Mezei András: Apja és fia
Ha apuval megszökünk,
délig haza sem jövünk.
A kezünket zsebre vágva
Kisétálunk a világba.
Még hogy ő nagy, én kicsi,
talán ez is valami?
Lábunk előtt fut a labda,
Hol én rúgom, hol meg apja.
Azután meg leülünk,
izzadt ingben leülünk,
ehetnénk is az ebédet,
kezet mosunk, bokát, térdet.
Móra Ferenc: Este
Este van, este van,
édesapa fáradt -
aranyhajú lányom,
te bonts nekem ágyat.
Szelíden te simítsd
puhára a vánkost,
ágyam szélire is,
te ülj ide mármost.
Homlokomon a bú
nagyon elborongott,
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.
Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe,
nevess éjszakára
csillagot beléje.
Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajasbabának:
"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya..."
Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek...
Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?
S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan, oly édesen...
De őt nem érti senkisem.
Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.
