Olvasói kérdés
tisztelt szakértő!én egy két gyermekes édesanya vagyok,férjem is van egy saját házban élünk kertes házban.a lányom idén lesz négy oviba jár,kivéve ha nem beteg épp.a kis fiam március 30án lesz egy éves.a kislányommal sok a gond reggel felkel korán 4 és 5 között de ez még nem is olyan nagy baj mert a kisfiam miatt hozzá szoktattam a korai együtt alvásra és az este fél 7kor van,fürdés után.de sokat kell vele veszekednem,mióta megvan a marci,meg kis csecsemőként is mindig sírt sosem volt nyugodt gyerek,nem úgy mint az öccse aki nagyon nyugodt teremtés.imád hisztizni ,néha még főnőkösködő is,meg akarja mondani mit hogy kell csinálni,kijavít és sokszor iszonyatosan idegesítő a kiabálása.holott vele többet foglalkozunk mint a picivel de komolyan .mi lehet a baj?amúgy igen okos kislány ügyesen rajzol és jo a z oviba is csak itthon nem,meg okos a korához képest ez már mondták az óvónők is.én meg nem vagyok a türelem hive de ez hosszú történet.nekem nem volt jo gyermek korom szüleim el váltak és én is akaratos ember vagyok.kérem irja le mit gondol köszönöm
Szakértői válasz
Kedves Levélíró!
Nehéz a kérdésére látatlanban válaszolni, főként így egyoldalúan, anélkül, hogy beszélgetni tudnánk a kérdésről. Érdekelne, mit ért azon, hogy „nem vagyok a türelem híve” – és hogy milyen is az a „hosszú történet”, amely az Ön nem jó gyerekkoráról szól. Vajon az Ön édesanyja türelmes volt vagy türelmetlen? És ha türelmetlen, akkor azt Ön, amikor kisgyerek volt, hogyan élte meg? Vajon milyen anyukáról álmodott Ön, amikor kicsi volt? És vajon voltak-e türelmes felnőttek is az életében – egy-egy jobb tanárnő, valamelyik nagymama, nagypapa, szomszéd, rokon, ismerős? Milyen kapcsolatot szeretne a kislányával, és a majdani nagylányával, ha ő felnő és Ön is idősebb lesz? És mit szeretne, mit meséljen a kislánya Önről, amikor felnő? Nagyon nehéz az örökségünket levetni, nagyon nehéz az érzéseinket megváltoztatni. Azért, amit kaptunk, amit örököltünk, amit otthon tanultunk, nem vagyunk felelősek. De mégis előfordulhat, hogy nem tetszik, amit továbbadunk és megpróbálunk valami újat és mást tanulni helyette. Nagyon nehéz, főleg, ha az ember úgy érzi, hogy még neki magának is sok mindennel tartozik az élet. Nem kívánhatok mást mint lelkierőt, türelmet, minden jót a család további sorsához.
Nehéz a kérdésére látatlanban válaszolni, főként így egyoldalúan, anélkül, hogy beszélgetni tudnánk a kérdésről. Érdekelne, mit ért azon, hogy „nem vagyok a türelem híve” – és hogy milyen is az a „hosszú történet”, amely az Ön nem jó gyerekkoráról szól. Vajon az Ön édesanyja türelmes volt vagy türelmetlen? És ha türelmetlen, akkor azt Ön, amikor kisgyerek volt, hogyan élte meg? Vajon milyen anyukáról álmodott Ön, amikor kicsi volt? És vajon voltak-e türelmes felnőttek is az életében – egy-egy jobb tanárnő, valamelyik nagymama, nagypapa, szomszéd, rokon, ismerős? Milyen kapcsolatot szeretne a kislányával, és a majdani nagylányával, ha ő felnő és Ön is idősebb lesz? És mit szeretne, mit meséljen a kislánya Önről, amikor felnő? Nagyon nehéz az örökségünket levetni, nagyon nehéz az érzéseinket megváltoztatni. Azért, amit kaptunk, amit örököltünk, amit otthon tanultunk, nem vagyunk felelősek. De mégis előfordulhat, hogy nem tetszik, amit továbbadunk és megpróbálunk valami újat és mást tanulni helyette. Nagyon nehéz, főleg, ha az ember úgy érzi, hogy még neki magának is sok mindennel tartozik az élet. Nem kívánhatok mást mint lelkierőt, türelmet, minden jót a család további sorsához.
Frank Orsolya