Tanácsát szeretném kérni. 2006 szeptemberében született meg fiam elég nagy babaként. 4007gr-al és 61 cm-el hoztam a világra. Szülés közben a szülésznő gondoskodott gátvédelemről, de így is sok varrattal "végeztem" kívül-belül.Ehhez még hozzájött az is, hogy itthon ödémás lett a gátam és nagyon sokat szenvedtem vele, mert nagyon fájt.Ráadásul nemrég "fedeztem" fel, hogy azon a tájékon viszeres lettem. Azt nem tudom valódi viszér-e, mindenesetre az ér igencsak kidudorodik.
Most újra állapotos vagyok, a 15.hétben járok. Orvosom szerint a méretei alapján 6 nappal nagyobb a babám. Azt szertném tudni miként szülhetnék úgy, hogy ne repedjek, ne vágjanak ha újra nagy babám lesz. Tehetek-e ezügyben én valamit?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.:Judit
kérdésedet két részre veszem, és úgy válaszolok. A gáttájékot gátmasszázs-olajjal lazíthatod úgy, hogy kívül és belül bekened és nagyon finoman két irányba lazítva nyújtod. Jó lehet még a gáttorna megtanulása és gyakorlása. Ezt több helyen is megtanulhatod egy hétvégi kurzus alapozással, majd gyakorlással. A gátmasszázshoz kapsz a drogériákban jó gátmasszázs-olajokat, akár a Panarom, akár a Weleda készítményeit használhatod.
A másik kérdésed pedig a gáttájék, illetve a nagyajkak belső felszínén megjelenő visszerekről szól. A várandósság előrehaladtával ezek a visszerek eléggé ki tudnak tágulni, és, miután a kismedence keringése megváltozik, nagyon fájdalmasság tudnak válni. Fekve nem telnek annyira meg, de amint "függőlegesbe" kerülsz, megtelnek és feszíthetnek. A szülésvezetésnél majd a szülésznőd-orvosod vigyázni fog erre a területre, a szülés után nem sokkal maradéktalanul eltűnik és csak a következő várandósság idején kezdődhet újra. Ha nagyon naggyá, fájdalmassá válna, akkor beszélj az orvosoddal. Ha van választott szülésznőd, vele a gátmasszázst is, a vulva visszerességét is meg tudod beszélni.
Szeretettel: