Változó hormonháztartás
Normális esetben a változókor 45 éves kor után kezdődik. Tíz évig is eltarthat úgy, hogy az utolsó menstruáció általában az 50. év körül jelentkezik. A menopauza egy folyamat, amely során a petefészkek működése fokozatos leáll, a női ciklus szabálytalanná válik, a hormonértékek széles határok közt ingadoznak, majd az ösztrogénhormon termelődése be is fejeződik. Az időszakot kellemetlen, vagy akár súlyos tünetek is kísérhetik, mint például a hőhullámok, az éjszakai izzadás, az alvászavarok, a vizelettartási- és hangulatzavarok, a hízás és a vaginális diszkomfort.
Mivel a változókori tünetek jó része az ösztrogénhormon hiányának köszönhető, súlyos kellemetlenségek esetén mindenképpen érdemes elgondolkozni ennek, és más hormonoknak a pótlásáról. Mielőtt erről döntés születne, a páciensnek számos vizsgálatot érdemes elvégeztetnie, majd az eredményeket figyelembe véve, az érintettnek és a szakorvosnak együtt kell meghoznia a döntést, amelynek fő törekvése a legkisebb, még hatékony adag előírása.
- A szükséges hormonpótlást mindenképpen egyénre kell szabni és csak rendszeres orvosi kontroll mellett lehet biztonságosan alkalmazni – hangsúlyozza dr. Demjén László nőgyógyász, az Oxygen Medical nőgyógyásza, a Magyar Menopauza Társaság tagja.
Ösztrogén növényekből?
A fitoösztrogének olyan növényi eredetű vegyületek, amelyek képesek a női nemi hormonhoz, az ösztrogénhez hasonló hatást kiváltani. Az emberi táplálkozásban is szerepet játszó fitoösztrogének leggazdagabb forrásai a szója, a lenmag és a vörös lóhere nevű gyógynövény.
Vannak olyan népek, amelyek hagyományosan nagyon sok fitoösztrogén hatású élelmiszert fogyasztanak, így például a japánok, akiknek jellemző tápláléka a szója. Jelenleg is kutatják, mi az összefüggés a fitoösztrogének és azon tény között, hogy ezekben az országokban ritkább az emlőrák, a prosztatarák, és enyhébb lefolyású, valamint kevesebb a béldaganat előfordulása is. Az már biztos, hogy a fitoöszrogének hatóanyaga, az izoflavon utánozza az emberi ösztrogének funkcióit, vagyis enyhítheti a változókorral járó kellemetlen tüneteket, valamint hozzájárulhat a csontok erősségének a megőrzéséhez és a vér koleszterinszintjének a szabályozásához.
Az éjszakák nyugalmáért
Az éjszakák a menopauza alatt nem csak azért nehezek, mert alvási nehézségek adódhatnak, de a hőhullámok és az izzadás miatt is. Természetes megoldást jelent a rendszeres mozgás, a vastag ruhadarabok kerülése, a hűvös hálószoba, a fűszeres ételek, a kávé, az alkohol és a dohányzás elhagyása, illetve a stresszkezelés hatékony formái, például relaxáció, agykontroll, meditáció. Az éjszakai izzadás enyhítésére alkalmazható a zsályatinktúra, amelyből napi háromszor 10-15 cseppet kell fogyasztani vízbe vagy teába keverve. Összehúzó hatásának köszönhetően segíthet megszüntetni a rendellenes izzadást. Ugyanilyen hatása van a poloskafű tinktúrájának is, amiből 1 ml-t érdemes napi kettő-négy alkalommal vízbe keverve kortyolni. Szóba jöhet E-vitamin adagolása is, de erről feltétlenül orvossal kell konzultálni.
Közismerten alkalmazandó gyógynövény a klimax tüneteire a barátcserje, amelynek a bogyójából készített készítmény helyreállítja a progeszteronszintet. A hőhullámok és az éjszakai izzadás kezelésére, valamint az erős vérzés kezelésére is beválik, csupán türelmesnek kell lenni a használatával, hiszen a hatás hónap alatt jelentkezik. Kapszula és a tinktúra formájában is hozzáférhető, az adagolást jellemzően feltüntetik a dobozon.
Forrás: www.oxygenmedical.hu
Fotó: PublicDomainArchive/pixabay.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)