|
Kérjük látogass meg holnap újra!
Kérdezz-felelek
Pár éve kedves ismerősömnek segített (minimál bejelentés ellenére a maximális pénz ellátást kapta), most én kerültem ugyanebbe a helyzetbe és a segítségét kérem.
2006 novembere 13. óta dolgozom a cégnél. Akkor 200 000 Ft-os nettó fekete fizetést kaptam és minimál bérre voltam bejelentve. Ez az elmúlt évek alatt 250 000Ft-ra emelkedett (nemzetközi trainer és oktató vagyok) a bejelentésem továbbra is minimál bér maradt. Most havi bruttó 108 000Ft-ot, azaz nettó 70740Ft-ot kapok heti 40 óra munkáért.
A héten kiderült, hogy babát várok. Nagyon elkeseredtem, hogy közép vezetőként, ennyi évi kemény munka után mik a kilátásaim. Ezen felül mihelyst lehet, szeretnék nem bejárni a munkahelyemre, a főnökünk úgy döntött a fűtésen igen komoly pénzt megspórolhat, így már most a „hidegbe ülünk” és ez lesz egész télen. Nos, semmiképp nem szeretném születendő gyermekem egészségét kockáztatni. Így inkább előbb elmegyek. A viszony a főnökömmel baráti, így bármit meg tudok vele beszélni.
Szeretném, ha tanácsolna nekem olyan megoldást, amivel a maximálisan kihasználhatom az állam nyújtotta lehetőségeket és a lehető legtöbb pénzt tudjam megkapni.
kérdés:
- hogyan lehet a fenti jövedelem viszonyok mellet a legtöbb TGYÁS, GYED / GYES-t kihozni?
- milyen feltételek mellett lehet a munkahelyemen az terhesség orvosi igazolását követően minél hamarabb távol lenni ( fűtés,....) ? pl. "betegség", veszélyeztetett terhes,..... különböző státuszokkal....
A fizetős szolgáltatásom tud segíteni.