Kisgyerekek

Manapság minden platformon, minden intézményben, az összes cégnél a hivatalosan csengő, leggyorsabb, legkevesebb gondolkodást igénylő formulák divatosak és sürgető az igény arra, hogy ezt a gyerekek is megtanulják.

Sajnos nem új keletű a probléma, hiszen ez már generációk óta így zajlik. Természetesen ez nem csak az iskolai oktatásra vonatkozik, ez a szemlélet áthatja már az óvodát, de még a bölcsődét is!

Nagy-Britanniában egyre több ellentmondás övezi a néhány évtizede még természetesnek tartott pedagógus-gyermek fizikai kontaktust.

Ne féljünk az agresszív gyerektől, megérinteni, megszólítani bár őket a legnehezebb. Könnyebb és gyorsabb küldeni őket. De ha csak egyszer is megtapasztalja egy ilyen fiatal a bizalom erejét, a türelemét, a „másképp állnak hozzám”-érzését, az élete megváltozik.

A dolgoknak, ahogy azt a mondás is tartja, „nem oka van, hanem története”, és a különféle nehézségekkel tarkított élettörténettel érkező gyermekek számára korrektív, gyógyító élményt jelenthet, ha az intézményben és az óvodai csoportjukban megtapasztalhatják azt a biztonságos közösséget, ahol a konfliktusokat konstruktívan és békésen lehet megoldani.

A jelenlegi oktatási rendszer azonban tévesen gondolkodik. Nem arra kíváncsi, hogy mire képes a gyerek, nem azért küzd, hogy miként hozza ki belőle a maximumot, hanem azt a célt szolgálja, hogy bebizonyítsa a gyereknek, hogy semmit sem tud, semmire sem képes.

A Kokas pedagógia eszköze a ZENE - egyfajta kommunikációs csatorna a sérült személy irányába.

A GÉMBOX a GÉMPROGRAM tanulócsoportunk "találmánya": egy szabadulószoba, mint a számonkérés játékosított formája.

A szeretet összetett - sokarcú jelenség: cselekvő törődés, gondoskodás, tisztelet, felelősség embertársaink iránt. Az empátia személyiségünk olyan képessége, amelynek segítségével az emberekkel való közvetlen kapcsolat során bele tudjuk élni magunkat a másik lelkiállapotába. Ebben fontos szerepe van a megértésnek és a megérzésnek.

Bár a zenés foglalkozásokat nagyon szerették, az újonnan tanult dalok – vagy épp a rég tanultak – felidézése gondot okozott és nem csak a kicsiknek. Ekkor támadt az az ötletem: Miért ne lehetne ebből is memory-t csinálni? Gyorsan hozzá is fogtam. Először csak 8 dalhoz készítettem el 16 darab kártyát, hogy lássam, mit szólnak hozzá a gyerekek.

Gyógypedagógiai tanulmányaim megkezdésekor szembesültem vele igazán, hogy milyen komoly, hosszantartó és sokrétű munka áll amögött, hogy egy siket vagy nagyothalló kisgyermek megtanulja a hangzó nyelvet. Megdöbbentett, ugyanakkor lenyűgözött az az erő és kitartás, amin egy hallássérült kisgyermek keresztül megy, mire a hallók számára érthető módon megtanul beszélni. Ekkor kezdtem el fokozottabban érdeklődni a jelnyelv és a hallássérült emberek élete iránt

Fejlesztőpedagógusként 14 éve foglalkozom csoporton kívüli óvodai, kis létszámú gyermek csoport (6-8 fő) fejlesztési lehetőségeivel. Óvodásgyermekeim életútjának nyomon követése során magam is gyakran találkoztam tanulási zavart okozó részképességek fejletlenségével. Ezen problémák legtöbb esetben játékos képességfejlesztéssel megelőzhetőek, illetve az időben feltárt problémákon még óvodáskorban szakember segíthet. Hiszen az iskolai oktatás tempója mellett a lemaradó gyerekeknek nagyon nehéz a h

Csoportunkban kialakult helye lett a üzeneteknek,a napi cukiságoknak. Egy-egy gondolat a fárasztó napok után mindig jól esik a másiknak,ahogy egy jó szó,vagy ölelés is. Hiszem,hogy a gyermekek visszatükrözik ezt a viselkedésformát és ezt mi sem bizonyítja jobban,mint hogy tőlük is folyamatosan kapjuk a kis felragasztható „kedvesüzeneteket”.Ezek nemcsak a közösséghez tartozás érzését erősítik,hanem azt is,hogy szeretettel adni és nem várni cserébe semmit,milyen jó dolog.

A szervezett mozgásnál is arra törekszem, hogy a gyakorlatokat saját tempójában sajátítsa el a gyermek. Önállóan próbálkozzon. Nagy a közösség ereje is. /Együtt mozgás, minta, buzdítás, dicséret./ Ez a torna, s a sok évi tapasztalat segített, hogy a gyermekek érdeklődésére, önállóságára építsek. Kevés időt tudunk fordítani az egyéni fejlesztésre, így mégis folyamatosan fejlődhet a gyermek, a mi odafigyelésünkkel. Mindezzel a prevenciót segítjük. Hiszek a megelőzés erejében.

Sokféle hatás, inger zúdul egyszerre a kisdiákokra a médiából, az utcán, az iskolában, otthon. Szélesebb a látókörük, más került érdeklődésük középpontjába, nehezebben és más módszerekkel köthető le a figyelmük, mint néhány évvel, évtizeddel ezelőtt. Az ingergazdag környezet állandó készenlétet és alkalmazkodást igényel tőlük. Kreativitásuk segítheti őket abban, hogy a feléjük áramló, feldolgozhatatlan mennyiségű információból idővel megtanulják kiválasztani azt, ami számukra releváns, személyes

Mi, felnőttek, pedagógusok, formáljuk a gyermekek személyiségét, persze az öröklött, illetve a családból hozott jegyek mellett. Közvetítjük feléjük a társadalom szabályait, normáit, azokat a legfőbb támpontokat, amik meghatározzák, hogy milyen viselkedést várnak el az emberek egymástól. Mi erősítjük, illetve szorítjuk vissza a gyermek egyes viselkedését az arra adott reakcióinkkal.

Én is szerettem meséket kitalálni, a Varázskert egy ilyen indíttatásból fakadt, amely szép fokozatosan kinőtte magát. Elsősorban képzeletfejlesztő meseként indult, majd mesteri szakdolgozatomban is ezt kutattam alsó tagozatos harmadikos gyerekeknél. Konkrétabban: a kreatív vizualizáció (angolul: guided imagery) szorongásoldó hatását vizsgáltam kisiskolás korban, és határozottan hatékonynak bizonyult, szignifikáns eredményekkel.

A művészeti nevelés különösen alkalmas arra, hogy a gyerekek megéljék az alkotás örömét, azt a fajta belefeledkezést, amit mi felnőttek „flow”-nak hívunk. Amikor annyira ki tud kapcsolni az agy a külvilágból, hogy csak az alkotás folyamatára figyel, és teljesen elveszti a jelentőségét a tér-idő intervallum is. Ha a gyerek képes lesz megélni egy ilyen állapotot akkor leomlanak azok a falak, melyek korábban meggátolták abban, hogy megmutassa mi is rejlik benne igazán.

Iskolánkban, a Siófoki SZC Baross Gábor Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában egy izgalmas felkérés kapcsán sikerült jó néhány tanulót kreatív cselekvésre bírni.

A farsangot mindenki ismeri, várja. Ugyanakkor magyar pedagógus révén fontosnak tartom a gyerekeket megismerkedtetni az adott ünnep más szokásaival is, amik olykor területenként változnak. Ilyen pl. a kiszebáb égetés, vagy a mohácsi busó járás.