Egészség

A pázsitfű allergia az egyik leggyakoribb pollenallergia. Az allergiás tünetek a fűfélék virágzásának idején, májustól augusztus elejéig tartó időszakban jelentkeznek. A megelőzésre azonban már most gondolni kell, az immunterápiás kezelést ugyanis a tünetek jelentkezése előtt négy, de legalább kettő hónappal korábban szükséges megkezdeni.

A legtöbb nő már szinte mindent kipróbált a narancsbőr elleni harcban, a krémektől az önsanyargató diétákon át az izzasztó edzésekig. A megfelelő életmód és a professzionális segítség azonban meghozza az eredményt - mondja Bárdos Ferenc, az Oxygen Wellness masszázs szakmai vezetője.

A pajzsmiriggyel kapcsolatos problémák nagyon sokakat érintenek. A változatos tünetek hátterében álló betegségek kivizsgálásának egyik sarokpontja az ultrahangos vizsgálat. A témáról dr. Fenyvesvölgyi Krisztina, az Oxygen Medical ultrahang-specialistája beszélt.

Elsősorban a francia nemzet szokásai és tapasztalatai alapján ma már több országban is népszerű az egyes borok sajtokhoz való társítása. A bor legjobb barátjaként is definiált tejtermékek és az alkoholos ital azonban kellemetlen tüneteket is produkálhat az arra érzékenyeknél. A hisztamin intoleranciáról dr. Augusztinovicz Mónikát, a Budai Allergiaközpont allergológus, fül-orr-gégész orvosát kérdeztük.

Egyre riasztóbb méreteket ölt a gyerekek körében is terjedő mozgásszegénység és elhízás, valamint az ezek talaján kialakuló betegségek, mint például a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa a megfelelő életmódról és kardiomozgás jelentőségéről beszélt.

Előfordul, hogy rendszeresen visszatérő vagy folyamatosan fennálló egészségügyi problémáinkból egyszerűen nem tudunk kigyógyulni, ugyanazt a betegséget újra és újra elkapjuk. A gondot általában az jelenti, hogy bajainkat a felszínen kezeljük, a kiváltó okot azonban nem keressük meg. Tüneteinket akár a testünk távolabbi pontján lévő kórokozó is okozhatja. Ez utóbbi a góc.

Horkolásgátló spray, speciális párna, orrszárny tágító. Bizonyos termékek gyors megoldást ígérnek a horkolás megszüntetésére, alapos kivizsgálás nélkül azonban alkalmazásukkal akár el is fedhetjük a valódi, súlyosabb problémát. Milyen esetben jelentenek megoldást az alternatív eszközök és mikor van szükség műtétre?

"Kulcslyuk sebészeti" megoldások, néhány centiméteres metszéssel akár öklömnyi miómákra? "Modern világ, rohanó élet, nem jut időm semmire..." - miként ezt a Bikini együttes is énekli, életünk állandó rohanással van tele, mindennapi - munkahelyi és családi - teendőink mellett nem mindegy számunkra, mennyi időbe telik egészségügyi problémáink kivizsgálása, főként annak kezelése, esetleg műtéti úton történő orvoslása. Létezik erre megoldás: az egynapos sebészet!

Sokan nem mernek önfeledten nevetni, mert elégedetlenek a fogaikkal. Holott nincs olyan rendezetlen, esztétikai hibával rendelkező fogsor, amelyet ne lehetne szebbé, harmonikusabbá varázsolni. A fogak, és ezeken keresztül a mosoly és az arc harmóniájának tökéletesítése ma már megvalósítható különféle speciális esztétikai fogászati, bőrgyógyászati, kozmetológiai beavatkozásokkal. - ismerteti dr. Strémen Zsófia, az Oxygen Medical mosolytervező specialistája.

Tévhit, hogy a tüdőgyulladás ma már veszélytelen, antibiotikumokkal könnyedén gyógyítható betegség. Kevesen tudják, de valójában ez a betegség a 10. leggyakoribb halálok világszerte. A tünetekről és a kezelésről dr. Potecz Györgyit, a Dr.Laslo Tüdőközpont tüdőgyógyászát kérdeztük.

Ahhoz, hogy a bőrünk szép és egészséges legyen vagy maradjon, nem elég csupán a természetre bíznunk magunkat. A legfontosabb bőrápolási, bőrvédelmi és bőrfiatalítási tippeket dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical esztétikai bőrgyógyásza osztja meg az olvasókkal...

A trombózis a test számos pontján felléphet, vannak kevésbé veszélyes és kifejezetten nagy kockázatot rejtő típusok. Dr. Király Viktória, a Trombózisközpont labororvosa, véralvadási specialista a véralvadás folyamatáról és az egyes típusokról beszélt.

A fogimplantáció - vagyis a beültetés - a legtartósabb megoldást jelenti az elvesztett fogak pótlására. Azoknak is ajánlott, akik nem szeretnének kivehető pótlást viselni, ám a meglévő fogaik már nem teszik lehetővé a rögzített hidak készítését. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa a szájsebészeti eljárás lépéseiről, előnyeiről és a kizáró okokról beszélt.

Egy kedves levélíróm a következőket kérdezte: “Tisztelt Doktor Úr! Megnézettem a D-vitamin szintemet saját költségemre és 31 nmol/l lett, a labor megcsillagozta, náluk 75-től jó az érték. A háziorvossal felírattam Bioextra D-vitamint, 3000 NE-t. Ön szerint ha napi 6000 NE-t szedek, az sok? A háziorvos csodálkozott, hogy ennyit akarok szedni, de végül felírta. Lehet gond, ha ilyen sokat beszedek? 3 hónap után nézessem majd meg újra a szintet? Köszönettel, Nóra (2012. 02.01.12:53)"

A horkolás és az alvási apnoe kialakulásában az egészségtelen táplálkozás, az elhízás és a mozgásszegény életmód is szerepet játszik. Rendszeres mozgással nem csak a cukorbetegség és szív- és érrendszeri elváltozások előzhetők meg, de az alvászavarok, horkolás is kezelhetők.

A cukorbetegség szinte népbetegségnek számít, amelynek 2-es típusára számos életmódbeli tényező is hajlamosíthat. Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical diabetológusa ezekről, és a megoldási lehetőségekről beszélt.

A téli időszakban gyakori légúti megbetegedések jellegzetes tünete a köhögés. A panaszok hosszabb időn át is jelentkezhetnek, dr. Dózsa Izabella, a Dr. Laslo Tüdőközpont orvosának segítségével ezért utána jártunk, mi állhat az elhúzódó köhögés hátterében.

Bár hazánk a világ élvonalába tartozik a szívbetegek ellátása és rehabilitációja terén, sokan még mindig veszélyesnek tartják a szívinfarktus utáni fizikai aktivitást. Dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa azonban arról beszélt, hogy a rehabilitációba beillesztett pontos mozgásprogram minden téren életfontosságú hatással bír.

A hideg időjárás és a rövid, borús nappalok bárkit könnyen lehangolttá tehetnek. A mindennapokban átélt stressz pedig további kihívást jelent immunrendszerünk számára. Dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológusának segítségével összegyűjtöttük azokat a tápanyagokat, amelyek segítségével ezt az időszakot könnyebben átvészelhetjük.

A jövedékiadó-emelés miatt az év végére egyes dohánytermékek ára akár 100 forinttal is emelkedhet. Egészségünk mellett tehát a pénztárcánk is jól jár, ha a füstmentes életet választjuk. A dohányzásról való leszokással kapcsolatban dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyászt kérdeztük.