Polip a tengerben, polip az emberben
A mindenki által jól ismert, tengerben élő polipok analógiájára született meg az orvostudományban is a polip kifejezés, amellyel a laikusok főként a vastagbél vizsgálatakor találkoznak. Polipok egyébként előfordulhatnak a teljes emésztőrendszerben, illetve a szervezet más pontjain is, így például ismerünk orrpolipot vagy nőgyógyászati területen kialakuló sejtburjánzásokat is. Dr. Sike Róbert, az Affidea Gasztroenterológiai Központ belgyógyász, gasztroenterológus szakorvosa szerint ezek a nyálkahártyából kialakuló szövetszaporulatok alakilag valóban a tengeri polipokat idézik. Léteznek jóindulatú polipok és olyan elváltozások is, amelyek a természetüket tekintve (viselkedés, a növekedés, későbbi átalakulás) veszélyesek lehetnek a szervezetre, tehát komolyabb daganatos betegség is kialakulhat belőlük.
Nem kell minden polipot eltávolítani!
A páciensek legtöbbször a bélrendszerben kialakuló polipokkal találkoznak, amelyek egy része sajnos a rák előszobájának is tekinthető. A béldaganatok nagyon gyakoriak Magyarországon, 2017-ben több, mint 11.000 embert diagnosztizáltak ilyen rákbetegséggel.2 „Emiatt nagyon fontos, hogy 45-50 év felett mindenki menjen el endoszkópos rákszűrésre, amelyen nemcsak a rákgyanús polipok fedezhetők fel, de egyúttal el is távolíthatók. Azokat a polipokat, amelyek csak morfológiailag polip megjelenésűek, de a szöveti szerkezetük teljes mértékben azonos a mellette lévő nyálkahártya szerkezetével, nem kell törvényszerűen eltávolítani. Ma már szerencsére léteznek olyan optikai eljárások, amelyek pontosan leképezik a polip felszíni szerkezetét, így információt adnak későbbi viselkedéséről. Egy jóindulatú ártalmatlan polipnak a megjelenése ugyanis teljesen más, mint egy veszélyes polipnak. Ehhez azonban elengedhetetlen egy olyan jó technikai háttér, mint például nálunk az Affideánál, illetve egy tapasztalt endoszkópos vizsgáló szakember.” – tette hozzá Dr. Sike Róbert.
Az egészségtelen táplálkozás és a stressz kedvez a polipok kialakulásának
A polipra való hajlam egyrészt genetikai adottság, ugyanakkor a pácienseknek tudni kell azt, hogy az orrpolipok vagy nőgyógyászati polipok kialakulása és a szóban forgó bélpolipok között nincs semmilyen kapcsolat. A genetikai hajlam inkább azt jelenti, hogy a családban, rokonoknál korábban már előfordultak veszélyes polipok, illetve vastagbélrák is. „A bélpolipok kialakulhatnak környezeti hatások következtében is – állítja Dr. Sike Róbert - az életmódnak ugyanis óriási jelentősége van. Bár még nem ismerünk konkrétumokat, de az biztos, hogy a táplálkozási szokások, a stressz és minden, szervezetre ártalmas tényező kedvezhet a polipoknak. Például jóval nagyobb az esély egy vastagbél-polipra szorulás vagy a bélrendszerben kedvezőtlen irányba változó mikrobiom esetén. A rák megelőzésének legjobb módja az egészséges életmód mellett az endoszkópos szűrés, amellyel még időben felismerhetők a veszélyes elváltozások. Korai stádiumban ugyanis még a vastagbélrák is jó eséllyel gyógyítható, anélkül, hogy jelentős részeket kellene eltávolítani a bélrendszerből.”
Mi az a polypectomia?
Az endoszkópos vizsgálatok fő célja a bélrendszerben megbújó polipok feltérképezése és szükség esetén a gyanús elváltozások eltávolítása, azaz polypectomia. „A 2 centiméteres vagy annál kisebb polipok járóbeteg-szakellátás keretében, a vastagbéltükrözés alkalmával is eltávolíthatók. Ez kényelmes és biztonságos is a betegnek, hiszen csak egy alkalommal kell végrehajtani az endoszkópos beavatkozást. Nálunk az Affidea Gasztroenterológiai Központban altatásban végzett vastagbéltükrözésre is van lehetőség, így még kényelmesebb a pácienseknek. A sikeres polip eltávolítás feltétele, hogy a beteg ne legyen vérzékeny, ne szedjen vérhígítót, a kolonoszkópos vizsgálatra megfelelően készítsék elő a bélrendszert, azaz ne legyen a bélfalon szennyeződés.” – tette hozzá Dr. Sike Róbert.
Ez történik a vastagbéltükrözés során
A kolonoszkópia célja a teljes vastagbél áttekintése, a kóros elváltozások felismerése és szövetmintavétel a további vizsgálatokhoz. Az egyértelműen jóindulatúnak imponáló polipokat leveszik, majd tovább küldik szövettani vizsgálatra. A nagyobb, gyanús polipok levétele már jóval komolyabb feladat, hiszen az esetek egy részében a mindössze 3 mm vastag bélfalból is ki kell metszeni egy-egy rész. A kimetszés előtt injekciót adnak a polip nyelébe vagy lapos polipok esetén a polip alá vagy a polip fejébe, és így elemelik a nyálkahártyát a bélfal mélyebb rétegétől, csökkentve ezzel a perforáció veszélyét. Ez a manőver a vérzés veszélyét is csökkenti. A polip nyelének csonkját vagy a metszés utáni sebet kis fém klip segítségével zárják.
1 https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Causes_of_death_statistics/hu
2 Nemzeti Rákregiszter 2017.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)