Még nincsenek itt, csak délután jönnek.

Ma hozzászóltam a Petőfi Rádióban egy témához. Hogy milyen, milyen lesz a gyerekünk kamasz korában, mennyire utasít el.

Jártam Raffaihoz baba-mama kapcsolatanalízisre.
A módszere segítségével az anya már az anyaméhben felveheti a kapcsolatot a magzatával. Mivel a tudattalan képek segítségével kommunikál, így az anya és magzata között is filmek peregnek, apró pici mozifilmek.

Az egész ennél persze jóval több és így, hogy a kölköcském kétéves, igazolhatom, hogy valóban működik a dolog. A fiam pont olyan karakterű, mint azt a méhemben láttam. ( Raffai Jenő: Lelki köldökzsinór)

Szóval a műsorban elmeséltem a műsorvezetőnek egy ilyen képet, aki gyakorlatilag lefikázott. Azt mondta, hogy ez egy humbuk.
Még a kiváncsiság halovány jelét sem érzékeltem benne, pedig rádiós újságíró. (Tudom miről beszélek. Hét évig rádióztam vidéken.)
Farkas Mónika okos, igen sokoldalúan művelt, de semmi érzéke egy műsor vezetéséhez. Nulla empátia.
Leginkább önmagát szereti, önmagára büszke, a hallgatóra, annak gondolataira, magára a témára sem kiváncsi valójában.
Szerintem csak az érdekli hogy a saját szép hangját (jó hangja van, szépen artikulá) viszonthallhassa a rádióban.
Hát igen, tulajdonképpen én is ilyen voltam kezdő koromban. (Meg is untam. Ma már nem rádiózom)