|
Kérdezz-felelek
Pajzsmirigyem tele van göbökkel, meg van nagyobbodva. A folyamat autoimmun, a hormonjaim évek óta és most nyáron is rendben voltak. Endokrinológusnál évek óta nem jártam, jelenleg pedig még idő mire tudnak fogadni a kórházban.
A problémám a következő: férjemmel babát szeretnénk, de már fél éve nem jön össze, s most már meg vagyok ijedve. Lehet a probléma a magas anti-tpo?Okoz ez a betegség meddőséget? Ha mégis teherbeesem lehet baja a babának emiatt? Nekem lehet problémám a terhességből? Olvastam, hogy terhesség alatt a pajzsmirigy megnagyobbodik, nos ez esetemben már lehet problémás lenne. Lehet tenni azért, hogy ne nőjjön tovább? Vagy még terhesség előtt érdemes lenne műtétre mennem? Nagyon félnék tőle... Illetve a teljes pajzsmirigyeltávolítás utáni gyermekvállalástól is. Van.más módszer a göbök eltávolítására, a pajzsmirigy zsugorítására a műtéten kívül?
Elnézést a sok kérdés miatt, csa nagyon félek és jól jönne egy szakértői válasz.
A válaszokat előre is köszönöm!
1. Ami a terhességet és a pajzsmirigyet illeti:
Az utóbbi időben derült csak ki, hogy teljesen ép pajzsmirigy (normális TSH) mellett is kialakulhat a meddőség és a korai vetélés, ha autoimmun gyulladás áll fenn. Ezt leginkább a fentebb említett enzim, a TPO elleni antitest jelenléte mutatja, ugyanis ezeknek az antitesteknek szerepük van:
I. Meddőségben, mert
• Az infertilis nőkben a TPO elleni antitest 31.8% , a fertilis, egészséges populációban 4.6% volt kimutatható (Cubillos J és mtsai, 2009)
• A TPO elleni antitest pozitívakban akkor is szignifikánsan nagyobb volt az infertilisek aránya, ha a hormon értékeik (hypophysis és perifériás hormonok) fiziológás tartományban voltak! (Wilson R és mtsai, 2009).
II.Vetélésekben (Bussen S és mtsai. 2008), mert
• A TPO elleni antitest pozitivakban a spontán vetélések száma jelentősen magasabb, mint az antitest negatívakban (32% v.s. 6%)
• A 3-szor vagy több alkalommal vetéltek között a magas TPO elleni antitest titerüek száma kétszer nagyobb
III. Magzati fejlődésben, mert
• A magzat fizikai fejlődése (érése) 19.3%-ban gátolt a TPO elleni antitest pozitív anyákban (Ilijama T és mtsai, 2009)
• A szellemi fejlődés, az IQ érték 10,5 ponttal alacsonyabb a TPO elleni antitest jelenlétében (Pop VJ és mtsai, 2005)
Mi tulajdonképpen a TPO elleni antitest?
Az antitestekről általában azt gondolják, ill. vélik, hogy károsító hatásúak. A helyzet az, hogy éppen az autoimmun pajzsmirigybetegségek bizonyítják, hogy egy nem így van. Az antitesteknek azonban több típusa van:
• A védelmet szolgálják: pl. a kórokozók elleni antitestek egyes típusai (oltások után ezek megjelennek és hosszab- rövidebb ideig védik a szervezetet)
• Autoimmun antitesteknek is több típisa van:
- Sejtkárosítók , toxikusak, ezek a sejtek mebránját bombázzúk és eépusztítják a setjeket
- Stimulálók: ezek egy-egy sejt működését fokozzák, ilyenek a Basedow kóros betegekben lévő TSH-receptor elleni stimuláló antitestek, amelyek a pajzsmirigy túlműködéséért felelőek
- Neutrális, ill közömbös antitestek, amelyek a nem hatnak a sejtek működésére, de szabályozzák az imunrendszer működését
A TPO elleni antitestekről fontos tudni, hogy egy csoportot képeznek. Ez azt jelenti, hogy a méréseink során az antitestek teljes mennyiségét és határozzuk meg (azaz a toxikus, a stimuláló és neutrális antitesteket is). Ezért van az, hogy az antitestek szintjének változása nem feltétlen függ össze a pajzsmirigy állapotával. Ennek eldöntése a vizsgálatokat végző orvos feladata, amely adott esetben további vizsgálatokat is igényelhet.
2. A műtét és az ún. radiofrekvenciás eljárás alkalmas a pajzsmirigy göbök eltávolítására (erről írtam ezen a honlapon)
Jó egészséget kívánok:
Egy 38 éves anyuka vagyok, 2015. szeptemberében született meg első gyermekem. A terhesség alatt egy nyaki ultrahang során több göböt is találtak a pajzsmirigyemen, melyek közül jelenleg van több kicsi és két 14 mm-es. Izotópos vizsgálat, biopszia velük kapcsolatban még nem történt.
Idén márciusban egy spontán laborvizsgálat során a sTSH értékem 0,08 uIU/ml volt, a T3 és a T4 értékek még rendben voltak. Június 20-án sikerül eljutnom orvoshoz, amikor már az sTSH 0,01 uIU/ml, a T3 7,09 pg/ml, T4 1,92 ng/dl, anti-TPO 202,23, TRAK 6,6U/L volt. Az orvos Basedow-Graves kórt diagnosztizált nálam, bár a vérképemen túl semmilyen tünetem nem volt. 3x1 propycilt írt fel, mivel még szoptatok.
Azóta az értékeim folyamatosan javultak, így a gyógyszert folyamatosan csökkentették. Október óta a sTSH, T3, T4 értékeim már a normális tartományban vannak (november végén a TRAK is már csak 2,7 volt), másfél hónapja pedig már csak napi fél Propycilt kell szednem.
Férjemmel mielőbb szeretnénk második gyermeket, amit az életkorom miatt is sürgető.
A kezelőorvosom műtétet javasol, mely során eltávolítanák a göböket, illetve a Basedow-Graves kór miatt pajzsmirigyem egy részét, férjemmel a műtétre csak a legvégső esetben hajlanánk.
Professzor Úr mit javasol, mi tévők legyünk?
Tisztelettel köszönöm válaszát!
Vizsgálat nélkül sem etikai, sem szakmai okok miatt nem adhatok további véleményt.Általánosságban a következőt írhatom:
• A Basedow kór tehát a pajzsmirigy autoimmun eredetű betegsége, amelynek kialakulásában egy másik antitest: a TSH receptor elleni stimuláló antitest játszik szerepet. Szintén örökletes betegség, amelyre kezdetben a pajzsmirigy jelentős túlműködése, strúma és az esetek 5-10 %-ban gyulladásos szembetegségek jellemzőek. A betegségre jellemző klinikai jelek, panaszok, strúma, a TSH-receptor elleni antitest pozitivitása alapján a diagnózis megállapítható. Napjainkban ez a betegség már gyógyítható. Hangsúlyozni kell, hogy az alkalmazott gyógyszeres, a pajzsmirigy működését gátló szerek (Metothyrin, Propycil) viszonylag hamar (4-6 hét alatt) képesek normalizálni a túlműködést, de az immunológiai folyamat gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe (minimum 1 évet!). Ezért nem elegendő a hormonok szintjének mérés, az immunológiai folyamatok követése is szükséges. A kezelésre nem reagáló esetekben a pajzsmirigy műtéte és izotóp kezelése is indokolt lehet. Fontos tudni, hogy az izotópkezelés fokozhatja a szemtünetek kialakulásának kockázatát!
• A pajzsmirigy túlműködése miatt alkalmazott gyógyszerek között gyakran alkalmazott készítmény a Propycil. Sajnos ez évben az USA-ban olya mellékhatásaira derült fény, amely miatt nemcsak az orvosokat, de a betegeket is időben szeretném figyelmeztetni (nem megriasztani). Az FDA (Food and Drug Administration) és az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) a következő történések miatt hívott össze rendkívüli tanácskozást és hozta nyilvánosságra ajánlásait.Az elmúlt rövid idő alatt 32 Propycil tablettával kezelt betegnél tapasztaltak súlyos sárgasággal járó májelégtelenséget. Ezek közül 12 beteg meghalt, 5 betegben sikeres májátültetés történt. A megfigyelés alapján az orvosoktól és a betegektől különös gondosságot követel, ha ilyen gyógyszert szed a pajzsmirigybeteg. Lehetőség szerint ne adjuk, amennyiben feltétlenül szükséges, akkor a májfunkció ellenőrzése 4 hetente szükséges. A másik gyakorta alkalmazott készítmény: a Metothyrin a fehérvérsejt számot csökkentheti, de a májelégtelenséget kiváltó mellékhatását nem észleltek.
A műtét nem jelent oki megoldást, de végső esetben szóba jöhet. A göbök eltávolítása ma már un. radiofrekvenciás eljárással is elvégezhető (erről korában már írtam)
Jó egészsége kívánok:
Januárban lesz egy éve hogy szültem. 38 éves vagyok. Szülés után fél évre (ahogy lenni szokott erősen hullott a hajam) más tünetem nem volt, de volt lehetőségem pajzsmirigy vizsgálatra. Az UH.-n minden rendben volt, a vérvételnél a TSH értékem minimálisan határérték alatt volt. A T3 és a T4 teljesen határértékben és minden más laborértékem is. Ekkor azt tanácsolták, hogy ismételjem meg a vérvételt fél év múlva, célszerű lenne megnézni, hogy a szülés után 1 évre milyen értékeket kapunk.
A mostani vizsgálat szintén hasonló eredményt hozott, a hajam már kevésbé hullik, viszont most alvászavarral küzdök, amit nem a gyermek okoz. Ő szerencsére egész éjjel alszik, mint a bunda. Sajnos stresszes életet élek, bízom, benne h inkább ez okozza az alvászavaromat. Más tünetem nincs.
TSH 0,022 mIU/L * 0,400 - 4,000
Szabad T4 11,12 pmol/L 7,75 - 15,21
Szabad T3 5,16 pmol/L 3,80 - 6,00
Kérem szíves segítségét,
Mi okozhatja a TSH alacsony értékét? Van-e jelentősége? Mi a jelentősége? Illetve szükséges –e további vizsgálat, ha a T4, T3 rendben van, illetve minden más vérkép is?
Köszönettel: E. Kata
A panaszaian több oka is lehet. A legvalószínűbb a PPT (post-partum thyreoiditis).A PPT autoimmun eredetű destruktív tireoiditisz, mely a terhességet exacerbálódik, azat kiújul. Fokozott a rizikó a DR-3, DR-4 és DR-5 HLA haplotípusokat expresszáló nőkön. PPT kialakulása során a CD4+/CD8+ arány emelkedik. A humorális immuneltérések (tireoida-peroxidáz elleni antitest /aTPO/, tireoglobulin ellenes antitest stb) mellett a celluláris immunitás is számos eltérést mutat: az NK sejtek aránya és a monocyta polarizáció csökken, az aktivált T sejtek aránya nő, főleg az aTPO pozitív, klasszikus kórlefolyású esetekben. A szövettani képet limfocita infiltráció vagy diffúz destrukció jellemzi.
Tünetek, diagnózis, terápia
A következők jellemzők :
1. A terhesség előtt vagy alatt nincs pajzsmirigy funkció zavar.
2. A posztpartum időszakban kóros TSH érték alakul ki (magas vagy alacsony).
3. Nincs emelkedett TSH receptor ellenes antitest szint.
Az anamnézisben gyakran szerepel 1. típusú diabetes, autoimmun betegség (pl SLE, reumatoid artritisz, Sjögren szindróma, ritkán Addison kór, de társulhat Basedow kórhoz is). Figyelem felhívó az anamnesztikus posztpartum depresszió, hajhullás, a korábbi PPT illetve a már régebbről ismert aTPO pozitivitás, 35 éven felüli életkor.
Immuno-endokrin kivizsgálást és oki személye szabott kezelést javaslok.
Jó egészséget kívánok:
6 hetes (32 éves) kismama vagyok,Hashimoto betegséggel,amit júniusban diagnosztizáltak.TSH értékem ez idő alatt sosem volt értékhatáron belül.A problémám jelenleg a következő: nem tudtam a baba jöttéről, egyszer csak lett egy 14es TSHm, ami múlt péntekre 17,61 lett. T3 és T4 értékeim mindig normál tartományban voltak és vannak. Szerdán diagnosztizált a nőgyógyászom egy 8x4 mmes haematomát a petezsák (1,25cm) mellett, illetve véleménye szerint attól távol. Utrogestant és Magnesiumot és ágynyugalmat írt fel, észlelhető piros vérzésem nem volt, 2 csepp barnás váladék, ami csütörtök reggelre elmúlt. Nagyon örülünk a kis jövevénynek, már nagyon vártuk, de a magas TSHm és a haematóma beárnyékolja ezt. Mennyire veszélyes ez a magas TSH érték a terhesség kimenetelére és a baba egészségére nézve? Jelent valami pozitívat, hogy a T3 és T4 legalább normális tartományban vannak? Mit tudnék még érte tenni, azon kívül, hogy a gyógyszerdózisomat megemeltük?
Válaszát köszönöm.
Üdvözlettel: EnikoBarbara
A leírtak számos kérdést vetnek fel. A legfontosabb, hogy jelenleg milyen gyógyszert szed, mert ezek is befolyásolhatják a laboratóriumi értékeket és a magzatot egyaránt.
Korábba ajánlásokat kidolgoztunk ki a kezelésre, megelőzésre egyaránt.
A legfontosabb megállapításaik a következők voltak:
1.A terhesség alatt a pajzsmirigy 50%-kal több hormont termel, mint előtte
2.A terhesség idején a pajzsmirigy térfogata 10-20%-kal növekszik.
3.A pajzsmirigy hormonjainak és az agyalapi mirigy által termelt TSH un. normál értékei a terhesség alatt, három havonta eltérőek, ezért nem szabad ezeket összehasonlítani a nem terheseknél találtakéval.
4.A terhesség alatt a csökkent pajzsmirigy működésének (hipotireózisnak) a veszélye lényegesen nagyobb, mint a nem terhesekének.
5.A pajzsmirigy betegségeinek több formája (autoimun betegségek, pajzsmirigy gyulladásos betegségei) öröklődhetnek.
6.A magzat saját pajzsmirigye a terhesség első három hónapjában fejlődik ki, addig az anya által termelt hormonra van utalva
7.A fokozott jódbevitel a terhesek számára (akik nem szenvednek pajzsmirigy betegségben!) alapvetően fontos, ugyanis a hormon képzéséhez erre az anyagra feltétlen szükség van. Ez a mennyiség egészségesekben 250-300 mikrogram naponta.
8.A már korábban csökken pajzsmirigy működésű terhesekben a tiroxin dózisát feltétlen célszerű emelni a kiindulási érték 50%-val.
9. A terhesek egy részének szelénhiánya is van, ezért ennek pótlására célszerű törekedni.
10. A szülések után 2-4 hónap múlva az esetek 8-18%-ban autoimmun pajzsmirigygyulladás alakulhat ki.
11.A pajzsmirigy fokozott működésének megállapítása nehezebb, mint a nem terheseknél, mert egyes tünetek: idegesség, gyengeség, alvási zavarok, izzadékonyság a terhességben egyébként is megfigyelhető tünetek. Ezt nehezíti az is, hogy a hagyományos hormonszintek sem nyújtanak a diagnózishoz mindig segítséget. Azt javasolják, hogy ilyen esetben endokrinológus segítségét vegyék igénybe a diagnózistól a kezelésig .
Az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) azt ajánlja, hogy már a családtervezés időszakában mérjék fel, hogy ki tartozik a fokozottan veszélyeztetett („high risk”) csoportba.
Kiket sorolnak ide:
Akiket már kezeltek pajzsmirigy betegség miatt.
Akiknek a családjában pajzsmirigybetegség fordult elő
Akinek golyvájuk (strúmájuk) ismert.
Akiknek pajzsmirigy elleni antitestek (fehérjék) mutathatók ki a vérükben.
Akinek inzulinnal kezelt cukorbetegségük van.
Akinek egyéb autoimmun betegségük: ízületi-, bél-, bőr-, máj-vese-, szembetegségei ismertek.
Akinek meddősége van (ennek hátterében autoimmun pajzsmirigybetegség állhat!).
Akiknek ismételt vetélésük, koraszülésük volt.
Akiknek nyakát valamilyen okból besugározták
A fokozott rizikójú nők kiszűrése lényegesen csökkentheti a sterilitást, a vetélések, tovább az újszülöttek fejlődési rendellenességeinek számát.
Tehát: a pajzsmirigy betegségei okozhatnak meddőséget, vetélést, koraszülést, fejlődési zavarokat.
Jó egészséget kívánok:
Köszönöm a gyors,egyèrtelmű vàlaszàt.
Engedje meg,hogy az eredmènyeim alapjàn kèrjem ki a tanàcsàt.
A testosterone szintem 0.72 ng/ml
DHEA 354.7ng/dl
Ön mit javasol?
Magas èrtèknek szàmìt,ha babàt szeretnèk?
Vagy befolyàsolhatja a fogantatàst?
Mellèkeltem a legutóbbi labor eredmènyem.
Vàlaszàt köszönöm!
Üdvözlettel
Sz.Sz.
Ezek alapján (ha más kísérő betegsége nincs), jöhet a baba...
Jó egészséget kívánok:
Ismeretlen eredetű meddőséggel küzdök immár 9 éve, ez alatt 3 meddőségi centrumban jártunk, több kezelésen most már lombikon is túlestünk. Emellett két endokrinológus is látta a leleteimet külön rendelés keretében, de kifogásolni valót nem találtak.
Mégis én, bár nem vagyok orvos úgy látom, hogy nagyon alacsonyak, a referencia érték alsó határánál lévő évek óta ilyen eredményeimet kezelni kellene, és lehet, hogy mégis a pajzsmirigy alulműködésben van a meddőségem kulcsa.
TSH értékem 1,37
FT4 13,38
FT3 3,77
reverz T3 0,22 ng/mol
TPO AT 38
FSH 7,9
LH 6,4
Prolactin 246
Szíves válaszát előre is köszönöm, atekinteben, hogy Ön szerint kell-e további vizsgálat, gyógyszerezés ilyen pajzsmirigy hormon eredmények esetén, ha meddőség áll fenn.
Köszönettel
A meddőségnek sok hormonális (nem csak pajzsmirigy eredetű oka lehet), gyakori az immuno-endokrinológiai háttér, ezek tisztázása indokolt.
Jó egészséget kívánok:
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Bartolákné Melinda
A túlműködés tünet, amely mögött több tényező állhat. A pajzsmirigy túlműködik (hyperthyreosis), ha a kelleténél több hormont termel. Ennek oka lehet a túl sok jódbevitel, a pajzsmirigy jóindulatú sok hormont termelő daganata, mérgezés, fertőzés vagy az agyalapi mirigy túlzott TSH-termelése. Leggyakoribb formája a Basedow-kór, amely egy főleg nőket érintő autoimmun betegség, és a pajzsmirigy megnagyobbodásával (golyva), valamint a hormonszint hirtelen megemelkedésével jár. A szem kidülledése, izmainak duzzadása és kettős látás kísérheti. A pajzsmirigy túlműködésének gyakori tünete a gyors mozgás, beszéd és gondolkodás, szapora pulzus, szívritmuszavar, ingerlékenység, idegesség és álmatlanság, jó étvágy mellett fogyás, hasmenés, izzadás, csökkent meleg tűrés, valamint a meleg nedves bőr. A túl sok pajzsmirigyhormon nőknél cikluszavart okoz, férfiaknál csökkenti a spermaképződést, így meddőséghez vezethet. TSH-receptor elleni antitest meghatározás szükséges, mivel ez az antitest felelős a betegség létrejöttéért (sajnos ennek meghatározása gyakran nem történik meg).
Gyakori lehet azonban a pajzsmirigy göbös betegségei, mivel ezek egyrészt fokozott működéssel járó göbök lehetnek, amelyek sok hormont termelnek („meleg” göbök). Ezek kimutatásához a pajzsmirigy megtapintása és hormon-meghatározások mellett izotópos vizsgálat is szükséges. A túlműködés a hagyományos gátlószeres kezeléssel csak átmenetileg gyógyítható (!), a készítmény elhagyása után a túlműködés ismét jelentkezik. A végleges gyógyulás izotóp terápiától, esetleg műtéttől várható.
Tehát további immuno-endokrin kivizsgálást javaslok.
Tisztelettel:
Ez attól függ, hogy van-e pajzsmirigybetegsége és szed valamilyen gyógyszert (pl. jódot).
2015-ben Washingtonban megrendeték azt a Szimpóziumot, ahol igyekeztek összefoglalni a pajzsmirigy működésének zavarai és a sterilitás, a spontán vetélésék, a magzat fejlődési rendellenességek közötti tudományosan megalapozott kapcsolatokat. Ezen túlmenően ajánlásokat kidolgoztak ki a kezelésre, megelőzésre egyaránt. A hazai szakemberek számára ez év májusában foglaltam össze a leglényegesebb információkat.
A legfontosabb megállapításaik a következők voltak:
• A terhesség alatt a pajzsmirigy 50%-kal több hormont termel, mint előtte
• A terhesség idején a pajzsmirigy térfogata 10-20%-kal növekszik.
• A pajzsmirigy hormonjainak és az agyalapi mirigy által termelt TSH un. normál értékei a terhesség alatt, három havonta eltérőek, ezért nem szabad ezeket összehasonlítani a nem terheseknél találtakéval.
• A terhesség alatt a csökkent pajzsmirigy működésének (hipotireózisnak) a veszélye lényegesen nagyobb, mint a nem terhesekének.
• A pajzsmirigy betegségeinek több formája (autoimun betegségek, pajzsmirigy gyulladásos betegségei) öröklődhetnek.
• A magzat saját pajzsmirigye a terhesség első három hónapjában fejlődik ki, addig az anya által termelt hormonra van utalva
• A már korábban csökken pajzsmirigy működésű terhesekben a tiroxin dózisát feltétlen célszerű emelni a kiindulási érték 50%-val.
• A nem megfelelően kezelt terhesek gyermekeinek pajzsmirigy működése, ill. idegrendszeri-szellemi fejlődése (IQ) károsodott lehet.
• A terhesek egy részének szelénhiánya is van, ezért ennek pótlására célszerű törekedni.
• A szülések után 2-4 hónap múlva az esetek 8-18%-ban autoimmun pajzsmirigygyulladás alakulhat ki.
• A pajzsmirigy fokozott működésének megállapítása nehezebb, mint a nem terheseknél, mert egyes tünetek: idegesség, gyengeség, alvási zavarok, izzadékonyság a terhességben egyébként is megfigyelhető tünetek. Ezt nehezíti az is, hogy a hagyományos hormonszintek sem nyújtanak a diagnózishoz mindig segítséget. Azt javasolják, hogy ilyen esetben endokrinológus segítségét vegyék igénybe a diagnózistól a kezelésig .
Jó egészséget kívánok:
Aggódó szülőként szeretném a véleményét kérni lányommal kapcsolatban. Évek óta depresszióval küzd, pszihológusoknál illetve pszihiáternél is járt, eredménytelenül. Véleményem szerint okot keres arra hogy valamilyen betegségből adódóan van jelen a depresszió az életében. Ha éppen nincs depressziós hangulatban alapvetőleg egy vidám életrevaló fiatal lány. (20 éves). Tanulmányaiban is nagyon jól teljesít, könnyen tanul, hosszabb szövegeket is szó szerint rövid idő alatt meg tud jegyezni.
A következő tünetekkel fordult orvoshoz:Fáradékonyság,száraz bőr,hasa puffad,hangulata változó, izzadékony,nehezen koncentrál, feledékeny mensese rendszertelen,hízékony.mellén fokozottabb a szőrnövekedés.
Hypothyreosis-t állapított meg az orvos nála.
Vér eredménye:TSH 2,0 FT4 10,99 FT3 3,75 Anti-TPO 36,0
Valóban fenn állhat pajzsmirigybetegség a vér leletek tekintetében?
Nagyon szépen köszönöm válaszát!
Ezek az eredmények akár jók is lehetnek. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a laboratóriumi értékek az egyes laboratóriumokban eltérők lehetnek, ráadásul az un. referencia- tartomány egyformán érvényes a 2 hónapos, 2 éve és 82 éves egyénre (?). Ezért is van feltüntetve több leleten, hogy az eredmények a vizsgálati adatokkal együtt értékelhetők.
Kétségtelen, hogy a tüneteit a stressz is okozhatja.
. A Semmelweis Egyetem legújabb kimutatásai szerint minden 5. felnőtt lakos az idült stressz állapotában van. További 40% közepes méretű stressztől szenved, vagyis majdnem minden magyart érint. Az emberek 80%-a érzékeli a stressz helyzetet munkahelyén, 50%-a igényli a segítséget a probléma megoldásában,42%-a kéri társai segítségét,18%a szóbeli megfélemlítést élt át az év folyamán,9%-a fizikai erőszaktól tart. Mi tehát a stressz? A homeosztázis a szervezet egyensúlyi állapotát jelenti. A stressz ennek az egyensúlyi állapotnak átmeneti zavara. A stresszorok a szervezet egyensúlyát veszélyeztető külső és belső körülmények, tényezők. Röviden a stressz nem egyéb, mint a szervezet nem specifikus válasza a belső (bio-pszicho-szociális) és külső (externális) hatásokra. A munkahely elvesztése önmagában stressz („job stress”), fontos azonban tudni, hogy már a munkahely elvesztésének a veszélye is stresszt válthat ki. A fogalom használata azért erősödött fel, mert bebizonyosodott, hogy stresszorok által kiváltott betegségek nagyban felelősek korunk ún. civilizációs betegségeiért.
Összegezve:
• A „homeosztázis”, egy egysúlyi állapot, amely alapvető az élet szempontjából
• Stressz: a homeosztázis átmeneti zavara, amelynek helyreállítása a szervezet állandó feladata.
• Stresszorok: a szervezet egyensúlyát veszélyeztető külső és belső tényezők
A stressz okai és formái:
• Akut stressz: „harcolj vagy menekülj!” („Fight or Flight”)
– Éhség
– Baleset veszély
– Állás „interview”
– Rövid ideig tartó (súlyos) betegség
• Elhúzódó: („ poszttraumás stressz”)
– Szerencsétlenség(ek), katasztrófa helyezetek
– Háború
– Rablás, erőszak elszenvedése, megerőszakolás
– Szeretett személy, hozzátartozó halála
• Tartós, krónikus:
– Megoldhatatlannak tűnő munkahelyi konfliktus
– Családi gondok
– Pénzügyi nehézségek
A stresszorok valóban a nőket érintik jobban, mint a férfiakat. Hozzá kell azonban azonnal tenni, hogy az egyes stresszor hatások eltérőek a nemek szerint. A nőkben a családi, az érzelmi hatások lényegesen jobban és könnyebben felborítja az egyensúlyt. A férfiakat főleg a karrier, a munkahelyi küzdelmek hiábavalósága, eredménytelensége sodorja stressz helyzetbe. Ennek magyarázatát a társadalomban betöltött szerepek, célok, „elvárások” magyarázzák. Ezt bizonyítják azok a felmérések, hogy ott ahol a nők és a férfiak közel egyformán vesznek részt egy-egy társadalmi tevékenységben, ott ez a nemi különbség eltűnik. Általában a férfiak életkora rövidebb a nőknél. Az orvosnőknél azonban fordított a helyezet, mivel az ő esetükben mind a családi, érzelmi stresszor hatások, mind a munkahelyi hatások egyszerre jelentkeznek és összeadódnak.
További vizsgálatot és oki kívánok:
Segítségét szeretném kérni. 27 éves nő vagyok és az én problémám már lassan 6 éve fenn áll. 2011. márciusáig szabályos volt a menstruációm, majd a következő hónapban már nem jött meg. Egyik hónapról a másikra leállt. Ezt megelőző időszakom elég stresszes volt és sokat fogytam életmódváltásom miatt. ( Azóta már a súlyom rendeződött, normál tartományban van .) Fogamzásgátlót és semmilyen más hormontartalmú gyógyszert sosem szedtem. Már több nőgyógyászt felkerestem, illetve endokrinológus szakemberhez is fordultam. Többször kaptam gyógyszeres stimulálást. 2011.06.16 estrofem + duphaston majd 2011.12.05 Norcolut + clostilbegyt. 2012.01.10 Norcolut. 2012.09.21 Norcolut + clostylbegyt -et . De a menstruációm így sem rendeződött. 2014. 05.06.-án vizsgálat során PCO petefészket állapítottak meg, valamint a méhem az évek alatt kisebb lett. Pco-ra Meforal 850mg készítményt kaptam.Enyhe szőrösödést is tapasztalok a köldököm alatti vonalban , valamint a melludvar környékén, illetve hízékonyságot érzek magamon. Vérvételem eredménye : TSH 2,240 mIU/L FSH 6,0 IU/L LH 0,4 IU/L Oestradiol >73,4 pmol/L Testosteron >0,69 nmol/L Prolactin 106 mIU/L . Ezek után hormonpótlást javasoltak a számomra Trisequens tabletta formájában,amit még nem kezdtem el, más megoldást keresve számomra.
Ön szerint mit tehetnék még, hogy kiderüljön mitől rendeződhetnének a hormonjaim,hogy újra teljes értékű nő lehessek?
A kért hormonvizsgálaton felül még van olyan hormon aminek a vizsgálata javasolt lenne?
Esetleg ez genetikai öröklődés lehet?
Válaszát előre köszönöm!
Üdvözlettel:
Horváth Adina
Vizsgálat nélkül terápiás tanácsot adni sem szakmai, sem etikai okok miatt nem volna szerencsés. Panaszaiból és leleteiből az látszik, hogy valamilyen okból fokozott szőrnövekedése van, amelyet idegen szóval hirzutizmusnak nevezzük. Ez jelenti azt a kóros állapotot, amikor nőkön fokozott szőrnövekedés jön létre a test azon részein, amelyeken ez a jelenség csak férfiakon szokott előfordulni (bajusz, szakáll, a hasa, mellkas).
Ezeket a testrészeket férfihormon-függő, un. „androgén-dependens” régióknak is hívjuk. Ettől a típusú fokozott szőrnövéstől el kell különíteni az un. „hipertrichózis” fogalmát, amely esetben a szőrösödés az egész testre közel egyenletesen kiterjed. Mindkét típusú elváltozás hormonális eredetű, de míg hirzutizmusban a nőkben élettani körülmények között kis mennyiségben is termelődő férfi (androgén) hormonok túlműködése figyelhető meg, a hipertrichózisban más hormonális szervek (pl. pajzsmirigy) kóros működése ludas a tünetek kialakulásáért. A fokozott szőrnövésnek sok oka van. Fontos hangsúlyozni, hogy a jelenséget nem szabad bagatellizálni, mert a látszólag „kisebb” kozmetikai probléma hátterében a hormonális szervek betegségei: gyulladásai, daganatai is állhatnak. A hirzutizmus oka a férfi nemi hormonok fokozott hatása a szőrtüszőkre. Ennek két fő oka lehet:
• A férfi hormonok szintjének emelkedése a vérben
• A hormonok iránti érzékenység fokozódása
A férfi hormonok nőkben a petefészekben és a mellékvesékben (ritkán más szervekben) képződnek. A hormonálisan kevésbé aktív férfihormont, a tesztoszteront, a vérben lévő fehérje, az SHBG („Sex Hormone Binding Globulin”) juttatja el a szervezet különböző részeibe. Az SHBG-ről lehasadó tesztoszteronból a bőrben különböző mennyiségben jelenlévő 5-alfa-reduktáz enzim egy rendkívül aktív férfihormont, a dihidro-tesztoszteront képezi, amely elsődlegesen bűnös a hirzutizmusért.
Milyen gyakori és hogyan állapíthatjuk meg a betegség fennállását?
Az USA-ban a fogamzáskorú nők 10%-át érinti. A genetikai okok fontosságát jelzi, hogy egyes családokban, bizonyos népcsoportokban (mediterrán régiókban élőknél) lényegesen gyakoribb. A betegség diagnosztizálásához a „Ferriman-Gallway” által leírt módszert használjuk. Ennek lényege az, hogy a test 9 különböző részén határozzuk meg a szőrnövekedés mértékét és azt számokban („score”) fejezzük ki (ábra). Az érték (index) kiszámolása endokrinológus feladata. Annyit azonban célszerű tudni, hogy a 8. érték alatt a hirzutizmus enyhe, a 44. érték felett súlyos mértékű.
Milyen betegségek állhatnak a hirzutizmus hátterében?
• PCOS (policisztás ovárium tünet együttes)
• Menstruációs hormonális zavarok
• Mellékvesék túlműködése és daganatai
• Kóros elhízás, fokozott inzulin szint
• Petefészek egyes daganatai
• Pajzsmirigy betegségei
• Egyes gyógyszerek (hidantoin készítmények, egyes hormonális fogamzásgátlók, stb)
Sajnos az esetek többségében nemcsak a hirzutizmus tünetei észlelhetők, hanem paradox módon a fokozott szőrnövés mellett egyes területeken (pl. hajas fejbőrön) a szőrzet ritkulása, kopaszodás is bekövetkezhet!
Az endokrinológus feladata a fenti tünetek megtalálása és kezelése.
Miből állnak a vizsgálatok?
• A személyes találkozás során a tünetek kialakulási idejének, a kórelőzménynek a tisztázása, a korábbi gyyógyszerek, családi adatok felvétele.
• A beteg vizsgálata, a Ferriman-Gallway index kiszámítása.
• Bizonyos hormonális vizsgálatok
• Képalkotó eljárások (CT, MRI szükség estén)
A gyógyulás több tényezőtől függ:
• A beteg korától
• Az alapbetegség természetétől
• A tünetek fennállásának idejétől (az előzetes epilálás rontja a gyógyulás esélyeit!)
Az alábbi típusú gyógyszereket alkalmazhatunk (a betegség természetétől függően):
• Csökkentik a férfihormonok termelődését és vérszintjét
• Növelik a női hormonok mennyiségét és vérben, ill. a bőrben a szintjét
• Gátolják az 5-alfa-reduktáz enzim működését a bőrben
• Befolyásolják a kisiklott pajzsmirigyműködést
Összegezve: a hirzutizmus ma már gyógyítható, de célszerű az okok megkeresése. Az egyes epilálási módszerek egyrészt elfedhetik a bajt, másrészt éppen ellenkező hatást érhetnek el!.
További kivizsgálást és egyénre szabott oki kezelést javaslok,
Jó egészséget kívánok, üdvözlettel:
29èves nő vagyok,s a segìtsègèt,tudàsàt szeretnèm kèrni Öntől.
Immàron több,mint 1.5ève nem szedek fogamzàsgàtló tablettàt,hiszen babàt szeretnènk.
3hònapja elhatàroztam,hogy kivizsgàltatom magam,hiszen nagyon hullik a hajam,pattanàsos a bőröm,ill.nem normàlis helyeken èszrevettem szőrnövekedèst.
Nőgyògyàszatilag minden rendben,minden működik,petevezetèkek,mèh,rendszeres 28-29 napos ciklus,peteèrès.
Endokrinològia.Cukorterhelèses vèrvètel,hormonàlis vèrvètel.
Nincs sem insulin resistance,sem pcos.
Viszont a testosterone szintem nagyon magas.
Az orvosom a metformin 850 szedèsèt ajànlotta,4hònapos kúràval.
Az első heten a mai nappal túl vagyok.Ezen a hèten napi 1reggel,holnaptòl pedig reggel,este 1-1tabletta.
Rosszullèt,hasmenès,ill.az arcom mèg csúnyàbb lett.
A kèrdèsem az lenne,hogy Ön szerint is Ez a megfelelő gyògyszer?
S a mellèkhatàsok meddig normàlisak?
Illetve ha Ez idő alatt,mìg a gyógyszert szedem,a teherbe esès nem veszèlyes?
Önnek volt olyan betege,akin segìtett,s megfogant a vàrva vàrt baba?
Szeretnèk biztos lenni,hogy több orvos is egyetèrt,igen,Ez segìthet,s jò úton haladok.
Ezúton köszönõm a ràm szànt idejèt,figyelmét,segìtsègèt.
Tisztelettel:Sz.Sz.
Köszönöm megtisztelő bizalmát. A problémakör összetett. A kérdései világosak és érthetőek, de a választ etikai és szakmai okokból azoktól kaphatja meg, akik a vizsgálatokat végezték és a gyógyszeres szedés módosítását indikálták, ill. a felvilágosítást adták. Nagyon fontos szakmai problémát vetett fel. A kérdés általánosságban úgy fogalmazható meg, hogy mi a helyzet akkor, ha egy adott betegséggel kapcsolatban több orvosi vélemény van, akkor melyik igaz? A helyzet az, hogy ezekben a szakmai kérdésekben a helyes orvosi vélemény nem „demokratikus” szavazás kérdése, amikor a többségi vélemény dönt. A tudományban a Keplertől- Semmelweisen át mindig kisebbségben voltak azok akiknek később igazuk lett. Ezért nem tartom jónak azt az elterjedő gyakorlatot, hogy „ több orvost megkérdezünk és a többségi véleményt fogadom el”. Ezért nehéz szívvel mondom és írom, de nemcsak az etikai, de a jogi korlátok is kötnek! Noha e-mailen szakvéleményt és tanácsot adni kényelmi szempontból előnyösebb lenne, mégis azt kell, hogy mondjam, szakmailag nem vállalható. Szakmai véleményt, tanácsot csak úgy tudok felelősen adni, ha nem csak a leírható eredményeket van lehetőségem megítélni, de Önt is láthatom, megvizsgálhatom, és így a klinikai képet, kórtörténetet, labor- és ultrahang eredményeket egyben, egységben holisztikusan értékelhetem. Bizonyára belátja, hogy a megfelelő információk hiányában az eltérő orvosi véleményekben nem foglalhatok állást, mivel etikai és jogi kötelékek kötnek.
Egyébként a rendelőnk tele van azoknak a babáknak a képeivel, akiknek a megérkezéséről lemondtak.
Összességében további kivizsgálást és oki kezelést javaslok.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Köszönöm a válaszát. (A ciszta alternatív eltávolításával kapcsolatban írtam Önnek.)
Azóta sokat olvastam az RFA eljárásról, nagyon jól hangzik, ha valóban végleges eredményt lehet vele elérni.
(úgy értem, hogy a kezelt göb valóban eltűnik)
Ha megengedi, lenne 1-2 gyakorlati kérdésem ezzel kapcsolatban.
Negatív citológia esetén, teljesen mindegy, hogy a göb milyen sejteket tartalmaz? A cisztás "folyadék" ugyanúgy megsemmisül, "hevül", "elég", mint egy nem folyadékkal teli göb? Nem világos, hogy a hevítés hogyan képes eltüntetni a göböt teljesen? A göb helye alatti pajzsmirigy állomány nem sérül a hevítés hatására?
És fontos lenne tudnom, hogy a beavatkozást követően van-e garancia arra, hogy valóban eltűnik a göb és nem jön vissza rövid időn belül? Mi a tapasztalat ezzel kapcsolatban?
Nagyon szépen köszönöm a válaszát, a helyes döntés érdekében fontos lenne néhány részletet tudni ezzel kapcsolatban.
Üdvözlettel: Rita
A módszerrel pontosan adagolható a hőhatás, ezért az a göböt tünteti el.
Üdvözlettel:
A legújabban megjelent könyvemben éppen az immunbetegségek tárulásinak fejezetét írtam meg, tegnapelőtt volt a hivatalos megjelenés.
Több megjegyzésem is van, de ezek közül csak néhányat:
- Az SLE-nek, megvannak az ismert klinikai és laboratóriumi tünetei, adatai: a 11-ből legalább 4-nek jelen kell lennie.
- A Hashimoto un. szervspecifikus kórkép, de az autoimmun betegségek egész spektruma ismert.
Az autoimmun kórképek prevalenciája:
Pajzsmirigy betegségek: 3-5%!
RA: 1%
Primer Sjögren 0,6-2%
SLE: 0,12-0,4%
Sclerosis multiplex: 0,1%
1A típusú diabetes mellitus: 0,1-0,9%
Myasthenia gravis 0,001%
Az régi álláspont, hogy az immunrendszert gyengíteni kell SLE-ben, e helyett az un. immunmoduláns kezelés szükséges, amelynek a szteroidok mellett még számos lehetősége van. Ezért nincs ellenmondáns az Ön által leírtak között.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
18 éves fiú vagyok. Én írtam az előbb önnek.
Lenne egy olyan problémám hogy már lassan 1 éve járok kondi terembe,és izomtömegem nem nő. (Étrend napi 6 étkezéssel,alvás,vitaminok,étrendkiegészítők minden megvan. Sajnos néha kicsit stresszes is vagyok,így kedélyállapot javítót szedek. Epés refluxom is van már 2 éve minden reggel epés hányással. (Gasztroenterológiai vizsgálatok,vérkép megvolt). Mivel az izomtömegem nem növekszik,és vannak egyéb tüneteim is ami nagyon zavaró (nehéz elalvás,reggeli kóros aluszékonyság ,állandó feszültség érzet ok nélkül,zsíros arcbőr,gyulladt gennyes verejték mirigy gyulladás bal hónaljban amit sem antibiotikumok sem kenőcsök nem enyhítik,a bőrgyógyászok tanácstalanok ,aknék a háton,Állandó éhség),így elmentem egy ACTH és cortisol mérésre ahol a következő értéket kaptuk:
A mérés reggel 7:49-kor történt.
"ACTH megh: 7,26 pmol/L (referencia: 0,00-10,21)
Se cortisol (reggel) meghat: 643,0 nmol/L (referencia: 138,0- 690,0)"
Se TSH: 3,254
Se szabad T3: 5,13 pmol/l
Se szabad thyroxin megh. 15,13
Most van olyan orvos endokrinológus aki azt mondja hogy magas, csökkenteni kell,és van olyan is aki azt mondja hogy nem, mivel betegség nem áll fent így nincs jelentősége. Én megkérdeztem olyan orvost,testépítőket,fórumokat is akik foglalkoznak kondizással, és azt mondták hogy ez már a felső érték így magas,és erősen befolyásolhatja az izmosodást is mivel katabolikus leépítő hormon. Szóval most nem értem kinek higgyek,mert van aki betegség szempontjából nézi,és van aki testépítés és a fenti tünetek szempontjából is. Persze mindkettő fontos.
Ezért fordultam önhöz mivel jó véleményeket olvastam,,hogy ez a cortisol érték most befolyásol-e valamit? Mit tanácsol a fenti panaszaimra?
Köszönöm előre is válaszát.
A testépítőknek komoly mellékhatásai lehetnek. A stresszhelyzetek kezelése e két hormon összehangolt működésének köszönhető. Az adrenalin emeli a pulzus számot, így a szív gyorsabban ver, több vér jut az izmokhoz, általa nagyobb erő kifejtésére leszünk képesek. Az ehhez szükséges energiát a kortizol biztosítja: növeli a vércukor szintet, fokozza az agy glükóz felhasználását.Eme hormonok együttes hatására képesek leszünk átugrani azt az árkot, amit azelőtt sosem.A kortizol mennyiségét általában vérben, vizeletben vagy nyálban mérik. Ezek a mérések azonban csak az adott pillanatban meglévő stressz szintjét mutatják meg, a megelőző hónapokban a pácienst ért krónikus stressz szintjét nem.
A Massachusettsi Egyetemem végzett kutatás során különböző fokú stressz hatására létrejövő hormonszint eltéréseket vizsgáltak. A tanulmány a stressz szakterület-specifikus jelzőin, szubjektív stressz kezelésen és egészségi állapoton (vérnyomás, tápláltsági állapot) kívül kiterjedt a kortizol szint változására is. A legmagasabb kortizol szintet azokban a 18-22 éves férfiakban mutatták ki, akik valamilyen etnikai kisebbséghez tartoznak. Arra is fény derült, hogy az észlelt stressz pozitív összefüggésben áll a haj kortizol tartalmával. Azaz, ha valaki folyamatos stressznek van kitéve, a hajszálban is fokozott kortizol kiválasztódás észlelhető.
Egy másik amerikai kutatás irányult a szívroham és a hajban található biomarkerek, köztük a kortizol szint összefüggését vizsgálta. A tanulmány során 56, szívrohamon átesett, valamint 56, más okból kórházba került férfi 3-3 centiméteres hajszálmintáját elemezték. Minden tényezőt figyelembe véve a haj kortizol szintje bizonyult a szívroham legerősebb előrejelzőjének.
Egyénre szabott, fokozatos és állandó orvosi ellenőrzése melletti kezelést javaslok.
________________________________________
Gluten es teljes tejmentes etrendet folytatok.Mindennap napi 1-2 100 mq szerves szelent,1000 mg C vitamint,magnerot 1 db az izomgorcsok miatt,folsavat 1 db,1-2 szem baratcserje,3000 mq D vitamint szedek ahogy megbeszeltuk.Heti 2-3 alkalommal 1,5 oras edzesre jarok,megsem mozdul a sulyom.65-66 kg kozott mozog,amirol erzem belul,hogy nem normalis ilyen dieta es rendszeres mozgas mellett...Legutobbi talalkozasunkkor minden ertekem jo volt,ami a pajzsmirigy ertekeket illette,de megis azt szeretnem megkerdezni,hogy mit tudnek tenni azert,hogy a testsulyom a korabbi 57-58 kg-ra visszamenjen.Ahol szinten nem csinaltam semmi mast...inzulinrezisztencias vizsgalatom 1 evvel ezelott szinten jo volt.On szerint milyen iranyba kellene elmennem?
Koszonom a valaszat,
Dori
Több más módszer is rendelkezésre áll. Ezek közül az egyik a forszkolin.
Mi is a Forszkolin?
Ez egy, a „Plectranthus barbatus (Coleus forskolii) nevű növényből kivont anyag, amelyet régi megfigyelések alapján alkalmas volt a magas vérnyomás, az asztma és más autoimmun eredetű betegségek kezelésére. A legújabb megfigyelések alapján további kedvező tulajdonságai váltak ismertté. Kiderült, hogy megfelelő alkalmazásával jelentősen csökken a készítménytől a testsúly, a betegek jelentősen fogynak viszonylag rövid idő alatt. Ennek a jelenségnek az oka, hogy megnő a sejtekben a ciklikus adenozin monofoszfát (cAMP) mennyisége, amely a sejtek anyagcseréjét fokozza és kifejezett zsírégető hatású. Kedvező, hogy eközben csak kis mértékben fokozza a pajzsmirigy működését, ezért elősegíti a már elkezdett hormonpótló kezelés sikerét. Azt is megfigyelték, hogy ez a készítmény megfelelő dózisban képes az autoimmun folyamatokat kedvezően befolyásolni, a pajzsmirigyműködését károsító hatásokat semlegesíteni. Ráadásul a megfelelő dózisban alkalmazott készítménynek kevés kedvezőtlen mellékhatása van. Egyedül a májbetegek, a pajzsmirigybetegek, a trombózisra hajlamosak, a szívinfarktuson átesett és a daganatos betegek esetében kell kellő körültekintéssel eljárni. Hangsúlyozni kívánom, hogy a különböző reklámokkal szemben az orvosi ellenőrzés feltétlen szükséges!!!!
Jó egészséget kívánok:
Segítséget szeretnék kérni pajzsmirigy betegségemmel kapcsolatban.
Jelenleg 19. hetes terhes vagyok, 34 éves, 2005 óta pajzsmirigy alulműködésem van (Hashimoto-thyreoiditis, hypothyreosis) , amelyre kezdetben Euthyrox, most L-Thyroxin 50 µg tablettát szedek. A gyógyszer mennyisége nem változott 2005 óta.
Belgyógyász végzettségű kezelőorvosom a pajzsmirigy probléma megoldására gluténmentes diétát javasolt, melynek hatására a korábbiakhoz képest részben rendeződött a pajzsmirigy állapota.
A 2016.08.19-én a Semmelweis Egyetem Pentacore Laboratóriumban mért pajzsmirigy értékeim a következők voltak:
Érték: Abn referencia tart:
TSH Supersens. 3.663 mU/L 0.350 – 4. 940
T3 szabadfrakció 4.30 pmol/L 2.63 – 5.70
T4 szabadfrakció 12.57 pmol/L 9.00 – 23.20
ATPO 204.30 U/mL 0.00 – 63.00 H
A 2016.08.23-án a Székesfehérvári Szent György Kórházban mért pajzsmirigy értékeim:
Érték: Ref. tartomány:
TSH 5.57 mIU/l 0.55 – 4.78 H
T4 szabadfrakció 13.84 pmol/l 11.5 – 22.7
A gluténmentes diétás étkezés mellett a fenti kezelőorvosom a következő vitaminok szedését javasolta, melyet a teherbeesés előtt szedtem és jelenleg is naponta szedek:
D vitamin 10.000 NE egy hónapig szeptember 1-től október 1-jéig, utána 5000 NE
B Komplex napi 1 db. (Mega B-100, Vitaking)
Szelén 100 µg napi 1 db (Vitaking)
Cink 30 mg napi 1 db (Vitaking)
Beta-Carotin 25000 NE napi 1 db (Vitaking)
Vas komplex napi 1 db (Vitaking, Iron All)
Magnézium és C-vitamin por formátumban napi 2 x ½ - ½ mokkáskanál 2 dl vízben feloldva.
Az lenne a kérdésem, hogy a fenti pajzsmirigyértékek fényében amennyiben nem növelem meg továbbra sem a pajzsmirigy gyógyszer adagot, árthatok-e a babának, tekintve, hogy a nőgyógyászom a pajzsmirigy gyógyszer növelését javasolja, amíg a belgyógyász kezelőorvosom határozott álláspontja az, hogy amennyiben a T3 és T4 értékek rendben vannak, a babának sem lehet semmi baja, mert az a lényeg, hogy a hormonszintek rendben legyenek, az egyéb pajzsmirigy értékek nincsenek hatással a kisbaba mentális fejlődésére.
Köszönöm a Doktor úr mielőbbi visszajelzését!
Köszönettel: Rajkó Ágnes
A fenti kérdést szinte naponta teszik fel kedves Olvasók, betegek és kollégák egyaránt. Hosszas okfejtés helyett inkább irányelveket szeretnék leírni, hogy könnyebben eligazodhassanak ebben a dzsungelnek látszó ismerethalmazban. Betegeimtől tudom, hogy gyakran kénytelenek az internet különböző fórumain információt gyűjteni. Be kell vallani, hogy a hiteles adatok elérése nem mindig könnyű, sőt néha félrevezető is lehet.
Ennek több oka is lehet:
• Sokan azt gondolják, hogy egyetlen laboratóriumi vizsgálatból, amolyan „varázs gömbből” megtudhatják betegek-e vagy szerencsére nem.
• Többször leírtam már, hogy a laboratóriumi értékek száraz adatok, amelyek értékelése csak a beteg panaszainak, és vizsgálati leleteinek birtokában lehetséges. Hasonló a helyezet a képalkotó vizsgálatokkal (ultrahangos és izotópos vizsgálatokkal is)
• A hormonok meghatározása során további nehézséget jelent, hogy a mérések immunológiai módszerekkel történnek, ezért sok esetben nem a biológiailag aktív anyagot mérik. Ráadásul a módszerek laboratóriumonként eltérők és ami még fontosabb az „határértékek” jelölésénél több dolgot nem vesznek figyelembe (életkor, napszak, gyógyszerek szedése stb.)
A terhesség valóban új helyzetet jelent pajzsmirigybetegek számára, ezért rendszeres immuno-endokrin ellenőrzés indokolt.
Az elmúlt időszakban a Magyar Endokrin Társaság és a Nemzetközi Endokrin Társaság kongresszusain erre a problémára többször is felhívtam a figyelmet. Lehetetlen dolog volna, ha az ott elhangzottakat kívánnám összefoglalni, azonban néhány dolgot megemlítek a teljesség igénye nélkül. A sok közül talán az egyik fontos és röviden összefoglalható az a pajzsmirigybetegség, a terhesség és a születendő gyermek egészségének kapcsolatára vonatkozik. Miként a vezető nemzetközi orvosi lapban is olvasható (Thyroid Maternal Thyroid Autoimmunity During Pregnancy and the Risk of Attention Deficit/Hyperactivity Problems in Children: The Generation R Study , Vol. 22, Issue 2: February 1, 2012) a pajzsmirigy autoimmun gyulladása, a TPO elleni antitest jelenléte befolyásolhatja a születendő gyermek magatartását. Az már korábban is ismert volt, hogy a csökkent pajzsmirigyműködés nem csak a meddőségnek lehet egyik oka, hanem a gyermek szellemi képességének, az intelligencia kvóciensének (IQ) 20%-os csökkenését eredményezi. A több centrumban végzett tanulmányba 3139 gyermeket és anyját vonták be és a laboratóriumi teszteken kívül vizsgálták az immunológiai folyamatokat, különös tekintettel a TPO elleni antitestekre, amely az anyai pajzsmirigygyulladás egyik jelzője. Vizsgálták a megszületett gyermekek szellemi felfogó, kognitív képességeit és viselkedését 3. éves korukig. Azt a meglepő eredményt kapták, hogy azoknak az anyáknak a gyermekei, akiknek a terhesség alatt a TPO elleni antitestük emelkedett volt figyelmetlenebbek és hipermotilisabbak voltak, mint az antitestet nem hordozó anyák gyermekei. Ezt a jelenséget nem tudták a csökkent pajzsmirigy-működéssel magyarázni, mert a két csoport a pajzsmirigy funkcióban nem különbözött egymástól. A szerzők és a vitában részt vevő szakemberek véleménye arra utalt, hogy ez a megfigyelés nem jelenti azt, hogy a pajzsmirigygyulladásban szenvedők gyermekei feltétlen károsodottak lesznek, de a családtervezés során mindenképpen célszerű a pajzsmirigy-működés meghatározásán túlmenően az immunológiai folyamatot is tesztelni.
Jó egészséget kívánok:
Pár napja kaptam meg pajzsmirigy vizsgálatom eredményét.Ezzel kapcsolatban kérném véleményét.Orvoshoz csaj januárba fogok tudni eljutni és sokan azt mondják,hogy elég rosszak az eredményeim.
Tsh:6,910 mIU/I
FT4:15,16 pmol/L
FT3:5,25 pmol/L
Anti-TPO:1300.0 IU/mL
Válaszát előre is köszönöm!
Szívesen válaszolnék a leletei átolvasása után, de csak az jelezhetem, hogy egyes értékek eltérnek az un. referencia tartománytól, ami egy fából vaskarika, mivel egyformán érvényes a évesre, a 82 évesre, a terhesre és a nem terhesre, a különböző gyógyszereket szedőkre.
A hormonális betegségek kezelése nagy odafigyelést és türelmet igényel beteg és orvos részéről egyaránt. A laboreredmények mellett figyelembe kell venni az egyedi: életkorból, nemből és életmódból adódó eltéréseket is.
- Melyek a leggyakoribb panaszok, milyen tünetekkel forduljunk orvoshoz?
- A hormonális betegségek közt elsőként talán a pajzsmirigy rendellenességeit emelném ki, mely hazánkban, különösen nők körében fordul elő gyakran. A pajzsmirigy betegségei számtalan tünetet produkálhatnak, melyek kapcsán a betegek gyakran csak évek múlva kerülnek a megfelelő szakemberhez. Szülés után gyakori a pajzsmirigy gyulladásos megbetegedése, mely többek közt depresszióhoz hasonló panaszokat is okozhat. Emellett számos egyéb, „hétköznapi” probléma hátterében is állhat pajzsmirigy elváltozás. Ilyen például a tartós fáradékonyság, vagy épp idegesség, a túlzott mértékű hízás, fogyás, hajhullás, vagy meddőség, hogy csak a leggyakoribb panaszokat említsem.
- A hormonrendszer bonyolult szerkezet, az eltéréseit sem értékelhetjük pusztán feketén-fehéren. Bizonyos hormonok szintje például napszakonként is eltérő lehet, ezért tartom fontosnak, hogy ne csak a laboreredményekre hagyatkozzunk a diagnózis felállítása során. Fontos, hogy holisztikus szemléletben, vagyis nem csak a tüneteket, hanem az egész embert vizsgálva közelítsük meg a háttérben álló okok feltárását. A holisztikusnak nevezett orvoslás célja, hogy az embert egységnek tekintse. Nem a szervek, hanem a lélek és a test egységének. A pajzsmirigybetegségekről is kimutatott, hogy jelentős részük autoimmun eredetű. Tehát nem egyetlen szerv, hanem a szervezet betegsége. Vizsgálni és gyógyítani ezért az egész embert kell.
- Hogyan zajlik az első vizsgálat, a holisztikus szemlélet jegyében- kérdezheti?
- A vizsgálatra érkező páciensekkel első körben részletesen elbeszélgetek a panaszaikról, tünetekről. A kikérdezés során egyaránt körbejárjuk az örökletes betegségek témakörét épp úgy, mint a beteg életében bekövetkezett nagyobb változásokat, például stresszhelyzeteket, melyek szerepet játszhattak a panaszok megjelenésében. Amennyiben pajzsmirigybetegség gyanúja merül fel, ultrahangos vizsgálatot végzek, melyből feltérképezhetők a pajzsmirigy alaki elváltozásai:megnagyobbodása, vagy göbök jelenléte. Vérvizsgálattal ellenőrizzük a szükséges hormonszinteket, immunológiai teszteket végzünk, majd a vizsgálati eredmények és a beteg panaszainak függvényében döntök a további vizsgálatokról, vagy kezelés összeállításáról. A későbbi konzultációk során, a beteg tapasztalatait is figyelembe véve folytatjuk, vagy módosítjuk a terápiát.
További vizsgálatot és oki kezelést javasolok:
58 éves hölgy vagyok. 3 éve vannak TSH leleteim, 0,4-0,6-1,02-re emelkedve, vagyis kvázi jók. Egy hajhullás, körömszakadások miatt kezdük el vizsgálni. Néhány évente kevés a vasam és erre szoktam szedni gyógyszert. Akkoriban alakult ki a magas vérnyomásom, amit sok nehézség után végre, idén nyárra beállítva érzek, 4 féle gyógyszert szedek. Kardiológus az idén ősszel meglátta bennem a struma nodosát és pajzsmirigy ultrahangra küldött. Még soha nem vizsgálták a pajzsmirigyemet. Itt találtak egy 3x3x5 cm-es göbot. Nem tudni mióta növögetett. Gondoltam, na végre, talán alulműködik a pajzsmirigyem és magyarázat van a kb. 3-4 éve kezdődő folyamatos hízásomra is, száraz bőrömre, és a jó alvási szokásaimra és mostanság az éjjelente jelentkező nyugtalanságra, gyakori felébredésekre. Én próbáltam visszanézni a méretet, mert már tudom mit kell figyelni, régebbi fotókat is böngésztem. Talán fél éve látszik úgy, mint most, picit kitüremkedve a nyakamon. Az UH szerint jobbra el is tilta a nyelőcsövemet ez a baloldali göb. Fájdalom nincs, de mióta tudom, hogy van, talán valóban van ilyen jellegű nehezebb nyelés, de sosem gondoltam volna, hogy ez gond és nem mentem volna vele orvoshoz. Az FNAB eredménye negatív, nem találtak malignitásra utaló jelet, csak egy bevérzett ciszta az egész bal lebeny. A jobb oldali méretét tekintve is normális.
További teendőm, hogy néha majd UH-ra kell menni és figyelni a méretét.
Kérdésem Doktor Úrhoz, mi a véleménye, hogy ez a bevérzett ciszta a továbbiakban igényel-e óvatosságot, mi a tapasztalat megszűnésére, átalakulására? Indokolt-e további hormonvizsgálat vagy az nem fordulhat elő, hogy jó TSH mellett vmi más is elromlott már a pajzsmirigy működésben?
Köszönöm előre is válaszát
Bazs
Annak tisztázása valóban kívánatos volna, hogy mi okozta a ciszta kialakulását. Az UH néhány kérdésre ad választ, de az igaz, hogy a TSH önmagában nem ad választ a felvetődött kérdéseire. További vizsgálat (immuno-endokrin vizsgálat,a thyreoglobulin,mint tumor marker meghatározása stb.) valóban indokolt lehet.
Jó egészséget kívánok:
Engedje meg, hogy hálásan megköszönjem, hogy elolvassa levelemet, és megtisztel figyelmével.
Nagyon sokat olvasok, tájékozódom, hogy mi lehet a megoldás a problémámra, de sajnos eddig nem sokat jutottam előre.
Azért bátorkodtam Önhöz fordulni, mert, ahogy az Öntől kérdező kétségbeesett, bizonytalan emberek leveleire válaszol, (türelemmel, megértéssel, az egész embert nézve, maximális odaadással, megnyugtatva, és nem utolsó sorban az emberek által elismert szakmai tekintéllyel) az számomra megnyugtató, és bizalommal, reménnyel tölt el.
39 éves nő vagyok, 31 évesen szültem császármetszéssel, szülést követően nem szedtem fogamzásgátlót.
A szülést követő években a pajzsmirigyműködésem felborult, és Metothyrin szedtem, körülbelül egy évig.
Ezt követően nem volt problémám.
Panaszaim 2014. év végén kezdődtek, az alábbiakat tapasztaltam:
- nagymértékű szomjúság
- nagy mennyiségű vízivás rövid időn belül több liter
- nagy mennyiségű vizeletürítés
- ebben az időszakban étvágytalanság, fogyás
- gyengeség, ájulásérzés
- időnként fejfájás, hasi panaszok, puffadás
- szapora pulzus
- vérnyomás ingadozás, általában ebben az időszakban magasabb a szokottnál
- forró arc ilyenkor
- váratlan rohamszerűen jön elő
- sűrű nagy wc-s (napi 3-4)
- szájszárasság
- hiába fogyasztok sok folyadékot ebben az időszakban kiszáradva érzem magam
- fülzúgás
- menstruációs probléma, (túl sok és fájdalmas) és pár nappal korábban érkezik
- szőrösödés az állon
- magasabb vérnyomás esetén időnként karikák látása
- egyszer volt homályos látás is ebben az időszakban
- időnként fázósság, hidegrázás (mint mikor az ember ki van merülve)
- végtagok bal kéz kis ujj-gyűrűs ujj, illetve bal láb zsibbadása
- izzadékonyság
- az ilyen időszakban kevésbé bírom a terhelést pl. lépcsőzés
- szívdobogásérzés
Amikor ezeket éreztem és tapasztaltam elmentem a háziorvoshoz.
Sajnos nem jutottam előre, ezért magánrendeléseken kötöttem ki.
Egy éve pcos-t és laktóz érzékenységet diagnosztizáltak nálam, vérvétel, komplex nőgyógyászati vizsgálat, endokrinológiai vizsgálatot követően. A vizsgálat során bebizonyosodott az Inzulinrezitencia, illetve a hüvelyi ultrahang kimutatta a cisztákat.
Izzadtam, nagyon sokat fogytam (10 kg) hirtelen, úgy hogy nem tettem érte semmit, korábban, amikor fogyni szerettem volna egy deka sem ment le rólam. Szőrösödés jelent meg az állam alatt a nyakamon, nagyon erős vérzésem jelentkezett, közti vérzésekkel tarkítva, erősen hullott a hajam, vérnyomásom, pulzusom megemelkedett, éjszaka nem tudtam aludni, és folyton rosszul és nagyon gyengének éreztem magam.
A pcos diagnózisát nőgyógyász endokrinológus szakember állapította meg.
Először MERCKFORMIN 500 mg filmtablettát, valamint vas tablettát kaptam, majd MERCKFORMIN XR 750 mg retard tablettát, és cypromix fogamzásgátlót. Rendszeresen zumbázom, tartom a diétát.
Ezek hatására a ciszták eltűntek.
Idén augusztusban a cypromix fogamzásgátló lecserélésre került dienille fogamzásgátló tablettára.
Amíg a dienille fogamzásgátló tablettát szedtem két hónapig a menstruációm megszűnt, és egy nagyobb méretű ( kb. 3,5 cm dupla rekeszű) ciszta alakult ki a bal petefészkemben.
A dienille fogamzásgátló tabletta szedése felfüggesztésre került. Ez irányú vérvétel készült a tumormarkere vonatkozóan.
Eredménye:
Megjegyzés:
Praemenopausa
Tesztnév Eredmény Egység F Referencia
---------------------------------------------------------------------------------------------
CA 125 16,6 U/mL 0,0 - 35,0
HE4 41,0 pmol/L - 60,5
ROMA score 4,817 %
< 11,4%, alacsony eshetõség a hámeredetû petefészekrák jelenlétére
---------------------------------------------------------------------------------------------
2016.11.07. 16:32:00
A dienille fogamzásgátló tabletta szedését, ahogy abbahagytam a menstruációm 2 napra rá megérkezett, és novemberi hónapban kétszer is menstruáltam.
Jelenleg MERCKFORMIN XR 1000 mg retard tablettát szedek, és béres aktivál extra vitamint, illetve tri-regol fogamzásgátló tablettát, amely azért került felírásra a számomra, hogy megelőzésre kerüljön az újabb ciszták kialakulása.
Úgy érzem, hogy mindent betartok, amit kell, diétázom, ami mára már nem diéta, hanem az életmódommá vált, rendszeresen mozgok, szedek vitamint, és mégsem érzem jól magam, mégsem vagyok önmagam. (165 cm a magasságom a súlyom jelenleg 60 kg)
Sokszor vagyok kedvetlen, szomorú, levert (pedig alapvetően nagyon pozitív személyiség vagyok) azt érzem, hogy nem bírom a terhelést, ahogy korábban, és ez elkeserít.
Ez irányban is kivizsgáltattam magam elmentem pszichológushoz, mert azt gondoltam, hogy szorongok, vagy depressziós vagyok, de megállapítást nyert, hogy nem.
A terhességem után felborult ugyan a pajzsmirigyműködésem de azóta nem gondoltam, hogy gond van vele.
Egy évvel ezelőtt elkezdtem gyanakodni és a pajzsmirigy hormonok vizsgálatát is megcsináltattam, de ez irányban akkor további vizsgálat nem történt, nem látták indokoltnak.
Azért kezdtem el gyanakodni a pajzsmirigyemre, mert hiába lefogytam, a nyakam, megítélésem szerint nem fogyott úgy le, vagy nem látható rajta oly mértékben a fogyás. (vastag a nyakam)
A szívdobogásérzésem is jelen van, és időnként gyengének érzem magam, és valóban nem bírom a terhelést, úgy ahogyan szeretném. (elmentem kardiológiára többször is, volt ultrahang vizsgálat, EKG, és terheléses EKG-t is csináltattam. A szívem rendben van)
Az állam alatt a nyakamon a szőrösödés jelen van, egy ponton.
Sokszor ingadozik a hangulatom, feszültnek, idegesnek érzem magam.
Időnként vannak szorongásos, idegesség-szerű tüneteim. (úgy érzem, hogy amit korábban jól kezeltem legyen az bármilyen probléma, ezt ma a legjobb jóindulatommal sem tudom elmondani magamról. Túl hevesen reagálok időnként)
Persze tovább fogytam, de ez nem tudom, hogy a pcos és a jelenlegi (MERCKFORMIN XR 1000 mg) gyógyszer szedése miatt van, vagy esetleg a pajzsmirigy okozza.
A menstruációs zavaromat sem tudom, hogy a pcos miatt van csak, vagy esetleg okozhatja a pajzsmirigy ezt, is.
A pulzusom mindig magasabb.
És még van egy furcsa dolog, hogy fázós vagyok, de nem normális módon. (hidegrázás, de úgy hogy még a fogaim is kocognak)
Néha berekedek.
Folyamatosan zúg a fülem (a fülem rendben van, mert ez irányban is voltam vizsgálaton) mégis úgy érzem, hogy időnként furcsán hallok, mintha ingadozna a hallásom.
Csökkent a nemi vágyam.
Időnként zsibbad a kezem, a végtagjaim esetenként hidegek.
Többször van migrénes fejfájásom, mint korábban.
A hajam sem a régi, hullik és szerintem lényegesen kevesebb, mint korábban volt.
Az alvásom viszont jelenleg tökéletes.
(amikor a problémáim kezdődtek, egyszer előfordult, hogy kidülledt a szemem a meglévő bajaim mellett, és nagyon megijedtem, ezt is jeleztem a háziorvosomnak, de sajnos kinevetett. Hála istennek ez többször nem fordult elő, viszont folyamatosan be van gyulladva a szemem. A szemészeten azt mondták érzékeny a szemem és mindig szemcseppet kapok rá.)
A fent leírtak miatt gondolok arra, hogy valami nem stimmel a pajzsmirigyemmel.
Csináltattam pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot is ahol minden rendben volt, egy 5 mm ciszta kivételével, a bal lebenyben. (erre azt írták, hogy nincs teendő vele jelenleg)
(stressz van az életemben több is mint szeretném, viszont törekszem mindig előre nézni, a probléma megoldását látni, és pozitívan gondolkodni, oly módon is, hogy igyekszem meglátni a rossz időszakokban, élethelyzetekben az apró jó dolgokat és a megoldásra koncentrálni)
Nagyon sokat olvasok és tájékozódom a problémámmal kapcsolatban. A labor értékeim alapján a szakember szerint, akihez járok nincs gond a pajzsmirigyemmel, de én mindezek ellenére nem így érzem.
Kérem, szépen legyen kedves megnézni az eredményeimet, mert én nagyon nem érzem jól magam, és eléggé el vagyok keseredve, hogy hogy lehet, hogy jók az eredményeim az orvosom szerint, és én mégsem vagyok jól.
Nagyon érdekelne a véleménye, eléggé el vagyok keseredve, és már kezdem azt hinni, hogy valami lelki, pszichés bajom van (annak ellenére, hogy a pszichológus megállapította, hogy nincs).
Létezik, hogy a labor értékeim normálisak, az orvosom szerint minden rendben van, és mégis pajzsmirigy problémám van? Őszintén szólva kétségek gyötörnek ezzel kapcsolatban.
Abban az esetben, amennyiben Ön úgy ítéli meg, hogy a pajzsmirigy gondom van, mindenképpen szeretnék Önhöz bejelentkezni az endokrin központba, ezért kérem, szépen legyen kedves megírni, hogy előzetesen végeztessek-e még valamilyen vizsgálatot, vagy ez majd személyes konzultáció alkalmával kerül megbeszélésre.
Ha nincs pajzsmirigy problémám akkor kérem szépen legyen kedves azt is megírni, hogy milyen irányba induljak tovább az Ön véleménye szerint.
Megtisztelő válaszát hálásan köszönöm.
Tisztelettel: Koós Szilvia
Mellékelem az egy évvel ezelőtti eredményeim, valamit időrendi sorrendben a lap alján pedig a jelenleg készült eredményeket is:
Megjelent _________: 2015.08.28. 07:25:00
Mintavétel ________: 2015.08.28. 07:25:00
Bázisnap __________: 2015.08.28.
Beküldõ ___________: (000000584)
Orvos _____________: (00000) .
Megjegyzés:
Fenálló menstruáció (vizeletnél)
Név Eredmény Egység F Referencia
---------------------------------------------------------------------------------------------
Vörösvérsejt süllyedés 8 mm/h 0 - 25
GOT 14 U/L 0 - 35
GPT 10 U/L 0 - 35
Gamma GT 11 U/L - 38
Alkalikus foszfatáz 61 U/L 30 - 120
FIGYELEM! Referenciatartomány változás!
Karbamid 4,5 mmol/L 2,8 - 7,2
Kreatinin 68,0 μmol/L 40,0 - 88,0
eGFR (ml/p./1.73 m^2) >60 60,0 -
Húgysav 253 μmol/L 155 - 357
Glükóz 5,1 mmol/L 3,5 - 6,1
Nátrium 139 mmol/L 135 - 145
Kálium 4,8 mmol/L 3,2 - 5,1
Összfehérje 76,0 g/L 66,0 - 83,0
Albumin 45,7 g/L 35,0 - 52,0
C reaktív protein 8,28 mg/L * 0,00 - 5,00
Koleszterin 4,50 mmol/L - 5,20
Trigliceridek 0,92 mmol/L - 1,70
HDL koleszterin 1,32 mmol/L 1,03 -
LDL koleszterin 3,10 mmol/L 0,00 - 3,30
Vas 17,4 μmol/L 10,7 - 32,2
Transzferrin 2,4 g/L 1,7 - 3,4
Transzferrin telítettség 28 % 16 - 45
Teljes vaskötõ kapacitás 61,5 μmol/L 42,8 - 85,6
TSH 1,460 mIU/L 0,400 - 4,000
Szabad T4 12,81 pmol/L 7,75 - 15,21
Szabad T3 5,03 pmol/L 3,80 - 6,00
TSH rec. elleni at. 0,4 U/L 0,0 - 1,5
Tireoglobulin (COBAS e411/ECLIA) 4,75 μg/L 1,40 - 77,00
Anti-tireoglobulin <0,9 U/mL 0,0 - 115,0
Anti-TPO <0,25 U/mL 0,0 - 9,0
Vizelet jodid koncentráció 74 μg/L * 100 - 300
Inzulin 5,1 mIU/L 1,9 - 23,0
HOMA-IR 1,2 - 4,4
Vérkép
Fehérvérsejt 7,3 Giga/L 4,5 - 11,0
Neutrofil 4,76 Giga/L 1,80 - 7,70
Limfocita 1,81 Giga/L 1,00 - 5,00
Monocita 0,32 Giga/L 0,00 - 0,80
Eozinofil 0,36 Giga/L 0,00 - 0,45
Bazofil 0,05 Giga/L 0,00 - 0,20
Neutrofil 65,20 % 45,00 - 70,00
Limfocita 24,80 % 20,00 - 45,00
Monocita 4,40 % 0,00 - 10,00
Eozinofil 4,90 % * 0,00 - 4,00
Bazofil 0,70 % 0,00 - 1,00
Vörösvérsejt 4,9 Tera/L 4,0 - 5,2
Hemoglobin 139 g/L 120 - 150
Hematokrit 0,42 L/L 0,36 - 0,45
MCV 85,7 fl 81,0 - 100,0
MCH 28,5 pg 26,0 - 34,0
MCHC 333 g/L 310 - 360
Trombocita 370 Giga/L 150 - 400
MPV 11,2 fl 9,0 - 13,0
RDW-SD 41,3 fl 37,0 - 54,0
Vizelet általános
fajsúly 1017 g/L 1005 - 1035
---------------------------------------------------------------------------------------------
Oldal: 2
Név Eredmény Egység F Referencia
---------------------------------------------------------------------------------------------
pH 5,0 4,8 - 7,5
Fehérje Negatív
Nitrit Negatív
Keton Negatív
Urobilinogén Normál
Bilirubin Negatív
Vörösvérsejt Pozitív *
Fehérvérsejt Negatív
Cukor Negatív
Vizelet üledék
Ca-oxalát kristály Néhány db/ltr *
VVS 145 db/ltr * - 3
Laphámsejt 3 db/ltr 0 - 20
FVS 1 db/ltr 0 - 6
Reverz T3 Vizsgálati anyag tovább küldve.
---------------------------------------------------------------------------------------------
2015.09.01. 20:55:46
rT3 (reverz T3) 0,28 ng/ml 0,09 0,35
Megjelent _________: 2015.10.06. 07:36:00
Mintavétel ________: 2015.10.06. 07:36:00
Bázisnap __________: 2015.10.06.
Beküldõ ___________: (000000584)
Orvos _____________: (00000) .
Megjegyzés:
Ügyfélkártya: 2347 számú kártya
Név Eredmény Egység F Referencia
---------------------------------------------------------------------------------------------
Vörösvérsejt süllyedés 6 mm/h 0 - 25
Össz.bilirubin 6,8 μmol/L 5,0 - 21,0
LDH 304 U/L 240 - 480
C reaktív protein 5,05 mg/L * 0,00 - 5,00
LH 2,73 U/L
follikuláris fázis : 2,12 - 10,89 U/l
ovulációs fázis : 19,18 - 103,03U/l
luteális fázis : 1,20 - 12,86 U/l
posztmenopauza : 10,87 - 58,64 U/l
FSH 4,01 U/L
follikuláris fázis : 3,85-8,78 U/L
ovulációs fázis : 4,54 - 22,51 U/L
luteális fázis : 1,79 - 5,12 U/L
posztmenopauza : 16,74 - 113,59 U/L
Prolaktin 154,5 mIU/L
Referencia nem terhes esetben: 70,8..566,5
Ösztradiol 406,4 pmol/L
follikuláris fázis : 99,1 - 447,9 pmol/l
ovuláció fázis : 348,7 - 1589,5 pmol/l
luteális fázis : 179,9 - 1068,3 pmol/l
posztmenopauza : <73,42 pmol/l
Progeszteron 38,2 nmol/L
follikuláris fázis : 0,98 - 4,83 nmol/l
luteális fázis : 16,40 - 59,02 nmol/l
posztmenopauza : <0,25 - 2,48 nmol/l
I. trimeszter : 15,04 - 161,35 nmol/l
II. trimeszter : 61,72 - 144,05 nmol/l
Tesztoszteron 0,9 nmol/L 0,4 - 2,6
Total 25-OH D-Vitamin 83,9 nmol/L 75,0 - 500,0
Vérkép
Fehérvérsejt 9,0 Giga/L 4,5 - 11,0
Neutrofil 5,92 Giga/L 1,80 - 7,70
Limfocita 2,22 Giga/L 1,00 - 5,00
Monocita 0,45 Giga/L 0,00 - 0,80
Eozinofil 0,38 Giga/L 0,00 - 0,45
Bazofil 0,06 Giga/L 0,00 - 0,20
Neutrofil 65,50 % 45,00 - 70,00
Limfocita 24,60 % 20,00 - 45,00
Monocita 5,00 % 0,00 - 10,00
Eozinofil 4,20 % * 0,00 - 4,00
Bazofil 0,70 % 0,00 - 1,00
Vörösvérsejt 5,0 Tera/L 4,0 - 5,2
Hemoglobin 142 g/L 120 - 150
Hematokrit 0,43 L/L 0,36 - 0,45
MCV 86,9 fl 81,0 - 100,0
MCH 28,6 pg 26,0 - 34,0
MCHC 329 g/L 310 - 360
Trombocita 375 Giga/L 150 - 400
MPV 11,9 fl 9,0 - 13,0
RDW-SD 42,2 fl 37,0 - 54,0
Vizelet általános
fajsúly 1025 g/L 1005 - 1035
pH 5,0 4,8 - 7,5
Fehérje Negatív
Nitrit Negatív
Keton +
Urobilinogén Normál
---------------------------------------------------------------------------------------------
Oldal: 2
Név Eredmény Egység F Referencia
---------------------------------------------------------------------------------------------
Bilirubin Negatív
Vörösvérsejt Negatív
Fehérvérsejt Negatív
Cukor Negatív
Vizelet üledék
Megjegyzés
Semmilyen kóros elváltozás nem figyelhetõ meg.
Anti-Müllerian Hormon 1,56 ng/ml 0,03 - 7,15
---------------------------------------------------------------------------------------------
2015.10.12. 13:59:03
Megjelent _________: 2016.05.09. 07:29:00
Mintavétel ________: 2016.05.09. 07:29:00
Bázisnap __________: 2016.05.09.
Beküldõ ___________: (000000584)
Orvos _____________: (00000) .
Megjegyzés:
Ügyfélkártya: 2347 számú kártya
Tesztnév Eredmény Egység F Referencia
---------------------------------------------------------------------------------------------
Vörösvérsejt süllyedés 5 mm/h 0 - 25
APTI 36,6 s 26,0 - 40,0
APC rezisztencia 4,06 Negatív 1,800 -
GOT 24 U/L 0 - 35
GPT 14 U/L 0 - 35
Gamma GT 10 U/L - 38
Össz.bilirubin 9,0 μmol/L 5,0 - 21,0
Karbamid 5,8 mmol/L 2,8 - 7,2
Kreatinin 61,0 μmol/L 40,0 - 88,0
eGFR (ml/p./1.73 m^2) >60 60,0 -
Húgysav 227 μmol/L 155 - 357
Glükóz 4,6 mmol/L 3,5 - 6,1
Hemoglobin A1c. 5,4 % 4,1 - 6,2
Hemoglobin A1c 36,0 mmol/mol 20,0 - 42,0
Terápiás tartomány 48..59
Nátrium 136 mmol/L 135 - 145
Kálium 4,8 mmol/L 3,2 - 5,1
Kalcium 2,43 mmol/L 2,20 - 2,65
C reaktív protein 2,28 mg/L 0,00 - 5,00
Koleszterin 5,10 mmol/L - 5,20
Trigliceridek 0,48 mmol/L - 1,70
Vas 12,1 μmol/L 10,7 - 32,2
Vérkép
Fehérvérsejt 8,8 Giga/L 4,5 - 11,0
Neutrofil 5,39 Giga/L 1,80 - 7,70
Limfocita 2,54 Giga/L 1,00 - 5,00
Monocita 0,45 Giga/L 0,00 - 0,80
Eozinofil 0,38 Giga/L 0,00 - 0,45
Bazofil 0,06 Giga/L 0,00 - 0,20
Neutrofil 61,10 % 45,00 - 70,00
Limfocita 28,80 % 20,00 - 45,00
Monocita 5,10 % 0,00 - 10,00
Eozinofil 4,30 % * 0,00 - 4,00
Bazofil 0,70 % 0,00 - 1,00
Vörösvérsejt 5,0 Tera/L 4,0 - 5,2
Hemoglobin 142 g/L 120 - 150
Hematokrit 0,44 L/L 0,36 - 0,45
MCV 87,6 fl 81,0 - 100,0
MCH 28,4 pg 26,0 - 34,0
MCHC 324 g/L 310 - 360
Trombocita 391 Giga/L 150 - 400
MPV 11,6 fl 9,0 - 13,0
RDW-SD 40,7 fl 37,0 - 54,0
Vizelet általános
fajsúly 1024 g/L 1005 - 1035
pH 5,0 4,8 - 7,5
Fehérje Negatív
Nitrit Negatív
Keton Negatív
Urobilinogén Normál
Bilirubin Negatív
Vörösvérsejt Negatív
Fehérvérsejt Negatív
Cukor Negatív
Vizelet üledék
Megjegyzés
Semmilyen kóros elváltozás nem figyelhetõ meg.
---------------------------------------------------------------------------------------------
Oldal: 2
Tesztnév Eredmény Egység F Referencia
---------------------------------------------------------------------------------------------
Trombózis 3 mutáció panel (FV Leiden,FII/Proto A minta vizsgálatra továbbküldve.
---------------------------------------------------------------------------------------------
2016.05.18. 15:24:55
LABORATÓRIUMI VIZSGÁLATOK ÖSSZESÍTÉSE Eredmény: Factor V gén Leiden mutáció:normál allélokat hordozó MTHFR gén C677T mutáció: normál allélokat hordozó Prothrombin gén G20210A mutáció: normál allélokat hordozó A thrombosis panel vizsgálatról eredményismertetőt és bővebb információt az alábbi oldalon talál: http://www.pentacorelab.hu/dokumentumaink SZÁMLA KIEGYENLÍTÉSÉNEK MÓDJA: X KP, CARD ÁTUTALÁS * ELTÉRÉS A KORNAK ÉS NEMNEK MEGFELELŐ REFERENCIA TARTOMÁNYTÓL: H-MAGAS, L-ALACSONY Budapest, 2016. május 19.
Megjelent _________: 2016.11.15. 07:26:00
Mintavétel ________: 2016.11.15. 07:26:00
Bázisnap __________: 2016.11.15.
Beküldõ ___________: (000000584) Centrum-Lab Kft Árkád
Orvos _____________: (00000) .
Tesztnév Eredmény Egység F Referencia
---------------------------------------------------------------------------------------------
Vörösvérsejt süllyedés 3 mm/h 0 - 25
GOT 17 U/L 0 - 35
GPT 13 U/L 0 - 35
Gamma GT 9 U/L - 38
Alkalikus foszfatáz 61 U/L 30 - 120
Karbamid 4,6 mmol/L 2,8 - 7,2
Kreatinin 63,0 μmol/L 40,0 - 88,0
eGFR (ml/p./1.73 m^2) >60 60,0 -
Húgysav 238 μmol/L 155 - 357
Glükóz 5,0 mmol/L 3,5 - 6,1
Nátrium 142 mmol/L 135 - 145
Kálium 4,8 mmol/L 3,2 - 5,1
Kalcium 2,43 mmol/L 2,20 - 2,65
Foszfát 1,23 mmol/L 0,81 - 1,45
Összfehérje 77,0 g/L 66,0 - 83,0
Albumin 44,6 g/L 35,0 - 52,0
C reaktív protein 3,35 mg/L 0,00 - 5,00
Koleszterin 6,10 mmol/L * - 5,20
Trigliceridek 1,10 mmol/L - 1,70
HDL koleszterin 1,91 mmol/L 1,03 -
LDL koleszterin 3,87 mmol/L * 0,00 - 3,30
Vas 13,8 μmol/L 10,7 - 32,2
Transzferrin 3,0 g/L 1,7 - 3,4
Transzferrin telítettség 18 % 16 - 45
Teljes vaskötõ kapacitás 75,1 μmol/L 42,8 - 85,6
B12 vitamin 167,0 pmol/L 133,0 - 675,0
TSH 1,566 mIU/L 0,400 - 4,000
Szabad T4 16,83 pmol/L * 7,75 - 15,21
Szabad T3 5,87 pmol/L 3,80 - 6,00
TSH rec. elleni at. 1,4 U/L 0,0 - 1,5
Tireoglobulin 3,74 μg/L 1,10 - 35,00
Anti-tireoglobulin <0,9 U/mL 0,0 - 115,0
Anti-TPO 0,4 U/mL 0,0 - 9,0
Prolaktin 167,2 mIU/L
Referencia nem terhes esetben: 70,8..566,5
Parathormon 28,6 pg/ml 12,0 - 88,0
Total 25-OH D-Vitamin 123,4 nmol/L 75,0 - 500,0
Megfelelõ szint ( 75 - 250 nmol/L)
Kalcitonin <0,59 pmol/L 0,00 - 3,36
Kortizol 436,8 nmol/L
6 éves kor felett délelõtt 185-624 nmol/L délután <276 nmol/L
Vérkép
Fehérvérsejt 9,3 Giga/L 4,5 - 11,0
Neutrofil 6,50 Giga/L 1,80 - 7,70
Limfocita 2,08 Giga/L 1,00 - 5,00
Monocita 0,41 Giga/L 0,00 - 0,80
Eozinofil 0,30 Giga/L 0,00 - 0,45
Bazofil 0,04 Giga/L 0,00 - 0,20
Neutrofil 69,70 % 45,00 - 70,00
Limfocita 22,30 % 20,00 - 45,00
Monocita 4,40 % 0,00 - 10,00
Eozinofil 3,20 % 0,00 - 4,00
Bazofil 0,40 % 0,00 - 1,00
Vörösvérsejt 5,0 Tera/L 4,0 - 5,2
Hemoglobin 146 g/L 120 - 150
Hematokrit 0,46 L/L * 0,36 - 0,45
MCV 90,8 fl 81,0 - 100,0
MCH 29,1 pg 26,0 - 34,0
MCHC 320 g/L 310 - 360
---------------------------------------------------------------------------------------------
Oldal: 2
Tesztnév Eredmény Egység F Referencia
---------------------------------------------------------------------------------------------
Trombocita 409 Giga/L * 150 - 400
MPV 11,3 fl 9,0 - 13,0
RDW-SD 45,8 fl 37,0 - 54,0
Vizelet általános
fajsúly 1020 g/L 1005 - 1035
pH 5,0 4,8 - 7,5
Fehérje Negatív
Nitrit Negatív
Keton Negatív
Urobilinogén Normál
Bilirubin Negatív
Vörösvérsejt Negatív
Fehérvérsejt Negatív
Cukor Negatív
Vizelet üledék
Megjegyzés
Semmilyen kóros elváltozás nem figyelhetõ meg.
Reverz T3 A minta vizsgálatra továbbküldve.
---------------------------------------------------------------------------------------------
2016.11.21. 14:48:02
rT3 (reverz T3) 0,23 ng/ml 0,09 0,35
Köszönöm részletes levelét, kedves szavait és panaszainak leírását.Ezekből végleges diagnózis nem mondható, de az igen, hogy nagy valószínűséggel a szülést követően a pajzsmirigy autoimmun gyulladása zajlott le, amelyet hirzutizmus kialakulása követett. Ez jelenti azt a kóros állapotot, amikor nőkön fokozott szőrnövekedés jön létre a test azon részein, amelyeken ez a jelenség csak férfiakon szokott előfordulni (bajusz, szakáll, a hasa, mellkas)
Ezeket a testrészeket férfihormon-függő, un. „androgén-dependens” régióknak is hívjuk. Ettől a típusú fokozott szőrnövéstől el kell különíteni az un. „hipertrichózis” fogalmát, amely esetben a szőrösödés az egész testre közel egyenletesen kiterjed. Mindkét típusú elváltozás hormonális eredetű, de míg hirzutizmusban a nőkben élettani körülmények között kis mennyiségben is termelődő férfi (androgén) hormonok túlműködése figyelhető meg, a hipertrichózisban más hormonális szervek (pl. pajzsmirigy) kóros működése ludas a tünetek kialakulásáért. A fokozott szőrnövésnek sok oka van. Fontos hangsúlyozni, hogy a jelenséget nem szabad bagatellizálni, mert a látszólag „kisebb” kozmetikai probléma hátterében a hormonális szervek betegségei: gyulladásai, daganatai is állhatnak. A hirzutizmus oka a férfi nemi hormonok fokozott hatása a szőrtüszőkre. Ennek két fő oka lehet:
1. A férfi hormonok szintjének emelkedése a vérben
2. A hormonok iránti érzékenység fokozódása
A férfi hormonok nőkben a petefészekben és a mellékvesékben (ritkán más szervekben) képződnek. A hormonálisan kevésbé aktív férfihormont, a tesztoszteront, a vérben lévő fehérje, az SHBG („Sex Hormone Binding Globulin”) juttatja el a szervezet különböző részeibe. Az SHBG-ről lehasadó tesztoszteronból a bőrben különböző mennyiségben jelenlévő 5-alfa-reduktáz enzim egy rendkívül aktív férfihormont, a dihidro-tesztoszteront képezi, amely elsődlegesen bűnös a hirzutizmusért.
Milyen gyakori és hogyan állapíthatjuk meg a betegség fennállását?
Az USA-ban a fogamzáskorú nők 10%-át érinti. A genetikai okok fontosságát jelzi, hogy egyes családokban, bizonyos népcsoportokban (mediterrán régiókban élőknél) lényegesen gyakoribb. A betegség diagnosztizálásához a „Ferriman-Gallway” által leírt módszert használjuk. Ennek lényege az, hogy a test 9 különböző részén határozzuk meg a szőrnövekedés mértékét és azt számokban („score”) fejezzük ki (ábra). Az érték (index) kiszámolása endokrinológus feladata. Annyit azonban célszerű tudni, hogy a 8. érték alatt a hirzutizmus enyhe, a 44. érték felett súlyos mértékű.
Milyen betegségek állhatnak a hirzutizmus hátterében?
• PCOS (policisztás ovárium tünet együttes)
• Menstruációs hormonális zavarok
• Mellékvesék túlműködése és daganatai
• Kóros elhízás, fokozott inzulin szint
• Petefészek egyes daganatai
• Pajzsmirigy betegségei
• Egyes gyógyszerek (hidantoin készítmények, egyes hormonális fogamzásgátlók, stb)
Sajnos az esetek többségében nemcsak a hirzutizmus tünetei észlelhetők, hanem paradox módon a fokozott szőrnövés mellett egyes területeken (pl. hajas fejbőrön) a szőrzet ritkulása, kopaszodás is bekövetkezhet!
Az endokrinológus feladata a fenti tünetek megtalálása és kezelése.
Miből állnak a vizsgálatok?
• A személyes találkozás során a tünetek kialakulási idejének, a kórelőzménynek a tisztázása, a korábbi gyyógyszerek, családi adatok felvétele.
• A beteg vizsgálata, a Ferriman-Gallway index kiszámítása.
• Bizonyos hormonális vizsgálatok
• Képalkotó eljárások (CT, MRI szükség estén)
Tehát további vizsgálatot és oki kezelést javaslok, jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Illetve allando puffadast ,gazokat?szervi elvaltozas nincs es allergiam sincs.
Köszönettel
Az endometriosis rejtélyes betegség, amely a nőket a reproduktív életéveikben érinti. A név az "endometrium" szóból származik, amely a méh bélfelszínét borító szövet. A méhnyálkahártya minden hónapban a menstruációs ciklus során felépül és leválik. Az endometriosis betegségben az endometriumhoz hasonló szövet található a szervezet más területein, a méh üregén kívül. Ezen a méh üregén kívül elhelyezkedő endometrium szövetet nevezzük endometriosis csomónak, implantátumnak vagy növedékeknek. Ezek a csomók fájdalmat, meddőséget és sok más problémát okozhatnak.
Az endometriosis csomók leggyakoribb elhelyezkedése a hasüreg, magába foglalva a petefészkeket, a petevezetőket, a méhet függesztő szalagokat, a hüvely és végbél közötti réteget, a méh külső felszínét és a medence hashártyaborítékát. Ezen szigetek ritkán előfordulhatnak hasi sebészeti beavatkozások hegében, a gátmetszés hegében, a belekben, vagy a végbélben, a hólyagban, a hüvelyfalban, a méhnyakban vagy a szeméremtesteken. A hasüregen kívül a tüdőben, a végtagokon is észleltek már endometrialis csomókat. Ezek azonban igen ritkák. Az endometriosis megbetegedés nem rosszindulatú, rákos megbetegedés, hanem egészséges szövetnek nem szokványos helyen való előfordulását jelenti (Az elmúlt néhány évben gyakrabban írtak le az endometriosissal bizonyos összefüggésbe hozható más rosszindulatú megbetegedést). Az endometriosis csomók a méh nyálkahártyához hasonlóan reagálnak a női hormonokra a menstruációs ciklus során. Minden hónapban hasonlóan felépülnek, és menstruációs vérzés formájában leválnak.
Szemben a méh nyálkahártyájával, a méh üregén kívül elhelyezkedő endometriosis szövet számára nincs lehetőség a testüregből való kijutásra. Ennek eredménye belső hasüregi vérzés, a szövettörmelék szétesése majd kijutása a csomóból, a csomót övező területen következményes gyulladással és hegképződéssel. A csomók megrepedése esetében. Annak elhelyezkedésétől függően egyéb szövődmények is felléphetnek - újabb területre való szóródás, összenövések képződése, bélvérzés vagy elzáródás, hólyag működési zavar - vérvizelés, görcsös vizelés - egyéb panaszok.
A tünetek általában az idő előre haladtával romlanak, bár bizonyos esetekben a tünetek javulása majd újra kialakulása a jellemző.
Kétség kívül az endometriosis az egyik legrejtélyesebb betegség, mely a nőket érinti. Ahogy telik az idő, egyre többet tudunk meg róla, és ez a tudás eloszlat néhány múltbeli feltételezést, amelyekről ma már bebizonyosodott, hogy nem állja meg helyét, vagy gyanús. Ezen feltételezések közül az egyik az volt, miszerint a nem fehér nők általában nem kapnak endometriosist. Ez mára igaztalannak bizonyult – a múltban a nem fehér nők gyakran nem részesültek olyan orvosi gondozásban, amely lehetővé tette volna az endometriosis diagnosztizálását.
Az endometriosissal kapcsolatos másik mítosz, miszerint nagyon fiatal nők nem kapják meg azt - egy olyan nézet, amely valószínűleg azért láthatott napvilágot, mert korábban tinédzserek és fiatal nők csendben tűrték a menstruációval kapcsolatos fájdalmat (gyakran a korai tünetek egyikét) és nem részesültek kismedencei vizsgálatban mind addig, amíg a betegség nem progrediált olyan mértékben, hogy elviselhetetlenné váljon. Azt is gondolták a múltban, hogy az endometriosis fokozottabban érinti az iskolázottabb nőket. Ma már tudjuk, hogy ez a nézet azért alakult ki, mert az iskolázott nők voltak azok, akik a legjobb orvosi gondozásban részesültek és gyakrabban voltak elég kitartóak ahhoz, hogy megkapják tüneteik magyarázatát.
Egy másik nézet, amelyet egy időben vallottak az endometriosisról az az, hogy nem súlyos betegség, mert nem pusztít, mint például a rák. Bárki, aki beszélt több olyan nővel, aki endometriosisban szenved tapasztalatukról ezzel a betegséggel kapcsolatban, hamar rájön, hogy míg egyes nők életét alig-alig érinti, túl sokan vannak azok, akik súlyos fájdalmakat emocionális stresszt szenvednek el és akik képtelenek voltak munkájukat folytatni, vagy normális tevékenységüket végezni, és financiális és kapcsolati problémák alakultak ki náluk a betegség következtében. Talán egy napon meg fogjuk érteni ezt a homályos betegséget és véget fogunk tudni vetni minden mítosznak, fájdalomnak és frusztrációba ami azt követi!
Tünetek
Az endometriosis leggyakoribb tünete a fájdalom, főleg a menstruatios vérzés előtt és alatti fájdalom, amely súlyosabb, mint a "normális menstruációs görcsök", fájdalom a házasélettel összefüggésben, vagy azt követően, meddőség, továbbá rendszertelen erős vérzések. Az egyéb tünetek közé sorolhatók a fáradékonyság, a menstruáció során fájdalmas bélmozgások, deréktáji fájdalmak, hasmenés vagy székrekedés, esetleg egyéb béltünetek. Endometriosisban szenvedő nők egy csoportja tünetmentes. A meddő nők 30-40 %-ában az endometriosis és annak progressziója a meddőség oka. A fájdalom nagysága nem szükségszerűen egyenesen arányos a csomók nagyságával vagy kiterjedtségével. Kicsiny csomók "kis bevérzésszerű" elváltozások sokkal aktívabbnak bizonyultak, fokozottabb bennük a prostaglandin termelés, amely magyarázhatja a súlyosabb tüneteket. A prostaglandinok olyan anyagok, amelyek a szervezetben számos helyen termelődnek, több élettani folyamatban részt vesznek, az endometriosis tüneteinek kiváltásában jelentős szerepet játszanak.
Az endometriosis oka ismeretlen. Számos elméletet dolgoztak ki, de ezek közül egyik sem látszik megmagyarázni valamennyi esetet. Az egyik a "retrográd menstruáció, vagy transtubaris migratios" elmélet -amely szerint a menstruáció során a menstruációs szövettörmelék a petevezetokön keresztül a hasüregbe jut vissza , ott megtapad a hashártyán és növekedésnek indul. Néhány endometriosis szakember véleménye szerint a nok többségénél retrograd menstruáció igazolható, valószínuleg hormonális vagy az immun rendszer elváltozása teremti meg a feltételeket, hogy a szövettörmelék a hashártyán megtapadjon és növekedésnek induljon- azaz endometriosis alakuljon ki. Másik elmélet szerint az endometrialis szövet a méhüregbol a nyirok- és vérkeringés útján terjedhet szét a test különbözo részeire. A genetikai elmélet szerint bizonyos családok génállományában endometriosisra hajlamosító területek fordulnak elo, amelyek endometriosis kialakulására hajlamosítanak.
Újabb elmélet szerint a nők embrionális korából származó szövet maradványok fejlődhetnek a felnott korban késobb endometriosissá- továbbá érett felnőttkori szövetek megtarthatják azon képességüket, amellyel az embrionalis korban rendelkeztek- azaz bizonyos körülmények között a szervezetben endometriosis szövetté képesek átalakulni, transzformálódni. A sebészi transzplantációt szintén felvetették olyan esetekben, ahol endometriosist találtak hasi műtéti hegekben, jól lehet olyan hegekben is fellelték őket, ahol a direkt implantáció valószínutlennek tunik.
Diagnózis
Az endometriosis diagnózisa bizonytalan mindaddig, amíg azt hastükrözés (laparoscopia) útján nem igazolták szövettani mintavétel alapján. A laparoscopia egy kis sebészeti beavatkozás, amelyet általános érzéstelenítésben végeznek a hasfalon ejtett kicsiny nyíláson keresztül a hasüreget előbb széndioxid gázzal töltik fel, majd ugyanezen nyíláson keresztül fényforrás és optikai rendszer segítségével a kismedencei és hasüregi szervek áttekinthetové válnak. Kellő gondossággal és alapossággal a laparoscopot körbevezetve a hasüregben a néhány mm-es vagy nagyobb endometriosis csomók láthatóvá válnak.
Nőgyógyászati vizsgálat során az orvos gyakran tapinthatja az endometriosis csomókat. A tapintási lelet és a tünetek gyakran utalhatnak endometriosisra, de a diagnózis laparoscopos megerősítése nélkül az orvosi szakirodalom alapján azonban helytelen gyakorlat a betegséget kezelni (például: a petefészek ráknak gyakran ugyanazok a tünetei, mint az endometriosisnak). A laparoscopia során a betegség elhelyezkedését, kiterjedtségét meg lehet határozni, mindez segítséget nyújt az orvosnak a beteg pontosabb tájékoztatásához, valamint a hosszú távú kezelés vagy terhesség elbírálásban
Kezelés
Az endometriosis kezelése az évek során változott, de a biztos gyógyítás módját még nem találták meg. Így a nőknek tudatában kell lenniük mindazon lépésekkel, amelyeket önmaguk védelmében megtehetnek. A fájdalom csökkentésére általában fájdalomcsillapítókat írnak fel az endometriosisos betegnek. A hormonokkal történő kezelés célja a peteérés meggátlása, lehetőleg hosszútávon, ez az endometriosis visszafejlődését idézi elő a kezelés ideje alatt, továbbá hónapokra, évekre a kezelés abbahagyása után is. A hormonális kezelések közé tartoznak a fogamzásgátlók, a progesteron készítmények, a testosteron származékok (Danazol) és GnRH agonisták (gonadotrop releasing hormon agonisták). A hormonális kezelés során fellépő mellékhatások problémát jelenthetnek a beteg számára. Mivel a terhesség gyakran a tünetek átmeneti javulását idézi elő, a kutatók úgy vélik, hogy a meddoség kialakulása annál valószínűbb, minél hosszabb időn keresztül van jelen az endometriosis betegség, endometriosisos nőknek gyakran ajánlják, a mielőbbi terhesség vállalását. A terhesség, mint az endometriosis kezelésének egyik legjobb "gyógyszere", azonban számos nehézséget jelenthet a beteg számára. Lehet, hogy a beteg még nem döntött gyermekvállalási szándékáról, ami életének egyik legfontosabb döntése. Lehet, hogy bizonyos feltételek, melyek a gyermekvállalását és nevelését lehetővé teszi (partner, anyagi lehetőségek, lakás, stb.) nem állnak rendelkezésre. Azonban lehet, hogy a beteg a diagnózis felállításakor már meddő.
A terhesség vállalásának eldöntését egyéb tényezők még nehezebbé tehetik. Endometriosis betegeknél gyakoribb a méhen kívüli terhesség és a vetélés, egy tanulmány alapján a szövődményes terhességek és szülések gyakorisága is növekszik. Egyes kutatások az endometriosis családi vonatkozásaira hívja fel a figyelmet, amelynek értelmében az endometriosis és a következményes egészségügyi megbetegedések gyakrabban fordulnak elo a betegségben szenvedő nők gyermekeinél.
Konzervatív szervkímélő műtét során, melyet nyitott hasi műtét vagy laparoscop segítségével végezhető az endometriosis csomók eltávolíthatók vagy megsemmisíthetők, enyhülnek a tünetek és lehetővé válik a terhesség bekövetkezése. Akárcsak más kezelések során azonban a recidívák gyakoriak. A laparoscop útján végzett műtétek (operatív laparoscopia) egyre gyakrabban helyettesítik a nyílt hasi műtéteket. Operatív laparoscopia során a műtétet a laparoscopon keresztül végzik- lézer, elektrosebészeti berendezések és miniatürizál sebészi eszközök segítségével. Hosszan ideje fennálló, visszatéró elviselhetetlen panaszokat okozó endometriosis eseteiben radikális műtétet végeznek a méh és a petefészkek eltávolításával.
Az enyhe, vagy középsúlyos endometriosis tünetei a menopausa után általában megszűnik, bár menopausa után levő nőkön kevés kutatást végeztek. Radikális sebészeti beavatkozás vagy menopausa után is az endometriosis és a tünetek újra kialakulhatnak, csak oestrogentartalmú hormonpótló kezelés vagy más, a menopausában eloforduló hormontermelő kóros állapotok következtében
Néhány endometriosisban szenvedő beteg az alternatív kezelések széles skáláját alkalmazza, beleértve a különböző táplálkozási, dietetikai megszorításokat, a tradicionális kínai orvoslást, allergia elleni gyógytermékeket és egyebeket- természetesen igen változó sikerrel.
Jó egészséget kívánok: