Egészség

EgészségVeszélyesebb a brit mutáns a gyermekeinkre?

Ötven-hetven százalékkal gyorsabban terjed a koronavírus új mutációja, amelyet Nagy-Britanniában észleltek először. A napokban Magyarországon is kimutatták, a szakértők szerint nemsokára nálunk is ez a variáns lehet a domináns. dr. Novák Hunor gyermekorvost arról kérdeztük, veszélyes-e az új mutáció a gyermekeinkre, és kell e most bármit is tennünk.

EgészségVeszélyes-e a babáknak havat enni?

A babák mindent megkóstolnak. Így ismerkednek. Miért tennének kivételt a hóval? Szülőként felmerülhet benned, hogy vajon káros-e a számára?

EgészségPotenciális téma

Mi a helyzet a szex energetikájával?

EgészségSikerrel zárult a koronavírusos kismama műtüdő-kezelése a Semmelweis Egyetemen

Mintegy hetven nap után elhagyhatta a Semmelweis Egyetem klinikáit és megkezdődhetett a rehabilitációja annak a 34 éves kismamának, akinél tavaly november 11-én diagnosztizáltak COVID-19 fertőzést, a betegség szövődményei miatt pedig sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani esetében a terhesség 34. hetében. A többszörös műtéten átesett és "műtüdő"-, azaz ECMO-kezelésben is részesült édesanya és koraszülött kislánya is jól vannak.

EgészségDr. Novák Hunor elismeri: nagyot tévedett a koronavírussal kapcsolatban „Nem gondoltam volna, hogy ebből világjárvány lesz!

Egy igazi véleményvezér, akit az online térben több tízezren követnek és adnak a szavára. Dr. Novák Hunor gyermekorvos gyakran fogalmaz meg markáns kritikát elavult egészségügyi módszerekről és terápiákról, és ha kell, vitákba, már-már kardélre menő szópárbajokba is belemegy. Lelkesen követi az aktuális orvosszakmai trendeket, de mindenről megvan a saját véleménye, sőt elismeri azt is, ha valamiben tévedett. Most töredelmesen bevallotta: hibázott, amikor alábecsülte a koronavírust.

EgészségTélen nagyobb a szívinfarktus kockázata - ezekre a jelekre figyeljünk

A szív- és érrendszeri betegségeket világszerte, így Magyarországon is a vezető halálozási okok között tartják számon, hazánkban minden második embert érint. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hideg évszakokban, így különösen télen, jelentősen megnő a szívinfarktusok kockázata, hiszen a szívproblémákkal küzdő emberek számára nagyfokú megterhelést jelent a hideghez való alkalmazkodás. De vajon miért jelent veszélyt a hideg idő a szívbetegekre nézve, és milyen jeleket szükséges komolyan vennünk a súlyos szív- és érrendszeri károsodások elkerülése érdekében?

EgészségKoronavírus utáni szövődmények gyerekeknél is kialakulhatnak

Novák Hunor gyermekorvos egy interjúban beszélt arról, hogy a gyerekek esetében is előfordulhatnak szövődmények, miután átestek a koronavírus fertőzésen.

EgészségFeszültségkezelés játékosan, légzőgyakorlatokkal

Néha a gyerekek viselkedése egyik pillanatról a másikra megváltozik. Az előző percben még jókedvűen beszélgetett, aztán hirtelen fülsiketítően üvölt. Hogy segíthetsz anyukaként? Például légzőgyakorlatokkal!

EgészségEzeket a növényeket tüntesd el a lakásból és a kertből, ha kisgyereked van!

Mivel a babák a szájukkal kezdik el felfedezni a világot, ezért hamar megtalálhatják a környezetükben lévő növényeket. Letéphetik, és a szájukba vehetik a leveleket, terméseket, sőt a virágföldet is. Ezért legjobb, ha minél előbb jó magasra tesszük, vagy elajándékozzuk azokat, amelyek mérgezők. Vannak ugyanis olyan növények, amelyek halálos mérgezést is okozhatnak. Összegyűjtöttünk egy jó hosszú listát a mérgező növényekről és arról, hogy melyik milyen tünetet okozhat, ha azt a baba lenyeli.

EgészségMikroműanyagok: úgy ártasz a kisbabádnak, hogy nem is tudsz róla?

Egy olasz kutatócsoport bebizonyította, hogy a születendő babák méhlepényébe mikroműanyagok juthatnak be, amik számos problémát eredményezhetnek. Mit jelent ez pontosan? Milyen hatással lehet a babákra?

EgészségKoronavírus - ORFK: senki "ne dőljön be" az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek

Senki "ne dőljön be" az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek, mert azok biztosan hamisak - figyelmeztetett a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online tájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kiemelt főreferense.

Egészség"Férfi intim daganatok" - Nem a szűrés, hanem a betegség rémisztő!

Fájdalommentes szűrővizsgálat és - korai diagnózis esetén - komoly gyógyulási esélyek. Ezek az urológiai daganatok ismérvei, a férfiak mégis gyakran csak későn mennek orvoshoz.

EgészségÚj táv-EKG szolgáltatás veszélyeztetett vagy szívbetegségen átesett személyeknek

Otthon használatos EKG berendezések léteznek egy ideje, és EKG-t használnak az egészségügyben a feltételezhető vagy kimutatott szívpanaszokkal élő páciensek elsődleges vizsgálati eszközeként. Azonban otthoni, professzionális minőségű EKG-szolgáltatás magánorvosi felügyelettel eddig Magyarországon még nem működött. A LEEV új magánegészségügyi szolgáltatása növeli az érintettek biztonságérzetét és csökkenti a jelentős pszichikai és lelki terheket.

EgészségA COVID-19-ből gyógyult betegeknek ajánlott a kardiológiai kivizsgálás, mielőtt elkezdik a sportot!

Új év, új kezdet, új életmód. De mielőtt nekiállnánk a rendszeres sportnak, ne feledjük a COVID-19 fertőzést követően kardiológiai problémák is kialakulhatnak hosszabb távon! Így ajánlott minden érintettnek - különösen a sportra készülőknek - átfogó kivizsgálást kérni a betegséget követően 2-3 héttel.

EgészségA rendőrség keresi a kórházból eltűnt fiatal férfit

A 20 éves férfi egy erzsébetvárosi kórházból ment el.

EgészségÉletmódot vált a család! Mit tehetsz édesanyaként?

Sokan az újév elején kezdenek életmódváltásba. Ha te is szeretnéd idén egészségesebb irányba terelni a családodat, akkor a következő tanácsok segíthetnek.

EgészségA segélyhívó számok mellett applikáció és chates szolgáltatás is segíti a bajban lévőket

Az éjjel-nappal hívható segélyhívó számok mellett ez évtől applikáció és chates szolgáltatás is segíti a bajban lévőket - közölte az MTI-vel a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., amely kiemelte: idén a járványhelyzet miatt is többen hívták a lelkisegély-szolgálatokat, az ünnepi időszakban pedig még tovább nő a hívások száma.

EgészségEgy kisgyermekes anyuka újévi fogadalmai

Egy kisgyermekes anyuka jól tudja, hogy nem szabad irreális elvárásokat támasztanai magával szemben. Ha a következő évre mégis megfogadna valamit, akkor biztos, hogy az alábbiak közül választana.

EgészségKérjünk influenza ellen oltást a gyerekeknek vagy ne? Hét kérdésre, az orvos válaszol...

Minden évben vannak, akik beadják az influenza elleni oltást a gyerekeknek és vannak, akik nem. Gyermekeinket a mostani, koronavírussal terhelt időszakban különösen féltjük! Az óvodások, iskolások általában enyhe panaszokkal vagy akár teljesen tünetmentesen esnek át a koronavíruson, de nagyon ritkán megtörténhet, hogy súlyos betegség lesz a fertőzésből.

EgészségLehet szépen távozni?

Legyen szó szerelemről, barátságról, vagy munkahelyről, nem könnyű továbblépni. Próbálunk kedvesek maradni, kis zajjal távozni, és amennyire lehet kulturáltan kilépni az adott helyzetből. De ki lesz a hibás? Aki elmegy, vagy aki miatt elmegy? Az tehet a szakításról, aki kimondja, vagy az, aki okozza?