Nekem most ez a születés hete.
Így hát erről írok. Nyugi, már nem olyan súlyos dolgokat, inkább csak sztorizgatok.
Amikor bementünk a klinikára, és bekerültem először a hatágyas vajúdó szobába, két másik kismama volt ott.
Én úgy érkeztem, hogy majd most kezdődik életem legmeghittebb, legbensőségesebb, no és legfájdalmasabb élménye, ehhez képest...
A szemben lévő ágyon egy félig kába nő feküdt, nem tűnt terhesnek, be volt infúziózva. Percenként hányt. A szülésznő rögvest szolgált a magyarázattal - koraszülés.
A mellettem lévő ágyon feküdt a nő, aki úgy üvöltött, mint a sivatagi oroszlán. A szülésznő próbált vigasztalni: nyugalom, neki már a harmadik gyerek, és csak egy ujjnyira van kitágulva, ennek a nagy része valószínűleg hiszti. Nyugalom, nem törvényszerű, hogy ilyen legyen egy szülés.
Pedig ekkora már lehámlott rólam a bátorság és magabiztosság. Kezdett visszasettenkedni a rettegés...
( a kölköcském már félig szunyókál. Elcsicsiztetem. Majd folyt.köv.)