Kifulladásig
Egész nap ezt a percet várta. Délben már alig evett egy falatot, idegesen leste négy elõtt öt perccel a cammogó óramutatót. Ám a kismutató végre rátapadt a tizenkettesre, s õ már az utcán sietett, majd lihegve vágódott be az ajtón.
A helyiségben tompa volt a fény. Körbenézett, a legutóbbi alkalom óta semmi nem változott. Pézsma és vadgesztenye illat keveredett.
Lerakta táskáját, lábát kiszámított mozdulattal felemelte, kicsatolta csipke harisnyatartóját, s a harisnyát hengerré csavarva tekerte bokájáig. Blúzából és szoknyájából szinte egyszerre bújt ki...Harcra kész volt.
A támadás - félig sem váratlanul - a vádlijánál indult, majd haladt tovább combja felé. Sóhajtva dõlt hátra. Várt egy pillanatot, próbált egyenletesen lélegezni. A ránehezedõ súlytól felnyögött.
És megkezdõdött. Lassan fel, majd le, fel és le, finoman, kitartóan. Ajka fölött apró verejtékcseppek gömbölyödtek. Egy kis idõre elült a ringás. Csend lett, csak felgyorsult lélegzete ütött ritmust a némaságba.
A mozgás újra indult, kiszámítottan, fel és le, fel-le, fel-le... Arcára apró grimaszt helyezett minden egyes mozdulat, egy tincs nedvesen tapadt homlokára. Lélegzete gyorsult, száraz ajkait megnedvesítette. Rekedtes nyögés szakadt fel torkából. Kis szünet, jótékony ernyedtség, majd egy mély sóhaj.
A súlyzók fémesen csendültek az edzõterem padlóján. ;D