Önkormányzat által kivetendő ebadó bevezetését, a kölyökkutyák kikötésének tiltását, az állatvédelmi bírság drasztikus emelését, a kutyák fülkorrekciós műtéteinek betiltását, valamint a veszélyesnek minősített ebek nem fajta, hanem viselkedés szerinti meghatározását tartalmazza egyebek mellett az állatvédelmi törvény, illetve az egyes állatvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításának tervezete.
A kormany.hu oldalon elérhető javaslat szerint a jövőben az önkormányzatok évenkénti eb-összeírást végeznek. Mivel azonban az ebrendészet állami feladat, annak átruházása mellé forrást is kell biztosítani. Állatvédők által is végzett, önkormányzatilag jobban finanszírozott ebrendészeteken a háziállatok kapcsán keletkező problémák humánus megoldása könnyebbé válik majd.
Az Orpheus Állatvédő Egyesület a kilencvenes évektől folytatja „SintértNE!” reformprogramját. Az országban 3200 település van, sok helyen az állatvédelmi normákat nélkülöző sintér / gyepmesteri telepek fogják be az utcára dobált kóbor állatokat. A korábbi barbár sintértelepeket modern, állatvédelmi normákat is fontosnak tartó ebrendészetekké kell alakítani. Ennek mintaintézménye az Orpheus által működtetett Szegedi Ebrendészet ( www.ebrendeszet.hu ). Szeged város 2006-óta az Orpheus Állatvédő Egyesület gondozásába adta a korábban évtizedekig elfogadhatatlan módon működő gyepmesteri telepet. Sok településen jelenleg is durva módon bánnak a lakosság által kidobált élő / élettelen állatokkal. Az elavult telepeken se állati jólét, se pedig közegészségügyi minimum nincsen. 2009-től az Országos Képzési Jegyzékben önálló szakmaként jelölik az ebrendészt. Aki elvégzi a tanfolyamot, az menhelyeken, ebrendészeti telepeken szakképzett munkaerőként vehet részt a környezetvédelmi munkában. Az ebrendészetekből idővel kinőhet az ország állatbarát lakossága által oly régóta vágyott állatrendőrség is.
Az állatvédők várják az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályok szigorítását. A problémák megoldásához azonban legfőképpen a lakosság környezettudatos megelőző tevékenysége lenne a legszükségszerűbb. Hiszen ha nem képződik probléma, nem kell annak megoldására költeni sem.
Orpheus Állatvédő Egyesület
www.zug.hu - Állatbarát Web Kuckó
www.ebrendeszet.hu - Gazdikereső
www.facebook.com/AnimalPolice
Fotók: www. zug.hu
Állatvédők is támogatják az ebadó, az állatvédelmi bírságok szigorításának tervezetét |
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |
Vizsla Hungaricum
Gabika7676
#5
2011. május 31. 22:54:20 | kedd |
Kedves Rozaliaangelika!
Én nem azokra gondoltam, akik (hozzád hasonlóan) ilyen borzasztó helyzetbe kerültek. Kérlek, ne vedd magadra. Én azokra a felelőtlen (vagy csak túl "egyszerű") emberekre gondoltam, akikről írtam. Azt hiszem, elég részletesen kifejtettem ezt. Biztos vagyok benne, hogy a törvény lehetőséget fog adni bizonyos helyzetekben ennek az adónak a mellőzésére. Hisz utaltak már rá, (pl. menhelyről befogadott állat, bechippeztetett, esetleg ivartalanított állat), szerintem nem kellene alapból elutasítani a dolgot. Nektek szurkolok, hogy sikerüljön kilábalnotok a mostani helyzetetekből, és remélem, a 10 éves kutyátok még veletek lesz jó pár évig egészségben. Várjuk ki a végét. Biztos nem az lesz a cél, hogy ilyen emberek veszítsék el a kedvencüket.
|
|
|
|
Rozaliaangelika
#4
2011. május 31. 12:47:02 | kedd |
Kedves Gabika7676!
Arra nem gondoltál hogy van olyan eset is mikor önhibáján kívül a hitelek miatt az újabb megszorítást már nem tudja vállalni az ember 10 éves kutyánk van rendesen gondoztuk eddig 10 éve nem gondoltam volna hogy ilyen anyagi helyzetbe kerülünk.
|
|
|
|
Gabika7676
#3
2011. május 27. 22:28:40 | péntek |
Eleinte valóban több kóbor állat lesz, ez biztos. De sajnos szerintem szükség van erre ahhoz, hogy az emberek felfogják, nem KÖTELEZŐ állatot tartani! Sajnos sokszor találkozom azzal, hogy megszületnek a kiskutyák, "állatszeretetből" nem altatják el őket, hanem odaajándékozzák gyerekes szülőknek, akik a gyerek kedvéért ugyan megtartják, de arra nincs pénz, hogy állatorvosra költsenek. Ezt egyébként (főleg falvakban) fölösleges luxusnak tartják. Ha elhullik az állat, majd lesz helyette másik. Ja, egyébként horribilisek az állatorvosi költségek is. Minap oltattam be a kismacskámat, féregtelenítéssel együtt 8.600 Ft volt. Elképesztő. De nálunk a kutyák és a macska is megkap mindent, amire szüksége van. Különben NEM KELL állatot tartani! Az adó hozzájárul ahhoz, hogy az olyan állattartókat, akiknek a rezsire sincs elég pénzük, eltántorítsák az állattartástól.
|
|
|
|
Csillogocsillag
#2
2011. május 27. 15:33:32 | péntek |
Mindent kitalálnak... Ezzel azt érik el, még több kóbor kutya fog szaladgálni az utcákon, mert szélnek eresztik majd őket, mint ebadót fizessenek!
|
|
|
|
thtg
#1
2011. május 27. 09:38:55 | péntek |
Egy újabb adó... biztos fizetni fogják mikor a rezsit se tudják sokan.
|
|
|
|
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)