Egészség

December 1. az AIDS Világnapja. Az AIDS, vagyis a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, a rák mellett az egyik legveszedelmesebb betegség, mely már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte. Pedig a kellő információk birtokában és némi elővigyázatossággal megelőzhető lenne.

A hipertónia szinte az egész világon népbetegségnek számít. Bár gyakran hallani magáról a problémáról és annak veszélyes szövődményeiről, de még így is sok halálos áldozatot követel, mivel a benne szenvedők nagy része vagy nem tud az állapotáról, vagy tud, de rosszul kezelik őket. Hogy mi állhat ennek hátterében, arról Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

Elgondolkodtató, hogy manapság legtöbben a legapróbb panaszok előfordulása esetén is szinte azonnal gyógyszerek után nyúlunk, pedig a legnagyobb gyógyszertár maga a természet... Az emberek évezredeken keresztül figyelték az egyes gyökerek és virágok használatának hatását.

Elsősorban serdülők és fiatalok betegsége, cseppfertőzés útján, akár egy csókkal is könnyen terjed. Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosának segítségével bemutatjuk, hogy milyen tünetekről ismerhetjük fel a csókbetegséget.

Génterápiával gyógyították meg két kutya vérzékenységét amerikai orvosok. A kísérleti kezelés után két évvel az állatok még mindig tünetmentesek.

Csodadiéták, gyors, látványos eredményt ígérő szerek? Nem érdemes bedőlni a felelőtlen ígérteknek, dr. Hubina Erika, az Oxygen Medical endokrinológusa szerint tartós fogyást csakis megfelelő életmód eredményezhet. Mind a túlsúlynak, mind a kóros fogyásnak hormonális oka is lehet.

A migrén már önmagában is kellemetlen betegség, hiszen nem ritka, hogy a kínzó fejfájás akár órákra, napokra tehetetlenné teszi az embert. Azonban kutatások szerint ennél nagyobb veszélyeket is rejthet magában, ugyanis a stroke kialakulásának kockázatát is megnöveli. A migrén és a szélütés kapcsolatáról Dr. Vida Zsuzsanna, a Trombózisközpont neurológus főorvosa beszélt.

Ki gondolná, hogy a gerinc összenyomódása miatt bekövetkező kis törések okozzák a hátfájdalmak jelentős részét? Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa a háttérben álló csontritkulásról, és a kezelési lehetőségről beszélt.

Tévhit, hogy a tüdőgyulladás minden esetben egyértelmű, komoly panaszokkal jelentkezik! Az enyhébb, sokszor egyszerű meghűléshez hasonló tünetek - rossz közérzet, hőemelkedés, köhögés - is jelezhetik a betegséget. A Tüdőgyulladás Világnapján a tünetek felismerésének és az idejében megkezdett kezelés fontosságára hívjuk fel a figyelmet.

Új képalkotó eljárás mutathatja ki a szívroham kockázatát, a módszer első tesztjei ígéretesek - derült ki brit orvosok kutatásaiból.

Egy jó karban lévő középkorú férfi látszólag veszélytelen problémával: nem múló torokfájással került kórházba. Az antibiotikumok ellenére sem múlt a panasza, sőt, végig magas lázzal küzdött, amikor dr. Marton Annához, az Oxygen Medical belgyógyászához, kardiológusához, diabetológusához került.

A szem és a pajzsmirigy betegségei közötti kapcsolatról az orvostudomány már régóta tud. Ennek ellenére azt tapasztalom, hogy a gyakorlatban erre ritkán gondolnak, amikor a beteg látásával kapcsolatos panaszok miatt keresi fel orvosát. A szegény betegeknek pedig - végképpen kiszolgáltatván - nem is juthat eszükbe, hogy látási problémáinak oka valahol máshol keresendő.

Jellemzően barnás esetleg szürkés színű, megvastagodott, száraz felszínű bőrképlet az úgynevezett szeborreás keratózis, amely sokakat zavarhat, különösen, ha az arcon vagy más látható testrészen jelenik meg. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza arra figyelmeztet, hogy bár nem rosszindulatú az elváltozás, de rendszeres kontrollt igényel.

Bizonyára minden ember tisztában van a testmozgás fontosságával. Azonban a magas vérnyomásban szenvedők sokszor nem mernek edzeni, nehogy súlyosbodjon az állapotuk. Hogy miket lehet sportolni, és hogy miket érdemes ilyenkor kerülni, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

A prosztatarák új tesztjével elkerülhetővé válhat a műtét azoknál a betegeknél, akiknél a daganat növekedése lassú - jelentette be egy kutatócsoport a brit Nemzeti Rákkutató Intézet konferenciáján.

Többen átestek már rajta, de sokan még csak most küzdenek az idei szezon első orrfolyással, köhögéssel, tüsszögéssel, torokfájással és levertséggel járó tüneteivel. Törvényszerű, hogy az ősz minden évben náthával kezdődjön, vagy létezik biztos módszer a megelőzésre?

Sok felnőtt ember szégyelli, hogy nem tud úszni. Ahogy telik az idő egyre többen látják be, hogy célszerű levetkőzni a kezdeti gátlásokat, hiszen leegyszerűsítve, bármilyen problémával fordulunk orvoshoz, szinte biztos, hogy javasolja a rendszeres sportolást.

A "Hogyan fogyjak gyorsan?" kérdést írják be a legtöbben egy bizonyos internetes keresőbe. Az viszont már jóval ritkább, hogy az "egészséges fogyás" keresőszavakkal próbálkozzon valaki. Holott dr. Katona Evelin, az Oxygen Medical endokrinológusa szerint a tartós fogyás titka az egészséges életmód.

A személyre szabott kezelést, és ezáltal a gyógyulás nagyobb lehetőségét elősegítő mellrák-tesztet fejlesztettek ki brit kutatók, akik hét típusba sorolták a betegség fajtáit.

A kisebb agyméret összefügghet a koragyermekkori szegénységgel - mutatta ki két, egymástól független amerikai kutatás.