Kedves Tünde!A barátnőm lánya át megy-e év végén matekból?Vagy megbuktatják?Köszönöm:E.
Szakértői válasz
Kedves E-ami a barátnőd lányát illeti itt leghet az anyukának kicsit jobban rá kellene figyelnie, mert más gondok is lehetnek nála.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde!
Nagyon régen, kb. 4 éve voltam egy jósnőnél, és azt látom most teljesedik be amiket mondott nekem. Ő I, és most az a kérdésem, hogy amit mondott, az mind beteljesedik vajon, mert gyakorlatilag már csak a jó van hátra azokból egy kisebb megpróbáltatással, amin áldás lesz.
Köszönöm.
Kitartónőci
Szakértői válasz
Kedves kitartó, itt a megpróbáltatások még eltartanak. A kártyalapok max 10-16 hónapra mutatnak előre biztosat. Tehát a 4 évvel ezelőtti jóslat nem hiszem hogy most teljesedet be.
Csak ismétlődnek nálad az események.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Szeretném megtudni,hogy hogyan alakul az anyagi helyzetem a közeljövőben?
Válaszát előre is köszönöm:
Tiem
Szakértői válasz
Kedves Tiem itt bosszúságokat mutatnak a lapok, valami nem úgy alakul ahogy azt eltervezted, ráadásul még kisebb depresszióval is számolnod kell.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde! Szeretném megkérdezni, hogy mikorra látható nálam párkapcsolat? Bízom benne, hogy nekem is megadatik...Üdv: Erni
Szakértői válasz
Kedves Erni itt őszig nem mutatnak a lapok nálad kapcsolatot. De a későbbiekben is bizonytalan hogy az idei évben tartós kapcsolatod lehet.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde!
Az egyik ismerősünk olcsón eladná az autóját nekünk, viszont még sokat kellene rákölteni. A jelenlegi autónknál biztonságosabb. Jó ötlet megvenni az autót vagy pénzkidobás lenne.
Köszönettel: Anett
Szakértői válasz
Kedves Anett a lapok nem mutatnak rossz vásárt, rossz döntést. Tehát az eddigi állás szerint jó döntést mutatnak a lapok. Viszont ne csak a lapokra hagyatkoztatok, ez legyen a ti döntésetek is.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde!
Lányom 2 szerelem között a földre esett. A korábban vidám,közösségi ember elmondása szerint mindenkiben csalódott, folyton sír,nagyon aggódom érte.Visszatér valamelyik fiú,vagy jön végre egy új szerelem,aki kirángatja a depressziójából? Köszönöm válaszod:Erzsike
Szakértői válasz
Kedves Erzsike itt egyik férfit sem látom újra a lányod életében, de egyelőre új ismeretséget sem mutatnak nála a lapok. A csalódásból nem igazán akar kilépni, ez pedig másképpen nem megy.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde!
Orvost szeretnék választani és nem tudom h S-t válasszam,akinél legutoljára voltam, vagy A-t,akit barátnőm ajánl, ahoz, hogy babám szülessen.
Köszönettel.
V
Szakértői válasz
Kedves V-mond a két orvosnál a lapok pozitívak, tehát bármelyik is választod a döntésed helyes lesz.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde!
A férfi, akire gondolok most, milyen érzelmekkel van irántam, kérlek nézd meg és köszönöm Neked.
Bébi
Szakértői válasz
Kedves Bébi ha szerelmet remélsz, vagy valamilyen közeledést tőle, sajnos egyelőre nem látok ilyent.
De alkalmazd a harmonizációt, amit több alkalommal is el lehet-el kell végezni.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
kedves Tünde!
Írtad, hogy a lapok egy 3. szemelyt mutatnak es nezd meg kerem hogy ez mit jelent, mert nem gondolom higy masik nő lenne kepben mer külon voltunk és en nem kwrestem őt hanem ő akarta folytatni velem tovabb es emiatt voltunk is kulon mert alig közzeledett es en reklamáltam. Szerintem valami rontasszerű az ok megha csak akaratlanul is.
Van ilyen paromom?
Köszönettel.
Kitartó
Szakértői válasz
Kedves Kitartó a harmadik személy lehetett úgy nő-úgy férfi, aki mint mondod rontást tet a párodra és így őt befolyásolta.
Tehát én nem írtam hogy ez a harmadik személy szerető lett volna.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde!Régen a munkám által megismertem egy férfit.A férfinak van barátnője.Elkérte a számomat,és 7hónapig beszéltünk telefonon.Néha találkoztunk,de nem volt köztünk semmi.Aztán családi okok (az Ő családja)miatt,ez a kapcsolat is megszakadt.Akkor nehezen tudtam beletörődni,mert vele el tudtam volna képzelni,hogy valami kialakuljon.Most újra összehozott vele a sors.Annyit szeretnék kérdezni,hogy van-e rá esély,hogy mi összejöjjünk,és legyen köztünk valami?Köszönöm:T.
Kedves T. itt barátságon kívül mást nem várhatsz a férfit öl egyelőre.
Látsz köztünk baráti kapcsolatot?Fog majd keresni engem?Köszönöm:T.
Szakértői válasz
Kedves T. itt a férfi nem fog keresni, és egyelőre még a barátság is várat magára.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde!Érdemes lenne-e elküldenem azt az sms-t a férfinak akit szeretek(van barátnője)amit ma reggel fogalmaztam?3hónapja megszakadt a kapcsolatunk,és csak annyit írtam Neki,hogy ha már nem akar tőlem semmit,legalább mondja meg.Bár én még reménykedek,még a harmónizációt is megcsináltattam pár napja.Mit reagálna rá?Elküldhetem Neki?Köszönöm:C.
Kedves C. ha a harmonizációt úgy csináltad meg ahogy az le van irtva azzal be tudod vonzani a szerelmet. Lehet nem az padot férfi lesz az akit öl ezt megkapod...de sosem lehet tudni
Viszont a harmonizáció nem szerelmi kötés ezt is tudni kell.
A reményt nem szabad feladni
Kedves Tünde!Szeretnék visszakérdezni.Érdemes lenne-e elküldenem-e azt az sms-t?Vagy inkább ne küldjem el?Köszönöm:C.
Szakértői válasz
Kedves C. ami az üzenetet illeti hogy tisztázd a dolgokat küld el.
De nagy változásra még ne számíts.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Nemrégiben kérdeztem, hogy a laza kapcsolatom fog-e változni, megkaptam köszönöm a választ, hogy nem fog.
Még azt szeretném kérdezni, hogy a férfiú mennyire hűséges ebben a viszonyban?
köszönettel.
Szakértői válasz
Kedves Kérdezőm meg fogsz lepődni a férfi életében nem csak egy kapcsolat játszik szerepet.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde!
Azt szeretném tudni, hogy a munkatársam őszinte-e főleg a szeretőjével kapcsolatban. El fogja tőle fogadni a több milliós autót?
Köszönettel: Anett
Szakértői válasz
Kedves Anett hogy a munkatársad őszinte e?? Ezt nem a lapok döntik el, ezt te magad is tudod, hogy valami nem teljes itt.
És nem az én dolgom hogy őt befeketítsem.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
A munkahelyemen van egy vezető beosztású férfi, és úgy érzem, nyitott felém, tetszek neki.
Az lenne a kérdésem, hogy valóban így van?
Köszönöm szépen a segítséget: Erzsi
Szakértői válasz
Kedves Erzsi a férfi flörtöl és szimpatikus vagy neki, de ennél többel nem biztatlak.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.
Kedves Tünde!
A problémám a következő, melyhez kérném a Te segítségedet.
A férjem (pontosan) egy évvel ezelőtt flörtölt (legalábbis saját bevallása szerint csak ennyi történt ) egy munkatársával.Később ezt bevallotta, mert észrevette,hogy én sejtek valamit,és fogadkozott,hogy soha többé ilyen nem lesz. Most egy baleset miatt már több hónapja betegállományban van és e-mailen keresztül ismét leveleztek, de úgy hogy ő irt a nőnek először. Ezt persze megint bevallotta pár hét elteltével és ismét nagyon szégyellte magát és persze jött újból a fogadkozás.
Mi várható a házasságunkban? Hozzáteszem,hogy 27 éves házasok vagyunk, mindketten már 50 év felett,és a nő akiről szó van szintén nem fiatal ( akkor jobban megérteném) ,velünk egyidős.
Köszönöm szépen a választ: Adél
Szakértői válasz
Kedvez Adèl ez a flört folyamatos volt èz nem szünt meg ketőjük közt. A fèrjed töbször elhalgat- elhalgatot dolgokat.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.lackot@vipmail.hu
Kedves Tünde!
Több mint két éve volt egy kapcsolatom, nagyon szerettem az illetőt, de ő nagyon megbántott mivel csak hitegetett és nem volt őszinte. Mostanában többször eszembe jut és kíváncsi lennék, hogy ő gondol-e rám. Látsz köztünk akár baráti, akár szerelmi kapcsolatot valamikor? Köszönöm: T.
Szakértői válasz
Köszöntelek ès az illetővel sajnos egyelőre semilyen kapcsolatot nem látni mèg barátit se. A fèrfinak uj kapcsolata van.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.lackot@vipmail.hu
Kedves Tünde! Egy hete vettem észre,hogy a hosszu téli nadrágjaim belseje olyan, mintha fehér porral be lenne szórva,kivülről nem látszik semmi, pedig soha sem forditom ki amikor nem használom. A kérdésem az lenne oda por kerülhetett,vagy valaki szándékosan fehér méregporral beszorta,a ruháim. Mostanában a közérzetem sem a régi.Kérlek nézd már meg,hogy szándékosság lehet-e ez mögött. Köszönöm: Ilona
Szakértői válasz
Kedves Ilona amit a lapok mutatnak hogy an egy - kèt rosszakarod akitöl ovakodnod kell. A vèdőburok elengedhetetle a szàmodra.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz.lackot@vipmail.hu
Nemrégiben kérdeztem, hogy a laza kapcsolatom fog-e változni, megkaptam köszönöm a választ, hogy nem fog.
Még azt szeretném kérdezni, hogy a férfiú mennyire hűséges ebben a viszonyban?
köszönettel.
Szakértői válasz
Köszöntelek és én inkább erre a kérdésedre nem igazán válaszolnák, mert a választ te magadtól is tudod, de én nem akarom minősíteni a férfit...
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel + most ajándékot is kérhetsz. lackot@vipmail.hu