nem szex és nem nyújork

Éppen nyolc éve, hogy csak talmit gyártottam. Üreset, semmit mondót, ömlesztettem futószalagon. Ebből éltem, ezt fizették meg.

Aztán megláttam a pályázatot, és beküldtem néhány nyolvcévvel ezelőtti cuccomat. Ugyan nem nyertem, de a közel nyolcszázból benne voltam az említésre méltó harmincban.

Meglepett, de valahol tudtam is. És megijesztett. Mert oké, nyolc évvel ezelőtti cuccokkal álltam elő, de mi van, ha lesz folytatás? De én már nem vagyok képes semmire, mert elhülyültem a hazugsággyárban?

Tudtam, hogy szembe kell néznem önmagammal, még ha fájni fog is a nagy rádöbbenés.

Elküldtem mindenkit itthonról.
És akkor történt valami. Megéreztem a szellőjét. Ami valósággal elsodort.
Érettre, megfontoltra, értékesre sikeredett. De utána nagyon fájt. Nem volt eufória, mint régen, csak üresség. Nagy, nagy üresség.

Örültem, hogy még mindig képes vagyok rá. A pályázat kiíróitól egyfajta különdíjat kaptam.

De ezzel kinyitottak előttem egy ajtót. Amin, muszáj belépnem.