|
Kérdezz-felelek
Az Ön betege vagyok, 2009 óta kezel pajzsmirigy-alulműködéssel amihez párosul egy Hashimoto pajzsmirigygyulladás. A kislányom 2013-ban született, az a terhesség rendben lezajlott. Most azért keresem meg Önt, mert ismét várandós vagyok ( még az elején nagyon a első trimszternek). Az asszisztensével már konzultáltam, akit adott is Nekem időpontot Önhöz jövö hétre. Jelenleg az Euthyrox dózisa 75 mikrogramm és naponta 3x1 szem Utrogestant is szedek. Az Ön asszisztensének tanácsára az alábbi vérvételt csináltattam meg a tegnapi napon:
TSH: 2,036 mIU/L
Anti TPO- 415,2 u/Ml
Progszteron 83 nmol/L
Ön szerint kell e növelni az Euthyrox dózisát a fentiek alapján?
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel,
Andrea
Nagyon örülök a jó hírnek. Egyelőre a gyógyszeres kezelésen ne változtasson, szervetlen jódot tartalmazó készítményt ne szedjen,a többi a vizit alkalmával megbeszéljük.
Jó egészséget kívánok:
42 éves vagyok, 3 éve szeretnénk férjemmel gyermeket, 3 sikertelen terhességem volt az elmúlt 3 évben. Első házasságomból született egy egészséges leánygyermekem, Ő most 11 éves. 11 éve, szülés után pajzsmirigy-túlműködés alakult ki nálam, melyet gyógyszeresen kezeltek, akkor rendeződtek az értékeim. Az első vetélés után 2 éve derült ki pajzsmirigy alul-működésem, melyre napi 50 mg L-Tiroxint kapok. A gyermektervezés miatt folyamatos kontrollra járok, 3 havonta vérvételre, a TSH, T3, T4 értékeim teljesen rendben vannak, legutóbb a TSH 1 volt, azt antiTPO azonban 300(IU/ml), az Anti-thyreoglobulin 156 (IU/ml). A 3 vetélés után kiderült immunológiai összeférhetetlenség, melyre IWIG kezelést kaptam most a gyermektervezés időszakában illetve fogok kapni akkor is, ha sikerül ismét teherbe esnem. A kezelésemet végző endokrinológus megnyugtatott az eredményeimet ismerve, az Anti-TPO rossz eredményre azt mondta, hogy nincs mit tenni vele. Volt rosszabb is az értékem, 500 körüli. A gyógyszer mellett szedek szelént, D vitamint, Inofolicot (és Femibiont, folsavat, Cinket, Omega D3-at). Eddig azt gondoltam, hogy pajzsmirigy szempontból - a lehetőségekhez képest minden rendben, de amit itt az oldalon Öntől olvastam, az nagyon megrémített. (nagyon magas vetélési arány, meddőség, szellemi károsodás a magzatoknál) Külföldi lombikkezelésre készülünk (PGD vizsgalatot szeretnénk végeztetni az embriókon beültetés előtt, mivel az életkorom miatt nagyon nagy a kromoszóma-rendellenesség esélye, és Magyarországon jelenleg nem engedélyezett ez a vizsgálat), eddig azt gondoltam, hogy nincs tennivalóm a pajzsmirigyemmel, de elbizonytalanodtam. Az alulműködés diagnosztizálása előtt alattomosan, 1-2 év alatt híztam 6-7 kilót, a terhességek között próbáltam leadni a súlyomat (182 cm magas vagy, 63 kiló voltam a hízás előtt, most 70 fölötti a súlyom), volt hogy sikerült nagyon kemény diétával és sporttal 3-4 kilótól megszabadulni, de most hónapok óta nem megy, volt hogy egy heti szigorú diéta és mozgás mellett még híztam is. Most már 68 kg-val is elégedett lennék, de elérhetetlennek tűnik, ugyanakkor a tervezett gyermekvállalás még drasztikusabb diétába nem merek kezdeni. Enyhe inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak (4 orvosból 3 szerint ez nem is az) ezért szénhidrátdiétát tartok. Doktor Úrnak mi a javaslata, mit tehetek az anti TPO szint csökkentéséért? Egyáltalán, így érdemes-e belevágni a kezelésbe? Doktor Úr más betegeknek adott tanácsait nagyon hasznosnak találtam, ezért is fordulok Önhöz kérdésemmel. Köszönettel, Wester
Köszönöm levelét, a részletes leírást. Miként éreztette így vizsgálat nélkül tanácsot adni nem volna sem tisztességes, sem szakszerű. Nem gondolom, hogy amolyan "zsebdoktori" eljárások helyettesítenék a személyes vizsgálatot.
Addig is fontos volna a testsúlya csökkentése ( az inzulin rezisztencia kérdésében nyilvánvalóan nem lehet így állást foglalnom, a cukros ételeket feltétlen kerülje.
A laboratóriumi értékekről csak azt írhatom , hogy ne a labortóriumi értékeket igyekezzenek kezelni, mivel a holisztikus elv alapján egyénre szabott kezelés vezethet eredényre,ahogyan az alábbi cikkemből is kiérezheti.
https://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/22535/eletveszelyes_lehet_ha_pajzsmirigybetegeket_csak_a_tsh_ertek_alapjan kezelik
Jó egészséget kívánok:
14 éves vékony testalkatú, fejlett, de még nem menstruáló lányom rutin pajzsmirigy eredménye márciusban THS 8.970 mlU/l , szabad T4 12.2 pmol/l lett.
Akkor még elutasítottam a gyógyszeres kezelést. Itthon minden nap ivott gyógyteát (galajtő), szedett 100ug bio szelént és alkalmanként ivott 2 ml-jódos vizet.
Ultrahangon ENYHÉN kisebb, normális szerkezetű pajzsmirigyet állapítottak meg.
Szinte semmi tünete nincsen.
Kontroll vérvételen a szelén ellenére TSH 9.220 mlU/l, szabad T4 10.8 pmol/l lett. Tehát rosszabb. A teljes vérképe egyébként a minimálisan emelkedett kálium szintet leszámítva (5.29 mmol/l ) tökéletes.
A doktor nő már erőszakosan sürgeti a gyógyszer elkezdését. Én pedig teljesen kétségbe vagyok esve,hogy 14 évesen elkezdjük egy életre gyógyszerezni.
Milyen kivizsgálást javasol még? Mit nézessek a gyermeken? Vagy kezdjem a hormont,nincs mit tenni?
Nagyon várom válaszát,üdvözlettel: Nagy Eszetr
2 hét múlva garat mandula műtétje lesz
A szelén nem a TSH-ra hat!
Vizsgálat nélkül tanácsot nem adhatok sem etikai, sem jogi okok miatt.
Mi a TSH?
Egy olyan fehérje, amelyet az agyalapi mirigy - nem a pajzsmirigy - állít elő, de szükséges a pajzsmirigy működéséhez. Amennyiben a TSH értéke emelkedett, a pajzsmirigy működése általában csökkent, amennyiben a TSH lényegesen csökkent, akkor gyakran beszélhetünk fokozott működésről. A nagy kérdés, hogy mikor mondhatjuk azt, hogy a beteg TSH értékei „normálisak” vagy az ún. referencia tartományon belüliek?
A jelenleg rendelkezésünkre álló vizsgálati módszerek nem az aktív, a pajzsmirigy működését fokozó TSH aktivitását, hanem mennyiségét mérik. Ezért fordul elő gyakran, hogy két egyénnek azonos a TSH értéke, mégsem azonos a pajzsmirigyműködése. Fontos azonban tudni - a teljesség igénye nélkül -, hogy nincs „köbe vésett” normális érték!
Figyelembe kell venni a következőket:
a referenciatartomány meghatározásánál az életkort (TSH szintje az életkorral nő, így a 4 mIU/l feletti, de 10 mIU/l alatti érték akár normális is lehet időseknél)
- a beteg lakóhelyének jódellátottságát
- a beteg nemét
- az évszakot
- napszakot
- a kísérő betegségeket (az intenzív osztályokon az infarktusos betegek, ill. a krónikus súlyos senyvesztő betegek vérében a TSH érték alacsony, vagy nem is mérhető.
- az alkalmazott gyógyszereket (ide tartoznak többek közt a szív-, és gyomorproblémákra szedett, vagy hormonális fogamzásgátló készítmények is)
- a vizsgálati módszereket
- a beteg vérében kimutatható autoimmun gyulladást jelző anyagokat (pl. TPO elleni antitestek)
- felszívódási viszonyokat
TSH elleni antitest jelenlétét
- terhesség esetén az értékek szintén változnak
A következő vizsgálati menetet javaslom:
A vizsgálatra érkező páciensekkel első körben részletesen elbeszélgetek a panaszaikról, tünetekről. A kikérdezés során egyaránt körbejárjuk az örökletes betegségek témakörét épp úgy, mint a beteg életében bekövetkezett nagyobb változásokat, például stresszhelyzeteket, melyek szerepet játszhattak a panaszok megjelenésében. Amennyiben pajzsmirigybetegség gyanúja merül fel, ultrahangos vizsgálatot végzek, melyből feltérképezhetők a pajzsmirigy alaki elváltozásai:megnagyobbodása, vagy göbök jelenléte. Vérvizsgálattal ellenőrizzük a szükséges hormonszinteket, immunológiai teszteket végzünk, majd a vizsgálati eredmények és a beteg panaszainak függvényében döntök a további vizsgálatokról, vagy kezelés összeállításáról. A későbbi konzultációk során, a beteg tapasztalatait is figyelembe véve folytatjuk, vagy módosítjuk a terápiát.
Tehát nem a vérképet kell(ene) kezelni.
Jó egészséget kívánok:
Legutóbbi leletemmel kapcsolatban szeretnék Öntől kérdezni.
2013-ban szültem császármetszéssel. A szülés után a menstruációm rendszertelen volt, 24-35 napos ciklusaim voltak. Az orvos mindig azt mondta, hogy ez normális, nincs semmi gond, így én sem foglalkoztam vele. A közelmúltban költözés miatt új orvoshoz mentem rákszűrésre, aki elküldött kivizsgálásra a szabálytalan ciklus miatt, illetve azért, mert szerettem volna levetetni a spirálomat és tablettát feliratni.
Ultrahangra és vérvételre utalt be. Az ultrahangon cisztákat találtak a bal petefészkemben, a vérvétel pedig emelkedett prolaktin szintet mutatott ki.
Az eredmények fényében elküldött a nőgyógyász endokrinológiára synachtène tesztre, amit a menstruációm alatt végeztek el.Ott vettek vért, majd beadtak egy stimulációs anyagot és 60 illetve 90 perc elteltével újra vért vettek ( nem tudom, hogy Magyarországon is pontosan így zajlik-e ez a vizsgálat, ezért írom le részletesen).
Az eredmény a következő ( csak azokat ez értékeket írom, amik a jelölés szerint eltérnek a normálistól):
Cortisol T0 646 nmol/l ,T60 817 ,T90 824
ACTH T0 156,9 pg/ml
Phosphore 0,77 nmol/l
HDL Cholestérol 0.39 g/l
Triglycérides 2,7 nmol/l
Triglycérides 2,34 g/l
Vas 4 μmol/l
Transferrine 3,9 g/l
Az orvosommal csak június végén találkozom , de felhívott telefonon, hogy szükséges lenne még egy 24 órás vizeletteszt és küldött is beutalót.
Az lenne a kérdésem, hogy Ön szerint utalhat-e valamilyen betegségre ez a legutóbbi lelet? Ha igen, milyen probléma lehet a háttérben?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Barbara
A Synactene tesztet itthon is hasonlóképpen végzem. A probléma az, hogy nem tudom miért végezték, hiszen a bazális cortisol szintje normális volt. Tisztázni kellene, hogy mi volt a vizsgálat indikációja.
A prolactin szint emelkedésének is több oka lehet a stressztől a gyógyszerekig.
Tehát „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
Jó egészséget kívánok, üdvözlettel:
Pajzsmirigy daganatom van,még vér eredményeim nincsenek meg de az orvosom haladéktalanul a mütétet javasolja mivel a legnagyobb daganat a 3 cetit is meghaladja.Valoban az ilyeneket müteni kell,nincs semmi kibuvó ez alol?Iszonyom van a mütéttől 2 honapja mütötek az elhalt epem miatt és még most is gyenge vagyok nagyon.Bélflorám még mindig romlott a székletem pedig gennyes.4 évig volt elzárulva az epém és Chron betegnek hittek az orvosok egészen az epe mütétig.A vitaminokat nem toleralja a gyomrom.Hajam es szemöldököm is hullik,böröm száraz.
Várom szíves válaszát!
Üdvözlettel
Katalin
Ez attól függ, hogy rosszindulatú vagy nem. Az előbbi esetben valóban a műtét indokolt lehet. A jóindulatú göb esetében a műtét helyett lehetséges egyetlen szúrásból történő, u.n. radiofrekvenciás módszer. Ez ma már Bp-en is elérhető előzetes kivizsgálás után.
Jó egészséget kívánok:
Köszönöm kedves sorait. Szervetlen jódot autoimmun pajzsmirigybetegségben szenvedőnek nem javaslok, 75 ug-t sem!
Oki kezelést tartok indokoltnak, jó egészséget kívánok:
2014. óta vagyok az Ön betege. Egy kérdéssel szeretnék Önhöz fordulni. Egy témában, mint szoptató anyuka tanácstalan vagyok. 2 hónapja szültem, minden rendben van velem és a Babával is, egyedül a kívánt mennyiségű tej jön le nagyon-nagyon lassan (kb. 5-6 óra gépi fejés/nap). A probléma orvoslására egy nőgyógyász felírt oxytocin 5NE/ml oldatos injekciót. A betegtájékoztató elbizonytalanított, mivel átjuthat az anyatejbe, így a Baba is kaphat belőle. Jelenthet ez problémát a BabáMra nézve? (még nem kapta meg ezt a tejet, öntsem ki inkább?) Ha problémát okozhat, mennyi időt várjak míg kiürül a szervezetemből, ami után a tejem biztonsággal adható neki? Az injekció kúrát érdemes-e befejeznem?
Tanácstalan vagyok, ezért szeretném a tanácsát kérni ebben, mivel nekem nagyon számít az Ön véleménye.
Várom mielőbbi válaszát!
Pár hét múlva megyek Önhöz az esedékes szülés utáni kontrollvizsgálatra.
Válaszát megköszönve:
Tisztelettel:
Diána
A oxytocint ebben a dózisban megkaphatja, károsodást nem fog okozni.
A többit a konzultáción megbeszéljük.
Jó egészsége kívánok, tisztelettel:
Bizalommal fordulok az ön szakértelméhez remélve hogy választ ad kérdèseimre. Az én esetemben pajzsmirigy alulműködés a probléma! 3éve derült fény az alulműködésre amit a kezdek kezdetén jóddal kezeltek aztán tovább kerestem szakorvost a témában es Letrox szedését ajánlották abból is 50 mikrogramm felét! Semmi tünetem nem volt a rendszertelen menstruációt leszámítva! Orvosom ajánlására L-thyroxint kezdem szedni mert szerinte a Letrox kevésbé jó felszívódásu! A rendszertelen vérzés miatt emeltünk 25-ről 50re (Lthyroxint) itt kezdem érezni a következőket: izom v izületi sajgás illetve fájdalom es iszunyú fáradság érzés! Ezek után azt javasolták ne szedjem a gyógyszert! Miután abbahagytam elmultak a tüneteim nem voltam fáradt es nem fájt az izületem csak a menstruációm maradt rendszertelen, viszont gyógyszer nélkül a tsh 2,9 volt es csak 4hónap után ugrott 4,9 re amikor ujra javasolták a letrox szedését! Ez kb 2hete volt es pár napos tsh eredményem ujra 2,9 de ez még gyógyszer nèlkül! Az anti tpo mindig negatív képet mutatott szerencsére es a tsh sem volt 6nál több! A kérdésem az lenne hogy miért érzem
Mégis rosszul magam ha nem magas a tsh es szedem most a letroxot is mégis iszonyat kellemetlen 30 évesen nap mint nap izomfájdalommal es bénító fáradsággal èlni ! Kérem segítsen megfejteni ezt a kódot! Köszönettel: Juhász Renáta
Panaszainak hátterében több ok is állhat. Vizsgálat nélkül az alábbiakra hívom fel a figyelmét:
1. Tudja-e Ön, hogy a pajzsmirigybetegség jelenlétére mikor kell gondolnia?
• Ha túlsúlyos és nem tud fogyni minden fizikai erőfeszítés és diéta ellenére.
• Ha meddőség vagy ismétel spontán vetélés nehezítette meg életét
• Ha csökkent vagy alacsony a libidója
• Ha memóriazavara van, ha depressziós tünetek alakultak ki
• Ha nem vagy alig befolyásolható szívritmuszavarai vannak
• Ha szülés után nagyon kimerült, haja hullik, gondja van a szoptatással
• Ha hőhullámai, kipirulásai vannak
• Ha pánik tünetei, izomgörcsei, hajhullás, székrekedése, izületi panaszai vannak, amelyeknek oka nem derült ki
2. Tudja-e, hogy milyen vizsgálatokat érdemes elvégezni?
• Gyakran hallhatja, hogy a „ pajzsmirigy teszt normális. Ezzel kész is!” Sok doktor a TSH (pajzsmirigy stimuláló hormon) un. normális szintjével megelégedik. Jóllehet óriási viták vannak ezen értékek körül. Van ahol ez az érték 2.5 és 5.5, máshol 0.5 é4.7 között van. A legújabb adatok 0.5 és 2.4 között adják meg!!!!. A baj nemcsak e, hanem az, hogy a beteg vizsgálata nélkül kívánják a diagnózist megadni. Kevesen értik meg, hogy a pajzsmirigy többi hormonjának (FT3 , FT4) és főleg az immunológiai vizsgálatra is szükség van! A legfontosabb javaslat: a beteg kikérdezése, a pajzsmirigy tapintása (az ultrahang nem elég!), a TSH, FT3, FT4 és az antitestek vizsgálata feltétlen szükséges! Az izotópos vizsgálat a göbös pajzsmirigybetegség esetén lehet feltétlen szükséges.
3. Tudja-e hogy kihez forduljon pajzsmirigy problémájával?
Az orvosok egy része azt mondja „a pajzsmirigy betegségeinek diagnózisa és kezelés könnyű”, azonban nem számolna a realitásokkal. Gyakran kerülhetnek a kezelő orvosok a következő csapdába
• A hagyományos, konvencionális endokrinológus azt gondolja, hogy a betegek tünetei nem fontosak, egyedül a TSH szükséges. Azt gondolják, hogy abban az esetben ha ez normális, akkor minden rendben van. Ezek az orvosok csak a tesztre koncentrálnak, de nem foglalkoznak a beteg tüneteivel, a kezelés eredményével,ill. eredménytelenségével.
• A felismeréshez és a gyógyításhoz a holisztikus elvet, az összefüggéseket is látó endokrinológus, nőgyógyász, háziorvos szükséges.
További vizsgálatot és oki kezelést javaslok, jó egészséget kívánok:
2015.októberében voltam vizsgálaton,annak eredménye:Tsh:1.65,ft3: 5.2,ft4:16.6 atpo:51 (<34].Csak ez utóbbi erwdmény volt magas.A vizsgálatra hajhullás,fáradékonyság miatt mentem.Azóta szelént szedtem.Most csak egy sima vérvétel alkalmával az derült ki,hogy a Tsh:2,535.Igaz,hogy referenciahatáron belül van,de azt olvastam,hogy 2,4-ig jó.Azt szeretném kérdezni,hogy mitől emelkehetett meg ez a szint?Az életmódomban,testsúlyomban nem történt váltrozás.A fogaimmal járok kezelésre,gyulladások,illetve töméscserék miatt.Ez összefüggésben lehet ezzel?Köszönöm megtisztelő válaszát!
A laboratórium eredménynek több oka is lehet. A legvalószínűbb, hogy a fogászati kezelés során szervetlen jódot alkalmazhattak, amely felelős a történtekért.
Kerülje a szervetlen jódot.
Jó egészséget kívánok:
Nemrégiben jártam a rendelésén, rengeteg hasznos tanácsot kaptam, köszönöm szépen!
A vizsgálat során autoimmun pajzsmirigy gyulladást állapított meg nálam. Ezzel kapcsolatban volna még két kérdésem:
Még sajnos nem ismerem ki magam a témában, de azt tudom, hogy olyan dolgok is árthatnak, amit az ember ártalmatlannak hinne, pl. jód.
Mivel a betegség miatt fázós vagyok, nagyon szeretek szaunázni, infralámpázni, azonban nem vagyok biztos benne, hogy ezzel jót teszek, nem-e "fellobban" tőle a gyulladás.
Erről szeretném tudni a véleményét.
A témában írott cikkeiből megtudtam, hogy a betegség lefolyásában négy stádiumot különböztet meg. Honnan tudhatom, hogy nálam melyik stádiumnál tart éppen?
Köszönöm szépen előre is a válaszát!
Üdvözlettel:
I. Viktória
Igen emlékezem, egyelőre a megbeszélt kezelést folytassa: azaz a "Syntroxine25 ug Inofolic 2x1 tasak, SelenoPrecise100 1 tbl/nap, VitaminD3 4000 NE, Premens este 1 tbl/nap, Bromocriptin ½ tbl/nap"
Ami kérdéseit illeti:
1. Napjainkba a világméretű programnak köszönhetően a jódhiány lényegesen visszaszorult. A jód hiányában kevés T3 és T4 képződik, amely miatt fokozott a TSH termelése. A TSH pedig fokozza a pajzsmirigy működését stimulálja osztódásra a sejteket, s ez a folyamat golyvaképződéshez vezet. Ebből az következne, hogy a jódozással ( a só jódozásával és jód tabletta bevitelével minden megoldható lenne. Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű. Kiderült, hogy azokban az afrikai országokban, ahol a jódozást kiterjedten alkalmazták gyakorlatilag eltűnt a kretenizmus és csökkent a göbös megbetegedések száma, de ugyanakkor más természetű (autoimmun eredetű) betegségeké viszont emelkedett. Fontos azt megjegyezni, hogy egészséges egyénekben a jódpótlás alapvető, de az anorganikus jód bevitele (főleg túlzott formában!) káros lehet.
2.Jelenleg a gyulladást által okozott csökkent működés stádiumban van, amelyen még lehet segíteni!
3. A szauna, az infralámpa használata nem káros!
Jó egészséget, további gyógyulást kívánok, tisztelettel:
Szíves segítségét szeretném kérni gyermekemmel kapcsolatban!
Kisfiam 37.hétre,egészségesen született az alábbi paraméterekkel :2,7kg és 51cm.
A magassága miatt aggódunk ami szemlátomást elmaradottabb a kortársaitól.
1 évesen 8,5 kg és 72cm.
Jelenleg 7 éves múlt márciusban 19 kg és 110cm.
Szeretnénk megismerni a véleményét,hogy a Dr.Úr szerint ez mennyire kevés egy fiú gyermek tekintetében,illetve Ön szerint indokolt-e bármilyen jellegű kivizsgálás-e téren?
Mi szülők átlagos testalkatúak vagyunk én 168 cm,az apuka 180cm.
A kisfiú egyébként egészséges,aktív nem beteges gyermek.
Válaszát előre is köszönöm!
B.B.
A gyermekek növekedésének megítélésére a gyermek endokrinológusok hívatottak. Ajánlom a Budai Gyrmekkorórházban dolgozó kollégákat.
Jó egészséget kívánok:
Köszönöm kérdését. A székrekedéses problémáim kezelésére használhatja az említett készítményeket, de legalább ilyen jó a Hunyadi János víz 1:1 arányban hígítva. Ezeket a többi készítménnyel szedheti.
Jó egészséget kívánok,a kontrollra várom,
: tisztelettel
Februárban jártam Önnél és csak júliusra van újabb időpontom!
2013 novemberében műtöttek a Bajcsyba, 3/4-ét eltávolították a pm.-nek, szövettan negatív volt!
Most kérdezni szeretnék, mert április közepén csináltattam egy labor vizsgálatot Synlab-nál és a :
TSH 1,200
vérsülyedés 27
Koleszterinem: 10
LDL: 7,15
HDL: 2,21
Már egy éve, hogy nem eszem glutén tartalmú ételeket, rizst, krumplit is száműztem, hogy gyulladást elkerüljek, a koleszterinem meg ilyen magasra ment fel szép lassan az évek alatt .
Aztán a kardiológus jól megijesztett és 3 hétig szedtem a Xetert, de leálltam vele , több véleményt is meghallgattam, (Önét is!) ,különben meg nem vagyok gyógyszer párti,( többet árt mint használ).
Kicsit bele lehet zakkanni már a sok véleménybe, tudom kutatások és fejlődés, -változás- van, mert ez az egy állandó, de például dr.Papp Lajos szívsebész szerint a sztatinok csak azoknál hasznosak, akiknek genetikailag magas a koleszterin szintjük! ...most én honnan tudom meg, hogy genetikailag magas-e a koleszterinem?....ha pm. beteg vagyok?...Anyumnak is magas, de szerintem ő is pm. beteg!
A paleós Sz.G.-t is kérdeztem, aki szerint:
"... A pajzsmirigy alulműködés magas koleszterinszintet okoz. Lehet, hogy nem hasznosul a kapott hormonpótlás, ez sajnos gyakori. A T4 nem alakul át megfelelő mértékben T3-á. Ha nem ez a gond, akkor viszont önmagában a magas koleszterin nem probléma, akkor sem, ha az örökletes."
Szerinte nézessem meg a laborba a T3-at, T4-et és RT3-at, hogy a T4 át alakul-e T3-á ?...meg egyek több zsírosat, dolgoztassam meg az epét.
Több orvos vallja, (Lenkei, Horváth I.prof.stb)hogy szalonna, töpörtyű, tojás, kolbász inkább hasznomra válik, mint a zsírmentes diéta.
Most magam főzött tokaszalonnát és császárt eszem, nyers, vagy kacsa zsírban párolt zöldségekkel, citromlével savanyítok mindent, mert a savanyú káposzta gátolja az epeürítést!.......de a pulzuson 57-62-69 általában, még porszívózás , vagy tornászás, tempós séta után is (65 éves vagyok :)
Gondolkodtunk háziorvosommal azon, hogy emeljük-e meg a Letrox 50-et másfél adagra, más naponta szedve?
Önnek mi a véleménye, mit tegyek?
Napi -gyógy-szereim reggeli után :
Letrox50,
Szelén vitál,
Neuroptim,
C-vitamin csipkebogyós1000mg
D1000x2-3x
Magnézium Pharmekal
PananginForte 2x1
estére:
Escitalopram, Helex 1-1, ha pedig szükséges napközben, Frontin
Köszönettel, jó egészséget kívánok, B.É.
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Nagyon fontos szakmai problémát vetett fel. A kérdés általánosságban úgy fogalmazható meg, hogy mi a helyzet akkor, ha egy adott betegséggel kapcsolatban több orvosi vélemény van, akkor melyik igaz? A helyzet az, hogy ezekben a szakmai kérdésekben a helyes orvosi vélemény nem „demokratikus” szavazás kérdése, amikor a többségi vélemény dönt. A tudomány-ban a Keplertől- Semmelweisen át mindig kisebbségben voltak azok akiknek később igazuk lett. Ezért nem tartom jónak azt az elterjedő gyakorlatot, hogy „ több orvost megkérdezünk és a többségi véleményt fogadom el”. Ráadásul, miként írja, én ez én februárban láttam és adtam javaslatot, a legközelebbi kontroll során erre is kitérünk..
Addig is az alábbi fontos dolgokat kívánom kiemelni.
Az emelkedett koleszterin szintnek két fontosabb formája van:
1. Örökletes formák, amelyek között is van homozigóta (súlyos) forma és heterozigóta (nem súlyos forma)
2. A szerzett formáknak sok típusa van. A csökkent pajzsmirigy működés esetén valóban lehet kicsit emelkedett a koleszterin és a vérzsír szint. Ilyenkor is oki kezelés szükséges.
Ami az ellenkező véleményeket illeti álljanak itt most az alábbi nem elhanyagolható álláspontok:
"FÉNY DERÜLT AZ IGAZSÁGRA! EZÉRT VAN OLYAN SOK SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI MEGBETEGEDÉS!
Az alábbi sorokban Dr. Dwight Lundell bevallja, hogy mi áll a szív- és érrendszeri betegségek mögött.
Ez a bejelentés futótűzként terjedt el a világhálón.
„Mi orvosok a felkészültségünk, tudásunk, túlzott tekintélyvezérlésű felfogásunk és egónk miatt azt hisszük, hogy tévedhetetlenek vagyunk. De most itt vagyok, és elismerem, hogy hibáztam. Szívsebész vagyok, aki mögött 25 év tapasztalat van, ez idő alatt több mint 5 ezer műtétet végeztem el. Most eljött az ideje, hogy megpróbáljam jóvá tenni, azt amit eddig rosszul tettem.
Az orvosi szaktekintélyek, véleményformálók folyamatosan azt mondják, hogy a szív- és érrendszeri bajok mögött a vérben található magas koleszterinszint a felelős. Ezért pedig szigorú, zsírszegény diétát írtunk elő betegeinknek, és gyógyszereket is be kellett szedniük. Csak, hogy ez már nem helyes, sőt! Pár évvel ezelőtt ugyanis felfedezték, hogy a betegség hátterében az érfalak gyulladása áll, ezért a kezelést is más szempontok alapján, más módszerekkel kell megkezdeni.Megdöbbentő, de az eddigi, „jól” bevált módszerek miatt, ebben az évben még több ember fog meghalni szív- és érrendszeri betegségben, mint eddig. Az American Heart Association statisztikái azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban több mint 75 de millió amerikai küzd szívbetegségben, 20 millió cukorbetegségben és 57 millió pedig már a cukorbetegség kezdeti fázisába lépett. A baj az is, hogy évről-évre egyre több a fiatal, aki megbetegedik. Világosan elmondom, a koleszterin anélkül nem tud lerakodni az érfalakban, ha azok már nincsenek begyulladva. Ezért a koleszterin miatt nem lenne agyvérzés, és egyéb érrendszeri betegség.
A koleszterin a gyulladás hiányában szabadon áramolhatna, hiszen ez a természetes. A gyulladás a szintetikus szereket tartalmazó élelmiszerek miatt alakul ki, a szervezet ugyanis nem tud mit kezdeni ezekkel a méreganyagokkal, megbetegednek az érfalak, így rájuk már a koleszterin is könnyebben megtapadhat, elzárva ezáltal a vér útját.
A másik oka ennek a gyulladásnak az alacsony zsírtartalmú diéta, hiszen a szakemberek a zsíros ételek fogyasztása helyet azt ajánlották, hogy szójából, kukoricából, napraforgóból kinyert növényi zsírokat kell használni, amelyek ugyan tele vannak Omega-6 zsírsavakkal, de viszont Omega-3 már alig van bennünk, ami nagyon fontos, hogy a szervezet egyensúlyban működhessen. Ezért van az, hogy egyre több a cukorbeteg, a szívbeteg, az elhízott ember.
A cukrokban és szénhidrátban gazdag élelmiszerek, amelyekben feldogozott Omega-6 zsírsavak találhatók, hogy több ideig lehessen a tartósítás megoldani, teljesen átvették az uralmat az emberek étrendjében. Ezek az élelmiszerek lassan már az egész világot megmérgeztek.”
Jó egészséget kívánok:
Segítségét kérném. Autoimmun pajzsmirigy beteg vagyok ( terhesség utáni ) és glutén-laktóz-cukor-stresszmentes diétával tartom kordában a problémát több mint fél éve. Érzetem szerint sikeresen, mert nincs panaszom mióta diétázom, azonban előfordulnak - mint most is -ritkán balesetek. Stresszes időszak és véletlen gluténbevitel után a problémám, hogy két-három napja fájdalmat érzek a torkomban és feszít a pm területén, próbáltam rengeteg folyadékkal, kávé elhagyásával, és fokozott diétával ( gyümölcs, zöldség, minimális hús) javítani a helyzeten, de egyre rosszabb... Tudok esetleg még valamivel segíteni, hogy a gyulladás vagy ami ilyenkor történik hamarabb elmúljon? Érdemes ilyenkor UH vizsgálatot végezni vagy az eddig tapasztalt általában 2-3 hetes gyulladás nem okoz még nagy kárt a pm szerkezetében? Csak gyulladást találtak eddig, elváltozást nem. Elnézését kérem, ha butaságokat kérdeztem. Én csak annyit érzek, hogy fáj, feszít és ha ilyenkor jobban vigyázok, akkor elmúlik, de sajnos hetek alatt... Mivel lehet ilyenkor segíteni a gyulladáson? Előre is köszönöm válaszát.
B. Évi
Éppen elegendő, hogy "gyulladást találtak eddig, elváltozást nem"!
Az Ön esetében is fontos, hogy az immunológiai, autoimmun történések megelőzik a csökkent pajzsmirigyműködés kialakulását akár évekkel!!! Tehát az örökletes alap meghatározó, a külső tényezők egész sora ismert, amely elindítja a folyamatot. Éveken át lappang és gyakran már csak a kialakult végeredménnyel szembesül a beteg. Arról már nem is szólva, hogy az autoimmun folyamat – még a csökkent pajzsmirigyműködés előtt! – gátja lehet a fogantatásnak. A hypothyreosis egyes formáinak meghatározásában lényeges az élettani TSH szint definiciója. A szuperszenzitiv TSH (sTSH) módszerek lehetővé tették a szubklinikus és az enyhe hypothyreosis megkülönböztetését. A sTSH 2.5 mU/l felső szintjét (!) az irodalom általában elfogadja, de számos, a szerzők által is leírt megkötést is megfogalmaz. A fiziológiás TSH szint felső határának 4,5-ről 2,5- mU/l-re csökkentése azt is eredményezte, hogy az Egyesült Államokban a szubklinikus hypothyreosisos betegek száma meghaladja a 20 milliót. A TSH meghatározásának fontosságát senki nem vonja kétségbe, de annak abszolutizálása félrevezető lehet. Ezért is lehet támogatni azt a legújabb véleményt, hogy a diagnózis megállapításakor ne csak a TSH értéket, hanem a familiáris adatokat (előfordul-e pajzsmirigybetegség a családban?) az immunológiai tesztek eredményét, spontán abortuszokat, egyes gyógyszerek fogyasztását (anorganikus készítmények:pl. Cordaron, betadin kúp, oldat) is célszerű figyelembe venni.
További kivizsgálást javaslok és fontos: „Ne a laboratóriumi értékeket kezeljük, hanem a beteget”!.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Februárban volt egy elhalt terhességem, amelyet műszeresen fejeztek be. 8 hetes volt a magzat, 10 hetesnek kellett volna lennie, amikor észrevették, hogy elhalt.
7 hetes voltam amikor laborban voltak és a TSH érték 5,5 volt. Lehet ennek köze a vetéléshez? Előtte nem volt gondom a pajzsmirigy értékekkel, 1-2 alkalom volt, amikor magasabb volt, de a t3, t4 érték normális volt.
Édesanyámnak strumája volt, ki is vették neki. Esély lehet rá, hogy nálam is kialakul valamilyen pajzsmirigy betegség?
Szeretnénk megpróbálni megint a babát és mivel nem találtak semmi rendellenességet az elsőnél, tudni szeretném, hogy kell-e ezzel foglalkoznunk előtte.
Köszönöm válaszát!
Erről a fontos témáról sokat írtam és a kezelés után sok babánk született, akiknek a képeit több tablón láthatja.
Mi a lényeg?
A meddőség kialakulásában két fő tényező szerepét bizonyították:
• Hipotireózis, azaz a csökkent pajzsmirigy működés
• A pajzsmirgy autoimmun gyulladása
A pajzsmirigy csökkent működése gyakori oka a meddőségnek. A gondot az jelenti, hogy a csökkent működésnek nincsenek feltétlen, ú.n. „ordító” jelei, hanem alamuszi módon ú.n. szubklinikus formában van jelen. Ez nem csak a tünetek hiányát jelenti, hanem azt is, hogy az egy-egy alkalommal végzett TSH és T3, ill. T4 eredmények nem mindig elegendőek. A helyzete bonyolítja, hogy a szűrő vizsgálatokhoz jól használható TSH értékek a várt terhesség esetén célszerű az ú.n. normál tartománynál alacsonyabb szintre beállítani (0,5-2,5 IU helyett 1,5-0,4 IU közé). Fontos tudni azt is, hogy a TSH mellett más hormon is a kívánttól eltérő lehet (pl. prolactin). Meddőség esetén feltétlen célszerű a TSH és a pajzsmirigy hormonjainak a vizsgálata.
A pajzsmirigy autoimmun gyulladása:
A krónikus autoimmun gyulladás kezdetben gyakran tünetmentes, de együtt járhat átmenti pajzsmirigy érzékenységgel vagy meg-nagyobbodással, tömött tapintatú strúmával, esetleg hőemelkedéssel. Következményeként tartós alul működés is előfordulhat már a betegség kezdetén előfordulhat. A pajzsmirigy komponensei: a Tireoglobulin és a pajzsmirigy peroxidáz enzim (TPO) elleni antitest mérése fontos. A betegség korai felismerése azért is fontos, mert a tünetmentes forma („szubklinikus”) is jelentős rizikófaktora számos betegségnek. A betegség lefolyásában négy stádiumot különíthetünk el:
1. Hiperfunkciós stádium: betegség kezdetétől számított 1-6 hét. A tünetek a sejtek károsodása miatt felszabaduló jelentős mennyiségű hormon következtében jönnek létre („destruktív hyperthyreosis”).
2. Hipofunkciós stádium: a betegség kezdetétől számított 8. héttõl 4-6 hónapig.
3. Regenerációs stádium: A betegség kezdetétől számított 7-12 hónap.
4. Definitív stádium: ha a regeneráció teljes, akkor a beteg gyógyult, míg a betegek többségében súlyos, enyhe, esetleg szubklinikus hypothyreosis alakul ki (a TSH szint emelkedett, de a perifériás hormonok szintje az élettani határokon belül van).
Az utóbbi időben derült csak ki, hogy teljesen ép pajzsmirigy (normális TSH) mellett is kialakulhat a meddőség és a korai vetélés, ha autoimmun gyulladás áll fenn. Ezt leginkább a fentebb említett enzim, a TPO elleni antitest jelenléte mutatja, ugyanis ezeknek az antitesteknek szerepük van:
I. Meddőségben, mert
• Az infertilis nőkben a TPO elleni antitest 31.8% , a fertilis, egészséges populációban 4.6% volt kimutatható (Cubillos J és mtsai, 2009)
• A TPO elleni antitest pozitívakban akkor is szignifikánsan nagyobb volt az infertilisek aránya, ha a hormon értékeik (hypophysis és perifériás hormonok) fiziológás tartományban voltak! (Wilson R és mtsai, 2009).
II.Vetélésekben (Bussen S és mtsai. 2008), mert
• A TPO elleni antitest pozitivakban a spontán vetélések száma jelentősen magasabb, mint az antitest negatívakban (32% v.s. 6%)
• A 3-szor vagy több alkalommal vetéltek között a magas TPO elleni antitest titerüek száma kétszer nagyobb
III. Magzati fejlődésben, mert
• A magzat fizikai fejlődése (érése) 19.3%-ban gátolt a TPO elleni antitest pozitív anyákban (Ilijama T és mtsai, 2009)
• A szellemi fejlődés, az IQ érték 10,5 ponttal alacsonyabb a TPO elleni antitest jelenlétében (Pop VJ és mtsai, 2005)
Mi tulajdonképpen a TPO elleni antitest?
Az antitestekről általában azt gondolják, ill. vélik, hogy károsító hatásúak. A helyzet az, hogy éppen az autoimmun pajzsmirigybetegségek bizonyítják, hogy egy nem így van. Az antitesteknek azonban több típusa van:
• A védelmet szolgálják: pl. a kórokozók elleni antitestek egyes típusai (oltások után ezek megjelennek és hosszabb- rövidebb ideig védik a szervezetet)
• Autoimmun antitesteknek is több típisa van:
- Sejtkárosítók , toxikusak, ezek a sejtek membránját bombázzák és elépusztítják a sejteket
- Stimulálók: ezek egy-egy sejt működését fokozzák, ilyenek a Basedow kóros betegekben lévő TSH-receptor elleni stimuláló antitestek, amelyek a pajzsmirigy túlműködéséért felelőek
- Neutrális, ill közömbös antitestek, amelyek a nem hatnak a sejtek működésére, de szabályozzák az immunrendszer működését
A TPO elleni antitestekről fontos tudni, hogy egy csoportot képeznek. Ez azt jelenti, hogy a méréseink során az antitestek teljes mennyiségét és határozzuk meg (azaz a toxikus, a stimuláló és neutrális antitesteket is). Ezért van az, hogy az antitestek szintjének változása nem feltétlen függ össze a pajzsmirigy állapotával. Ennek eldöntése a vizsgálatokat végző orvos feladata, amely adott esetben további vizsgálatokat is igényelhet.
További kivizsgálást és oki kezelést javaslok, jó egészséget kívánok:
Köszönöm a gyors, részletes választ. Olvasás közben felmerült bennem, hogy a doktor Úr végig TPO elleni antitestekről ír, viszont nekem anti TG-om magas. A TPO határok között. Mi a különbség a két jellemző között? Mit jelenthet ez, hogy az anti TPO normális viszont az anti TG magas? Ez vmi egyedi dolog? mert eddig csak olyanról hallottam, akinek a TPO-val volt gondja.
Ha a T3, T4 értékeim "normálisak", akkor mi az útja az antitestek eltüntetésének?
Köszönöm megtisztelő válaszát,
Üdvözlettel,
Rita
Ennek laboratóriumi, módszertani okai vannak.
Üdvözlettel:
2 pajzsmirigy műtétem volt, az első 30 éve, meleg göb miatt, a második 20 éve hideg göb miatt. Ekkor csonkolták a pajzsmirigyemet, ezért L-Thyroxin 100-at ill. Betaloc 25 mg-ot szedettek velem. Kb. másfél éve gyógyszert váltott az orvosom, azóta LETROX 75-öt szedek, ill. 2 hónapja elhagyatta velem a Betaloc szedését.
Félévente járok ellenőrzésre, vérvételre a TSH miatt, jelenleg 3,552.
Ez év februárig aktív életet éltem, hetente 5 alkalommal sportoltam (alakformáló fitnesz, pilátesz, úszás, kerékpározás, kocogás). Jó 2 hónapja, elég gyorsan leromlott az állapotom. Kezdődött a csípőmmel, mind kettőben főleg az ágyéki részben igen erős fájdalom van, valamint a combomban erős izomfájás. A fájdalomtól igen korlátozott a mozgásom! Felkerestem a szakorvost, rtg. MRI leletek alapján megállapították, hogy enyhe kopás látható a bal csípőben, valamint mindkettő csípőízületben folyadék, ödéma látható. Az utóbbi 2 hétben a görcsös izom fájdalom megjelent a nyakamban és mindkét vállamban. Nagyon szenvedek, szakorvoshoz nagyon nehéz eljutni, általában 1-2 hónap mire időpontot kapok, május 24-én megyek vizsgálatra a leleteimmel. Az MRI vizsgálatot is kénytelen voltam magánúton megcsináltatni (30 000,-Ft), mert a szegedi klinikán csak augusztusra kaptam volna időpontot.
Kérdésem, hogy a pajzsmirigy betegségemmel összefüggésbe hozható-e ez a hirtelen fellépő ízületi-, izomfájdalom?
Helyes volt-e gyógyszert váltani? Az L-Thyroxin szedésénél ilyen problémám nem volt?
Tisztelettel: Krupiczer Irma
A rövid válaszom az: IGEN!
Fontos és érdekes terület a pajzsmirigy és a csontritkulás, ill. a D vitamin kapcsolta. Az már eléggé közismert, hogy a csont egy rendkívül aktív szövet, amelynek meghatározó szerepe van az élettartamban, az életminőségben egyaránt. A csontok képződését és lebomlását nagyon sok hormonális és immunológiai, genetikai és más életmódbeli tényező befolyásolja. A csontok építését az ú.n. „oszteoblasztok” végzik, a sejtek másik csoportja az ún. oszteo-klasztok” viszont a képződött csontok lebontásáért felelősek. Élettani körülmények között a csontképződés és lebomlás egyensúlyban van. Osteoporosisban a csontok állománya fellazult, „lukacsos” szerkezetű, ezért törékeny. A leggyakrabban érintettek a csigolyák és a combnyak csont. Ezek törése és fájdalmas elváltozásai a leggyakoribbak. Kiderült, hogy a pajzsmirigy-betegségeiben szenvedők fokozottan veszélyeztetettek. Kezeletlen hypo-thyreosisban (csökkent működés esetén) csökken a csontok újjáépülése, ezáltal több csont bomlik, mint képződik, ráadásul a képződött kevesebb csont minősége is rosszabb, ezáltal a törés kockázata is fokozott. A pajzsmirigyhormon adása kezdetén a csontátépülési folyamat, az oszteoklasztok tevékenysége átmenetileg megnövekszik, ezért kezdetben a törési kockázat még növekedhet is. Hypothyreosisban gyakoriak az ízületi és vázizomzatot érintő panaszok. Az utóbbiak izomgyengeségben, fájdalomban és görcskészségben mutatkoznak meg. A pajzsmirigy túlműködésben a helyzet más, de nem jobb! Ilyenkor ugyan több csont képződik, de annál is több bomlik le, tehát a végeredmény a csont állományának csökkenése. Az is bebizonyosodott, hogy a jellegzetes elváltozások, már az ún. szubklinikus csökkent, ill. fokozott pajzsmirigybetegség esetében is kimutathatóak. A szuklinikus (enyhe) forma csak részletes kivizsgálás útján diagnosztizálható, ezért különösen fontos, hogy kezelőorvos és a beteg erre feltétlen gondoljon.
Mi a teendő?
• A pajzsmirigy betegségeiben szenvedők minél előbb gondoljanak erre a betegségre. Különösen fontos azoknál, akik fokozott rizikójú csoportba tartoznak: nők (változó kor után), bizonyos gyógyszereket szedők (szteroidok, fájdalom-csillapítók), dohányosok, keveset mozgók, bél- és hasnyálmirigy- máj-betegségben is szenvedők.
• Korábban azt gondolták, hogy elegendő a csont sűrűségének megmérése (DEXA), azonban ma már tudjuk, hogy a csontanyagcsere számos „markerének”, többek között a D vitamin szintnek a meghatározása fontos.
• A pajzsmirigy működésének legalább évenkénti kontrollja indokolt.
• A megfelelő ételek (kálcium tartalmú ételek fogyasztása fontos
• Dohányzás elhagyása!
• Mindezek mellett a D3 vitamin bevitele azért is lényeges, mert a betegségben a D3 vitamin már eleve kevés a szövetekben (az értékek laboratóriumonként eltérőek, de általában 75-100 nmol/ l között található a normál tartomány).
• Másrészt a D vitamin (D3 vitamin) kedvező hatású más betegségek megelőzésére: javítja az izomerőt, csökkenti a görcskészséget, javítja az immunrendszer működését, csökkenti az emlő, a prosztata daganatok kialakulásának valószínűségét. A D3 napi dózisa életkortól eltérő, ezért ezt célszerű figyelembe venni.
Fontos! Egyénre szabott kezelést javaslok.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Éppen ma kértem Önhöz személyes konzultációra időpontot, de mivel nagyon messzi még a találkozó időpontja, ezért itt tennék fel egy számomra nagyon fontos kérdést, amire ha válaszolna nagyon megnyugtatna.
A napokban kaptam kézhez a vérvételi leletemet, amin egyetlen eltérés volt, méghozzá az anti tireoglobulin, 716 iU/ml. Az internetes olvasgatások alapján (tudom-tudom nem kéne) autoimmun pajzsmirigy betegséget diagnosztizáltam magamnak. A kérdésem az lenne, hogy ha még "csak" az antitestek vannak jelen, a többi pajzsmirigy hormonban nincs eltérés, akkor lehet e baja a babának, akit a közeljövőben szeretnék vállalni? (A lányom két éves, vele semmi gond nem volt a terhesség alatt, viszont az első fiúnál a 16.héten súlyos szívfejlődési rendellenességet vettek észre. ) Vagy ebben az esetben is javasolt már a hormonpótlás?
Várom szíves válaszát!
Üdvözlettel,
Rita
Ez valóban fontos kérdés, mert az antitestek önmagukban is károsak lehetnek a mamára és a magzatra egyaránt.Az elmúlt időszakban a Magyar Endokrin Társaság és a Nemzetközi Endokrin Társaság kongresszusain erre a problémára többször is felhívtam a figyelmet. Lehetetlen dolog volna, ha az ott elhangzottakat kívánnám összefoglalni, azonban néhány dolgot megemlítek a teljesség igénye nélkül. A sok közül talán az egyik fontos és röviden összefoglalható az a pajzsmirigybetegség, a terhesség és a születendő gyermek egészségének kapcsolatára vonatkozik. Miként a vezető nemzetközi orvosi lapban is olvasható (Thyroid Maternal Thyroid Autoimmunity During Pregnancy and the Risk of Attention Deficit/Hyperactivity Problems in Children: The Generation R Study , Vol. 22, Issue 2: February 1, 2012) a pajzsmirigy autoimmun gyulladása, a TPO elleni antitest jelenléte befolyásolhatja a születendő gyermek magatartását. Az már korábban is ismert volt, hogy a csökkent pajzsmirigyműködés nem csak a meddőségnek lehet egyik oka, hanem a gyermek szellemi képességének, az intelligencia kvóciensének (IQ) 20%-os csökkenését eredményezi. A több centrumban végzett tanulmányba 3139 gyermeket és anyját vonták be és a laboratóriumi teszteken kívül vizsgálták az immunológiai folyamatokat, különös tekintettel a TPO elleni antitestekre, amely az anyai pajzsmirigygyulladás egyik jelzője. Vizsgálták a megszületett gyermekek szellemi felfogó, kognitív képességeit és viselkedését 3. éves korukig. Azt a meglepő eredményt kapták, hogy azoknak az anyáknak a gyermekei, akiknek a terhesség alatt a TPO elleni antitestük emelkedett volt figyelmetlenebbek és hipermotilisabbak voltak, mint az antitestet nem hordozó anyák gyermekei. Ezt a jelenséget nem tudták a csökkent pajzsmirigy-működéssel magyarázni, mert a két csoport a pajzsmirigy funkcióban nem különbözött egymástól. A szerzők és a vitában részt vevő szakemberek véleménye arra utalt, hogy ez a megfigyelés nem jelenti azt, hogy a pajzsmirigygyulladásban szenvedők gyermekei feltétlen károsodottak lesznek, de a családtervezés során mindenképpen célszerű a pajzsmirigy-működés meghatározásán túlmenően az immunológiai folyamatot is tesztelni. Hozzá kell azonban tennem, hogy néha a szakemberek esetében is előfordul, hogy összemossák a hiperaktivitás és a hipermotilitás fogalmát. Ezért mindenekelőtt fontos tisztázni a két tünet együttes pontos tartalmát, mert különböző okokra vezethetők vissza, és ennek megfelelően különböző kezelést és fenti tanulmány alapján megelőzést igényelnek.
Ez annál is inkább célszerű, mert a legújabb adatok azt bizonyították, hogy azoknak az anyáknak, akiknek a TPO elleni antitest szintje emelkedett, nagy valószínűséggel ún. „poszt-partum thyreoiditis” (azaz szülés utáni pajzsmirigygyulladás alakul ki. Ez a betegség gyakran alattomos formában lép fel, mert a szülés után 3-4 hónap múlva fokozott hormonszint emelkedést, szívpanaszokat (ritmuszavarokat), pszichés tüneteket (pánik jeleket, depressziót), fogyást produkálhat. A tünetek alapján a kórkép felismerhető és gyógyítható, de az esetek nem kis hányadában évek múlva tartósan csökkent működéshez és a krónikus gyulladás meddőséghez vezethet.
A következtetés az, hogy a gyermektervezés időszakában már gondolni kell a pajzsmirigy-betegség lehetőségére, különösen azoknál:
• Akiket már kezeltek pajzsmirigy betegség miatt.
• Akiknek a családjában pajzsmirigybetegség fordult elő
• Akinek golyvájuk (strúmájuk) ismert.
• Akiknek pajzsmirigy elleni antitestek mutathatók ki a vérükben.
• Akinek inzulinnal kezelt cukorbetegségük van.
• Akinek egyéb autoimmun betegségük: ízületi-, bél-, bőr-, máj-vese-, szembetegségei ismertek.
• Akinek meddősége van (ennek hátterében autoimmun pajzsmirigybetegség állhat!).
• Akiknek ismételt vetélésük, koraszülésük volt.
• Akiknek nyakát valamilyen okból besugározták
A fokozott rizikójú nők kiszűrése lényegesen csökkentheti a sterilitást, a vetélések, tovább az újszülöttek fejlődési rendellenességeinek számát.
Ezért még a fogantatás időszakában megfelelő kivizsgálás és oki kezelés indokolt.
Jó egészséget kívánok:
Szeretném megköszönni gyors és megtisztelő válaszát! Annyit szeretnék csak hozzátenni, hogy amikor reumatológusnál jártam (1 évvel ezelőtt ) csináltak immunkémia (kardiolipin elleni at: negatív 4,4 U/ml ) és ANABLOT (Euroline): nRNP/ Sm, Sm, RNP 70, RNP A, RNP C, SS-A, Ro-52, SS-B, Scl-70, PM-Scl, Jo-1, CENP B, PCNA, Nucleoszóma, ds DNA, Hiszton, Riboszomális P-protein illetve AMA-M2 szintek ellenőrzése, mindez negatív eredménnyel. Ezek fényében kell e aggódnom az Ön által említett esetlegesen társuló autoimmun betegségektől? ( Ha igen, akkor milyen vizsgálattal deríthető ki? ) Ezen vizsgálattal illetve az EMG-vel kimutathatóak e ezen társbetegségek? Laborértékeim közül a monocita szint magasabb pár százalékkal: 12,2 % ( 1,7-9,3 ), valamint az alfa amiláz szintem 135 U/l ( 0-100 ), de a lipázom 48 U/l ( 3-73 )!
Köszönettel: Zsancus
- A hormon- és az immunrendszer bonyolult szerkezet, az eltéréseit sem értékelhetjük pusztán feketén-fehéren. Bizonyos hormonok, ill. immunológiai tesztek szintje például napszakonként is eltérő lehet, ezért tartom fontosnak, hogy ne csak a laboreredményekre hagyatkozzunk a diagnózis felállítása során. Fontos, hogy holisztikus szemléletben, vagyis nem csak a tüneteket, hanem az egész embert vizsgálva közelítsük meg a háttérben álló okok feltárását. A holisztikusnak nevezett orvoslás célja, hogy az embert egységnek tekintse. Nem a szervek, hanem a lélek és a test egységének. A pajzsmirigybetegségekről is kimutatott, hogy jelentős részük autoimmun eredetű. Tehát nem egyetlen szerv, hanem a szervezet betegsége. Vizsgálni és gyógyítani ezért az egész embert kell.
- Hogyan zajlik az első vizsgálat, a holisztikus szemlélet jegyében?
- A vizsgálatra érkező páciensekkel első körben részletesen elbeszélgetek a panaszaikról, tünetekről. A kikérdezés során egyaránt körbejárjuk az örökletes betegségek témakörét épp úgy, mint a beteg életében bekövetkezett nagyobb változásokat, például stresszhelyzeteket, melyek szerepet játszhattak a panaszok megjelenésében. Amennyiben pajzsmirigybetegség gyanúja merül fel, ultrahangos vizsgálatot végzek, melyből feltérképezhetők a pajzsmirigy alaki elváltozásai:megnagyobbodása, vagy göbök jelenléte. Vérvizsgálattal ellenőrizzük a szükséges hormonszinteket, immunológiai teszteket végzünk, majd a vizsgálati eredmények és a beteg panaszainak függvényében döntök a további vizsgálatokról, vagy kezelés összeállításáról. A későbbi konzultációk során, a beteg tapasztalatait is figyelembe véve folytatjuk, vagy módosítjuk a terápiát.
Jó egészséget kívánok:
Igyekszem rövidre fogni panaszáradatomat, bár úgy érzem nem lesz egyszerű!
Kezdem az elején: 3 évvel ezelőtt az izmaim feszülni, fájni kezdtek. Végtagjaim zsibbadni és erőtlenség lett úrrá rajtam. Neurológustól neurológusig kilincseltem, minden vizsgálat (ENG, EMG ) kizárta a neurológiai bajt. Aztán szorításérzés a bal könyökömnél (inkább az alkar "tetején" felül ), a bal boka körül... ismételt vizsgálat...újabb negatív eredmény! Egyszer csak el kezdett fájni a jobb sarkam is, ekkor reumatológushoz mentem. Se gyulladás, se sarkantyú...gyógytorna-úszás volt a terápia. Majd kötőszöveti behúzódások (törzs, comb, vádli) irány a bőrgyógyászat....atróphia?! Vérvétel után ezt is elvetették. De sajnos, ezek a "gödrök" mind a mai napig megvannak, épp úgy, mint a többi meglévő-megmagyarázhatatlan "nyavajám". Ekkor irányítottak pszichológushoz, pszichiáterhez , ahol 3-4 jobbnál jobb szert kaptam, melyek lecsökkentették az éber tudati állapotomat, de a panaszaim maradtak. Hol élesebben, hol tompábban kísérik nyomon a napjaim. Izomrángások, pulzálások testszerte... Aztán egy kedves ismerősöm tanácsára immunológushoz mentem. Itt leteszteltek Lyme korra (a Borellia IgM szintem lett kissé emelkedett, de azt mondták, ez lehet fals eredmény is, mert kullancscsípésnél ez kiugróbb lenne- ezt már nézték és akkor alacsonyabb volt, akkor 22, most 27 lett- az IgG szintem rendben ), lisztérzékenységre (ez is kizárható ) és kértek TSH, anti TPO és anti TG szint meghatározását is. TSH 5,26 (0,27-4,2), anti TPO mérhetetlenül magas, anti TG 292 (0-60 )! Csináltak izotópos vizsgálatot és citológiát is vettek a pajzsmirigyemből, melyek eredményei alátámasztották a Hashimotó-thyreoiditist. 7hete szedem az 50mg-os Letrox felét, TSH-m 2,38-ra csökkent, az antitesteket nem ellenőrizték vissza. Szeretném Öntől megkérdezni, hogy okozhatja e eme autoimmun betegség a felsorolt tüneteimet vagy érdemes e tovább kutakodnom?! Olvastam, hogy sokféle és megmagyarázhatatlan tünet hátterében állhat pajzsmirigy alulműködés. Csodát nem várok 7 hét hormonpótlás után, de van rá halvány remény, hogy panaszaimat idővel enyhítse-feltéve ha ez a kiváltó ok?!
Tisztelettel köszönöm válaszát: Zsancus
Panaszai és tünetei valóban összetettek. A pajzsmirigy autoimmun betegsége nagy valószínűséggel fennáll, de nem kizárt, hogy más betegséggel is társul.
A tankönyvben az autoimmun polynedokrin tünetegyüttest (TAD-t) úgy definiáltam, mint a Hashimoto-thyreoiditis, a Graves–Basedow-kór, a a praetibialis myxoedema és az alábbiak közül még egy autoimmun betegség társulását:
1. diabetes mellitus (IDDM),
atrophiás gastritis,
anaemia perniciosa,
vitiligo,
alopecia,
myasthenia gravis.
Kiderült azonban, hogy ez a betegségcsoport lényegesen összetettebb, mivel a pajzsmirigy autoimmun betegségeihez (TAD=”thyroid associated disease”) 28%-ban más autoimmun betegség: Sjögren-kór, coeliakia, myasthenia, SLE is társult. Azt a megfigyelést tették, hogy a TAD betegek több mint felében több autoimmun kórkép inkomplett formában van jelen. Mivel a TAD-ban szenvedő betegek a lakosság 7-8%-át teszik ki, ezért új csopor-tosítást végeztek, amelynek lényege, hogy a manifeszt és szub-klinikus betegségeket is lehet klasszifikálni.Ebből következik, hogy nagy valószínűséggel összetett autoimmun betegségben szenved, s ennek megfelelő kezelést javaslok.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel: