|
Tóth SándorAsztrológus - tanárElérhetőségeim: Telefon: 06-70/450-77-97 E-mail: asztros@yahoo.com Honlap: http://www.asztrologiaelemzes.hu |
Kérdezz-felelek
A párommal babát tervezünk, ezidáig sikertelenül és ez lenne az első gyermekünk. 40 éves nő vagyok, Budapesten születtem 1977.08.28-án 10 órakor, a párom pedig szintén Budapesten 1984.12.16-án. Szeretném megkérdezni, hogy van-e esélyünk közös gyermekre a közeljövőben?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát, Zsuzsanna.
A gyerekszületés egy olyan történet, ami nem rajtunk múlik. Ha egy lélek "kinézte" magának a szülőket, akkor meg fog érkezni.
A sorsában a nem tradicionális gyermekvállalás van benne. Ennek többféle megélési lehetősége van. Valamelyiket mindenképpen jó lenne megélni.
A másik történet arról szól, hogy eddig az életében milyen döntéseket hozott, mert ez is befolyásolhatja a megvalósulást.
Elvileg a lehetőség benne van a sorsában.
AZ Volt a kérdésem Önhöz,hogy lesz-e vagy lesznek-e sorsforditó események AZ életemben,de elfelejtettem megirni a születési helyemet.1975.február 27. 3.00 Zalaegerszeg. válaszát elöre is nagyon köszönöm!Judit
Elvileg az év vége fele változhat a munkahelye, amelybe akár a költözés is beleférhet. És elképzelhető, hogy ez "sorsfordító" lesz. Az kimenetel előjele attól függ, hogy hol tart a sorsában, és milyen döntéseket hozott ezidáig.
AZ Volt a kérdésem Önhöz,hogy lesz-e vagy lesznek-e sorsforditó események AZ életemben,de elfelejtettem megirni a születési helyemet.1975.február 27. 3.00 Zalaegerszeg. válaszát elöre is nagyon köszönöm!Judit
Elvileg az év vége fele változhat a munkahelye, amelybe akár a költözés is beleférhet. És elképzelhető, hogy ez "sorsfordító" lesz. Az kimenetel előjele attól függ, hogy hol tart a sorsában, és milyen döntéseket hozott ezidáig.
nagyon köszönöm a gyors valaszat!A jövöben mindenkepp gondolok Önre,ha elbizonytalanodnam::)
Egyik felelmem,hogy parom biztos velem tart-e, meg együtt maradunk-e. Eddig ugy latom, melypontok utan is felalltunk, közösek a celjaink, dehogy ö valoban kitart a tervünk mellett, mert neki kevesebb az önbizalma, meg neha ugy latom, lustasag is elöjön..
2020-21ben nala is lat valtozast?
Görögorszagban,Volosban született 1990.08.17-en reggel 8-9 között, SZüz az ASC-e.
Kislanyunk pedig 2015.03.16 delelött 11:30kor született, Nemetorszagban,Fürthben.
A felelmem az, hogy az jo ha az en kepletembe szerepel,de azonos idöben az ö kepletükben is szerepel...?Mert ilyenkor mar nem csak en vagyok..hanem Mi..?ezt nem igen ertem.
Ha van ideje,erre meg tudna nekem csak nagyon röviden valaszolni?
Nagyon köszönöm!Letta
A jelent kell mindig élni, mert a jövő alapjait most tudjuk megalkotni.
Ne féljen, Önben megvan az az erő, amivel bármely sorshelyzetet túl fog élni. Aggódni azért lehet, ez természetes emberi tulajdonság.
Most úgy látszik, hogy jó esély van arra, hogy együtt költözzenek.
Keressen privátban. Sok sikert!
Nemrégiben megismerkedtem egy férfival.Szeretném tudni,hogy alakul kettőnk kapcsolata vagy e esély hosszabb távra.Ő 1792.02.26 én pedig 1975.07.24 én 10:30kor születtem,mindketten Győrben.
Válaszát ezúton is nagyon szépen köszönöm!
Üdvözlettel:Nika
Elég idős az új partnere, lehet, hogy vámpír? Vagy esetleg megtalálta az örök élet elixírjét?
Ha 1972-ben született, akkor vannak lehetőségeik, de nem tudom Önnek mit jelent a "hosszú táv". Ha lesznek közös céljaik, amik megtartsák a kapcsolatot, van esély. Ha pedig nem, akkor egy idő után Ön le fog lépni, mint Foxi a harctérről.
1950.09.17.-én Püspökladányban születtem, 14 óra 30 perckor. Most sajnos nagyon beteg vagyok! Szeretném megkérdezni, hogy az egészségi állapotomban várható-e még javulás? Köszönöm előre is a válaszát! Üdvözlettel: István
Nem tudom, hogy most hol tart a betegségben, elvileg műtét lehetősége benne van a sorsában. Szerintem nem érdemes sosem feladni. Az élet szép és küzdeni kell érte. Remény mindig van, de a gyógyuláshoz radikális életmódváltás és új célok kellenek. Jobbulást Önnek!
Jelenleg is külföldön elünk, de 2020ban egy masik orzsagba szeretnek allasra palyazni?
Budapest,1985.07.04, reggel 8:02kor születtem.
Kivancsian varom valaszat,
Letta
Elvileg lesz változás, ami érintheti a költözést-munkahelyet 2020-ban.
Sajnos úgy tűnik, hogy Magyarország Önt végleg elvesztette...
Addig azért még sok minden fog történni az életében. Ha elbizonytalanodik, keressen! (skype, FB)
Szeretném megtudni hogy történik,-e valami rendkivüli dolog AZ életembe.Olyanra gondolok Ami gyökeresen megváltoztatja a mindennapjaimat.Ha igen akkor mikor,és ez jó dolog lesz vagy rossz?Válaszát elöre is köszönöm!Üdvözlettel.Judit
1975.02.27. 3.00
Nem tudom, hogy Önnek mi a jó és mi a rossz? Én azt gondolom, hogy a sors szintjén nincsenek előjelek, csak tanítás. A simogatásból persze kevésbé szoktunk tanulni, mint a pofonokból.
Nem írt születési helyet!
Már válaszoltam!!
Most, hogy kiderült a félreértés, miszerint Kisjenőn született, és Csilla a neve, válaszolhatok.
A fenti jelzésekből úgy tűnik, hogy jövő tavasz-nyár környékén jobb esélyekkel fut neki a költözésnek. Persze ebben benne van az ingatlan lehetősége is. Türelem rózsát terem!
Kellene a születési hely. Románia elég nagy ország...
Mi az ,amiatt nem sikerül "beállnom a sorba" a munkahelyemen?Azaz nem vagyok benne felszínes csacsogásokban,barátkozásban,jópofizásban, nyalásban a főnökök felé..Magányos farkasnak érzem magam jelenleg.Úgy érzem nem kedvelnek,irigyek rám, mert mi eljárunk a férjemmel kirándulni,színházba fürdőbe..Pedig ők is megtehetnék, mert van akinek jól keres,külföldön dolgozik a férje, van akinek több m.helyről van jövedelme..stb..én pedig a keveset is jól beosztom...Volt olyan kolleganőm akivel egy hullámhosszon voltunk,de ő elment más városba.Tudom,a m.helyen dolgozni,nem barátkozni kell,(és én elég zárkózott vagyok),de néha kirekesztve ,mellőzöttnek érzem magam,Mely tulajdonságaim nem szimpatikusak, és mit tehetnék.
Köszönöm
Gabi
1968.07.18. hajnal 3 ó 34 Ózd
A sorsodban, amit elvileg te nem ismersz benne van a kapcsolati problémák és az érzelmi nehézségek megtapasztalása. Azt gondolom, hogy még mindig jobb ha a munkahelyen "szívatják" (ez a nyomdaképesebb változat:)) az embert, mint otthon.
Azt kellene tudnod elfogadni, hogy egyrészt a hangulatemberségeden nem könnyű változtatni, sértődékeny vagy és a sérelmeidet megjegyzed. Amiért irigyelnek az erő, amit sugárzol magadból. Ne akarj mindenkinek megfelelni, mert ez még senkinek sem sikerült!
Munkahelyemmel kapcsolatban érdeklődnék,hogy biztos stabil marad e számomra az elkövetkezendő időszakban is? Budapest, 76.06.25 délután 14:30.
Köszönöm! György
Semmi sem biztos, így az ön munkahelye sem. A képletéből az tűnik ki, hogy nem Önön múlik. Az elkövetkezendő pár hónap a születésnapjáig meghatározó lehet.
1975.02.27. Reggel 3:00
Ilyesmi bárkivel előfordulhat.
Nagyon szeretném megtudni hogy a jelenlegi munkahelyemen kapok-e másik munkakört vagy előléptetésre számíthatok-e.Ha igen akkor mikor?mert 4 éve várok rå és amit tudtam megtettem érte.folyamatosan tanulok és képzem magam.válaszåt köszönöm.1975.02.27.3:00 Zalaegerszeg
Év vége fele, illetve a jövő év elején várható változás a munkahelyén. Az alapképletében azonban megvan a karrier-célok változtatásának lehetősége is. Nem hinném, hogy erről a munkahelyről fog nyugdíjba menni.
A tavasz mit hoz nekem szerelem és munka terén?
1980,június 5,délután 3óra,Budapest.
Köszönöm!szép napot!! :-) Mimi
Január 15.-én már válaszoltam Önnek. Sajnos semmi újdonsággal nem tudok szolgálni. :(
Azt szeretném kérdezni, hogy a horoszkópom alapján mikor lesz ismét tartós párkapcsolatom. Miskolc 1960.01.25. 17 óra 32 perc
Előre is köszönöm
Erika
A sorsában egyelőre nem látni ilyen jellegű változást. Alapvetően a nagyon szoros párkapcsolatok "életfogytiglan" nehezítettek. Mivel Ön egy nagyon szabadságszerető és különleges hölgy, ezért a lazább kapcsolatoknak jóval több az esélye.
Köszönöm a visszajelzését. Kívánom, hogy minden jól alakuljon. Ha majd részletesebben érdekli a sorsa, keressen meg személyesen!
Lakáscsere előtt állunk. Kérdésem az lenne, jó üzletet tudunk -e kötni? Merjünk belevágni egy esetleges felújításba? 1981.12.11-én 04:45-kor születtem Baján.
Köszönettel Judit
Két problémás sorsterülete van: az anyagiak, és az ingatlan. Ez eléggé megnehezíti a "jó üzlet" lehetőségét. De a döntés mindig az Ön kezében lesz. Amit sem én, sem más nem fog befolyásolni. Év vége fele tűnik komolyabbnak a változás az életében.