Olvasói kérdés
Kedves Nóra,
Nagyon megfogott a megértése és kedvessége mások problémái iránt, ezért merek írni Önnek és szeretnék tanácsot kérni. Kisfiam idén novemberben lesz 2 éves. Sajnos amikor megszületett nagyon féltem, hogy nem tudom majd szoptatni, a kórházban cukros vizet adtak és adtam neki én is, de itthon sokat imátkoztam és rendületlenül
fejtem, remélve, hogy egyszer csak beindul a tejem. Hála Istennek így is lett! Atillát azóta is szoptatom (természetesen mindent eszik emellett) és boldog vagyok így. Ami a problémát jelenti az inkább a külvilág. Ha valaki megtudja, hogy még mindig szoptatom, ha rosszat nem is mond, de az arcára kiül, hogy MÉG MINDÍG? Vannak akik megértőbbek és elfogadják, hogy én ezt így tartom helyesnek csak néha elbizonytalanodom. A kisfiam éjszaka még mindig sokszor 2-3-szor de van, hogy többször is felébred, ha nagyon fáradt vagyok magunk mellé veszem. Így is nagyon jól bírom a nappalokat, a férjemet sem zavarja, csak néha tör rá, hogy esetleg mostmár el kéne választani...
A baj inkább az, hogy sajnos januártól vissza kell mennem dogozni és mivel a kisfiam csak cicin alszik el (és ha nagyon sír, vagy néha ha unatkozik, akkor is kéri a cicit, napközben is) félek, hogy mi lesz vele. Édesanyám lesz itthon vele napközben (7-19 óráig, amíg hazaérek), és a rokonok azt tanácsolják, hogy lassan válasszam el. Nekem pedig nagyon fáj a szívem, hiszen tejem is van, a kisfiam is igényli, engem sem zavara, de azt nem szeretném, hogy hosszútávon ebből neki bármiféle lelki problémája legyen, akár úgy hogy nagyon kötődik, vagy hogy egyedül nem tud megnyugodni... Ma egy kicsit meséltem neki arról, hogy mi lesz majd, ha anya dogozik és azért ,mert nem tudom megszoptatni majd napközben még ne érezze, hogy nem szeretem, erre rámnézet és átölelte a nyakamat...Ez nekem mindent megér!!!
Kérem írja meg a véleményét, nagyon tatnácstalan vagyok!
Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Adrienn
Nagyon megfogott a megértése és kedvessége mások problémái iránt, ezért merek írni Önnek és szeretnék tanácsot kérni. Kisfiam idén novemberben lesz 2 éves. Sajnos amikor megszületett nagyon féltem, hogy nem tudom majd szoptatni, a kórházban cukros vizet adtak és adtam neki én is, de itthon sokat imátkoztam és rendületlenül
fejtem, remélve, hogy egyszer csak beindul a tejem. Hála Istennek így is lett! Atillát azóta is szoptatom (természetesen mindent eszik emellett) és boldog vagyok így. Ami a problémát jelenti az inkább a külvilág. Ha valaki megtudja, hogy még mindig szoptatom, ha rosszat nem is mond, de az arcára kiül, hogy MÉG MINDÍG? Vannak akik megértőbbek és elfogadják, hogy én ezt így tartom helyesnek csak néha elbizonytalanodom. A kisfiam éjszaka még mindig sokszor 2-3-szor de van, hogy többször is felébred, ha nagyon fáradt vagyok magunk mellé veszem. Így is nagyon jól bírom a nappalokat, a férjemet sem zavarja, csak néha tör rá, hogy esetleg mostmár el kéne választani...
A baj inkább az, hogy sajnos januártól vissza kell mennem dogozni és mivel a kisfiam csak cicin alszik el (és ha nagyon sír, vagy néha ha unatkozik, akkor is kéri a cicit, napközben is) félek, hogy mi lesz vele. Édesanyám lesz itthon vele napközben (7-19 óráig, amíg hazaérek), és a rokonok azt tanácsolják, hogy lassan válasszam el. Nekem pedig nagyon fáj a szívem, hiszen tejem is van, a kisfiam is igényli, engem sem zavara, de azt nem szeretném, hogy hosszútávon ebből neki bármiféle lelki problémája legyen, akár úgy hogy nagyon kötődik, vagy hogy egyedül nem tud megnyugodni... Ma egy kicsit meséltem neki arról, hogy mi lesz majd, ha anya dogozik és azért ,mert nem tudom megszoptatni majd napközben még ne érezze, hogy nem szeretem, erre rámnézet és átölelte a nyakamat...Ez nekem mindent megér!!!
Kérem írja meg a véleményét, nagyon tatnácstalan vagyok!
Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Adrienn
Szakértői válasz
Kedves Adrienn!
Köszönöm kedves szavait és, hogy hozzám fordult!
Nagyon szoktam örülni, mikor hosszú szopiban részesül egy baba úgy, hogy mindkét fél örömére zajlik és nem sínyli meg a családi élet sem! Büszkék lehetnek magukra, igazán!:-) És biztos, támogató a férje is, ez külön büszkeség!:-)
Azt gondolom, hogy ennyire jól működő rendszert felesleges teljesen "lerombolni", elég, ha alkalmazkodnak az új helyzethez. Az, hogy vissza kell mennie dolgozni, egy tény, tehát el kell fogadni a helyzetet és ahhoz alkalmazkodni. Miután meg van a helyzet, el kell döntenünk, hogyan tudunk a legmegfelelőbben helytállni az új szerepben IS (munka) és a régiben (anyaság) IS. Tehát Ön dönthet úgy, hogy megtartják az esti, esetleg éjjeli szopikat és mondjuk a reggelit, ha korán is szokott a gyermek jelezni, de ez csak abban az esetben működik, ha ez nem befolyásolja a munkavégzés minőségét és a többi feladat ellátását. Ha a legkisebb jelzését is tapasztalja magán annak, hogy ez túl sok, akkor nem ez a jó megoldás! Dönthet úgy is, hogy szép, fokozatosan választja el Attilát. Végülis januárig van még idő...Ha emellett dönt, akkor érlelődjön meg Önben fixen az elhatározás, és az első lépések után már ne lépjen vissza, akármi is a reakció, mert a babának szüksége van a biztonságérzetre, melyet akkor közvetít felé, ha a döntései mellett szeretettel, de határozottan kiáll. Először azt a szopit hagyják abba, ami a legkevésbé fontos a nap folyamán, mikor annak hiányában már jól boldogul, jöhet a többi, majd a legvégére az, a melyikehz a legjobban ragaszkodott. Közben persze sok-sok ölelés, puszi, sok közös játék (de gondolom, ez most is meg van). Tudnia kell Attilának, hogy más módon is meg tud nyugodni, nem csak cicin. De ehhez a megoldáshoz az kell, hogy Ön is tisztában legyen azzal, más módon is ki tudja mutatni Attila felé a szeretetét, nem csak a szopival. Ha Ön ezt el tudja fogadni, akkor minden sérülés nélkül megtörténhet az elválasztás. Szóval ehhez meg kell vizsgálnia Önmagát, készen áll-e arra, hogy ezt az elengedést véghez tudja vinni? Ha készen áll rá, és Ön is érzi ennek szükségét, szíve-lelke mélyén érzi, ez lenne a legjobb megoldás, nyugodtan lépje meg! Lényeg a fokozatosság, szeretet és türelem. Ha így csinálja, nincs belőle baj!:-) Tegye fel magának a kérdést: melyikőjüknek fontosabb a szopi?
Az nagyon jó megoldás, hogy a nagyi tud rá vigyázni! Így olyan személy lesz vele, akit megszokott és feltételezem szeretik egymást. Biztos lesz olyan, mikor elkeseredik Attila, hogy hol van Anya, de ebben a korban már jól át szokták vészelni ezt a kezdeti időszakot, pláne a legjobb "bébiőrrel"!:-)
Nyugodjon meg, válasszon a két megoldás közül, de úgy igazán a szíve mélyéről jöjjön az a válasz! Vonuljon el egy 15-30 percre egyedül, csendesítse le az elméjét, és figyelje a belső hangot! Ne arra a hangra hallgasson, ami az ésszerű és illendő tanácsokat osztogatja, hanem arra, ami az IGAZI választ közvetíti! Arra hallgasson és aszerint cselekedjen! Higgye el, a kisfia olyan jó alapokkal rendelkezik, amit nem lehet lerombolni egy kis munkába állással!:-) Higgyen magában!!
Nem csak a férje fantasztikus, hanem csodás gyereke van, aki megértőbb és alkalmazkodóbb, mint gondolná! Elég párszor említeni neki, mi lesz a jövőben (ahogy már meg is tette), de ennél többet és többször nem kell a dologgal foglakozni és nem kell ennél több szeretettel elhalmozni Attilát, mert átcsaphat a másik végletbe, hoyg nem szimplán kerül majd az új helyzetbe januárban, hanem már félni fog az újtól, mert Anyán látja, hoyg valami olyan következik, ami nem jó! Ugye, Ön is érzi a különbséget?
Szívesen veszem, ha megosztja velem a fejleményeket!
Kitartást, önmagukba vetett hitet és türelmet kívánok Önöknek!
Szeretettel:
Köszönöm kedves szavait és, hogy hozzám fordult!
Nagyon szoktam örülni, mikor hosszú szopiban részesül egy baba úgy, hogy mindkét fél örömére zajlik és nem sínyli meg a családi élet sem! Büszkék lehetnek magukra, igazán!:-) És biztos, támogató a férje is, ez külön büszkeség!:-)
Azt gondolom, hogy ennyire jól működő rendszert felesleges teljesen "lerombolni", elég, ha alkalmazkodnak az új helyzethez. Az, hogy vissza kell mennie dolgozni, egy tény, tehát el kell fogadni a helyzetet és ahhoz alkalmazkodni. Miután meg van a helyzet, el kell döntenünk, hogyan tudunk a legmegfelelőbben helytállni az új szerepben IS (munka) és a régiben (anyaság) IS. Tehát Ön dönthet úgy, hogy megtartják az esti, esetleg éjjeli szopikat és mondjuk a reggelit, ha korán is szokott a gyermek jelezni, de ez csak abban az esetben működik, ha ez nem befolyásolja a munkavégzés minőségét és a többi feladat ellátását. Ha a legkisebb jelzését is tapasztalja magán annak, hogy ez túl sok, akkor nem ez a jó megoldás! Dönthet úgy is, hogy szép, fokozatosan választja el Attilát. Végülis januárig van még idő...Ha emellett dönt, akkor érlelődjön meg Önben fixen az elhatározás, és az első lépések után már ne lépjen vissza, akármi is a reakció, mert a babának szüksége van a biztonságérzetre, melyet akkor közvetít felé, ha a döntései mellett szeretettel, de határozottan kiáll. Először azt a szopit hagyják abba, ami a legkevésbé fontos a nap folyamán, mikor annak hiányában már jól boldogul, jöhet a többi, majd a legvégére az, a melyikehz a legjobban ragaszkodott. Közben persze sok-sok ölelés, puszi, sok közös játék (de gondolom, ez most is meg van). Tudnia kell Attilának, hogy más módon is meg tud nyugodni, nem csak cicin. De ehhez a megoldáshoz az kell, hogy Ön is tisztában legyen azzal, más módon is ki tudja mutatni Attila felé a szeretetét, nem csak a szopival. Ha Ön ezt el tudja fogadni, akkor minden sérülés nélkül megtörténhet az elválasztás. Szóval ehhez meg kell vizsgálnia Önmagát, készen áll-e arra, hogy ezt az elengedést véghez tudja vinni? Ha készen áll rá, és Ön is érzi ennek szükségét, szíve-lelke mélyén érzi, ez lenne a legjobb megoldás, nyugodtan lépje meg! Lényeg a fokozatosság, szeretet és türelem. Ha így csinálja, nincs belőle baj!:-) Tegye fel magának a kérdést: melyikőjüknek fontosabb a szopi?
Az nagyon jó megoldás, hogy a nagyi tud rá vigyázni! Így olyan személy lesz vele, akit megszokott és feltételezem szeretik egymást. Biztos lesz olyan, mikor elkeseredik Attila, hogy hol van Anya, de ebben a korban már jól át szokták vészelni ezt a kezdeti időszakot, pláne a legjobb "bébiőrrel"!:-)
Nyugodjon meg, válasszon a két megoldás közül, de úgy igazán a szíve mélyéről jöjjön az a válasz! Vonuljon el egy 15-30 percre egyedül, csendesítse le az elméjét, és figyelje a belső hangot! Ne arra a hangra hallgasson, ami az ésszerű és illendő tanácsokat osztogatja, hanem arra, ami az IGAZI választ közvetíti! Arra hallgasson és aszerint cselekedjen! Higgye el, a kisfia olyan jó alapokkal rendelkezik, amit nem lehet lerombolni egy kis munkába állással!:-) Higgyen magában!!
Nem csak a férje fantasztikus, hanem csodás gyereke van, aki megértőbb és alkalmazkodóbb, mint gondolná! Elég párszor említeni neki, mi lesz a jövőben (ahogy már meg is tette), de ennél többet és többször nem kell a dologgal foglakozni és nem kell ennél több szeretettel elhalmozni Attilát, mert átcsaphat a másik végletbe, hoyg nem szimplán kerül majd az új helyzetbe januárban, hanem már félni fog az újtól, mert Anyán látja, hoyg valami olyan következik, ami nem jó! Ugye, Ön is érzi a különbséget?
Szívesen veszem, ha megosztja velem a fejleményeket!
Kitartást, önmagukba vetett hitet és türelmet kívánok Önöknek!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra