Egészség

Ha a gyerek fizikai terhelésre rendszeresen befullad, nehezen veszi a levegőt, akkor kerülni fogja a testmozgást, így azonban idővel nemcsak az asztmájával, hanem a plusz kilók miatti következményekkel is meg kell küzdenie.

Másfél évvel a hazai felnőtt lakosságnak szóló táplálkozási ajánlás után a gyerekekét is kidolgozta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

A középfülgyulladás az egyik leggyakoribb megbetegedés csecsemő- és kisgyermekkorban. Általában légúti hurutosságot, náthát követően heves fülfájás kíséretében jelentkezik.

Gyermekkorban, különösen a 0-3 éves korosztályban, hiszen köztudott, hogy a csontok egészséges fejlődéséhez optimális kálcium és D-vitamin bevitelre van szükség.

Óvodás, talán még kisiskolás korban is zömmel szerepel az étrendben a tízórai és az uzsonna.

Az elsőként közösségbe kerülő kisgyermekek immunrendszere még igencsak ki van téve a fertőzéseknek.

Fejsérülés, áramütés, égés, idegen test lenyelése, vérzés, ájulás, csonttörés, félrenyelés, mérgezések, állatharapás - mit tegyünk, amikor azonnal kell cselekednünk? Az elsősegélynyújtás szabályai: gyermekorvos szakértőnk a leggyakoribb gyermekbaleseteket veszi sorra.

November 1-től minden magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszert, amely számos - a betegeket is érintő - újdonsággal szolgál.

A nők körében rendszeresen végezendő szűrések közül az egyik legfontosabb a méhnyakrák szűrése, ugyanis ha idejében fény derül a legtöbbször még rákmegelőző állapotra, úgy megfelelő kezeléssel a legtöbb esetben teljes gyógyulás vár a betegre.

Szinte minden nő találkozik vele élete során, mégis igen kevés szó esik róla. A hüvelygyulladás nem csak kellemetlen, hanem visszatérő is lehet, ezért mielőbbi orvosi kezelést igényel.

Hetek-hónapok óta, naponta több alkalommal használunk orrsprayt az állandó orrdugulás ellen, netán esténként van rá szükségünk, hogy éjszaka zavartalanul lélegezhessünk? Létezik hatékony megoldás a probléma kezelésére.

Idén a Stroke Világnapja központi témája a megelőzés: a stroke kockázati tényezőinek többségére mi magunk is hatással lehetünk, így sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük ezt a betegséget, megkímélve a súlyos és maradandó következményektől magunkat és a környezetünket.

Azt, hogy valaki 200 métert szabályos technikával le tud úszni legalább kétféle úszásnemben. Szabályos technikával.

A száradó ruhákból távozó pára nagymértékben növeli a lakások páratartalmát, így kedvező feltételeket biztosít a penészgomba és a poratka elszaporodásához. Mit tehetünk ellene?

Kevesebb prosztatarákkal szembesült férfi küszködne vizelettartási gondokkal, szexuális problémákkal, s a betegek életkilátásai is javulhatnának, ha foglalkozna velük gyógytornász.

Neurológiai betegségekre, például Alzheimer- vagy Parkinson-kórra is utalhat a szagláscsökkenés, amely akár tumorok vagy különféle endokrinológiai elváltozások első jeleként is megjelenhet.

A 2-es típusú cukorbetegség gyakran lappangva alakul ki, és csak akkor derül rá fény, miután már súlyos szövődményeket okozott. Azonban vannak olyan bőrtünetek, melyek jelezhetik az állapot fennállását.

A magas vérnyomás megelőzésében jelentős szerepe van a táplálkozásnak, sőt, a már kialakult betegség kezelésében is döntő szerepű az életmód.

A trombózis prevenció az egész világon egyre nagyobb szerepet kap, mivel gyakran életveszélyes tüdőembóliát okoz.

Többnyire az ősztől tavaszig terjedő időszakban, rendszerint enyhe nátha, esetleg köhögés után, leginkább az éjszakai, hajnali órákban a szülők a gyermek mély hangú, kutya- vagy fókaugatásszerű köhögésére ébrednek.