|
Kérdezz-felelek
Kb 5 ővvel ezelőtt az anti-TPO értékem 360 volt. Azóta rendszeresen ellenőrizte a háziorvosom a TSH értékemet. Minden alkalommal magasabb volt, mint a normál érték, de nem vészesen. Kb 6 körül. A legutolső alkalommal 10 volt az érték, mire az orvosom azt mondta, hogy most már kezdjem szedni az L-Thyroxint. Azt mondta, hogy napi 50 mg-ot és majd 31 nap után ellenőrizzük. Azt is mondta, hogy 25 mg-t szedjek az első héten és csak utána 50 mg-t. Én ehelyett 12,5 mg-al kezdtem.
Nekem 30 éve magas a vérnyomásom, amit gyógyszerrel normalizáltak. Azt vettem észre, hogy a 12,5 mg L-Thyroxin is kezdte megemelni a vérnyomásomat. Egy hét után - most 2 napja - a 25 mg-tól már 160/90 a vérnyomásom.
Mit tegyek? Emeljem a vérnyomáscsökkentő szeremet? Keressek meg egy kardiológust? Csökkentsem az L-Thyroxint? Esetleg normalizálódni fog 1-2 hét múlva?
Várom a válaszát.
Tisztelettel
KGabi
A 12 mikrogram (!) thyroxin önmagában nem okoz vérnyomásemelkedést. A csökkent pajzsmirigyműködés, főleg ha pajzsmirigygyulladással is ját (ez a leírtak alapján valószínű), akkor valóban gondot okozhat. A vérnyomás beállítása és az autoimmun pajzsmirigybeteség kezelése indokolt.
Jó egészséget kívánok:
Nemrég PCO-t diagnosztizáltak nálam és emiatt elküldtek 3 pontos inzulin rezisztencia mérésre, ahol a lenti eredményeim születtek:
Glükóz terhelés 0’: 4,9 mmol/L
Glükóz terhelés 60’: 7,2 mmol/L
Glükóz terhelés 120’: 4,2 mmol/L
Inzulin terhelés 0’: 6,7 mIU/L
Inzulin terhelés 60’: 51,0 mIU/L
Inzulin terhelés 120’: 23,5 mIU/L
HOMA-IR: 1,5
A fentiek alapján Ön szerint van inzulin rezisztenciám? Azt lehet tudni, hogy mik a referencia értékek, mire kell figyelni?
Megtisztelő válaszát előre is nagyon köszönöm!
Valóban a kérdés az, hogy nem tudhatom, hogy az adott helyen mik a referencia értékek.
Egyébként a policisztás ovárium szindróma, mint azt a neve is mutatja, sok kis cisztára utal a petefészekben, ám fontos tudni, hogy nem ez kizárólagos tünete. A háttérben az androgén hormonok túlsúlya áll, mely a betegséggel járó különböző panaszokért felelős. A férfi hormonok a női szervezetben is megtalálhatóak, ám lényegesen kisebb arányban. Ha a női szervezetben kezdenek „tombolni”, az többek között a megszokottnál erőteljesebb szőrnövekedéshez, férfias típusú hajhulláshoz, pattanásos bőrhöz vezethet. A hormonális egyensúly felborulása okozza ilyenkor azt is, hogy szinte lehetetlenné válik a fogyás. A petefészekben található hormontartalmú ciszták megzavarják a menstruációs ciklust, elmaradhat a peteérés, mely idővel felelős lehet a meddőségért is. „A tünetek nem feltétlenül jelennek meg mind. A tévhittel ellentétben sok beteg nem túlsúlyos, ám valóban előfordulhat, hogy a PCOS miatt megy nehezen a fogyás. Egy nemzetközileg elfogadott kritériumrendszer alapján diagnosztizáljuk a betegséget, mely ma a nők nagyjából tíz százalékát érinti. Az úgynevezett hiperandrogén tünetek a legáltalánosabbak: a bőr zsírossá, aknéssé válik, szőrnövekedés figyelhető meg az arcon, a melleken és a hason, megnövekszik a derék-csípő arány és hullhat a haj. – A PCOS-szindróma megjelenése lehet örökletes, emellett befolyásolhatják a szervezetet érő környezeti hatások. Nem vezet megoldáshoz, ha az egyes tünetek kezelésével próbálkozunk, a betegséget, mint minden hormonzavart holisztikusan, az egész testet figyelembe véve kell orvosolni, a tünetek ugyanis szorosan összefüggnek. A pattanások felületi kezelése, a hajhullás elleni szerek bevetése vagy a ciszták eltávolítása még nem szünteti meg az alapvető okot, így a legfontosabb cél mindezek mellett a hormonegyensúly visszaállítása– véli a szakember. Arra figyelmeztet, hogy önmagában a fogamzásgátló tabletta felírása, a mesterséges hormon-stimuláció a gyermekvállalás sikeressége érdekében vagy a laparoszkópos beavatkozás nem a gyógyulás kulcsa. Szintén érdemes hátat fordítanod, ha az orvos azzal próbál nyugtatni, hogy nem is vagy túlsúlyos. – A diagnosztika gondolatmenete talán kissé szokatlan: a klinikai gyanút nem pozitív laboratóriumi leletekkel, hanem a PCOS-nél ritkább, hasonló tüneteket okozó egyéb betegségek kizárására alapozzuk”– tájékoztat a professzor. Vagyis a részletes kikérdezésen és vizsgálati eredményeken túl széleskörű laboratóriumi vizsgálatra van szükség, mely informálja a szakembert a hormonszintekről.
További kivizsgálást, jó egészséget kívánok:
Az Ön betege vagyok, autoimmun hipotireózissal és microprolactinomával kezel.
Mivel az eredményeim legutóbb (egy hónappal ezelőtt) jók lettek, leállított a Norprolac szedéséről, a Letrox adagomat felezte, azóta egyre rosszabbul érzem magam, folyamatosan hízok, pedig semmilyen változás nem történt (állandóan egészségesen táplálkozom), nagyon ki van száradva a bőröm, fáradékony vagyok és néha fáj a pajzsmirigyem is.
Mivel csak decemberre kaptam időpontot, szeretném megkérdezni, hogy addig hogy bírjam ki, illetve nem lehet-e annyi idő alatt baj? Ön szokta mondani, hogy nem a laboratóriumi értékeket kell kezelni, hanem a beteget. Hogy lehet, hogy jó leletek mellett rosszul vagyok?
Köszönettel: Harcos Hédi
Amennyiben ilyen panaszai vannak, akkor az eredeti Letrox dózist szedje tovább.
Jó egészséget kívánok:
Tisztelt Doktor Ur!
33 eves no vagyok Szekelyfoldrol.Nincs meg gyerekem ,de szeretnek a kozeljovoben.
A problemam igazabol mar tobb mint tiz eve a koztiverzes,akkor(19 evesen fogamzasgatlot irt fel a nogyogyaszom,attol megszuntek a panaszaim(12 evig szedtem).Ahogy abba hagytam a fogamzasgatlo szedeset ujbol jelentkeztek a problemaim .Nogyogyasznal jartam,ott azt mondjak rendben vagyok,de en azert meg sem ugy gondolom.
Van ugy ,hogy a menzesz 8.napjan ,van ugy hogy 10. ,van ugy hogy 14 napjan es van ugy ,hogy a menstruacio elotti napokon kezdodik a rozsaszines-barnas folyas(nagyon zavaro es idegesito) A menstruaciom is eleg szabalytalan ,neha 30 ,maskor 32 naponkent jon meg,de most a mult honapban pl.mikor meg kellett volna jonnie csak egy boseges rozsaszines verzesem volt es nem olyan mint a normalis menstruacio.
Elmentem es csinaltattam meg oktober honapban egy pajzsmirigy vizsgalatot is TSH 1,75uUI/ml ,FT4 21,97pmol/l, Prolactin 380,60ml U/l.Elmentem Szekelyudvarhelyen egy endokrinologushoz ahol azt a valaszt kaptam ,hogy nem kell erre meg kezeles ,hisz az FT4 az ami csak egy picit emelkedett.
On szerint lehet a koztiverzeseimnek a pajzsmirigy problemam az oka? Mit kellene tennem ,hogy megszabadulhassak a koztiverzesektol?
Kerem mielobbi valaszat,nagyon koszonom,tisztelettel Zsuzsa!
A problémája ennél összettebb. Sajnos a vérzészavarának oka nem derült ki, a fogamzásgátló tartós szedése pedig több nem kívánt következménnyel is járhat. A leírtak már felvetik az ún. perimenopauza szinróma lehetőségét (erről rövidesen fogok ezen ahonlapon részletesen írni).
Javaslom a részletes endokrinológiai kivizsgálást, jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Elmondom a sztorit:7 éve amikor megismerkedtünk akkor ő 24 éves volt és kb. 48 kiló (160cm magas).Az elmúlt 7 évben folyamatosan fogamzásgátlót szedett és most kb. 61kiló!Nagyon el van keseredve mert szeretne lemenni legalább 51-52 kilóra!Igaz hogy január óta fut heti 3 alkalommal 40percet,viszont a gyógyszert csak 3 hete hagyta abba és nem tudjuk hogy így majd tud e jobban fogyni!?
A másik dolog hogy este 4-ig dolgozik és nem igazán van ideje terembe járni,,vagy máshová ezért vette otthonra a futógépet!
Ennivaló tekintetében egyáltalán nem eszik sokat,csak úgy eszik mint akkor amikor 48kiló volt,de én mondtam is neki hogy a koplalással csak az energiája lesz kevesebb,tehát enni egyen,viszont csak salátás ennivalókat nem tud enni mert otthon nem tudnak miatta külön többfelé főzögetni.Arra oda szokott figyelni a boltban hogy ha kenyeret vesz akkor teljes kiőrlésű legyen,vagy néha abonettet vesz,de teljesen nem lehet elhagyni mert ha májkrémet vagy parizert vesz ahhoz kenyér kell és mivel hajnal fél 4kor kel délig nem bírja ki egy joghurttal!Azt se hiszem el hogy kajailag annyira sanyargatnia kellene magát mert amikor 48 kiló volt akkor is evett mindent(szalonnát,sütit,üdítőket)persze normális mértékben!Az én gyanúm az hogy mivel most 31 éves és nem 24 és az elmúlt 7 évben gyógyszert is szedet ezért e két dolog változásával jöhetett fel az a 8-10kiló.Arra is gondoltunk nem e orvosi baja van(hormon,pajzsmirigy) vagy valami más amiért nem tudott ennyi hónapja egy kilót se leadni!
Előre is köszönöm!
Több, részben egymással összefüggő kérdést tett fel.
ad 1. A fogazásgátlók tartós használata sok nem kívánt mellékhatással, többek között súlygarapodással is ját.
ad. 2. A csökkent pajzsmirigy működése elhízáshoz vezet. Ez a folyamat lehet fokozatos és viszonylag gyors is. Jellemző, hogy a beteg viszonylag kevés ételt fogyaszt, diétázik és ennek ellenére nem tud fogyni. Ilyenkor a legkülönbözőbb diétával kínozzák magukat, pedig a megfelelő kezeléssel a testsúly fokozatosan redukálható. Az elhízás gyakorta fokozott szőrnövéssel is társulhat, mivel a zsírszövet aktívan vesz részt a hormontermelésben és elősegíti nőkben a szőrnövekedést (férfias típusú szőrösödés). Ilyenkor a legfontosabb, az elhízásban szerepet játszó hormonok szintéjnek meghatározásával diagnózishoz tudunk jutni és el lehet kezdeni az oki kezelést.
Jó egészséget kívánok:
39 éves obese egy gyermekes anya vagyok, 2004 óta pajzsmirigy beteg (hipertireózis, Basedow - családunkban a pajzsmirigy betegség halmozottan előfordul), 2009-ben jódizotópos terápia óta hipotireózis. Úgy tűnt Letrox mellett 3-6 havi utánaigazítással megfelelőek a TSH értékek (FT4 FT3 mindig jó), azonban az elmúlt két évben négyszer vetéltem el 5-6 hetes terhesen, minden alkalommal kissé alul működött a pajzsmirigy (5-6 körüli TSH érték). Legutóbb 2012 októberben 0,7 volt az érték, így novemberi clostylbegit kúra után bátran vállaltuk az újabb terhességet decemberben, azonban ismét elvetéltem 5 hetesen, ekkor derült ki, hogy a TSH 13,4 volt. Nem értem miért van ekkora különbség 2 hónap alatt, hisz a gyógyszert gondosan szedem. Okozhatta ez a vetélést? Mit tudok tenni, hogy stabilabb értékeket kapjak? Orvosi és életmódbeli tanácsot is szívesen veszek. Bármilyen segítség jól jön.
Hálás köszönettel, Zsuzsa
Sajnos a laboratóriumi értékek nagyon eltérőek lehetnek. Erről fogok előadást tartani a jövő hónap végén orvosoknak. Először is tudni kellene, hogy mi okozta a pajzsmirigy csökkent működését.
A TSH ugyanis egy olyan fehérje, amelyet az agyalapi mirigy állít elő és szükséges a pajzsmirigy működéséhez. Amennyiben a TSH értéke emelkedett, a pajzsmirigy működése általában csökkent, amennyiben a TSH lényegesen csökkent, akkor gyakran beszélhetünk fokozott működésről. A nagy kérdés, hogy mikor mondhatjuk azt, hogy a beteg TSH értékei „normálisak” vagy referencia tartományon belüliek?
Fontos azonban tudni a következőket ( a teljesség igénye nélkül):
• individuális TSH tartományt
• a referenciatartomány meghatározásánál az életkort (TSH szintje az életkor előre haladtával nő, így a 4 mIU/l feletti, de 10 mIU/l alatti érték akár normális is lehet időseknél)
• a beteg által lakott terület jódellátottságát
• a beteg nemét
• az évszakot
• napszakot
• a kísérő betegségeket
• az alkalmazott gyógyszereket!
• a vizsgálati módszereket
• az beteg vérében kimutatható autoimmun gyulladást jelző anyagokat (pl. TPO elleni antitestek)
• felszívódási viszonyokat
• TSH elleni antitest jelenlétét
A pajzsmirigy gyulladása és a terméketlenség, ill. az „ismeretlen eredetű” vetélések között kapcsolat van . Mindez a terhesség alatti immunológiai történésekkel függ össze.
Ezért az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) azt ajánlja, hogy már a családtervezés időszakában mérjék fel, hogy ki tartozik a fokozottan veszélyeztetett („high risk”) csoportba.
Kiket sorolnak ide:
• Akiket már kezeltek pajzsmirigy betegség miatt.
• Akiknek a családjában pajzsmirigybetegség fordult elő
• Akinek golyvájuk (strúmájuk) ismert.
• Akiknek pajzsmirigy elleni antitestek mutathatók ki a vérükben.
• Akiknek inzulinnal kezelt cukorbetegségük van.
• Akiknek egyéb autoimmun betegségük: ízületi-, bél-, bőr-, máj-vese-, szembetegségei ismertek.
• Akinek meddősége van (ennek hátterében autoimmun pajzsmirigybetegség állhat!).
• Akiknek ismételt vetélésük, koraszülésük volt.
• Akiknek nyakát valamilyen okból besugározták
A fokozott rizikójú nők kiszűrése lényegesen csökkentheti a sterilitást, a vetélések, tovább az újszülöttek fejlődési rendellenességeinek számát.
Oki kezelést javaslok, jó egészséget kívánok:
Az előző kérdésére válaszolva, a Letrox nevű gyógyszert szedem január óta, annak köszönhető a TSH csökkenése. Fogamzásgátlót szedtem 3 évig, azért hagytam abba, mert híztam tőle, így jutottam el az endokrinológiára, ahol megállapították a betegséget. Ultrahang vizsgálat kimutatta, hogy a pajzsmirigy gyulladásom van és a menstruációm is elmarad. Ezek alapján várom válaszát a fogyás kérdésében.
Tisztelettel: Horváth Andrea
Mérlegelni kellen, hogy a T3-t is tartalmazó ksézítményt kell-e szednie.
További vizsgálatot javaslok, jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Rendelkezésemre álló utolsó pajzsmirigy-ultrahang vizsgálati eredménye:különböző méretű, egymással confluáló, vegyes echogenitású göb ábrázolódik a pajzsmirigy bal lebenyében (hideg göbről van szó ). Közel minden szervemen jelentkezett
eltérés, emelkedett a koleszterinszint, több rossz labor eredmény. Fáradékony vagyok, lelassult a gondolkodásom, feledékeny lettem, viszkető bőr tünetekkel. Konzultációs időpontot kérnék Professzor Úrtól, mivel minden leleteredményt itt közölni nem tudok.
Köszönettel,
Erzsike12
Kérem kolléganőmtől kérjen időpontot.
Jó egészséget kívánok:
Már évek óta szeredem a Letrox 50 mikrogrammos gyógyszert a pajzsmirigy alulműködésemre! Kisbabát szeretnénk, és most az lenne a kérdésem, hogy az egyébként pontos menstruációm már késik 6.napja, ezen kívül reggeli émelygésekkel ébredek. Csináltam már 3 terhességi tesztet is ami pozitív eredményt mutatott. De úgy tudom, hogy a gyógyszer szedése befolyásolhatja a teszt eredményét? Ilyenkor mi a teendő? Keressem fel a nőgyógyászomat, vagy várjak még pár napot?
A válaszát előre is köszönöm!
További vizsgálatot, ill. UH vizsgálatot javaslok.
Jó egészséget kívánok:
Édesanyámnak 1988 óta van egy hideg göb a bal oldali pajzsmirigy lebenyén, ami akkor 1,6 cm volt most 3,5. Anyukám 62 éves. Az ultrahangos lelet a következő: A jobb lebeny 40*20*18 mm echoszerkezete megtartott. Az isthmus: 5 mm. A bal lebenyen ami 46*25*24 mm benne egy 32*24*22 fészkes szerkezetű göb van. Mk.o. nyaki nagyerek tágassága lefutása szabályos. Kórosan megnagyobbodott nyirokcsomó nem látható. Bal oldalon submaddibularisan egy reaktín Lgl ül. A submandibuláris nyálmirigyek eltérés nélkül. Izotóp vizsgálat javasolt.
Az izotóp eredménye pedig ez: A pm pertechnetat felvétele: 0,72%. Kp.fokban megnagyobbodott össztömeg, a lebenyek alakja szabályos. A jobb lebeny alsó pólusa a jugulum felett lokalizálható, a balé kb 1 cm-rel a jugulum alá terjed. Isthmus kiszélesedett. A jobb lebeny aktivitás eloszlása homogén, benne nodus nem diff. A bal lebeny cranialis harmadában egy kb 3,5 cm-es csökkent aktivitás-felvételt mutató terület látható, mely hideg göbnek megfelel. A lebeny egyéb területein homogén aktivitás-eloszlás látható.
Strumma diff.et nodosa l.s.; hideg göb a bal lebenyben, bal lebeny substernális terjedése.
Nagyon meg vagyok ijedve. Van rá okom?
Köszönöm a megtisztelő figyelmét és várom a válaszát.
Tisztelettel:
Nagy Kristóf.
A gondját átérzem. Sajnos a helyzet az, hogy vagy diffúz egy struma vagy göbös. A göb további vizsgálata indokoltnak látszik, s ennek függvényében a további kezelés (műtét? gyógyszeres?).
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
A férjem 2012. május 2-án volt vérvételen, amikor kiderült, hogy a TSH: 0,05, az FT4:82, az FT3: 40-es, GGT: 70-es értéket mutatott, a pajzsmirigy túlműködés tünetei is jelentkeztek nála (izzadás, fogyás, remegés, hajhullás, ingerlékenység, szapora szívverés), a pajzmirigy ultrahang nem mutatott ki göböt, csak enyhe megnagyobbodást. A férjem Édesanyja pajzsmirigy túltengésben szenvedett, amelyet örökölhetett a férjem, az elmúlt évek sorozatos traumák (családi halálesetek) válthatták ki együttesen a pajmirigytúlműködést. A délpesti kórházban 2 hétig 3*2 tabl. metothyrin-t és 2*5 mg bisoprolol szedését javasolták, majd két hét után napi 2*2 metothyrint javasoltak, vérkép és májfunkció kontrollal. Egy hete már 2*2 napi adagot szed a metothyrinbőlj, a remegés, ingerültség, izzadás, hajhullás elmúlt és már hízott is a férjem négy kg-t, étvágya jó. Kisbabát szeretnénk, a kérdésem az lenne, hogy milyen gyógyszeradag mellett - vagy hány hónap után - próbálhatunk kisbabát vállalni kockázat nélkül? Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel: Annamária
A túlműködés egy állapot, önmagában nem diagnózis. A válaszhoz tudni kellene, hogy mi váltotta ki a túlműködést.
Értelemszerűen egészséges állapotban célszerű a babavállalásr vállakozniuk.
Jó egészséget kívánok:
38 éves vagyok, babát szeretnénk. Ciklusaim szabályosak,
hormoneredményeim, peteérésem rendben. Nem eszem cukros, fehérlisztes
és magas szénhidráttartalmú ételeket.
10 órás éhezés utáni terheléses cukor és inzulineredményeim:
0' Glükoz: 4,0 mmol/L (3,5-6,1)
60' Gl.: 3,0 mmol/L (3,1-10,5)
120' Gl.: 2,6 mmol/L (3,1-7,5)
0' Inzulin: 4,6 mIU/L (1,9-23,0)
60' Inz.: 47,0 mIU/L -
120' Inz.: 15,2 mIU/L -
HOMA-IR: 0,8 ( -4,4)
1. Ön szerint inzulinrezisztenciám van?
2. Jól tudom, hogy ha a 120 perces inzulinérték meghaladja a 0 perces
értékét legalább 2,5-szer, az is IR? (Ahogy az esetemben.)
3. Ezekkel az értékekkel lehetne lombikot indítani?
4. Probléma, ha a 60 és a 120 perces cukor eredményem alacsonyabb,
mint a 0 perces?
5. És probléma, ha nem éri el az alsó referenciaértéket?
6. A 60 perces inzulinértéknek ha jól tudom 25 alatt kellene lennie,
erre szükséges volna gyógyszert szedni?
Köszönöm válaszát!
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Ön nagyon sok információt leírt, és arra komoly szakvéleményt kért. A kérdései világosak és érthetőek, de - legnagyobb sajnálatomra - a választ etikai és szakmai okokból attól kaphatja meg, aki a korábbi vizsgálatokat végezte. Az egyes laboratóriumi módszerek ugyanis nagyon eltérőek!!!!!!, ezért a vizsgálatok értékelésében a laboratórium orvosai és kezelőorvosai lehetnek segítségére, akik ezeknek az információknak birtokában vannak, „validálják” az eredményeket.
Jó egészséget kívánok:
30 éves vagyok egy gyermek édesanyja 2010-ben 8 hónap próbálkozás után teherbe estem ez a terhesség vetéléssel végződött! 6 hónap múlva teherbe estem Utrogestan kapszulát kellett használnom a 14. terhességi hétig!2011.december 24-én sürgősségi császármetszéssel (NST-n nem volt látható mozgás) megszületett a kislányom 50cm 2600g. 14 hónapos koráig szopizott valamint 8 hónapig egy másik kisfiúnak adtam összesen 140liter tejet. Már 3 hónapja nem szoptatok és mind két mellemből erős nyomásra tej csordul ki. Szeretnénk még gyereket és kiszeretném vizsgáltatni magamat mielőtt, belevágnánk a dologba! A professzor Úrhoz hogyan tudok bejelentkezni vizsgálatra?
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Ön nagyon sok információt leírt, és arra komoly szakvéleményt kért. Részletes szakmai véleményt, tanácsot csak úgy tudok felelősen adni, ha nem csak a leírható eredményeket van lehetőségem megítélni, de Önt is láthatom, megvizsgálhatom, és így a klinikai képet, kórtörténetet,egyben, egységben holisztikusan értékelhetem. Kérem, hogy keressen fel személyesen, ahol mindent részletesen átnézhetünk, értékelhetünk, a megoldást megtalálhatjuk. A gyorsabb átfutási idő miatt, kérem, hívjon a következő telefonszámon: 0630/631-9309, vagy amennyiben megad egy telefonszámot, felhívjuk időpont-egyeztetés végett. A másik lehetőség kolléganőmnek , Székely Melindának szóló e-mail: szekelym@vipmail.hu.
Jó egészséget kívánok:
Gyermekvállalással kapcsolatosan írok Önnek. 33 éves vagyok és már volt egy elhalt terhességem 2,5 éve. Azóta sajnos nem akar újra összejönni a baba. Voltam kivizsgáláson, azóta Euthyroxot és Bromocriptint szedek.
A hormonértékeim most jók és a nőgyógyász is minden rendben talált, de sajnos az idő eredménytelenül telik.
Régebben kipróbáltam a méhpempőt, cranio -sacrális kezelést, Aviva tornát, de nem segítettek. Most az egyik ismerősöm gyógyteákat javasolt, málnalevelet és palástfüvet.
Azt szeretném kérdezni, hogy Professzor Úr szerint érdemes-e kipróbálnom, vagy fennáll a veszély, hogy felborítja a hormonháztartásom és az amúgy rendes ciklusomat?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:Márti
Mindenek előtt tisztázni kellene a sikertelenség okát (immunológiai hátteret, ill. immuno-endokrin hátteret) és oki kezelést alkalmazni.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
8 hetes terhes vagyok, SLE-autoimmun betegséggel és hypothyreose-zal. TSH: 7.94, FT4 14,1 FT3 4.6 pmol/l
Szeretném megkérdezni, hogy mit tegyek, azon kívül, hogy azonnal felkeresek egy nőgyógyászt és egy endokrinológust (külföldön vagyok, és az adatok azért derültek ki, mert kórházban voltam pár napja, szívburokgyulladással :( ).
Az is a kérdésem, hogy szedhetek-e jódtartalmú terhesvitamint vagy nem?
Remélem nem vetélek el!!!Nagyon aggódok.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Nem tisztázott, hogy az SLE milyen stádiumban van, kapott-e már kezelést stb. Egyébként ezek az autoimmun betegségek gyakran társulnak egymással.Napjainkban ugyanis egyre több adat van a neuro-endokrin és az immunrendszer közötti kapcsolatra. A molekuláris genetikai kutatások eredményei bizonyították, hogy a neurotranszmitterek, a hormonok és a cytokinek az alapjai ennek a közös nyelvnek. Bebizonysodott, hogy az immunrendszer képes neurotranszmitterek, hormonok, az endokrin rendszer pedig citokinek termelésére. Ez az integrativ (holisztikus) szemlélet teszi lehetővé a pszicho-neuro-endokrin-immun rendszer élettani és kóros működésének megismerését. Az autoimmun kórképek társulásai és az autoimmun poliendokrin szindrómák heterogén betegségcsoportot képeznek, amelyeknek lényege a saját antigénnel szemben csökkent vagy megszünt tolerancia. A molekuláris genetikai kutatások a szervspecifikusnak nevezett kórképek társulásainak mechanizmusát tárták fel. Az 1. típusú autoimmun poliendokrin szindróma jellemzője, hogy legalább kettő jelen van a három kardinális betegségből: Addison kór, autoimmun hypoparathyresos és mucocutan candidiásis. Ennek a ritka, autoszomális szindrómának az oka az autoimmun regulátor gén (AIRE) mutációja. A 2. típusú autoimmun poliendokrin szindrómában az Addison kór, az autoimmun pajzsmirigy-betegségek egyike és/vagy 1. típusú diabetes mellitus társul egymással. A 3. típusú poliendokrin szindrómát az autoimmun pajzsmirigybetegség, az 1. típusú diabetes mellitus jellemzi. Az 1. típusú poliendokrin szindrómától eltérően a 2.-es és a 3.-as típusúakat egyes HLA antigének társulásai jellemzi. Az egyes betegségekre hajlamosító genetikai faktorok megismerése lehetővé teszi, hogy jobban megértsük az közös autoimmun mechanizmust és lehetőséget nyújt a korai kezeléshez és megelőzéshez egyaránt.
Anorganikus jódot mindenképpen kerülje!!!!
Jó egészséget kívánok:
Szerettem volna Önhöz bejelentkezni, mint Bp-i lakos elirányítottak az Irgalmasrendi kórházból. Nem fogadnak Bp-i lakosokat. Hogyan lehetséges ez? Rendel esetleg máshol?
Pajzsmirigy UH leletemmel keresném fel. ( ciszta, mindkét pajzsmirigy megnagyobbodott)
köszönöm.
Kérem, hogy keressen fel személyesen, ahol mindent részletesen átnézhetünk, értékelhetünk, a megoldást megtalálhatjuk. A gyorsabb átfutási idő miatt, kérem, hívjon a következő telefonszámon: :0630/631-9309, vagy amennyiben megad egy telefonszámot, felhívjuk időpont-egyeztetés végett.
A másik lehetőség az e-mail: szekelym@vipmail.hu (székely Melinda kolléganőm)
Amennyiben további kérdés merül fel, kérem, forduljon hozzám bizalommal!
Jó egészséget kívánok:
Két vetélést követően (egyik 2 hetes, másik 8 hetes volt) vizsgálatokon vettem részt, mely eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza. A nőgyógyász az inzulin eltérésre Meforalt írt fel, melyből napi felet szedek. Az utolsó vetélést megelőzően nem volt cikluszavarom, azonban a második után gyógyszer segítségével kezdődött meg. Azóta viszonylag rendszeressé vált.
Mindig rendszeresen sportoltam, 25 éve 55 -56 kg vagyok (165 cm), nem vagyok túlsúlyos. A gyógyszer szedése mellett diétázom, azonban folyamatosan fogyok, már csak 52 kg vagyok, és nem tudom visszaszedni a régi súlyom. Életmódot nem tudok váltani, mert eddig is így éltem (rozskenyér, sok zöldség) csak ettem sütit, de nem gondolom hogy kiugróan sokat.
Voltam endokrinológusnál ahol azt a javaslatot kaptam, hogy diétázzam, és amennyibem sikerül a gyermekvállalás, hagyjam abba gyógyszer szedését. Egy másik endokrinológus azt mondta, hogy nyugodtan egyek cukrot, és szedjek a fél helyett egész (500-as) Meforalt, csak a szénhidrát 180 g /nap legyen. Most már teljesen össze vagyok zavarodva. Soha nem szedtem gyógyszert, beteg sem szoktam lenni. Mivel már 39 éves éves vagyok, nagyon szeretnék babát, de aggódom mikor teszek jót. Próbáltam időpontot kérni Önhöz, de csupán januári időpontot ajánlottak, az vizsgálatok eredményei azonban most frissek. Kérdésem az lenne, hogy nem lehet-e Candida fertőzés a háttérben, mert gyakran tapasztaltam gombás fertőzést? Ehetek-e néha süteményt, vagy szigorúan diétázzak? Tudna-e ajánlani gyógyhatású készítményt a probléma kezelése érdekében?
Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel: Rita
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Ön nagyon sok információt leírt, és arra komoly szakvéleményt kért. A kérdései világosak és érthetőek, de a választ etikai és szakmai okokból attól kaphatja meg, aki a korábbi vizsgálatokat végezte és a gyógyszeres szedés indikálta, ill. a felvilágosítást adta. Nehéz szívvel mondom és írom, de nemcsak az etikai, de a jogi korlátok is kötnek! Noha e-mailen szakvéleményt és tanácsot adni kényelmi szempontból előnyösebb lenne, mégis azt kell, hogy mondjam, szakmailag nem vállalható. Szakmai véleményt, tanácsot csak úgy tudok felelősen adni, ha nem csak a leírható eredményeket van lehetőségem megítélni, de Önt is láthatom, megvizsgálhatom, és így a klinikai képet, kórtörténetet, labor- és ultrahang eredményeket egyben, egységben holisztikusan értékelhetem. Kérem, hogy keressen fel személyesen, ahol mindent részletesen átnézhetünk, értékelhetünk, a megoldást megtalálhatjuk. A gyorsabb átfutási idő miatt, kérem, hívjon a következő telefonszámon: 0630/631-9309, vagy amennyiben megad egy telefonszámot, felhívjuk időpont-egyeztetés végett. Amennyiben további kérdés merül fel, kérem, forduljon hozzám bizalommal!
Jó egészséget kívánok:
Köszönöm, hogy szán időt a problémám elolvasására. 41 éves vagyok. Első házasságomból van egy gyönyörű, egészséges 13 éves lányom. sajnos az élet nem volt egyszerű és elváltam. négy éve második férjemmel elhatároztuk közös gyermeket szeretnénk. Könnyen terhes lettem, de a 16. héten elveszítettem kisfiamat. Majd megpróbáltuk másodszor is. 17. terhességi hétben a kislányunkat is elveszítettük.Ekkor kezdtek el vizsgálni. Anti-tpo 267 volt TSH-m még a határon belül, ezért 50 mikrogramm Letrox szedését javasolta a nőgyógyász. Sajnos a 18. héten harmadszor is elveszítettük közös gyermekünket. Mára már mindent kivizsgáltak, és egyedül az anti-Tpo a magas. Már 1330 felett van. Azt mondták, nekem már nem lehet gyermekem. Ön szerint gluténmentes diétával a magas értékek normalizálódhatnak? Talán ez is okozhatta a vetéléseket?
Előre is köszönöm Válaszát!
Bocsánat, ha olyat kérdeztem amire már korábban Válaszolt!
Tisztelettel:
D.E.
Köszönöm kérdését, amely nagyon aktuális.
Mindenek előtt az okokat kellene tisztázni, A háttérben gyakran autoimmun gyulladás áll.
2012-ben hazai kongresszuson is részletesen ismertettem a terhesség, a vetélések endokrinológia és immunológiai hátterét. Ezen túlmenően ajánlásokat kidolgoztunk ki a kezelésre, megelőzésre egyaránt.
A legfontosabb megállapításaik a következők voltak:
1.A terhesség alatt a pajzsmirigy 50%-kal több hormont termel, mint előtte
2.A terhesség idején a pajzsmirigy térfogata 10-20%-kal növekszik.
3.A pajzsmirigy hormonjainak és az agyalapi mirigy által termelt TSH un. normál értékei a terhesség alatt, három havonta eltérőek, ezért nem szabad ezeket összehasonlítani a nem terheseknél találtakéval.
4.A terhesség alatt a csökkent pajzsmirigy működésének (hipotireózisnak) a veszélye lényegesen nagyobb, mint a nem terhesekének.
5.A pajzsmirigy betegségeinek több formája (autoimun betegségek, pajzsmirigy gyulladásos betegségei) öröklődhetnek.
6.A magzat saját pajzsmirigye a terhesség első három hónapjában fejlődik ki, addig az anya által termelt hormonra van utalva
7.A fokozott jódbevitel a terhesek számára (akik nem szenvednek pajzsmirigy betegségben!!!!) alapvetően fontos, ugyanis a hormon képzéséhez erre az anyagra feltétlen szükség van. Ez a mennyiség egészségesekben 250-300 mikrogram naponta.
8.A már korábban csökken pajzsmirigy működésű terhesekben a tiroxin dózisát feltétlen célszerű emelni a kiindulási érték 50%-val.
9.A nem megfelelően kezelt terhesek gyermekeinek pajzsmirigy működése, ill. idegrendszeri-szellemi fejlődése (IQ) károsodott lehet.
10. A terhesek egy részének szelénhiánya is van, ezért ennek pótlására célszerű törekedni.
11. A szülések után 2-4 hónap múlva az esetek 8-18%-ban autoimmun pajzsmirigygyulladás alakulhat ki.
12.A pajzsmirigy fokozott működésének megállapítása nehezebb, mint a nem terheseknél, mert egyes tünetek: idegesség, gyengeség, alvási zavarok, izzadékonyság a terhességben egyébként is megfigyelhető tünetek. Ezt nehezíti az is, hogy a hagyományos hormonszintek sem nyújtanak a diagnózishoz mindig segítséget. Azt javasolják, hogy ilyen esetben endokrinológus segítségét vegyék igénybe a diagnózistól a kezelésig .
Az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) azt ajánlja, hogy már a családtervezés időszakában mérjék fel, hogy ki tartozik a fokozottan veszélyeztetett („high risk”) csoportba.
Kiket sorolnak ide:
Akiket már kezeltek pajzsmirigy betegség miatt.
Akiknek a családjában pajzsmirigybetegség fordult elő
Akinek golyvájuk (strúmájuk) ismert.
Akiknek pajzsmirigy elleni antitestek (fehérjék) mutathatók ki a vérükben.
Akinek inzulinnal kezelt cukorbetegségük van.
Akinek egyéb autoimmun betegségük: ízületi-, bél-, bőr-, máj-vese-, szembetegségei ismertek.
Akinek meddősége van (ennek hátterében autoimmun pajzsmirigybetegség állhat!).
Akiknek ismételt vetélésük, koraszülésük volt.
Akiknek nyakát valamilyen okból besugározták
A fokozott rizikójú nők kiszűrése lényegesen csökkentheti a sterilitást, a vetélések, tovább az újszülöttek fejlődési rendellenességeinek számát.
Tehát: a pajzsmirigy betegségei okozhatnak meddőséget, vetélést, koraszülést, fejlődési zavarokat.
A gluten mentes étrendnek csak akkor van értelme, ha valóban fennáll a lisztérzékenység valamelyik formája (erről a témáról a közeli jövőben ezen a honlapon szeretnék egy tömör összefoglalót írnai).
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Egy részét turtam csak elolvasni levelének. A normális TSH mellett még lehet gyulladás!!!
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
10 éve volt egy normál szülésem. A szülést követően pajzsmirigytúlműködés lépett fel. 2 hét alatt 25 kilót fogytam és a túlműködés jelei jelentkeztek rajtam. Orvosom akkori tanácsára 3 hónapos kisbabámnál abba kellett hagynom a szoptatást és Methotyrin nevű gyógyszert kaptam. Több mint fél év gyógyszeres kezelés után kezdtem javulni. A terhességem alatt sem híztam, 72 kilóval lettem terhes és 65 kilóval szültem. Azonban a terhesség alatt semmi jele nem mutatkozott a hormonzavarnak. kizárólag a szülést követő hetekben kezdődtek a rosszullétek és a kimutatható hormonszintzavrok. 72-ről 40 kilóra fogytam a betegség alatt pedig rengeteget ettem. Most szeretnék újra babát vállalni, de félek, hogy újra beteg leszek. Szerencsére most már közel 8 éve tünetmentes vagyok, bár évente járok vizsgálatra. Ön szerint van esélye, hogy egy esetleges terhességgel újra megbetegszem? Kell valami előzményes vizsgálat vagy konzultáció mielőtt belevágok a babaprojektbe? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Jázmin
A történet, amit leírt tipikus. A terhesség önmagában befolyásolja a pajzsmirigy működését. Sajnos az nem derült ki, hogy milyen eredetű volt a túlműködése.
Az újabb gyermekvállalás előtt immuno-endokrin kontroll vizsgálatot javaslok.
Jó egészséget kívánok: