Kiesett az egyik rágófogam. Először kettétört, majd levált az ínyről. Nem fájt, inkább csak kellemetlen volt. Nem volt gyökere.
Amikor felébredtem, tudtam, hogy meg fog halni valaki az ismeretségi körömből. Főállásban anya, másodállásban álomfejtő boszorkány vagyok. Persze egyebekhez is értek... Kártya, vajákolás, soroljam?
Anciékkal már rég nem találkoztunk. Az ő kisfia néhány hónappal idősebb a miénknél. A mi barátságunk tulajdonképpen pár-barátság, vagy úgy is mondhatnám, egy hatos fogat, mert hogy három pár van benne. De ez ma már bővült két továbbival. Mi harmincasok vagyunk, mégis huszonévesek csapódtak hozzánk. Orgonasípszerűen egymást követték a babák, az öt párból négyben már van gyerek. A legidősebb Anciéké, a legfiatalabb Ildiéké, négy hetes.
Az álmom után pár nappal tudtam meg, meghalt Anci édesanyja. Szerettük. Azt hiszem az egész csapat szerette. Háziorvos, mégsem volt egy allűrös, faksznis nő. Kétszer voltunk kakaspörkölt-főzőversenyen a falujukban, de úgy laktuk be a házukat, mintha otthon lennénk. Persze kapásból, mindenki megmérette a „doktor nénivel” a vérnyomását. Nyáron, amikor találkoztunk vidéken, olyan örömmel üdvözölt, mint egy régi barátot, Anci kedves barátját...
Anci terhes. Még nem nyilvános a dolog, így gondolom még csak egy-két hónapos lehet.
Inkább most nem kritizálok, nem illik. Írok az enyémről. Egy égedelem. Amikor kértem Istentől azt mondtam. Legyen okos, igazi rossz kölök, nem baj, ha nem túl szép és eláll a füle, csak egészséges legyen. Bejött (kop-kop-kop), viszont szép is. Igaz eláll a füle.
Egy kínai mondás szerint vigyázz, mit kérsz. Lehet, hogy ha nem jókodok, akkor még a füle is szép...Hát igen, kérni, tudni kell.
Például bugyit. Már hónapok óta nem vettem magamnak. Hordom az ezer éves, terhes, fehér bugyingóimat. Ne tudd meg, hogy néznek ki! Elmennének egy mosópor reklámban ellenpéldának. Szürkék és strapáltak. (Ha most azt mered gondolni, hogy igénytelen vagyok, leveszem a fejed és összefirkálom. Egyszerűen nem jutok el egy bugyiboltba, a francba!)
Mert hogy, gyalog bejárható távolságban, nincs egy nyüves fehérnemű üzlet. A férjem mire hazajön, minden bezár. A kölökkel viszont nem ülök tömegközlekedési eszközre. Ugyanis a babakocsit nem tudom felcipelni, hátihordozóval meg félek, hogy idegenek megtapogatják a gyerekemet... Amikor megvettük a P.C babakocsit, azt hittük, a világ legjobb üzletét csináltuk, mert hogy olcsó, jól néz ki és több funkciós. Ne tudd meg! Másnak lehet, hogy bejön, nekünk egy iszonyat. Először is tizenhárom kiló. De ezt úgy mondta az eladó, mintha egy pehely lenne. Csakhogy nem adta hozzá a ma már tizenhárom kilós gyereket meg azt a három lépcsőfokot, amit a tárolóból kijövet le- és fel kell emelnem. A férjem azt mondja, brutálnő vagyok, mert azt a huszonhat kilócskát kapásból cipelem. Szerintetek mit gondolok ilyenkor?