Az ember immunrendszere képes felvenni a harcot a rák különböző fajtáival. Bizonyos daganattípusok azonban megtalálják a módját annak, hogy kivédjék a szervezet immunválaszát.
A "programozott halál 1", azaz a PD-1 elnevezésű fehérje megakadályozza, hogy az immunrendszer azonosítsa és megtámadja a rákos sejteket. A szakemberek ezért olyan antitestek kifejlesztésébe kezdtek, amelyek a T-sejtek felszínén expresszálódó PD-1 receptor blokkolásával késztetik az immunrendszert a daganat elleni harcra.
A most tesztelt nivolumab már hatékonynak bizonyult egyebek között a melanóma, a veserák és a nem kissejtes tüdőrák kezelésében. "Bizonyos ráktípusok kezelésénél már alkalmaznak antitesteket, ám a petefészekrák ellen eddig semmi sem volt hatékony" - mondta a Journal of Clinical Oncology folyóiratban bemutatott tanulmány vezető szerzője, Hamanisi Junzo.
A három évig tartó második fázisú klinikai vizsgálat során a szakemberek platinarezisztens petefészekrákban szenvedő 20 pácienst kezeltek nivolumabbal. A résztvevők kéthetente kapták infúzióban egy éven át, vagy betegségük előrehaladtáig - írta a Medicalxpress című egészségügyi portál.
A páciensek többsége be tudta fejezni a klinikai tesztet, átlagosan 20 hónapos túlélési aránnyal. Összehasonlítva a nivolumabra összpontosító korábbi tanulmányokkal, a mostani vizsgálat sokkal gyorsabban jelentkező antitumorhatást mutatott.
Ez volt az első alkalom, hogy sikerült demonstrálni a nivolumab biztonságosságát és hatékonyságát az egyéb kezelésekre nem reagáló petefészekrákos pácienseknél.
A petefészekrák világszerte a hetedik leggyakoribb daganattípus a nők körében, és a betegség gyakran egészen addig diagnosztizálatlan marad, a míg át nem terjed a test más részeire. A páciensek több mint 70 százaléka visszaesik, és ha a kiújuló daganat ellenállóvá válik a kemoterápiával szemben, akkor a betegséget rendkívül nehéz kezelni.
http://medicalxpress.com/news/2015-12-ovarian-cancer-tracks-antibody-patients.html
Forrás: MTI
Fotó: en.wikipedia.org
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)