|
Kérdezz-felelek
A tanácsát szeretném kérni. Nagyobbik gyermekem szeptember 17-én töltötte be harmadik életévét, a kisebb idén augusztus 5-én született. A nagyobbal GYES-en voltam, és míg 2 éves korától bölcsődébe járt, én 6 órában visszamentem dolgozni tavaly októbertől idén júniusig, amikor a második gyermekemmel várandósan szabadságra mentem. Augusztus 5-től szülési szabadságon vagyok.
Augusztus végén igényeltem a munkahelyemen a TGYÁS-t, augusztus 5-ig visszamenőleg. A munkahelyem egy hónap késedelemmel, szeptember végén továbbította csak az igénylésemet. Azonban attól tartok, én is hibát követtem el, mivel a GYES-t külön elmulasztottam lemondani - azt gondoltam, a TGYÁS igénylése felülírja annak a folyósítását. Jól gondolom, hogy emiatt nem kaptam meg az augusztus 5-szeptember 17-ig tartó időszakra a TGYÁS-t? (GYES-t kaptam ekkor is, illetve szeptember 23-tól a TGYÁS első utalásával egy töredékösszeget).
Ha így van, vajon van lehetőség bármiképpen utólag lemondani, visszafizetni a GYES összegét erre az időszakra? Esetleg méltányosságot kérni? A TGYÁS ugyanis a GYES-nek legalább a kétszerese lenne.
Segítségét előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Orsolya
1. A tgyáshoz általad kitöltendő nyomtatványon nincs olyan rovat, hogy mikortól igényeled az ellátást. (Érthetetlen, hogy ez miért maradt le róla, a kifizetőhelyeken egy kicsit más a nyomtatvány, azon szerepel ez is.)
2. Más formában sem jelezted - gyes lemondása időben, kapcsolatfelvétel a munkáltatóval, kísérőlevél a tgyáshoz szükséges dokumentumok mellé.
3. A munkáltatónak sem volt annyi sütnivalója, hogy rákérdezzen, nem a sokkal több tgyást kéred-e véletlenül a gyes helyett. A gyes vége valószínűleg nyilván volt tartva nála, egyszerűbb volt a következő naptól tgyásként kezelni, mint ebbe belevariálni.
Úgyhogy többszörösen el lett cseszve, mindenki nagyjából egyformán volt benne. Ennek ellenére nincs veszve a helyzet. Mivel tgyást 6 hónapra visszamenőleg is tudsz igényelni és lehet utólag választani az ellátások között, ezért ha ha most megírod, hogy a tgyást aug. 5-től kéred, akkor utólag is lehet rendezni a helyzetet. Úgy, hogy az aug. 5-szept. 17. közötti időszakra megkapod a tgyást és ebből levonják a gyest. A munkáltatónak írd meg és kérd meg, hogy ezalapján módosítsa a foglalkoztatói igazolást. Ezután adjátok be együtt az új foglalkoztatói igazolást és az előbbi levelet, de most az egészségbiztosítónak címezve. Ők majd felveszik a kapcsolatot a MÁK-kal, hogy mennyi a gyes, amit le kell vonni. Ahogy megvan ennek az összege, megkapod a hiányzó időre a tgyást.