Kérdezz-felelek
A jangee 0.03 filmtablettát szedem, eddig rendszeresen szedtem, azonban az elmúlt héten, azaz a harmadik hét hatodik napján (szombaton) elutaztunk, és elfelejtettem magammal vinni a utolsó két szemet, így a szombati adag kimaradt. A jangee betegtájékoztatójában azt írták, hogy erre megoldás az is, hogy haladéktalanul (tehát a szombati napon) kezdem a tablettamentes hetet, és az eltelt hét nap múltán kezdem újra a következő levéllel, így ezt a megoldást választottam, tehát nem pótoltam a szombatit és a vasárnapit sem. A párommal pénteken, az elutazás előtti napon voltunk együtt utoljára. Mennyi a valószínűsége, hogy teherbe estem? Előre is köszönöm válaszát.
Kicsi a valószínűsége a terhességnek. Ha megjön rendesen a vérzése, akkor nem kell aggódnia.
3 hónapja nincs menstruációm. A napokban voltam nőgyógyásznál megvizsgált, uht-ra is elküldött és vérvételre is, de azt mondta ő nem lát semmit. Irt fel nekem menstruációt elősegitő gyógyszert de még mindig nem jött meg.:/ Mi lehet a probléma?
A gyógyszert 10 napig kell szedni és a befejezése után 2-3 nappal szokott megjönni a vérzés. Ha akkor se jön meg, érdemes visszamenni nőgyógyászához.
Múlt hónapban a havi vérzésem 2 hétig tartott.Most hónapban volt beágyazódási vérzésem.és 36.napra megjött a menstruációm teljessen és a méhnyálkahártya is lejött azt hiszem . Igaz hogy kevessebb de a vérzésem nem maradt abba .A hasam is fájdogál egy kicsit.Lassan már a következőnek kell megjönnie. Csináltam terhességi tesztet de negatív volt.
Az orvos azt mondta2-3 hónapÍg öblítsek jódós fertőtlenítővel.Ha nem marad abba akkor egészségügyi kaparást csinálnak.
Azt írta a leletre,hogy tyúktojásnyi tömött uterus avfl-ben,jobb ovarium tapintható bal oldalt szabad környezetben.ép genitáliák ,kp.tág hüvely portió hátul.Lehetséges ,hogy mégis terhes lennék?
És ha csinálnak kaparást még utánna is vagy még előtte is lehetek terhes?
Köszönöm a válaszát.Kati
Sajnos nem tudom az életkorát. Bizonyos életkor felett gyakrabban előfordulhat rendszertelen vérzés, ebben az esetben érdemes méhkaparást végezni. A teherbeesés rendszertelen vérzés esetén is megtörténhet, illetve 1 hónappal a méhkaparás után is.
3hónapja szültem természetes úton, a szülés után minden rendben volt, 6hetes kontroll vizsgálaton is. Kb 3hete hogy az alhasam, állandó jellegegel fel van duzzadva és erős görcseim vannak, és nagyobb erősebb lüktetéseket érzek a bal petefészkem fölött. Menstruációm már megjött, szoptatni már nem szoptatok. Esetleg mi okozhatja ezt? Hétfőn megyek orvoshoz, és nem tudok addig várni. Válaszát köszönöm.
Ehhez mindenképpen nőgyógyászati vizsgálat szükséges, hogy kiderüljön, hogy nőgyógyászati baj okozza-e. A panaszokat emésztőszervi betegség is okozhatja.
A kérdésem a levoserttel kapcsolatban az lenne,hogy az idén februárban helyeztettem fel azóta viszont szinte folyamatos vérzésem van. Van, hogy elmúlik viszont akkor azonnal elkezd feszülni a mellem és szinte azonnal " megjön" a menstruációm. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nincs vérzés kb 2 hétig aztán pedig van 4-ig. Hat hetes kontrollon mindent rendben találtak. A kérdésem az lenne, hogy meddig legyek még türelemmel, vagy esetleg vetessem e le? Válaszát előre is köszönöm!
3 hónapot érdemes várni. Ha utána is fennállnak a panaszai és zavaróak a vérzései akkor le is vetetheti.
2016-ban a terhességem 32. hetében megcsászároztak, melynek során a méhemet "T" alakkban megvágták. Szeretnék még egy gyereket és szeretném megtudni, hogy mivel izmot vágtak mennyi a gyógyulási idő? Esetleg lehet e már próbálkozni a következővel? Válaszát köszönöm!
Legalább 1 évet érdemes várni, és a következő is császármetszéssel kell, hogy szülessen.
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy egy ideje (pár hete)fehér folyásom van, ami néha véres is.A menstruáció közötti időszak. Okozhatja ezt esetleg fertőzés? Nem fáj csak kellemetlen, diszkonfort érzés. Nem szedek semmiféle tablettát. Megpróbáljam esetleg a Canesten kupot? Vagy tudna ajánlani valamit rá?
A válaszát előre is köszönöm.
Ha van égő, viszkető érzése, akkor megpróbálhatja a Canestent. Ha nincs ilyen panasza, akkor viszont érdemesebb lenne felkeresnie nőgyógyászát, hogy megbeszéljék a panaszát.
Ma polygynax kúpot kaptam 12 db-ot.Ma estétől használni fogom,de közben jön a menstruációm.Arra a pár napra abbahagyom utána folytatom úgy meglesz a hatása? Köszönöm
Ha van panasza, jobb, ha most elkezdi használni és akkor menses után folytathatja. Ha a panasza nem olyan súlyos, akkor a menses után is elkezdheti.
32 éves nő vagyok,volt mar 2 vetélésem,kivazsgalasok soran az derult ki hogy a párom spermája gyenge,ezert férfi vitamint szedjen ezt javasoltak neki.De mire a kivizsgalasokon keresztul mentunk kb fél év volt és ez után beteg lettem halucinacioim voltak,téveszméjeim,ezert korhazba kerultem ,aztan mar lassan 2 éve szedem a kedélyjavito gyogyszert aririprazol hatoanyagu gyogyszer,szeretnénk gyereket vallalni,ezért pár honapja csökkentettuk az adag gyogyszert de nem voltam jol ezert most vissza emelte a dr az adagomat 15 mg ra.és azt mondta hogy valoszinü hogy kb 5 évig kell szedjem még a gyogyszert de kitudja akkor is hogy majd a csökkentésnél hogy fogom érezni magam és ha akkor sem jol akkor szednem kell tovabb agyogyszert.mivel hogy mar 5 év mulva késő lenne számunkra gyereket vallalni azt mondta a dr nő hogy beszéljek egy nőgyogyásszal hogy lehetne gyereket vallalni gyogyszer mellett is csak akkor valamilyen masik gyogyszert kellene szednem.Ön szerint mennyire kockázatos gyereket vállalni ilyen gyogyszerek mellett ,és ha megszuletne a gyerek szoptatni lehetne vagy nem mert gyogyszeres lenne az anyatej.Előre is köszönöm válaszát!
A pszichiátriai kezelését a pszichiáterrel kell megbeszélnie.
A gyógyszerről azt írják, hogy a terhesség harmadik trimeszterében már nem ajánlott szedni, és szoptatni sem lehet mellette.
Az én véleményem az, hogy amint terhes lenne, próbáljon meg olyan pszichiátriai szerre válatni, amit terhesség alatt is lehet szedni.
Több mint 1 éve szedem a Jange fogamzásgátlót. Eddig semmi probléma nem volt viszont ebben a hónapban kétszer is megjött a menszeszem először a szokásos időben ahogy szokott hó elején és nem értem hogy mért van hogy hó végén is megjott, rendesen szedtem fogamzásgatlót az 1 hetes szüneteket is betartottam lehet valami baj, hogy ketszer jott meg ebben a honapban a menszeszem vagy ez előfordul?
Lehet valami befolyásolta a gyógyszer hatását (pl. antibiotikum). Lehet, hogy csökkent a hatása, és emiatt jelentkezett a köztivérzés.
Ha további hónapokban is előfordulna, szükség lehet gyógyszerváltásra.
A kérdésem az alkohol-fogamzásgátló kapcsolatával kapcsolatos. A következő héten nyaralni megyünk,valószínűleg minden nap inni fogunk x mennyiségű alkoholt. Ez befolyásolhatja a szájon át szedhető fogamzásgátó tabletta hatását vagy nyugodtan ihatok alkoholt? (természetesen nem hányásig)
A fokozott alkoholfogyasztás fokozhatja a májenzimek működését, és így a tabletta lebomlását is. Emiatt csökkenhet a tabletta hatása. Tehát megfontolandó óvszer használata is ez idő alatt.
A nőgyógyászom Betadine hüvelykúpot mondta hogy használjak! A kérdésem az lenne hogy a 7hónapos babámat szoptatom nem lesz tőle baja? Köszönöm válaszát
A leírás szerint nem javasolt, mert átjuthat az anyatejbe, és befolyásolhatja a csecsemő pajzsmirigy működését.
Javaslom, hogy más hüvelykúpot használjon.
1 hónapja kezdtem el szedni a Dienillet. Mindent úgy csináltam ahogy elő volt írva a megvonásos vérzés mégsem jelentkezett. Mit tegyek forduljak orvoshoz vagy kezdjem el szedni a következő havi adagot?
Először is érdemes lenne terhességi tesztet végezni, hogy kizárja a terhességet.
Aztán érdemesebb lenne egy vizsgálatra elmenni nőgyógyászához, hogy megtudja mi a vérzéskimaradás oka.
Azt javaslom, hogy forduljon belgyógyászhoz, hogy jobban kivizsgálják mi az oka az elhízásának. Szerintem önmagában a gyógyszerszedés abbahagyása nem okoz hízást.
A kérdésem a következő lenne, 24 éves vagyok és most először kezdtem el fogamzásgátló tablettát szedni (Mistral), elsősorban nem a fogamzásgátlás miatt (a párommal korábban sem okozott problémát a védekezés), hanem enyhe hirsuitizmus kezelésére. (nem szeretném hogy idővel még rosszabbá váljon, jelenleg csak kellemetlen a dolog). Gondosan átolvastam a tájékoztatót és a lehetséges mellékhatásokat (ami lehet rossz ötlet volt, de felelőtlen dolog lett volna nem tájékozódni rendesen). Attól félek, hogy beképzelem a mellékhatásokat és nem tudom megkülönböztetni, mikor valós az aggodalom és mikor nem. Korábban voltam már kivizsgáláson (fejfájás, nehézlégzés, szívdobogás érzés miatt) de végül mindegyik stressz okozta tünetnek bizonyult. Tegnap kezdtem az első tablettával, ma reggel ébredés után szúrt a szívem és úgy érzem nehezebben kapok levegőt - azonban közel biztos vagyok benne, hogy csak az idegrendszerem szórakozik velem.
Honnan tudhatom, mikor van tényleg baj?
Szedhetek gyógynövény tartalmú nyugtató készítményt mellette? (hátha segít a hipochondrián is...)
Köszönettel,
A.H.
Ha a panaszai mindjárt az első tabletta után jelentkeztek, az még valószínűleg nem a gyógyszer mellékhatása. De ha újra jelentkeznek a panszai mindenképpen keresse fel nőgyógyászát vagy háziorvosát. Lehet, hogy másik gyógyszer jobban megfelel Önnek, vagy esetleg másféle védekezési módszer.
A nyugtatóknál vizsgálni kell, hogy nem befolyásolja-e a fogamzásgátló hatását.
Régóta szedek fogamzásgátlót, nem volt tényező, ami gyengítette volna a hatását, nem maradt ki egyetlen szem sem és késve sem lett bevéve.
Utolsó gyógyszermentes időszak: 2017.08.07. (hétfő) - 2017.08.15. (kedd). Tehát kedden már bevettem az első szemet az új levél tablettából.
A vérzés pénteken jött meg és kedd reggelre múlt el. Ugyanolyan volt, mint szokott.
Ezután 08.18.-án, pénteken együtt voltam a párommal.
Pár napja teljes pánikban vagyok, valószínűleg alaptalanul.
Lapos hasam van, de egyik napról a másikra felpuffadtam. Csináltam tesztet (Gabriel), ámbár tudtam és tudom, hogy még úgysem mutatna ki semmit, hiszen ennyi idő alatt, ilyen hirtelen nem lesznek "tüneteim". A teszt egyébként negatív lett.
Úgy tudom, hogy tesztet akkor érdemes csinálni, ha a vérzés elmarad pár napja. Én ezt sajnos nem fogom tudni így csinálni, mert a most szedett levél és a következő között nem fogok szünetet tartani, mert akkor utazom el Amerikába, amikor a vérzésem lenne és kellemetlen lenne úgy átrepülni a fél világon.
Mit tanácsol, mit tegyek?
Nemrég diagnosztizáltak nálam laktózintoleranciát és még nehéz "leszokni" az ilyen ételekről, lehet, hogy ez okozta a hirtelen fellépő, de viszonylag tartós (2-3 napos) puffadást? Mert nem csak a hasam van felpuffadva, hanem úgymond az "alja" is.
Aggodalmam jogos lehet?
Köszönettel, Hanna.
A laktózintolerancia okozhat ilyen panaszokat.
Attól, hogy nem hagy gyógyszermentes időszakot, még végezhet terhességi tesztet. Tehát kb. 4 hét múlva megismételheti újra.
Nem kóros vagy súlyos hasmenés, hanem csak higabb széklettel nem leszek kevésbé védett ha már fél éve szedem?
Tisztelettel
Ha gyakran jeletkezik a hígabb székelt, az már hasmenésnek számíthat, és csökketheti a gyógyszer felszívódását.
Fél éve szedem az Altforalle fogamzásgátlót. Hétfői kezdettel délben veszem be. Most tartok a 6. levél harmadik sorának a harmadik szeménél. Az első sor utolsó szemének a bevétele után (ami kivételesen 12:35-kor volt és nem 12:00-kor) 20 es 30 perccel rá hígabb székletem volt, de utánna többször nem voltam. A tájékoztatóban azt írják súlyos hasmenés esetén kell pótolni. Súlyos hasmenésnek mi számít? Előtte viszont nem ettem semmit. Okozhatta a gyógyszer által okozott sav? Ilyenkor gyorsabban átmegy a gyomromon a gyógyszer? (Lassú emésztésű vagyok ha számít). És másnap együtt voltam a párommal meg azon a héten is kiegészítő védekezés nélkül. Lehetek terhes? Másik kérdésem ebben a hónapban rögtön folytatni szeretném a hatóanyagos tabletta szedését tehát kihagyva a placebokat. Csinálok majd egy terhességi tesztet jövő héten mikor azokat szedném. Ha így folytatom a szedését kihagyás nélkül az nem befolyásolja a tesztet ugye? És egy harmadik kérdés, hogy azt írja a tájékoztató, hogy jobb ha étkezés közben vagy után vagy a körül vesszük be. Nekem sajnos nincs mindig lehetőségem enni akkor közvetlen a tabletta beszedeset követően, vagy előtte, csak másfél órával körülbelül (előtte is másfél vagy utána is) ez befolyásol valamit az egészből? Meg a változatos étrend? Előre is Köszönöm a válaszát!
A gyógyszert érdemes azonos időpontokban beszedni. De még 12 órán belül bevéve is megfelelő védelmet nyújt.
Ha a hasmenés 20 és 30 perccel a bevétel után jelentkezett, akkor az a gyógyszer felszívódását valószínűleg nem befolyásolja.
A terhességi tesztet nem befolyásolja, ha szünet nélkül szedi a gyógyszert tovább.
Kizárólag azért regisztráltam erre az oldalra, hogy megkérdezzem: hogy mondhat olyat az Önhöz forduló nőknek látatlanul, mindenféle vizsgálat nélkül, hogy pár nappal az elmaradt menstruáció után BIZTOSAN NEM TERHESEK? Megszámlálhatatnaul sok esetről tudni, olvasni, hallani, amikor a boltban kapható terhességi teszt akár a 6-8-10 hetes terhességet sem mutatta ki, később mégis bebizonyosodott a terhesség ténye. Nem vagyok orvos, mérnök vagyok, így a logikus gondolkodás számomra magától értetődő. Átlagos laikus tudással rendelkezem a fogantatásról és a hcg hormon termelődéséről a terhesség első trimeszterében, de élő-lélegző nők beszámolóit hallani, olvasni elég ahhoz, hogy lássam: a valóságnak sok esetben semmi köze a tankönyvi menetrendhez. A hivatalosan 28 napos ciklus például a valóságban 26-35 nap között változik, és ez is teljesen normális. Ön nem találkozott még nővel, akinél nem mutatta ki azonnal a gyorsteszt a terhességet? Ezek szerint Ön nem sok terhes nővel találkozott még, csak az elméletet ismeri? Bár véletlenül tévedtem az oldalra, engem kifejezetten zavar, hogy kétségek közt őrlődő nők kérdéseit (akik vagy nagyon vágynak a gyerekre, vagy éppen rettegnek, hogy várandósak) sorozatban lerendezi egy száraz "biztosan nem terhes"-sel ahelyett, hogy venné a fáradtságot, és legalább egyszer leírná, hogy mennyi minden befolyásolhajta ezeket a teszteket és érdemes különböző körülmények között (pl. 3 nappal később, reggel, kevesebb vagy több folyadék bevitel után, érzékenyebb tesztcsíkkal stb.) megismételni, akár hetente, 3 hónapon át. Orvosként milyen felelősséget vállal mondjuk azért, ha valakinek a 4 hetes terhességét nem mutatja ki az első gyorsteszt és ön kiejelenti, hogy biztosan nem terhes, ezért az illetőnek mondjuk eszébe sem jut felfüggeszteni a dohányzást, alkohol vagy akár drogfogyasztást, amit a terhesség legcsekélyebb esélye mellett megtenne? És miért nem veszi a fáradságot, hogy minimális empátiával írja meg a válaszait, ha már vállalta egy ilyen fórum vezetését? Őszintén érdekelne a válasza, ami remélem nem arról fog szólni, hogy Ön orvos (=istenség), én pedig egy nem orvos (=senki) vagyok, hiszen ez nem válasz a kérdéseimre.
Üdvözlettel:
Georgina
Köszönöm a tanácsot. Ebből levonhatom azt a következtetést, hogy ne írjak válaszokat. Ezt is megtehetem.
A tapasztalatom az, hogy az ismételten elvégzett terhességi tesztek azért többnyire kimutatják a terhességet. És a dologhoz az is hozzátartozik, hogy hozzá szoktam tenni, hogy amennyiben továbbra se jön meg a vérzése keresse fel nőgyógyászát.
Ha legalább 3 napja már késik a vérzés, akkor elvileg már pozitív lenne a teszt terhesség esetén. Lehet más ok is, például cysta. Érdemes lenne nőgyógyászát felkeresni, ha továbbra se jönne meg a vérzése.