Olvasói kérdés
Kedves Nóra!
13 hónapos kislányommal kapcsolatos kérdéssel fordulok Önhöz. Sajnos a gondjaink már az első napokban a szoptatás körül kezdődtek, persze nem tudom, hogy ez összefügg -e a jelenlegi helyzetünkkel. A szoptatás végül 9,5 hónapos koráig sikerült, nem zökkenőmentesen. 6 hetes koráig valószínűleg hasfájás miatt nagyon sokat sírt, nappal szinte egyáltalán nem aludt. 6 hetesen ez a probléma megszűnt, de egy állandó nyöszörgés, nyafogás megmaradt, sajnos a mai napig. Ez a fajta nyűglődés olyan 7 hónapos kora táján tetőzött, amikoris a szobából sem lehetett kimenni. Ekkor kezdett kúszni egyébként. Mozgásban mindent időben csinált, bár enyhe hypotonia miatt Dévény-tornát folytattunk. Most már szépen jár, négykézláb már alig közlekedik. Viszont az állandó nyafogás még mindig tart. Ehhez persze adódnak az életkori sajátosságok, próbálgatja a határokat, ha nem sikerül valami, vagy nem engedünk valamit, akkor dühös lesz, és azért nyafog, stb. Érdekes, de kifejezett sírást ritkán hallunk tőle, ez pici korától így van. Erre a nyafogásra mi nem reagálunk mindig, vagyis nem vesszük föl, hanem próbáljuk elterelni a figyelmét, leülünk mellé, beszélünk hozzá. Ez már pici korában is így volt, de magára sosem hagytuk. Viszont az egész nap így telik. Elég idegőrlő. Szinte mindenre ezzel a nyafival reagál, néha úgy tűnik, már megszokásból. Az alvásával minden rendben van, nappal és éjjel is jól alszik, és az elalvással sincs gond. Kérdésem az volna, hogy lehet -e ez a nyafogás megszokás? Vagy ha nem az, akkor mi lehet az oka? Hogyan tudnánk változtatni ezen a helyzeten.
Köszönöm válaszát!
13 hónapos kislányommal kapcsolatos kérdéssel fordulok Önhöz. Sajnos a gondjaink már az első napokban a szoptatás körül kezdődtek, persze nem tudom, hogy ez összefügg -e a jelenlegi helyzetünkkel. A szoptatás végül 9,5 hónapos koráig sikerült, nem zökkenőmentesen. 6 hetes koráig valószínűleg hasfájás miatt nagyon sokat sírt, nappal szinte egyáltalán nem aludt. 6 hetesen ez a probléma megszűnt, de egy állandó nyöszörgés, nyafogás megmaradt, sajnos a mai napig. Ez a fajta nyűglődés olyan 7 hónapos kora táján tetőzött, amikoris a szobából sem lehetett kimenni. Ekkor kezdett kúszni egyébként. Mozgásban mindent időben csinált, bár enyhe hypotonia miatt Dévény-tornát folytattunk. Most már szépen jár, négykézláb már alig közlekedik. Viszont az állandó nyafogás még mindig tart. Ehhez persze adódnak az életkori sajátosságok, próbálgatja a határokat, ha nem sikerül valami, vagy nem engedünk valamit, akkor dühös lesz, és azért nyafog, stb. Érdekes, de kifejezett sírást ritkán hallunk tőle, ez pici korától így van. Erre a nyafogásra mi nem reagálunk mindig, vagyis nem vesszük föl, hanem próbáljuk elterelni a figyelmét, leülünk mellé, beszélünk hozzá. Ez már pici korában is így volt, de magára sosem hagytuk. Viszont az egész nap így telik. Elég idegőrlő. Szinte mindenre ezzel a nyafival reagál, néha úgy tűnik, már megszokásból. Az alvásával minden rendben van, nappal és éjjel is jól alszik, és az elalvással sincs gond. Kérdésem az volna, hogy lehet -e ez a nyafogás megszokás? Vagy ha nem az, akkor mi lehet az oka? Hogyan tudnánk változtatni ezen a helyzeten.
Köszönöm válaszát!
Szakértői válasz
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt érzem, tehetetlennek érzi magát, eszköztelennek ebben az újabb fejlődési szakaszban. Az nagyon jó, hogy a nehézségek ellenére kitartott a szoptatás mellett, mely nagy valószínűséggel segített az éhség csillapításán kívül a megnyugvásban, vigasztalásban is.
A 7 hónapos kori tetőzés nagy valószínűséggel a szeparációs szorongás belépése volt, ami a fejlődés természetes része és pontosan olyan jelenségekkel jár, mint amit leírt: ha eltűnik a biztonságot nyújtó, szeretett személy a látótérből, keserves sírásra fakad a baba. ez hullámzó intenzitással van jelen a gyermek -és ezáltal szülei- életében is.
Az is természetes, hogy egy 13 hónapos baba, ha akadályokba, korlátokba ütközik, kifejezi negatív érzelmeit és nagyon jó, ha ezt megteheti! Hiszen az életben a boldog, örömteli pillanatok mellett természetes módon vannak jelen a negatív érzelmek is és fontos megtapasztalni, hogy nem csak nevetni szabad, hanem jogunkban áll- életkortól függetlenül-dühöt, szomorúságot is érezni. Ahogy a gyermek fejlődik, érik az idegrendszere, az agya, úgy fogja egyre inkább megtanulni-leginkább a szüleitől-, hogyan kell a konfliktusokat, nehézségeket kezelni, hogy lehet ezeket úgy kimutatni, hogy a másikat ne bántsuk vele. Egy 13 hós baba még abban a fejlődési szakaszban van, mikor a frusztrációit csapkodással, nyűglődéssel, esetleg sírásokkal tudja kifejezni (veleszületett temperamentum függvénye is a kifejeződés intenzitása, megjelenési formája) és nagyon jó, hogy ezekkel az érzésekkel nem hagyják őt magára! Sokszor ezek a megnyilvánulások a korlátokba ütközés kifejeződései, máskor felhívás a figyelem igényre. Egy ekkora babának is még sok figyelemre, testkontaktusra van igénye, azzal sem rontanának el semmit, ha felvennék őt, mikor nyafog, sőt! Nem hiszek a megszokásban, nem tartom valószínűnek, hogy megerősítették volna ebben a viselkedésben őt, ráadásul ahhoz, hogy egy bizonyos viselkedési formát (netalán manipulálást) valaki tudatosan, direkt használjon, érett homloklebeny kellene hozzá, ami egy 13 hónapos babának még nem alakult ki.
Mi lenne az Ön számára ideálisabb állapot? Hogyan érezné magát jobban a hétköznapokban? Segítsége van, akivel meg lehetne osztani a mindennapok terheit, nehézségeit?
Levele alapján azt érzem, tehetetlennek érzi magát, eszköztelennek ebben az újabb fejlődési szakaszban. Az nagyon jó, hogy a nehézségek ellenére kitartott a szoptatás mellett, mely nagy valószínűséggel segített az éhség csillapításán kívül a megnyugvásban, vigasztalásban is.
A 7 hónapos kori tetőzés nagy valószínűséggel a szeparációs szorongás belépése volt, ami a fejlődés természetes része és pontosan olyan jelenségekkel jár, mint amit leírt: ha eltűnik a biztonságot nyújtó, szeretett személy a látótérből, keserves sírásra fakad a baba. ez hullámzó intenzitással van jelen a gyermek -és ezáltal szülei- életében is.
Az is természetes, hogy egy 13 hónapos baba, ha akadályokba, korlátokba ütközik, kifejezi negatív érzelmeit és nagyon jó, ha ezt megteheti! Hiszen az életben a boldog, örömteli pillanatok mellett természetes módon vannak jelen a negatív érzelmek is és fontos megtapasztalni, hogy nem csak nevetni szabad, hanem jogunkban áll- életkortól függetlenül-dühöt, szomorúságot is érezni. Ahogy a gyermek fejlődik, érik az idegrendszere, az agya, úgy fogja egyre inkább megtanulni-leginkább a szüleitől-, hogyan kell a konfliktusokat, nehézségeket kezelni, hogy lehet ezeket úgy kimutatni, hogy a másikat ne bántsuk vele. Egy 13 hós baba még abban a fejlődési szakaszban van, mikor a frusztrációit csapkodással, nyűglődéssel, esetleg sírásokkal tudja kifejezni (veleszületett temperamentum függvénye is a kifejeződés intenzitása, megjelenési formája) és nagyon jó, hogy ezekkel az érzésekkel nem hagyják őt magára! Sokszor ezek a megnyilvánulások a korlátokba ütközés kifejeződései, máskor felhívás a figyelem igényre. Egy ekkora babának is még sok figyelemre, testkontaktusra van igénye, azzal sem rontanának el semmit, ha felvennék őt, mikor nyafog, sőt! Nem hiszek a megszokásban, nem tartom valószínűnek, hogy megerősítették volna ebben a viselkedésben őt, ráadásul ahhoz, hogy egy bizonyos viselkedési formát (netalán manipulálást) valaki tudatosan, direkt használjon, érett homloklebeny kellene hozzá, ami egy 13 hónapos babának még nem alakult ki.
Mi lenne az Ön számára ideálisabb állapot? Hogyan érezné magát jobban a hétköznapokban? Segítsége van, akivel meg lehetne osztani a mindennapok terheit, nehézségeit?
Dobiné Olasz-Papp Nóra