|
Kérdezz-felelek
Kérdésem a gyed alatti felmondással kapcsolatos lenne.
2006 márciusa óta állok közalkalmazotti jogviszonyban 8 órában. Első gyermekem 2008 decemberében, második 2012 októberében született. A második gyermekkel jelenleg gyed-en vagyok. Ez év februárjában a munkáltatóm megkeresett, hogy menjek vissza dolgozni márciustól, mert aki helyettesített elmegy, és ha most felvesznek valakit, akkor nekem a gyes után már „nem kell visszamennem”. Megegyeztünk 4 órában, mert ennél többet a kisgyerek mellett nem tudtam vállalni, de nagyon rövid időn belül kiderült, hogy még 8 órába sem fér bele a munka, nemhogy 4-be, így inkább visszajöttem gyed-re. Közben adódódott egy munkalehetőség augusztus 20-tól egy másik helyen. 1 éves szerződés lenne, 8 órás munka. Kérdésem az volna, hogy jelenlegi munkahelyemen 30 naptári nappal előbb kell felmondanom, mint augusztus 20, ugye? Van-e lehetőségem, hogy a felmondási időm során kiadják, vagyis kifizessék a második gyermekem után járó szabadságaimat (az első gyermekem után járó szabadságot a másodikkal való terhesség során kivettem már)? Egyáltalán mennyi nap szabadságom lehet, mert úgy tudom, kevesebb járhat már, mint még az első gyermekemnél. Semmiképp nem szeretném elveszíteni ezeket a szabadnapokat mert anyagilag sem mindegy, másrészt az új helyen nem kezdhetek szabadsággal, már a 3 hónapos próbaidő miatt sem. Az új helyen kb. 2 hónapig gyed, majd gyes mellett dolgoznék, ezzel kapcsolatban nekem kell valahol intézkednem, hogy a gyed extra meglegyen vagy ezt a munkahely intézi?
Válaszát előre is köszönöm!!!