Egészség

Sokan úgy gondolják, a lakás padlóján, bútorokon megjelenő, szabad szemmel látható por okozza az allergiát, így egy alapos takarítással megszabadulhatnak a tüneteiktől. A köznyelvben házipor-allergiaként ismert betegség okozója a...

Az első és legfontosabb szabály a gyerekek súlyát illetően, hogy elsősorban a szülők testfelépítését és alakját öröklik - így azok, akik kissé túlsúlyosak, valószínű, hogy gyermekük is az lesz, és akik vékonyabbak, azt az utódok is jellemzően öröklik.

Sok szülő hiszi, ha nem itat kólát gyermekével, nem jut koffein a szervezetébe. Más italok révén több koffeint fogyaszt gyermeked, mint gondolnád.

A gyöngydaganat, vagy cholesteatoma olyan elváltozás a középfülben, amely a kutatások szerint leggyakrabban a fülkürt nem megfelelő szellőzése kapcsán alakul ki.

Magyarországon napjainkban is széleskörűen használják bőrgyulladás, bőrfertőzés és sebek kezelésére a piros ecsetelőt, azonban egy nagyon elavult fertőtlenítő szerről van szó, amit már több országban be is tiltottak - írja dr. Novák Hunor orvos, alább a folytatás.

Az antibiotikumok olyan gyógyszerek, amelyek képesek felvenni a harcot a szervezetben megtelepedett baktériumokkal szemben.

Az iskolakezdés minden gyerek számára megterhelő, hiszen a felhőtlen nyári napokat felváltják az unalmas órák, a korán kelések és a dolgozatok.

A látásromlást sok esetben nem is érzékeljük, ezért nem fordulunk vele orvoshoz, pedig a kezeletlen probléma akár vaksághoz is vezethet!

Ha gyermeked rémálmokkal küzd, nem tudja kipihenni magát, annak számtalan negatív következménye lesz. Tégy meg mindent a nyugodt alvásáért!

Az immunterápia alapja az a felismerés, miszerint minden emberi szervezetben vannak ráksejtek, de normál esetben az immunrendszer képes arra, hogy felismerje és elpusztítsa azokat.

Újra megkaphatják a csecsemők a tuberkulózis elleni BCG-oltást. Megkezdődik az oltóanyag kiszállítása a szülészeti intézményekbe és meg kell kezdeni a csecsemők oltását.

Gyermekünk éjjel felriad, remeg, sikítozik. Szemei nyitva vannak, ám közeledésünkre nem reagál - másnap pedig semmire sem emlékszik az egészből.

Míg egy-két évtizede még fehér hollónak számított a fogszabályzós gyerek, ma mindennapos a kisiskolások és a kamaszok körében a „fémes mosoly”.

Nap mint nap baktériumok milliói leselkednek rád, ezért a higiéniára, de legfőképp a kézmosásra nagyon oda kell figyelned. A személyes higiénia kezünk tisztán tartásával kezdődik, melynek legfontosabb eszköze a kézmosás.

Bizonyos betegségek esélye megnő D-vitamin hiányakor, nem csupán a felnőtteknek érdemes odafigyelni a megfelelő bevitelére, de a gyermekek számára is fontos anyagról van szó.

Javában tart a parlagfűszezon, a növényre allergiásoknál ebben az időszakban szem-, torok- és orrviszketés, tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, fáradtság jelentkezhet.

A nátha szövődményeként aztán megjelennek a súlyosabb alsó- és felső légúti fertőzések is. A kicsi nyűgös, a szülő a rendszeres munkahelyi hiányzások miatt egyre feszültebb; nem kérdés tehát, hogy a gyermek immunrendszerét jobb időben felkészíteni a rá váró megpróbáltatásokra.

Természetesen minden műtét, operáció kockázatos, és sokan már attól idegesek, hogy egyáltalán műtétre kerülnek. Egyes műtéti eljárások azonban valóban viselnek komolyabb kockázatot az érzékeny, sérülékeny szervek

Számos olyan étel és ital létezik, amelyek segítik a fogyást. Ezekből válogattunk most össze néhányat, amelyek nemcsak a kalóriák égetésében játszanak fontos szerepet, hanem egészségesek is, ráadásul még az ízük is jó! Nem veszíthetünk tehát semmit, ha megpróbáljuk beépíteni őket az étrendünkbe!

A napjainkban egyre többeket érintő pikkelysömör kezelése gyógynövényes készítményekkel gyors és látványos eredményeket ígér, de az életmódváltáson is jelentős hangsúly van, ha a megelőzésről van szó.