|
Dr. Petróczi IstvánSzülész-nőgyógyászElérhetőségeim: Szülészeti-nőgyógyászati magánrendeléseim időpontjai: Budapest, VII. Hársfa utca 17: kedden és szerdán 15-19 óra között (rendelésre kérem, jelentkezzen be telefonon!) Telefon: 06-20-470-20-80 (rendelés alatt kérem, ne hívjanak) E-mail: drpetroczi@gmail.com Honlap: drpetroczi.hu |
Kérdezz-felelek
Ahogy én látom, más cipőben járok mint a többi hölgy, akik írtak Önnek. Engem nem kéne unszolni, meg rábeszélni, és az idő múlásával is tisztában vagyok, és nagyon szeretnék babát, de sajnos a svájci frankos hitelek miatt nem lehet, szükség van a bevételemre. 81-es születésű vagyok, Júniusban töltöttem a 36. életévemet. Sajnos kb 40-42 leszek, mire olyan anyagi helyzetbe kerülök, hogy megpróbálhatom, hogy teherbe esek-e még. Ezért a kérdésem az alábbi:
Érzésem szerint elég korán kezdtem el menstruálni, az általános iskolában az osztályban én voltam az első, és fél év alatt meghíztam, és asszonyos lett az alkatom, és ez meg is maradt, tinédzserként mindenki nagykorúnak nézett. Tiniként is vizesek és viszérrel, meg hajszálérrel tarkítottak voltak a lábaim, szerintem ezt örököltem.
Huszonéves koromtól 10-12 éven át a Harmonett tablettát szedtem, de többen mondták, hogy ez sok idő, ezért abba hagytam. A Nuvaring helyi fogamzásgátlótól rendszertelen pecsételő vérzéseim voltak, amik zavarták a mindennapjaimat, ezért nem használtam csak pár hónapig. Ha jól emlékszem a Bellara tablettát is szedtem egy darabig, de valami nem volt jó, azzal is leálltam. Most 2 éve a Meliane tablettát szedem, vizsgálat nélkül írta fel egy magán orvos. Kb 4 éve ( 32 éves koromban) elkezdett marékszámra hullani a hajam, és vékonyabb lett. Mindenki azt mondta, hogy a stressztől van. Külsöleg is kezeltem, vitaminokat szedtem, leálltam a festéssel, de csak annyi történt, hogy kevésbé hullik, nem vastagodott és nem sűrűsödött vissza. Idén márciustól októberig nem szedtem a melianet, mert többen mondták, hogy ha később babát szeretnék, akkor hagyjam abban a fogamzásgátló szedését. Igazság szerint fiatalon fájdalmas volt, és erős vérzéssel járt a menstruációm, a szabályzó hatás miatt szedtem, de tavaly évvégére úgy lecsökkent 2-3 naposra, és pár cseppre, hogy ezért is hagytam abba a szedését, de kb 2 hónappal később elkezdtem hízni, kb 5-7 kg-ot, és megijedtem, mert sohse voltam vékony, és kényelmetlen volt a súlytöbblet, és mivel az életmódom nem változott, gonoltam hogy a Meliane abba hagyása miatt volt, és beigazolódott, mert nem szedtem be a második levéllel, és elkezdtem vissza fogyni. Ennek örülök, de a hajam viszont romlott, választéknál és fejtetőn kopaszodok, kilátszik a fejbőröm, ez nagyon zavar. Nem tudom, hogy az abba hagyás miatt rosszabbodott-e? Azon túl, hogy esztétikai probléma, tudom hogy egészségügyi is, pláne, hogy szeretnék később babát vállalni, minden riogatás ellenére, csak jelenleg nem tehetem meg. Próbálok az egészségemre vigyázni, soha nem dohányoztam, nem drogoztam, kaparásom nem volt, ( nem estem véletlenül teherbe) , de aggaszt a hormonháztartásom, hogy fölborúlt.
2 éve voltam vérvételen,a hajhullás miatt, akkor a pajzsmirigyem jól működött,a koleszterin szintem normális volt, és finoman szólva elzavartak, mondván hogy fiatal vagyok és egészséges,és nem küldtek további vizsgálatokra. Most a házi orvosomtól kértem beutalót az endokrinológiára, a súlyosbodott hajhullásom miatt, de csak Január végére kaptam időpontot, és szeretnék Öntől is tanácsot kapni, mert káosz van a fejemben. Egy idősebb hölgy rokonom azt mondta, hogy a fogamzásgátló szedése kitolja a menopauza beköszöntét, később lesz klimaxom, és ez jó, ha még babát szeretnék. Mások meg azt tanácsolják, hogy ne szedjek hormonális készítményt. Ön mit javasol ennek tudatában, hogy 40 fölött majd babát szeretnék, tényleg ne szedjek semmit, vagy segít, ha valamelyiket szedem? Köszönöm szépen válaszát !
Két lehetősége van:
1./ Vegyen fel a mostani alacsony kamatozással újabb hitelt, s a frankost fizesse vissza. Utána jöhet a baba- érzésem szerint nem lesz egyszerű...
2./ Lombikos cégnél fagyasztasson le párja által megtermékenyített petesejteket, az bármikor felhasználható beültetésre. Ehhez hormonkezelést fog kapni és majd, ha tud szülni –beültetik.
Én az első megoldást javaslom!
Üdvözlettel:
Szeptember végén mélyvénás trombózisom volt, diagnózis szerint distalis típusú trombózis. A trombózisig Lyndinette 20-as tablettát szedtem, azt a nőgyógyász javaslatára abbahagytam, helyette október elején Mona Lisa spirált kaptam.
Ettől viszont a menzeszem, 1 hétig tartott, s nagyon erősen véreztem az első 3 napban, két óránként kellett cserélni a legerősebb tampont is. A negyedik napon is még erős volt, de valamivel kezelhetőbb, mint az első három napban, az azt követő napokban már valamivel javult.
Érdeklődni szeretnék, hogy a spirál helyett javasolható-e számomra a fogamzásgátló injekció? Ez az erős vérzés nagyon megnehezíti a mindennapjaimat, szeretnék valamilyen más fogamzásgátló módszert, mint a spirál.
42 éves leszek februárban, a fogamzásgátló tablettát a trombózis miatt nem szedhetem.
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Ha megkeres, szívesen segítek, címem és telefonom a honlapomon található.
Üdvözlettel:
21 éves vagyok, párkapcsolatom van 3 éve és körülbelül 1 éve szenvedek méhszájsebtől és folyástól A folyás fehér-sárgás, nyúlós. Sokszor fehér ragasztó állagú.
Első fluorvizsgálatnál Chlamydia gyanúja merült fel és bakteriális vaginózis, így Klion kúrát kaptam. Magánban nagy STD szűrésen vettünk részt a párommal (Chlamydia trachomatis Ag,B csoportú streptococcus stb.) Gardanellát mutattak ki, Chlamídiát nem állapítottak meg egyikünknél sem. Gardanella kúpkezelés után sajnos egy megfázásos antibiotikum kúra miatt kiújult a folyásom és hüvelygombám lett. Azóta megint clamydia gyanút írtak a tenyésztésemre, illetve Kliont és chlamydiára antibiotikumot kaptam.
A folyásom még mindig meg van, és megijeszt, hogy STD szűrés ellenére chlamídia gyanúm van, de az eddigi kezelésekre semmit nem reagált a szervezetem.
Kérdésem az lenne, Ön mit javasolna a méhszájsebbel kapcsolatban, illetve mire lehet gyanakodni a panaszaimat illetően?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Hogy érti, hogy „gyanút írtak”? Hát nem tudták eldönteni? Ez érdekes!
A rákszűrése milyen? (A méhszájseb miatt fontos.)
Védekezni mivel védekeznek?
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a folyásról írottakat.
Ha megkeres, szívesen segítek, címem és telefonom a honlapomon található.
Üdvözlettel:
Az alábbi kérdéssel fordulok önhöz:
A 7 napos szünetet követő első nap elfelejtettem bevenni a tablettát, csak a 4. napon kezdtem el. A 7 napos szünetet követő 2. napon viszont együtt voltunk a párommal. Van-e okom az aggódásra? Szedjem-e be most 21 napon keresztül, vagy csak 17 szemet szedjek?
Köszönöm válaszát!
Javaslom, végig használjanak gumit.
Nem lenne jobb az injekció Önnek? Azt csak 3 havonta kell adni. Az én betegeim imádják!
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Üdvözlettel:
A tablettamentes hetemen hetfőn a párom belém élvezett,viszont meg aznap vettem be + egy tablettát,mert ugy gondoltam az valamit segit rajta.Már a negyedik napomon vagyok,es meg nem jött meg a bajom.Terhes lehetek?
Köszönöm szépen válaszát előre is!
A szünetben egy művérzés van, amit a szünet alatti hormonszint esés okoz. Semmi köze a havibajhoz!
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
A 7 nap után folytassa a szedést, de esetleg menjen el egy vizsgálatra.
Ha megkeres, szívesen segítek, címem és telefonom a honlapomon található.
Üdvözlettel:
35.hetes kismama vagyok, a mehlepenyem 3-ad fokban èrett, mar egy hete ilyen. Nsn-t neznek hetente, de ultrahang legkozelebb csak masfel het mulva lesz.Aggodom, hogy a baba kap e megfeleloen tapanyagot es oxigent.Emiatt beindulhat magatol a szules?
Amikor Ön született még nem volt ilyen vizsgálat. Nem jobb volt az anyukájának? Nem kellett izgulni hetente…
Üdvözlettel:
21 éves vagyok és egy hónapja szedem a Zoely fogamzásgátló tablettát, ez az első ilyen gyógyszerem, eddig komolyabb mellékhatásom nem jelentkezett. Azonban a tabletta ösztrogén tartalmát összevetve a többi tablettáéval, azt vettem észre, hogy a Zoely ösztradiol tartalma jóval nagyobb ezeknél, kb. egy nagyságrenddel több (A Zoelyban 1,5 mg ösztradiol található, míg az átlagos tabletták hatóanyagtartalma inkább 0,15 körül van).
A kérdésem az lenne, hogy mivel az ösztadiol elméletileg hajlamosíthat a mellrák kialakulására, így ezzel a magasabb öszradiol tartalmú tablettával elképzelhető, hogy nagyobb az esélyem az emlőrákra, mint a többi fogamzásgátlóval lenne?
Válaszát előre is köszönöm!
Az egyikben ösztradiol, a másikban etenilösztradiol van. Előbbi a természetes hormon a másik egy jóval hatásosabb, mesterséges vegyület. (A természetes hormont pár éve állítják elő, s csak most ment le az ára. Eddig nagyon drága volt, csak a hormonpótlásnál használták, tablettánál nem.)
Ami a mellrákot illeti, Ön tud arról, hogy a nőknek eltávolítják a petefészkeit (az termeli az ösztradiolt), hogy ne legyen emlőrákjuk? No ugye!
Egyébként a keresztlányom mamája 70 éves, most operálták emiatt, a szomszéd néni 98, nála is csak csomót kellett kivenni, de szintén rák lett a szövettan.
Szóval szedje nyugodtan, de 30 felett menjen el emlő uh-ra, 35 felett pedig mammográfiára.
Remélem segítettem:
19 éves nő vagyok.Párom 26.
Most váltottam ki a NORIEL nevű hormonális fogamzásgátlót.
A ciklusom 3.napján (tegnap)vettem be egy szemet.De tegnap este a párommal beszélgettünk és ő nagyon szeretne már gyereket.Én is szeretnék.Ő már próbálkozna.Én tegnap kedztem ugye el szedni.De ez csak egy szem tablettát jelentett.És előtte sose szedtem.Most ma már be se vettem.
A kérdésem az lenne ez az egyetlen szem tabletta milyen hatással volt az e havi ciklusomra.Főleg úgy hogy a ciklusom 3 napján vettem be.Tegnap éjjel már együttvoltam párommal is.
Természetesen ezentúl nem kívánom szedni.Hisz nem jelentene gondot a bébi.A ciklusaim 27-31 naposak.Ez normális?
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a z előkészületről és a meddőségről írottakat. Ha megkeres, szívesen segítek, címem és telefonom a honlapomon található.
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Üdvözlettel:
Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy rosszul szedtem be a fogamzásgátló tablettámat. 3 hónapja szedem a Yangee nevű tablettát. Egyetemista vagyok és múlthét csütörtökön az albérletben hagytam a gyógyszeremet. Hazajöttem hétvégére és felbontottam egy új levelet, abból vettem be a csütörtökit., a péntekit, a szombatit és a vasárnapit. Mikor visszamentem az albérletbe, észrevettem hogy csak 2 tablettát kellett volna bevennem, a szombati és a vasárnapi már nem kellett volna. Emellett az új levélnek az utolsó sorát kezdtem el, pedig az albérletben levő levélben az első sorban volt a maradék 2 tabletta. Hétfőn elkezdtem a menstruációs hetet. A következő hétfőn el tudom kezdeni az új levelet szedni az első sortól. A harmadik hét szerdájáig van benne tabletta. Azután mit tegyek? Vegyem be a másik levélből az első sor csütörtök, péntekit? Aztán kezdjem el a menstruációs hetet? Így 2 tabletta kimaradna a 21-ből. Ez esetben mi történik a védettséggel?
Válaszát előre is köszönöm!
Nyugodtan folytassa, mintha mi sem történt volna.
Ha jól értem, rövidebb lett a szünet. Ha már elkezdte szedni, a következő szünetet, a szokásos napon kezdje, s visszaáll a régi megszokott rend.
Javaslom, nagyon figyelmesen olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) ) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a tablettáról írottakat. Minden világos lesz!
Üdvözlettel:
Olyan kérdésem lenne, hogy van-e okom terhesség miatt aggódni, ha rendszeresen szedtem Dienille nevű gyógyszeremet, a mensesem megjött ugyan, de nagyon gyengén. Első 2 nap barna váladék ürült, majd ez átváltott világos rózsaszínre, de a 3. nap (ma) már szinte semmi nem volt. Barátommal ebben a hónapban 2× voltunk együtt, egyszer sem történt olyan, hogy bennem élvezett el. 9 hónapja szedem a Dienillet. Mi lehet a kevés mensesem oka? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Javaslom, nagyon figyelmesen olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) ) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a tablettáról és az injekcióról írottakat.
Mindent meg fog érteni!
Üdvözlettel:
Olyan problémával fordulnék önhöz hogy igazából kb 3 hónapja élek szexuális életet februárba töltöm a 18 at. Eddig mindig 20 és 25 között jött meg a menstruációm de június óta 3 án jött meg. Most október 16 án voltam nőgyógyásznál csak vért vett de akkor még nem jött meg végeztem egy tesztet október 7 én ami egy amazon teszt volt és negatív lett. Azóta semmi jelet nem észleltem magamon minden ugyanaz mint volt annyi különbséggel hogy most késik de semmi más egyéb. Az eredményeimért november közepén kell mennem. Nem tudom hogy mi a probléma gyökere és tanácsért fordulok önhöz. Maga szerint csak késik vagy visszaállt vagy valami más okozza a problémát? Válaszát előre is köszönöm.
A kezelésre több lehetőség van.
Javaslom, nagyon figyelmesen olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) ) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a vérzéskimaradás okairól írottakat.
2017.okt.03-án volt egy Gyógykaparásom elhalt baba miatt! kérdésem az lenne, hogy normási-e az hogy alvadt vér darabkák folynak ki és ilyenkor a vérzés meddig tart? Normális e. hogy menstruáció görcsök fájdalmasan és fenékbe szúrósan jelentkeznek?
köszönöm a választ!
Sajnos neten át nem lehet eldönteni, hogy van-e teendő.
Sokszor előfordul elhúzódó vérezgetés, de látni kell.
Javaslom, mielőbb keresse fel orvosát.
Jobbulást!
Elnézést a kisregényèrt...
Tanácsra lenne szükségem 😳
Tavaly jelentkezett a probléma iszonyatos görcsökkel odalent (erősebbek mint egy mensi görcs) Két hónap utàn mivel nem múltak a görcsök haza mentem orvoshoz rákszűrésre és hát tudni akartam mi a baj...Miomákat talàltak,vagyis pontosan 7-et... össze vissza a mèhemben
Egy év alatt màr a 7. orvosnàl voltam... Fogamzásgátlót kaptam illetve 2 másik gyógyszert ezen kívül semmi mást mert hogy "erre nincs orvosság" ... Mindegyik orvos a mûtètet javasolta illetve gyorsan egy-kèt gyereket aztàn a méh teljes eltávolítàsàt.
Ha jol informáltak a Mioma eltávolítása is csak ideiglenes, mert vissza nőhet
Senki nem tudja mennyi ido van addig amîg el nem érik azt a méretet amikor már nem lehet műteni 😞 Félek 😞 26 éves vagyok de egyenlőre nem tartok ott hogy azt mondjam jöhet a baba aztàn essünk neki ... Elhamarkodott döntést sem szeretnék hozni... Viszont mára már szégyen vagy sem de eljutottam arra a szintre, hogy zokogok és fetrengek a fájdalomtól
Nem csak akkor fáj ha mensizek , fáj ha pisilnem kell de fàj ha együtt vagyok a pàrommal
Félek hogy a párom nem tart ki mellettem hosszu tàvon e miatt.
Mivel szinte mindig fáj ingerült vagyok,a munkahelyen és itthon is,
lelkileg is nagyon megvisel.
Esetleg valami gyógyszert tudna ajánlani a fájdalom csökkentèsère?
Sajnos màra már eljutottam oda hogy pànikrohamot kapok ha jön a görcs.
Ùgy érzem minden alkalommal egyre jobban fàj ès tovàbb tart
Nem tudok már ezzel napi szinten együtt élni, elkeseredtem 😞
Lehet mègiscsak a mûtètre kellene elszánnom magam ? 😱
Köszönöm a vàlaszt
Üdvözlettel
Alexandra
Neten át sajnos, nem lehet eldönteni, mi vezet sikerre. Vizsgálat szükséges.
Üdvözlettel:
Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy el kellett volna szednem a fogamzásgátló tablettát, de mivel elutaztunk és elfelejtettem magammal hozni, a gyógyszertárakban meg sehol sem árultak, így ez elmaradt. Gondoltam rá, hogy egy hónapig nem szedném. Mi erről a véleménye? Rosszat csinálok?
Válaszát előre is köszönöm.
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Üdvözlettel:
Lindynette fogamzásgátlót szedek.
Múlthét csütörtökön voltam orvosnál és aktil duó antibiotikumot írt fel. Viszont a 7 napos szünetben kezdtem szedni a fogamzásgátlót,vagyis másnap pénteken vettem be az első szemet. Az antibiotikumot viszont csak vasárnapig szedtem. Kedden vagyis ma voltam a párommal védekezés nélkül és a végén elment bennem. Mennyi az esély a terhességre, illetve mikor csináljak terhességi tesztet? Válaszát előre is köszönöm!
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Üdvözlettel:
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Üdvözlettel:
39 éves vagyok. Tavaly februárig rendszeresen menstruáltam. Akkor egyik napról a másikra elmaradt a menstruációm. Júniusban Norcolut szedése után (3. nap) az eredményeim: TSH: 0,6 mU/L, FT-4=12,8 pmol/l, ESTR: 137,8 pmol/l, PROLM:239,2 mU/l, LH: 23 U/l, FSH: 22. A gyógyszeres kezelés után egy héttel ismét menstruáltam, de utána novemberben szintén csak Norcolut szedése után. 3. napi vérvétel: ESTR: 481,8 pmol/l, PROLM: 245,1 mU/l, LH: 14,9 U/l, FSH: 19,4 U/l. AMH: 0,03 Február óta nőgyógyász javaslatára Trisequens tablettát szedek. A tabletta szedése során késő és elhúzódó vérzés tapasztaltam, valamint jelenleg köztes vérzés is jelentkezett. Szerettünk volna testvért 8 éves gyermekemnek. Önök szerint lehet rá esély?
Ön határeset.
Az FSH és az LH már 10 felett van, de a 100-at még nem éri el.
Szerintem lombik intézetben u.n, ovuláció indukcióval sikerül összehozni a babát. Nagyon siessen, mert a helyzet gyorsan változhat!
Sok sikert:
5 hónapja szedem a meliane fogamzásgátlót és a masodik hetem végén vagy harmadik hetem elején elfelejtettem bevenni egy tablettát ezt csak 23 órán belül tudtam pótolni de másnap nem védekeztünk a párommal. Lehet belőle baj??
De nem lenne kényelmesebb a 3 havonta adandó injekció? Az én betegeim imádják!
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Ha megkeres, szívesen segítek, címem és telefonom a honlapomon található.
Üdvözlettel:
2017.06.04én szülten első gyermekem. Augusztusban volt az első menstruációm szülés után. Akkor hónap elején megjött, 4napig tartott, utána 1nap szünettel újra megjött és elhúzódott egész hónapban. Azóta rettentően fáj az alhasam, van hogy felkelni nem bírok, vérzésnél csak alvadt vérdarabkák jönnek. Voltam orvosnál, de csak ujjal vizsgált meg, és azt momdta, hogy szülés után ez normális. Szoptatni nem szoptatok már, a méhem teljesen összehúzódott! A 6hetes komtroll vizsgálaton teljesen rendben volt minden, de már akkor is fájt az alhasam.
Mai nap is voltam orvosnál, mivel az antibiotikum és a hüvelykúp amit azért kaptam hogy ha bármilyen gyulladásom lenne akkor biztos ami biztos alapon használjam. Ezt is mimdenféle vizsgálat nélkül kaptam. A baba az én 152cm-hez nagy volt, 3400gr és 54cm. Kérdésem az lenne, hogy mi állhat a háttérben? Mi okozhatja a fájdalmam?
Válaszát köszönöm.
Üdvözlettel:
Anita
Javaslom, - ha nem akar most tesót - szedjen fogamzásgátlót. Az megszünteti panaszait, ha női eredetűek.
Az injekció lenne a legjobb.
A szoptatást kicsit korán hagyta abba…..
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (http://www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Üdvözlettel: