csupán egymás között dokumentáljuk, hanem a változást szolgáltató felé is jelentsük be.

Hírek, érdekességekIlyen nincs máshol a világon - megnyílt a budai Egyszülős Központ

Megnyílt a budai Egyszülős Központ a Magyar Jakobinusok terén az egyszülős családok világnapján, hétfőn.

KisgyerekekHogyan oldjuk a gyerek félelmét, szorongását? - A szakértő szerint ez a legrosszabb, amit tehetünk

Rágja a körmét, a szájába tömködi a kezét, üti a fejét, bepisil éjszaka, pedig már régóta szobatiszta. Elkezd tikkelni, csavargatja vagy tépegeti a haját. Ezek a jelek mind arra utalhatnak, hogy a gyerek szorong. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha elvesszük tőle azt, ami a feszültségét oldja, például a cumiját, vagy egyfolytában rászólunk, hogy ne csinálja. Szakértő segítségével mutatjuk meg, mit tehetünk, hogy elmúljon a szorongás.

Hírek, érdekességekEgy zsúfolt óvóhelyen énekelt a szabadságról a 7 éves ukrán kislány - most 14 ezer ember előtt vette a kezébe a mikrofont

A 7 éves kislány a Jégvarázs c. film betétdalát énekelte az óvóhelyen, hogy reményt adjon a társainak - most pedig egy 14.000 fős lengyel sportcsarnokban énekelhette el az ukrán himnuszt.

KamaszokExtrém külső kamaszkorban - akkor most ijedjek meg?

Orr-piercing, tetoválás, szegecses ékszerek, lila-zöld hajfestés, vagy a lecsúszós deszkás nadrág, értelmezhetetlen feliratú pólóval... Egyik szeme sírás, a másik szeme haj? Egy órát tölt reggel a fürdőszobában, azután olyan sminkkel és ruhában jön ki onnan, hogy láthatóan teljesen más keresletnek próbál megfelelni, mint amit valójában kínálni szeretne? Fültágításról és sminktetoválásról beszél, holott éjszaka a plüssmacijával alszik...

KisgyerekekHiszti közben a legrosszabb, ha azonnal abba akarod hagyatni vele a sírást - inkább hagyd, hogy végigmenjen az alagúton

Amikor a gyerek hisztizik, olyan mintha ő lenne a vonat, és egy alagúton menne át éppen. Az alagút hosszát azonban nem lehet lerövidíteni és nincsenek oldalsó kijáratok sem, muszáj rajta végigmenni, hogy a fényre jussunk.

EgészségVeszélyes trend terjed az interneten - házilag veszik ki a spirált a nők, a nőgyógyászok figyelmeztetnek a veszélyekre

Rendkívül veszélyes trend terjedt el az interneten: a nők házilag próbálják meg eltávolítani a fogamzásgátló spirált. A nőgyógyászok szerint ez egyáltalán nem biztonságos, és mindenkit arra kérnek, hogy ne próbálkozzon ilyesmivel, mert súlyos, maradandó károsodásokat okozhat!

BabagondozásBeleesett a felmosóvödörbe és meghalt egy csecsemő Budapesten - sose hagyjuk egyedül a gyereket, figyelmeztet a szakértő

Az öt hónapos kislány életét már nem tudták megmenteni. A szakértők szerint a gyerekbalesetek nagy része tudatlanságból vagy gondatlanságból történik, ezek pedig megelőzhetőek lennének.

hirdetés
Otthon„Ruházz be” gyermekeid jövőjébe az Auchannal!

Jön a tavasz, ideje ruhatárunk felfrissítésének. Ilyenkor sokunknak lehet ismerős, hogy a gyerekek kinőtték a tavalyi ruháikat, így bizony nem csupán egy-két új darab megvételével kell számolnunk. Ez a folyamatos ruhacsere azonban nem csak a gyerekeket érinti, ugyanis a felnőttek is igen gyakran cserélik szekrényük tartalmát, akaratlanul is óriási terhelést róva ezzel Földünkre. Éppen ezért a second hand piac rohamosan tör felfelé, az Auchan pedig márciustól újabb forradalmi lépést tesz a fenntarthatóság irányába, hiszen a magyarországi hiperláncok között elsőként új esélyt ad a jó minőségű használt ruháknak. Az Új Élet by Auchan nevet viselő, válogatott second hand kollekció az öltözködés egy sokkal fenntarthatóbb, és nem utolsósorban pénztárcakímélőbb lehetőségét kínálja.

hirdetés
KisgyerekekNe várd meg, míg kinövi a gyerek a lelki problémáit, ha már ma is megoldhatjátok!

Egy gyerek életében a családi környezet adja meg a kiindulópontot, bármilyen is legyen egy ilyen indulás. Ezt veszi alapnak, és ebből vonja le majd az élet nagy tanulságait. De mi van akkor, ha ezek a tanulságok nem éppen pozitívak?

Hírek, érdekességekEgy amerikai diák cikket írt a pécsi tapasztalatairól: az, hogy rossz véleménnyel van hazánkról, enyhe kifejezés

Egy másik országba utazni egyedül, diákként nem lehet egyszerű, főleg, ha az ott tartózkodásod alatt szinte folyamatosan beteg vagy. A rossz közérzet bizony könnyen feketére festheti a szemedben az egész környezetedet, és képes lehetsz rossznak látni azokat a dolgokat is, amik egyébként nem lennének azok. Az amerikaiak elképzelései Európáról a hollywoodi filmeknek köszönhetően egyébként is meglehetősen szürreálisak, így amikor megérkeznek hozzánk, rengetegen csalódnak. Vajon ez történt azzal az amerikai diákkal is, aki cikkében kicsit sem kímélte a Pécsi Tudományegyetemet? A PTE szerint a diák beszámolójában valószerűtlen állítások vannak. Vajon kinek van igaza?

Nehézségekkel küzdő családtagMegható: újra találkozhatott édesanyjával a kisfiú, aki egy telefonszámmal a kezén, egyedül lépte át a határt

Ukrajnából menekült a 11 éves kisfiú, Hassan, és egyedül lépte át a szlovák határt. Több mint 1200 kilométert utazott. Most végre átölelhette édesanyját. A megható találkozásról fotók is készültek.

KamaszokOktatási Hivatal: elektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések

Elektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések március 21-23. között - közölte az Oktatási Hivatal pénteken az MTI-vel.

GyermekbiztonságA 72 éves apa minden este megvárja a lányát a megállóban, hogy hazakísérje

Bár Belén már rég nem iskolás, sőt, ő maga is édesanya, a 72 éves édesapja ragaszkodik hozzá, hogy minden este megvárja a buszmegállóban és hazakísérje. Csak így érzi biztonságosnak, hogy lánya hazajusson a munkából.

Családi PénzügyekGondolkoztok a babaváró hitel felvételén? Ennyit növekedhet a kamat, ha nem teljesítitek a feltételeket

A szomszédunkban zajló háború rendkívül kedvezőtlen mértékben befolyásolta az árak mozgását. Gondoljunk csak az euró drágulására, vagy a benzin és gázolaj egekbe szökő áraira. A romló valuta természetesen a kamatokra is hatással van, így aki most tervezi felvenni pl. a babaváró hitelt, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, mint azoknak, akik már tavaly igényelték. Hogy alakulnak most a büntetőkamatok?

Hírek, érdekességek9 éves kislány vesztette el a karját egy orosz támadásban

"Remélem, csak baleset volt, és nem akartak bántani" - mondta a kislány.

Nehézségekkel küzdő családtagÚj dimenzió a terápiás kezelésben: Autista Mintaházat adtak át Budapesten

Megnyitotta kapuit az Autista Mintaház - Diagnosztikai és Terápiás Centrum Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány közös projektjében létrehozott intézmény az autizmussal élő gyermekek fejlesztését és családjuk hosszútávú támogatását szolgálja.

EgészségA fájó, kattogó állkapcson is segíthet a speciális torna (VIDEÓVAL)

A fej-nyak területén elhelyezkedő izmok, rágóízületek megbetegedései a leggyakoribb mozgásszervi megbetegedések közé tartoznak. Főbb tünetei a rágóizmok és az állkapocs ízületek fájdalma, a korlátozott szájnyitás, vagy akár a rágóízület recsegő, kattogó hangja. Ezeken a panaszokon is segíthet a Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideójában látható gyakorlatsor, az állkapocstorna.

Családi PénzügyekMost házasodsz először? 120.000 Ft-ot kaphatsz - így igényelheted az első házasok kedvezményét

Nemrég kötöttétek össze az életeteket, és legalább az egyikőtöknek ez az első házassága? Ebben az esetben jogosultak vagytok az első házasok kedvezményére, amivel minden hónapban több jut a családi kasszába! Nézd meg, mennyi marad a malacperselyben, és hogyan igényelhetitek meg!

Hírek, érdekességekÚjra együtt: az Ukrajnából menekülő 6 éves kislány a magyar határon vesztette el családját

Ijedten kereste egy 6 éves kislány a szüleit, miután kilépett a mosdóból a tiszabecsi segítségponton. Hiába. Ők és a testvérei ugyanis tovább indultak Németország felé, abban a tudatban, hogy a kislány is ott ül az egyik autóban. A családegyesítést rendőrségi együttműködés segítette.