Olvasói kérdés
Kedves Nóra, a napokban írtam önnek a 7.5 hónapos fiam hozzátáplálásával kapcsolatban és köszönöm a visszajelzését, igaza lett, már kanálból is kóstolgat a gyerek:)! Még egy kérdésem lenne Önhöz. A kisfiam születése nem volt problémamentes, az orvosom felelőtlensége miatt, a gyerek enyhe oxigénhiánnyal született, az Appgar 6/8 lett. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az izomtónus szabályozási zavar miatt hamar kezelni kezdték lelkiismeretes és jó szakemberek. Mentálisan teljesen jól van, a fizikai gondokat pedig lassan legyűri...
De van egy kis problémám a gyerekkel a kötődés miatt. Amikor megszületett, nem lehetett mellre tenni, mert kivizsgálásra vitték. A második naptól került hozzám a baba, tehát sérülhetett a kötődés. Ráadásul a fokozott izomtónus miatt 5 hetes korától 5.5hónapos koráig Dévény tornára kellett vinnünk a Katona módszeres torna mellett. A Dévény tornának hála, a gyerek gyorsan fejlődött, helyreállt a normális testtartás, kezdetben ugyanis annyira feszes volt az izomtónusa, hogy a bal kezét nem lehetett felemelni és a fejét is csak ritkán fordította jobbra. A kezelésnek amikre én vittem el, azonban volt hátránya is, rengeteget sírt és szenvedett szegény, mert Dévény torna nagyon fájdalmas volt számára. A kezeléseket én is nehezen viseltem és a mai napig lelkiismeret furdalásom van, hogy cserben hagytam a csecsemőm, noha a férjem és a neurológus szerint a Dévény tornát alkalmazni kellett azért, hogy később ne legyen vele gond. Most a kicsi már egész jól kúszik, a Dévény tornát 2 hónapja abbahagyhattuk, de úgy érzem nem ragaszkodik hozzám igazán a baba. A férjemre mindig mosolyog, ő tudja igazán megnevettetni. Velem is elvan, de nem érzem azt, hogy anyjának tekintene, nincs meg az a plusz, amit viszont a férjem és az ő kapcsolatában látok. Az apját mindenhová követi a szemével, ha itthon van, engem csak akkor, ha egyedül vagyok. Ne értsen félre, nagyon örülök, hogy ennyire ragaszkodik a páromhoz a gyerek, csak azt szeretném, ha engem is elfogadna és szeretne.
Úgy érzem még megnyugtatni se tudom igazán. Fogzás idején, ha sír, úgy nyugszik meg a legjobban, ha kiviszem a kertbe sétálni. Ha bent a szobában simogatom, akkor csak forgolódik az ölemben és sír tovább. Úgy érzem, hogy tennem kéne valamit, mert akaratomon kívül nem úgy ragaszkodik, kötődik hozzám a gyerek ahogyan kellene és attól félek ez a későbbiekben, ha felnő problémát okozhat. Tudna segíteni, tanácsot adni, hogy ilyen helyzetben hogyan javíthatnék a kapcsolatunkon, hogy úgy érezze számíthat rám? Esetleg van olyan könyv, amit kezdő szülőként elolvashatnék, esetleg később is alkalmazhatnék? Nagyon igyekszem jó anyja lenni, szórakoztatni, de úgy érzem nem csinálom elég jól. Ráadásul vannak kellemetlen dolgok, amiket nekem kell megtenni, mert én vagyok vele itthon... Jelenleg még attól is ódzkodom, hogy gyógyszert, vitamint adjak neki, nehogy a beadagolási tortúrától még kevésbé bízzon bennem, dehát az a baj, hogy még nem érti, hogy a c vitamint muszáj bevenni, az orrába muszáj csöppenteni... Tudna nekünk segíteni, remélem nem késtem el arról, hogy megbízzon bennem...
De van egy kis problémám a gyerekkel a kötődés miatt. Amikor megszületett, nem lehetett mellre tenni, mert kivizsgálásra vitték. A második naptól került hozzám a baba, tehát sérülhetett a kötődés. Ráadásul a fokozott izomtónus miatt 5 hetes korától 5.5hónapos koráig Dévény tornára kellett vinnünk a Katona módszeres torna mellett. A Dévény tornának hála, a gyerek gyorsan fejlődött, helyreállt a normális testtartás, kezdetben ugyanis annyira feszes volt az izomtónusa, hogy a bal kezét nem lehetett felemelni és a fejét is csak ritkán fordította jobbra. A kezelésnek amikre én vittem el, azonban volt hátránya is, rengeteget sírt és szenvedett szegény, mert Dévény torna nagyon fájdalmas volt számára. A kezeléseket én is nehezen viseltem és a mai napig lelkiismeret furdalásom van, hogy cserben hagytam a csecsemőm, noha a férjem és a neurológus szerint a Dévény tornát alkalmazni kellett azért, hogy később ne legyen vele gond. Most a kicsi már egész jól kúszik, a Dévény tornát 2 hónapja abbahagyhattuk, de úgy érzem nem ragaszkodik hozzám igazán a baba. A férjemre mindig mosolyog, ő tudja igazán megnevettetni. Velem is elvan, de nem érzem azt, hogy anyjának tekintene, nincs meg az a plusz, amit viszont a férjem és az ő kapcsolatában látok. Az apját mindenhová követi a szemével, ha itthon van, engem csak akkor, ha egyedül vagyok. Ne értsen félre, nagyon örülök, hogy ennyire ragaszkodik a páromhoz a gyerek, csak azt szeretném, ha engem is elfogadna és szeretne.
Úgy érzem még megnyugtatni se tudom igazán. Fogzás idején, ha sír, úgy nyugszik meg a legjobban, ha kiviszem a kertbe sétálni. Ha bent a szobában simogatom, akkor csak forgolódik az ölemben és sír tovább. Úgy érzem, hogy tennem kéne valamit, mert akaratomon kívül nem úgy ragaszkodik, kötődik hozzám a gyerek ahogyan kellene és attól félek ez a későbbiekben, ha felnő problémát okozhat. Tudna segíteni, tanácsot adni, hogy ilyen helyzetben hogyan javíthatnék a kapcsolatunkon, hogy úgy érezze számíthat rám? Esetleg van olyan könyv, amit kezdő szülőként elolvashatnék, esetleg később is alkalmazhatnék? Nagyon igyekszem jó anyja lenni, szórakoztatni, de úgy érzem nem csinálom elég jól. Ráadásul vannak kellemetlen dolgok, amiket nekem kell megtenni, mert én vagyok vele itthon... Jelenleg még attól is ódzkodom, hogy gyógyszert, vitamint adjak neki, nehogy a beadagolási tortúrától még kevésbé bízzon bennem, dehát az a baj, hogy még nem érti, hogy a c vitamint muszáj bevenni, az orrába muszáj csöppenteni... Tudna nekünk segíteni, remélem nem késtem el arról, hogy megbízzon bennem...
Szakértői válasz
Kedves Adrienn!
Örülök, hogy a hozzátáplálás körüli helyzet stabilizálódni látszik! :-)
Érzem, hogy a születési körülmények, a babájától való szeparáció megtépázta anyai kompetenciáját és érzelmi világát. Ez teljesen érthető, nagyon nehéz lehetett megbirkózni ezekkel a nehézségekkel és nem lehetett egyszerű utána az egymásra találás, összehangolódás. Talan azt is érezte, hogy Ön cserben hagyta őt és/vagy dühös volt az orvosra is.
Szerencsére a kötődés kialakulása egy folyamat és ha a kezdeteknél van is némi döccenő, nem okoz visszafordíthatalan károkat, nem olyan kizárólagos az imprinting, bevésődés szakasza, mint a kiskacsáknál, akik azt követik, akit először meglátnak.
Persze, ez egy érzelmi folyamat, amíg az Ön lelki sebei begyógyulnak és nagyon jó, hogy Ön foglalkozik is ezekkel a jelzéseivel!
A leírtak alapján nem érzem, hogy kisfia Önhöz való kötődése ne lenne megfelelő, inkább az Ön erre iranyuló félelmét érzem, hogy talan a félelmeit kivetíti kisfiára es jelenleg hajlamos bizonyos jelzéseket úgy értelmezni, ami kvázi visszaigazolja azt, hogy baj van.
Tehát talán érdemes volna a saját anyai komoetenciaérzését visszaépíteni. Akár külső segítség igénybe vételével, egyéni vagy csoportos formában.
Könyvben szívből ajánlom Bettelheim-Az elég jó szülő c.könyvét (de komplett könyvajánlót talál itt:
valaszkeszszulok.hu/hasznos/konyvajanlo
A Dévény torna valóban nem egy kellemes fizikai közerzetet adó foglalkozas, de úgy erzem, itt most nem volt választási lehetőség, kisfiának szüksége volt erre fejlődése érdekében! Ami nem elhanyagolható szempont, sőt! Abban biztos vagyok, hogy emiatt kisfia nem orrolt meg Önre!
Az első korai bőrkontaktust soha nem késő lehetővé tenni! :-) Akár most is kipróbálhatják, hogy kisifán maximum egy pelus van, Ön felsőteste is minél pucérabb legyen, kisfiát félálomban akár vagy ébredés után tegye a hasára és legyenek együtt. Ne csináljanak semmit, csak legyenek együtt. Be is takarhatjá magukat. Kisfia, ha szeretne, felkúszhat a mellkasához, nyakához. Ezt akár megtehetik fürdéskor is, ha Ön sem ellenzi a közös fürdőzést! A meleg víz beburkolása visszahozhatja a pocakos, idillikus állapotot is.
Ne bánja, ne szégyellje, ha sírni kezdene ettől, úgy érzem, Önnek veszteségélményként jelenik meg, ami most is fájdalmat okoz s ez hasonlít a gyászhoz!
Az, hogy kisfia édesapjával ilyen jó kapcsolatban van, az szuper! Az apák mndig is más szerepet töltenek be, mint az anyák: ők a világ felfedezéséért, kalandokért felelősek, akiket ráadásul sokkal kevesebbet látnak, mint anyát.
Az, hogy sírás esetén hogy nyugtatja meg kisfiát nem is annyira lényeges, mint az, hogy tudott olyan megoldást találni, ami bevált, kisfiának nem kellett lemondania a szülői segítségről!
Szeretettel:
Örülök, hogy a hozzátáplálás körüli helyzet stabilizálódni látszik! :-)
Érzem, hogy a születési körülmények, a babájától való szeparáció megtépázta anyai kompetenciáját és érzelmi világát. Ez teljesen érthető, nagyon nehéz lehetett megbirkózni ezekkel a nehézségekkel és nem lehetett egyszerű utána az egymásra találás, összehangolódás. Talan azt is érezte, hogy Ön cserben hagyta őt és/vagy dühös volt az orvosra is.
Szerencsére a kötődés kialakulása egy folyamat és ha a kezdeteknél van is némi döccenő, nem okoz visszafordíthatalan károkat, nem olyan kizárólagos az imprinting, bevésődés szakasza, mint a kiskacsáknál, akik azt követik, akit először meglátnak.
Persze, ez egy érzelmi folyamat, amíg az Ön lelki sebei begyógyulnak és nagyon jó, hogy Ön foglalkozik is ezekkel a jelzéseivel!
A leírtak alapján nem érzem, hogy kisfia Önhöz való kötődése ne lenne megfelelő, inkább az Ön erre iranyuló félelmét érzem, hogy talan a félelmeit kivetíti kisfiára es jelenleg hajlamos bizonyos jelzéseket úgy értelmezni, ami kvázi visszaigazolja azt, hogy baj van.
Tehát talán érdemes volna a saját anyai komoetenciaérzését visszaépíteni. Akár külső segítség igénybe vételével, egyéni vagy csoportos formában.
Könyvben szívből ajánlom Bettelheim-Az elég jó szülő c.könyvét (de komplett könyvajánlót talál itt:
valaszkeszszulok.hu/hasznos/konyvajanlo
A Dévény torna valóban nem egy kellemes fizikai közerzetet adó foglalkozas, de úgy erzem, itt most nem volt választási lehetőség, kisfiának szüksége volt erre fejlődése érdekében! Ami nem elhanyagolható szempont, sőt! Abban biztos vagyok, hogy emiatt kisfia nem orrolt meg Önre!
Az első korai bőrkontaktust soha nem késő lehetővé tenni! :-) Akár most is kipróbálhatják, hogy kisifán maximum egy pelus van, Ön felsőteste is minél pucérabb legyen, kisfiát félálomban akár vagy ébredés után tegye a hasára és legyenek együtt. Ne csináljanak semmit, csak legyenek együtt. Be is takarhatjá magukat. Kisfia, ha szeretne, felkúszhat a mellkasához, nyakához. Ezt akár megtehetik fürdéskor is, ha Ön sem ellenzi a közös fürdőzést! A meleg víz beburkolása visszahozhatja a pocakos, idillikus állapotot is.
Ne bánja, ne szégyellje, ha sírni kezdene ettől, úgy érzem, Önnek veszteségélményként jelenik meg, ami most is fájdalmat okoz s ez hasonlít a gyászhoz!
Az, hogy kisfia édesapjával ilyen jó kapcsolatban van, az szuper! Az apák mndig is más szerepet töltenek be, mint az anyák: ők a világ felfedezéséért, kalandokért felelősek, akiket ráadásul sokkal kevesebbet látnak, mint anyát.
Az, hogy sírás esetén hogy nyugtatja meg kisfiát nem is annyira lényeges, mint az, hogy tudott olyan megoldást találni, ami bevált, kisfiának nem kellett lemondania a szülői segítségről!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra