Olvasói kérdés
Kedves Tünde!
Én a 15 éves lányomról szeretnék kérdezni. Most szeptemberben kezdte el a szakközépiskolát a 9. évfolyamon, beszélgettem vele és rádöbbent, hogy rossz irányba indult és még sem neki való ez a pálya. Próbáltam intézkedni, de a kiszemelt iskolában azon a szakágon telt a létszám , így most jelenleg, nem tudunk átigazolódni. A 9-t sem kezdheti jövőre újból, mível ezt a jelenlegi oktatási törvény nem teszi lehetővé. Azt ajánlották a kiszemelt iskolába, legelőbb majd az iskolai félév után majd azt követőleg egészen az új tanév kezdetéig érdeklődjünk, hátha lesz lemorzsolódás és akkor különbözeti vizsgával átveszik 10.-be. Én már teljesen stresszbe vagyok és nagyon hosszú még az az idő a bizonytalanságba, inkább szeretnék, egy biztosabb igent vagy nemet, rajta kívül még 3 gyermekem van és nem akarom hogy nyár végéig ezen stresszeljek. Várom válaszod, megnyugvásomat eredményezve, akármi is legyen az. Köszönettel: Andi

Szakértői válasz
Kedves Andi a lapok szerint sikerülhet neki a különbözeti vizsgával átmenni a kiszemelt iskolába. Sok sikert kívánok
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz a teljes kivetések mellé.
lotuszvirag0@gmail.com