|
Kérdezz-felelek
Tavaly már segített nekem levélben, illetve Dr. Bérczy Juditnál jártam is kivizsgáláson, ahol igazolódott az Ön gyanúja, éjjeli izzadásos panaszaim mögött inzulinproblémák álltak, túl sok inzulint termel a szervezetem, amit azóta D vitaminnal és diétával sikerült kezelni, ezúton is hálásan köszönöm!
Miután női hormonproblémára is gondoltunk, a női hormoneredményeimet is vizsgálták, korábban a saját nőgyógyászom, majd Bérczy doktornő is, minden normális volt. A TSH-m volt kicsit emelkedett, utoljára már 3 körüli, de ez még kezelést nem igényelt, csak szelént szedek a pajzsmirigy támogatására.
Pár héttel a kivizsgálás után egyszerű rákszűrésen jártam a nőgyógyásuomnál, ahol említettem, hogy az izzadásnak megtaláltuk az okát, de új, apró panaszom van, elhúzódik a menstruációm. (Korábban is 7 napos volt, de most inkább 8-9, nem több, nem bővebb, az utolsó 3-4 nap csak barnázás, nem akar elállni, gyakran "összeér" a középidős nyáktermelés megindulásával, akkor áll el, amikor a nyáktermelés megindul. Fizikális kivizsgáláson, uh-n, rákszűrésen mindent rendben talált az orvosom, ezért azt mondta (hormonvizsgálat nélkül), nem indul be a ciklus, elégtelen az ösztrogéntermelés, ezért fogamzásgátlót írt fel. Mivel előtte nem sokkal voltam hormonvizsgálaton, s a hormonjaim rendben voltak, a peteérésem meg ugyanúgy 12-13. napon volt, mint előtte, ezért nem szedtem be, hagytam annyiban a dolgot.
Mivel időközben az orvosom nyugdíjba vonult, nem régiben új nőgyógyászt kerestem fel, akinek szintén említettem a panaszom. Fizikai eltérést ő sem talált, de (ismét hormonvizsgálat nélkül) norculutot írt fel. Tudomásom szerint ez a gyógyszer progeszteron pótlására való. Nem akartam akadékoskodni, de korábban nézték a progeszteron szintemet, normális volt, akkoriban is, azóta is hőgörbét vezetek, azokban változást nem tapasztaltam, a hőm felmegy, 15-16 nhapos a ciklusom második fele, ezért bizonytalan vagyok, beszedjem-e a gyógyszert. Legfőbb aggodalmam, hogy ha a szervezetem is termel progeszteront, akkor arra szabad "rászedni" tabletta formájában, az nem okoz gondot? És ez lenne a megoldás, vagy esetleg tovább kell keresni az okot?
Válaszát előre is köszönöm!
Nagyon örülök, hogy a korábbiakban segíthettem.
Legnagyobb sajnálatomra ebben a kérdésben nem nyilatkozhatok, mivel az erre "speciálódott" jogászok kereik az alkalmat, hogy a válaszokba és javaslatokba belekössenek és kártéritési pereket indíthassanak (neveiket sorolhatnám, de ez ismét jogi falba ütközik). Ezért azt tanácsolom, hogy Dr. Bérczy Judit-hoz forduljon személyes konzultációra.
Jó egészséget kívánok: