Alapítványunk, immár több mint három évtizede fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a gazdátlan állatok számára menedéket és új esélyt biztosítson. Ezen a különleges napon szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak munkánkhoz. Kiemelten fontosnak tartjuk a felelős állattartás és az örökbefogadás népszerűsítését, hiszen ezek jelentik a legbiztosabb utat a gazdátlan állatok számának csökkentéséhez. Csak a tavalyi évben közel 400 állatot tudtunk sikeresen örökbe adni, a végleges megoldást azonban a szemléletformálás erejében látjuk!
A Hontalan Állatok Világnapja alkalmából alapítványunk a közösség összefogását kéri. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mindenki tehet egy kis lépést annak érdekében, hogy kevesebb állat éljen az utcán: legyen szó örökbefogadásról, adományozásról, vagy akár csak a felelős állattartás tudatosításáról a környezetében.
Alapítványunk úttörő szerepet játszik a felelős állattartási kultúra javításában, az állatvédelmi szemléletformálás területén. Hatalmas erőkkel építjük a Felelős Állattartás Házát, amely nemzetközi viszonylatban is kuriózumnak számít. Reményeink szerint ezen a helyszínen lehetősége lesz a családoknak, óvodai és iskolai csoportoknak egyaránt arra, hogy tematikus kiállításokon, interaktív bemutatókon keresztül ismerjék meg a felelős állattartást.
Hiszünk benne, hogy izgalmas, szakmai alapokon nyugvó szemléletformáló tevékenységeink révén, hosszú távon sikerül majd javítanunk a kóborállat problémán is.
Aki szeretne belepillantani a Rex Kutyaotthon Alapítvány tevékenységébe és terveibe, szeretettel várjuk október 5-én, 10 és 17 óra a között az Állatok Világnapi ingyenes, családi rendezvényen. További info: rex.hu
Az állatvédelem egy közös ügy, amelyben minden segítség számít. Bízunk benne, hogy együttes erővel képesek leszünk változást elérni, és egy olyan jövőt teremteni, ahol minden állatnak megadatik a szeretetteljes otthon lehetősége.
Rex Kutyaotthon Alapítvány
Nyitókép: depositphotos
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)